FŇĎoldal

Korunk 1932 Február.

Nyugati kultura 1932


Medve Miklós

 


Helyzetjelentés


Az egyetemes gazdasági válság legélesebb kifejezése a nyugati kultura hanyatlásában állapítható meg.


Vegyük például Németországot: az európai kultura és tudomány „műhelyét.”


A német birodalmi közoktatásügyi minisztérium óriási összegekkel redukálta kiadásait.


Az iskolákat sorra zárja be.


A berlini opera az elmulás szélén áll. Ugyanigy egy csomó államilag szubvencionált drámai színház.


Egy sereg muzeum bezáratása valószínű.


A 400 millió márka deficites állami költségvetés következtében feloszlatnak számos labóratóriumot s tudományos kutató intézetet.


*


Ami Németországban történik, az történik más államokban is.


Anglia jelentékenyen csökkentette kulturális kiadásait.


Minden Nyugat- és Közép-európai ország, mert költségvetéseikben hatalmas deficitek mutatkoznak, elsősorban a kultura oldalán épit le.


Nem kivétel az Egyesült Államok sem, ahol rövid idővel ezelőtt még kimerithetetleneknek látszottak az aranyhegyek.


*


A számszerű hanyatlást nyomon kiséri a belső szellem hanyatlása.


Az ifjúság nevelése mindenütt a legsötétebb reakció jegyében történik.


A haldokló liberálizmus már nem is védekezik.


A tudományok lassan teljesen megadják magukat, az agresszív és esztelen sovinizmus előtt.


Az ifjúság tömegei mindenütt a sovinizmus karjaiba dőltek.


Németország s a legtöbb ország diákjai kevés kivétellel a „fajiság” eszméjére esküsznek.


A fajiság, mely az antiszemitizmus következménye, minden idegen ben ellenséget lát.


A nemzeti szocialista front különböző fogalmazású európai frakciói támadnak mindenkit, aki a kulturális fejlődés avantgardejához tartozik. Még az ártatlan pacifistákat is üldözik.


A pogromok zónája feltolódott messze Nyugatra.


A pogromok legnagyobb részét az ifjúság inspirálja.


A pogromok nem irányulnak szükségkép a zsidók ellen.


A vegyeslakosságú területeken az egyik nemzetiség támadja a másikat. A csehek a németeket, a lengyelek az ukrajnaiakat...


Holnap a tulizgatott népek mind egymás ellen gyülekeznek.


A nacionalizmus egyébként új szociológiát, új közgazdaságtant, új jogot, új filozófiát fabrikál. Mindenüvé bevezeti külön, originális szempontjait.


Azok a tudósok, akik valamennyire még megőrizték jó lelkiismeretüket, reszketnek ha a fasiszta zászlóra gondolnak, mely holnap talán már minden európai egyetem ormán lobog.


*


A művészet tökéletesen elvesztette a művészet tulajdonképpeni természetének tudatát.


A művészet, mely a reális élet közelében tartozna maradni, mert nem egyéb, mint annak a kulturának egyik megjelenési formája, mely a többivel együtt fölbonthatatlan harmonikus egységet képvisel, a művészet ma Nyugaton nem más, mint az egyéni ötletek megnyilvánulása.


A művészet ma Nyugaton kizárólag arra szolgál, hogy egy dezorganizált, de még mindég fontos „piac” szükségleteit kielégítse.


*


A krízis sulyosan érintette a művészeket is.


Anyagi helyzetük leírhatatlan. De ugyanilyen leírhatatlan a kapitalista művészet moráljának a feloszlása is.


Tehetséges emberekben nincs hiány Európában. Irodalomban, művészetben nem ritkák az értékes munkák. De mi a sulyuk, mi a reális értelmük és van-e fontosságuk?


Nincs!


A művészi munkák legnagyobb része kizárólag szórakoztató „cikk.”


*


A realitás jelentkezésének megszünése kényelmes lehetőségeket nyujt a menekülésre, a kitérésre.


*


A menekülés és a kitérés a mai nyugati modern esztétika kulcsa.


Az egyik művész a lokálokban a jazz ritmusa mellett keres „feledést.”


A másik raffinált formalizmusba menekül.


A „kritika” végletekig stilizált irodalmi és zeneműveket követel, amelyek már Rastelli akrobata mutatványaihoz állanak közel.


Mindenütt egy mesterséges művészet nő. Gyorsan, mint a penész a láp felszínén.


A krízis embere számára a művészet ugyanazt a szolgálatot teszi, mint az alkohol, az ópium és a perverzitás.


*


Kétségtelenül: van másfajta esztétikai megnyilvánulás is. Mélyebb és fontosabb. Ezekből néha valóságos műremekek születnek.


Ezeknek a száma azonban ijesztő kevés s a szórakoztató, lényegtelen művészi termékekkel szemben elenyésző.


A hanyatlás s a feloszlás kisértetekjárta óráiban sulyos hangok szólalnak meg. Egy új s mind érezhetőbb irány vonalai bontakoznak ki irodalomban, színházban, képzőművészetekben.


Az elkeseredés arcvonala ez.


Németországban, Angliában, Franciaországban az utóbbi időben megjelent minden értékes munka, legyen szociális vagy lélektani a tárgya, ennek az elkeseredésnek a pesszimizmusát tartalmazza.


Az írók nem hisznek már az eddig hangoztatott megoldásokban. (Nagyvárad)


 


Vissza az oldal tetejére | |