FĹ‘oldal

Korunk 1932 Január

Helytelen világ


Szentgyörgyi Anna

 


Helytelen világ a címe Tamási Áron most megjelent novellás kötetének. A cím után itélve erős társadalom-kritikai irásokat vár az olvasó. Ez a társadalomkritika azonban elmarad. A könyv kevesebbet nyujt, mint amennyit igér. Még mindig a régi mókázó, fabulázó Tamási Áron novellái a kötet, ha valami kevés, bizonytalan előrehaladás meg is állapitható benne. Tamási Áron még mindig az önmaga problematikus tartalmú egyénisége. Dévaj, évődő kedély, aki még a bajból is valami se keserű, se édes legénykedést (a székely a világ legelső embere, nincs hát semmi baj, komám!) dolgot csinál. Valami fejlődés azonban mint mondtuk, mégis van. Ha lassan, ha félig — sajátos stilromantikájából már kifele tart. Céljai világosabbak, témái konkrétabbak, annak ellenére, hogy mondanivalói köré még mindig sok irracionális elemet tapaszt. Még mindig „költő” és „művész”. A valóság világa (mert még mindig nem látja tisztán!) még mindig elégtelen számára. Sok a hókusz-pókusz, a mithoszi fikció, a faji mithológia s a kedélykérkedés benne. A valóság még mindig csak az ő képzete. Ezért nincs ezeknek az irásoknak általános célja vagy haszna. E novelláskötet révén ismét csak az történt, hogy egy könyvvel több a könyvek száma, jóllehet a társadalomkritikai bírálatra való hajlamossága többé emelhetné. Emelné is, ha ezt a társadalomkritikai bírálatot tisztább tudattal és így világosabb állásfoglalással végezné. Ezt viszont lehetetlenné teszi az a sajátos, a romantika és a realizmus közti tanácstalanság, ahol Tamási fejlődésileg tart s a szűk figuravilág, amivel dolgozik. Tamási — egyelőre — a maga írói és felfogókészségével nem mindenkit lát (s ezeket sem a tiszta valóságukban) hanem pár, főleg tőle kitalált (tisztára légüres térben lógó „költői”) figurát, akikkel ötletszerüen (s ekkor is nagyon szűk körben) játszik. Az olyan irás, mint a Rakodó hivatal ritka a Tamási tolla alatt, mintahogy ritka és szokatlan, ahogy ebben a valóságot (ha nem is teljes összefüggésében és értelmében) látja. Mert különben a többiben (pár igényesebb, de az ujságnovella nívóját nem tulhaladó darabot kivéve) mindenféle mesefikció és „játékos” fantáziatoldalék (ami persze mind fejlettségének a járuléka még) töri meg úgy a novellakompoziciót, mint mondanivalói tisztaságát. Természetesen tetőzi mindezt legtöbb helyt a mondanivaló nem eléggé kihordott jellege. Például a cimbe irt novellában, mely a legkevésbé sem mond semmit világunk helytelenségéről. A mondanivaló betokosodott az intencióba.


Tamási Áront a magyar irodalmi kritika úgy könyveli el, mint, aki már kifejlődése periódusán túl van. — A legkevésbé sem. (Kolozsvár)


*Tamási Áron: Helytelen világ. Erdélyi Szépmives Céh. Cluj Kolozsvár, 1931.


 


Vissza az oldal tetejére