FĹ‘oldal

Korunk 1931 Június

A Jancsó Benedek emlékkönyv


Kemény Gábor

 


Az elmult nyáron halt meg Jancsó Benedek, kinek nevét a nemzetiségi kérdést tárgyaló művei tették isimertté. Aki a román nemzetiségi kérdés történetét gyökeresen akarja ismerni, az nem mellőzheti Jancsó kutatásait. Elkezdve az 1893-ban kiadott röpiratokon, melyekben a nemzeti kérdést még tüneti bajnak tartja, melyet operativ úton lehet a nemzet testéről eltávolítani, egészen az 1920-ban megjelent Defensio nationis Hungaricae-ig, minden ilyen irányú munkájával azt bizonyítja, hogy a legkomolyabban vett érzelmi ügye ez a kérdés. De ez az érzelmiség, mely bizonyos fokig táplálja munkáját, a kellő fokon tul már képtelenné is teszi arra, hogy a nagy buzgalommal összehordott tények összefüggését tisztán lássa. Mintha mindvégig Bánffy Dezső determinálná állásfoglalását, aki. miként a szociáldemokrácia problémáját. úgy a nemzetiségi kérdést is egyszerűen, azaz császárvágással próbálta kitörölni az akut politikai bajok sorából. Jancsó Benedek jól ismerte a kérdés történelmi előzményeit, de nagy tudása sem tudta mentesíteni a Rákosi-féle, harminc millió magyarról álmodó politikai iskolától, mely a tekintélyes lapvezér e szavain élősködöttt: „A kor eszméi... ha elkapják az embert...” Ez a szkeptikus Rákosi-féle mondás világosan fejezte ki a kérdés — tagadását... Jancsó nem mondhatta s nem is mondta, hogy nincs nemzetiségi kérdés. De ő a kérdésnek csak veszedelmét látta s nem tudott a pragmatikus megoldás elméletéig emelkedni. Innen van annyi ellentmondás Jancsó írásaiban: a felsorolt történeti tények objektiv megállapítása mellett ezért találkozunk teljesen szubjektiv okfejtéssel és következtetéssel. Ez a végzetes egyoldalúság bírta rá Jancsót arra, hogy a magyarországi választási rendszert védje (azt állítva, hogy nem roszszabb ez a francia választási rendszernél) hogy a Diaz-mesének hitelt adjon, hogy Jászit a magyar faj, nemzet és lélek ösztönös gyűlöletével vádolja... Jól tudjuk, hogy miért? Mert a nemzetiségi kérdést másképpen látta s másképpen akarta megoldani, mint a Bánffy-Rákosi politikai iskolával rokonszenvező Jancsó Benedek... De nem ezt akarjuk kihangsúlyozni. Egyszerűen tudomásul vesszük, hogy Jancsónak más politikai ideálja volt, mint Jászinak és hogy Jancsót ez a más politikai mentalitás elfogulttá tette — a másik iskolával szemben... De nem szabad elfeledni, hogy Jászi Oszkár iskolája emelte a nemzetiségi problémát pragmatikus színvonalra. „Ez a probléma több mint az ország másik, idegen nyelvű fele anyagi és kulturális boldogulásainaik a kérdése: a demokrácia archimedesi pontja ez s mint ilyen, állami létünk központi problémája.”


Szomorú, hogy ez a világos megállapítás még ma is újszerűen hat a hivatalos Magyarországba, de még szomorúbb, hogy azokra is újszerűen hat, akik tudományos célúi tűzték ki maguknak, hogy a nemzetiségi kérdéssel foglalkozzanak.


Az Erdélyi Férfiak Egyesülete az ősz folyamán Jancsó Benedek Társasággá alakult, elhatározta, hogy a kisebbségi kérdéseket kutatja s ennek elősegítésére könyvtárat is állít fel. Ennék az első kiadványa a Jancsó Benedek Emlékkönyv.* Asztalos Miklós célkitűzésével teljesen egyetértünk... Összefogni közös munkaterv (megvalósítására a magyar nemzetiség- és kisebbségkutatókat s erre munkakész ifjú generációt nevelni... De hogy ilyen munkaterv megvalósulhasson, annak első feltétele: nyugodt szembenézés a tényekkel és megszabadulás attól az atmoszférától, melynek mérges leheltete több mint tíz éve rontja már a magyar tudományos élet levegőjét ... A könyv bevezetésében Kolozsváry Bálint egyebek közt ezt írja Jancsóról: „az ő társelnöksége alatt alakult meg és működött a Magyar Társadalomtudományi Egyesület, mely a magyar gondolat szinte már-már elkésett harcát és ösztönös védekezését jelképezte azzal a Társadalomtudományi Társasággal szemben, mely az internacionalizmus és a magyar nép szellemétől oly idegen racionalizmus tanait a tudományosság leple alatt belevitte a közélet és a társadalom minden vonatkozásába és televény talajt készített elő oly csirák számára, melynek buja kelevényei a bukás örvényébe sodorták le.”


Nem újság a dolgok ilyen látása, tíz év óta elég részünk volt benne. De nagyon jellemző, hogy mikor írástudó emberek összeállnak tudományos célból s azzal a szent elhatározással, hogy az igazság kutatására szervezkednek, csak az írásjeleket találják meg az igazsághoz, de az igazság hangját nem találják meg... K. B. cikke megnevezetlenűl akar Jászin ütni, a többi tanulmány még a dúsan felsorolt irodalmi vonatkozások közt is ügyesen kerüli annak a Jászinak a munkásságát, akiről Seignobos, az ismert francia történetíró, már az 1926-ban kiadott Histoire Politique de l´Europe contemporaine-jában tud elismerő szavakat mondani... Szociológiát művelni pártpolitikai alapon nem lehet; és a nemzetiségi kérdést megoldani irredenta alapon még akkor sem lehet, ha az utódállamok is átvették vagy szaporították volna az elődállam diplomáciai vagy tudományos hibáit... (Budapest)


* Szerk. Asztalos Miklós. Kir. M. Egyet. Nyomda Budapest 1931. 413. lap.


 


Vissza az oldal tetejére