FĹ‘oldal

Korunk 1931 Június

Emberi agy és civilizáció


LĂ©vi Lajos

 


Az emberi nem és ezzel öszszefüggőleg az emberi társadalom fejlődésének oka még nyilt kérdéskomplexum. Mi hajtja az embert előre a maga végzetszerű utján, még nem tudják. A különböző feleletek: a Darwin-féle kiválasztódási elmélet, a küzdelem a létért, a szaporodás, a technika fejlődése, komplikált biológiai folyamatok vagy maga a földgolyó, ezek mind nem adnak kielégítő választ. Melyik az ok és melyik az okozat ezek között, még rejtély. Mig e kérdések legnagyobb része a társadalomtudományban széles megvitatás és feldolgozás tárgyát képezték, addig az ember biológiai folyamatainak öszszefüggése a társadalom fejlődésével eléggé elhanyagolt terület. Pedig ez ép” oly döntő tényező, mint akármely más. Sőt. Tudvalevő, hogy az emberi nem kiemelkedése az állatból főleg egy szerv fejlődésének: az agynak köszönhető. Az emberi civilizáció tehát szorosan összefügg az agy fejlődésével. Erre a kérdésre vet némi világosságot a neves Economo professzornak a wieni orvosegyesületben tartott előadása (lásd Wiener Medizinische Wochenschrift 1931. No. 14).


Saját és mások vizsgálataira támaszkodva állítja, hogy a nagy agy 3 mm. vastag kérgében kb. 14 milliárd sejt van felhalmozva hat rétegben; a nagy agy-kéreg felületén 107 különböző szerkezetű mező van, amely mind különböző agyműködést kifejtő szerv. A kompaktnak látszó agy-kéreg tehát bonyolult szerkezetű és működésű szervek tömkelege. Az összehasonlító agy-kutatás azt igazolta, hogy az embernél az állattal szemben nemcsak mennyiségi, hanem minőségi különbség is van. Az embernél t.i. nemcsak megszaporodtak az agysejtek, hanem főleg azon sejtek szaporodtak meg, amelyekre a psychikai működés esik, így a homloki és fali lebenyben. És ez a fokozatos fejlődés észrevehető a magasabb rendű állatoknál is. Sőt olyan szervek is keletkeztek az emberi agyban, amelyek az állatoknál vagy egyáltalán nincsenek meg vagy nagyon csökevényes alakban. Itt tehát arról van szó, hogy az emberi agy egészen új szerveket létesített, amelyek új benyomások felvételére és feldolgozására alkalmasak, amikre az állat nem képes.


Az emberi koponya kapacitásának a fejlődési fokozatait Economo prof. a következőkép jelöli meg:


Gorilla                                         580      cm3


Australo-pithecus                        625      cm3


Pithocantropus                            940     


Eoanthropus                              1170    ,,


Rhodesiai                                  1300    ,,


Neanderthali                              1400   


Cro-Magnon                             1500   


Homo sapiens                            1550   


 


Már maga a koponya alakja az ember őseinek sorrendjében mutatja, hogy inkább a homloki és oldalsó részek fejlődnek. Az agynak ezt a fejlődését progresszív cerebrációnak vagyis haladó agyasodásnak nevezi, amely még ma sem fejeződött be. Mivel az ember fejlődése százezer évekre nyulik vissza, természetes, hogy ez a folyamat oly lassú, hogy a rövidre nyuló történelmi időben alig követhető valamely szaporulat az agy működésében. De már maga az a tény, hogy az egyes generációk között nagy eltérések vannak a szellemi kapacitás terén, sőt a foglalkozás, a tanulás és egyéb körülmények még ugyanazon generációban is nagy eltéréseket hozhatnak létre, nem kevésbé az öröklés, mutatja, hogy az agy fejlődőképes. Az agy ezen fejlődésének oka még nem tisztázott, de nagyjából két utja lehet.


Az első: minden, egyszer már kialakult szerv sejtjei szaporodnak, a szerv tehát nőhet mennyiségileg, pl. a sportolóknál az izmok. De chemiai, biológiai és más kölcsönhatások folytán differenciálódhatik is, tehát minőségileg is fejlődhetik. A szerv tehát a már egyszer megindított uton tovább halad, ez az u. n. tehetetlenségi fejlődés.


A második : kétségtelen azonban, hogy minden szerv tagja az egész emberi szervezetnek, amely viszont a külső körülmények és benyomások légiójának van alávetve; az agy maga felfogja, feldolgozza és közvetíti az összes benyomásokat, tehát legérzékenyebb és legfogékonyabb is a külső benyomásokkal szemben.


Nem lehet tehát az emberi agy fejlődését egy egyszer megindított tehetetlenségi haladással felfogni, hanem a belső fejlődési lehetőség és a külső befolyások között korreláció van.


Ha ezen az alapon keressük a kapcsolatot az agy működése és a társadalmi jelenségek között, sok dolgot megtudunk érteni és magyarázni.


A „nagy elmék” felbukkanását, akik „évszázadokkal megelőzték korukat”, úgy értelmezhetjük, hogy azoknak a tehetetlenségi fejlődési kapacitása nagyobb volt kortársaiéknál valamely átöröklés folytán. (Viszont). Hogy pl. egyes népek kulturálisan előbbre vannak, mint a hasonló származású faj vagy néptestvéreik, abból értelmezhető, hogy a külső körülmények jobban kedveztek ennek a fejlődésnek. Pl. az északi népek mostohább életviszonyok közé kerültek, tehát a léért folyó küzdelem náluk jobban kifejlesztette a szellemi képességeket. Természetesen ez az agyi felsőbbség nem lemérhető, de már a társadalmi és kulturális életük pár generációval előbbre van. Egyes ősi állapotban leledző emberi faj viszszamaradottsága egyrészt a tehetetlenségi fejlődés renyheségével, másrészt a külső körülmények kedvezőtlenségével magyarázható.


Az a tapasztalat, hogy a kultura most sokkal nagyobb léptekkel halad előre, mint az elmult korszakokban, a találmányok és felfedezések gyakoribbak. Ez nemcsak azért természetes, mert több tudás és tapasztalat fölött rendelkezünk, hanem mert 14 milliárd sejt könnyebben termel ki még egy milliárdot új benyomások és fogalmak feldolgozására, mint pl. 1 milliárd akárcsak 100 ezret. Minél nagyobb az agykapacitása, annál nagyobb a fejlődési potenciája is. Ebből az következik, hogy a jövőben a fejlődés társadalmilag és technikailag sokkal gyorsabb kell, hogy legyen. És minél fejlettebbek és komplikáltabbak a külső körülmények, annál több munkát adnak az agynak és serkentik új működésre.


A fejlődés azonban ilyenformán hatványozott mértékben fokozódnék, pedig ez nincs így, mert ennek ellenáll éppen az a tehetetlenségi jelenség, amely az agy működésében megvan. Minden szerv egy bizonyos irányban dolgozik. A régi sejtek termelik az új sejteket, de korántsem hajlandók saját működésüket feladni. Ezekben a régi sejtekben évezredek folyamán sok olyan tudat, emlék, képzet halmozódott fel, ami már talán feleslegessé vált, vagy legalább is szükségtelenné. Igy tehát a régi sejtek mialatt új szerveket produkálnak, egyuttal fékezik azok működését. Éppen úgy, mint a társadalomban. Vannak emberek, akiknek van fantáziájuk, eltudnak képzelni más, új életformákat is, pedig ezeket is a mai társadalom termelte ki, viszont vannak, akiknek csak a létezőről van fogalmuk s amazokat egyáltalán nem értik és olyan szokásokhoz és intézményekhez ragaszkodnak, amelyek már elavultak, fölöslegessé váltak.


Most már az a kérdés, hogy ezek alapján befolyásolhatja-e az ember akaratlagosan azt a társadalmat, amelyet alkot, vagy a társadalom fejlődése szintén csak egy tehetetlenségi jelenség?


Mivel egész fejlődésünk egyrészt az agy belső fejlődésének, másrészt a külső körülményeknek a korrelációján alapszik, ennek a korrelációnak a létesítése nagyban befolyásolható általunk. Pl. egy emberre olyan külső körülmények nehezednek, amelyek arra a tudatra ébresztik, hogy ezek ránézve károsak. De ezzel nem elégszik meg, hanem igyekszik rajtuk változtatni, pl. elköltözik, foglalkozást változtat stb. Itt tehát a külső benyomásokat percipiálta, feldolgozta az agy és fogalmat alkotott róluk és meggondolás alapján megváltoztatta ezeket a kedvezőtlen külső körülményeket. De megtörténik az is, hogy egynémely cselekvésünk nélkülözi a külső körülmények indokolását, csupán belső sugalmazásra cselekszünk. Ez a belső sugalmazás az agy önálló tehetetlenségi szervi működésének a következménye. (Lehet örökölt, tudatalatti, stb.) Viszont a külső körülmények sokszor ránk „kényszerítenek” olyan cselekedetet, amit az agy nem „aprobál”. Ezen a két utóbbi tényen nincs módunk sokat változtatni, ez a „sors”. De az első eshetőség nekünk elég, hogy életformáinkat nagyjából megszabhassuk, kiterveljük. Ez a kitervelés ugyan sohasem válik be százszázalékosan, mert a másik két kiszámíthatatlan komponens megzavarja, de egy bizonyos előrehaladást és javulást mégis eredményez. Viszont amenynyire kiszélesedik a korreláció szabályozásának a lehetősége, annyira megszükül a másik kettő. Ezt bizonyítja a haladás. Pl. a barlanglakó ős sorsához tartozott, hogy egy vadállat felfalhatja, ezt mi már kiküszöböltük. A villámhárító feltalálása megvéd bennünket egy elemi csapástól. A nevelés megvéd bennünket sok személyes kellemetlenségtől stb. Ennélfogva mindinkább adva van, hogy „saját sorsunknak kovácsa” legyünk.


A tervszerű szociális átalakulás és haladás ellenségei nagyjából két csoportba oszthatók: olyanok, akik annak lehetőségét és olyanok, akik annak szükségszerűségét tagadják. Az elsők abba a csoportba tartoznak, akiknek az agy-működésük csak a tehetetlenségi fejlődés irányába halad. A pedagógusok például jól tudják, hogy vannak tanulók, akik a leíró tudományokat tudják csak jól elsajátítani, pl. földrajzi, természetrajzot, stb. míg a mathematikát nem. Ők a régiek mellé elraktározzák az ujonnan elsajátítottakat anélkül, hogy ebből új képzeteik támadnának, azaz differenciált agysejteket létesítenének. . Ép´ úgy a társadalomtudományban is észreveszik a jelen vagy mult jelenségeit, de azok összefüggéseit egyáltalán nem vagy csak homályosan tudják összekapcsolni és azért megfelelő következtetéseket sem tudnak levonni. Ezeknek tehát az a véleményük, hogy az emberi társadalom önmagától halad, azt befolyásolni nem lehet, sőt nem szabad.


A másik része, mely tagadja a társadalmi átalakulások szükségességét, az osztályhelyzeténél fogva nem kap olyan benyomásokat, amelyek ránézve szükségessé tennék a helyzet megváltoztatását.


A haladás hívei, akik a tervszerű szociális átalakulást akarják, úgy az agy természetes fejlődésére, mint a külső benyomások helyes megismerésére alapítják mozgalmaikat.


A kettő között áll a közömbös tömeg, amely kellőleg sem kombinálni, sem percipiálni nem tud és a jelenségeket egyátalán nem érti. Ide-oda tévelyeg és minden megmozdulásnak a reservoirja. Ennek a tömegnek érdeke a szociális átalakulás. Ha tehát kulturnívójának emelése által, vagyis agyműködésének fejlesztésével helyes megismerésre jut, okvetlenül ebben az irányban fog haladni.


A társadalomtudománynak a biológiai jelenségeknek nagyobb figyelmet kell szentelnie, mert ezáltal pozitivebb megismerésekre és biztosabb talajra tesz szert. (Zilah)


 


Vissza az oldal tetejére