FĹ‘oldal

Korunk 1931 Június

A vaskancellár


Mátrai Ede

 


A kifogyhatatlan német Bismarck publikációik és monográfiák tömkelegébe végre (beleszólt a történelmi materializmus is, hogy megmutassa Bismarcknak és korának igazi képét. Kurt Kersten* nagyszerű felkészűltséggel forgatja a burzsoá és junker-legendákat halálosan sebző fegyvert. Korának szociális adottságaiból és osztályhelyzetének korlátoltságából elevenen formálódik ki Bismarck, a tipikus „Krautjunker”, aki a porosz nemesség osztályérdekeinek magasztos sérthetetlenségén túl csak egy hatalmas ismer: a Hokenzollern monarchiát. Szemében az ember a királynál kezdődött és a junkernél végződött. Ami ezek alatt és ezen kívül volt, az csőcselék, még ha vagyonnal és a gazdasági életben fontos szereppel is rendelkezett. „...Becsvágyam inkább a parancsolás, mint az engedelmeskedés felé hajt...” — mondja egy fiatalkori levelében. Másutt pedig: „...vagy olyan zenét csinálok, ami nekem tetszik, vagy pedig semmilyet.” Érvényesülés minden áron és minden eszközzel. Erabei-eket, elveket, törvényeket, igéreteket könyörtelenül legázol, amenynyiben azok politikájának, amely a szuronyokra és tekintélyre alapított rendi abszolutizmus osztály politikája, útjában állnak. Csak a termelési viszonyok és az osztályerő eltolódások diktálta történelmi fejlődés előtt torpan meg. A junker, aki utálja és megveti a liberális borzsoázia fecsegő, impotens ügyvédeit, a parlamenti szószátyárkodás ellenében az ultima rációival érvel: „...nem beszédek és többségi határozatok, hanem vér és vas döntik el a kor nagy kérdéseit” Nagy illuzionista, aki azt hitte, hogy történelmet csinál holott csak tehetetlen, öntudatlan bábú a történelmi fejlődés kezében...


Az elkésett német polgárság, amelynek hátában már ott dörömbölt az ifjú munkásmozgalom, a image elvetélt és parlamenti kretinizmusba fulladt 48-as forradalmával tehetetlenűl állott a reá váró történelmi feladatok előtt. A forradalmi demokrácia feladatát, a porosz és osztrák abszolutizmus összetörése révén a valamennyi német törzset magában foglaló egységes nemzeti Németország megalkotását — mily gyilkos iróniája a történelemnek! — a (korhadt francia császárságot összezúzó diadalmas poroz abszolutizmus hajtja végre. A külső formájában teljesen feudalisztikus birodalom megalakulása lényegében kompromisszumos félmegoldás volt és éppen ezért már születésekor magában hordta a halálát okozó csirákat. A polgárság elérte a maga gazdasági kibontakozásának maximális lehetőségét. Az „Enrichissez vous!” bűvös jelszavára teljesen behódolt és az uj birodalom politikai vezetését egészen átengedte a császári hatalommal megtoldott porosz junker abszolutizmusnak. De félmegoldás volt az új birodalom azért is, mert a Habsburgok dinasztiális és az oszt/rák polgárság profit érdeke kirekesztette Németausztriát a birodalomból.


Nagyszerűen hat Kersten könyvének befejezése. Bismarck, aki „nem tanult és nem felejtett”, szocialista törvényének tíz éve után egy hatalmas munkásmozgalommal találja szembe magát. A receptje még mindig a régi: gyalogság, lovasság, tüzérség. De ugyanúgy, mint 48-ban, most is fumigálják. A burzsoáziának akkor még más fegyverei és lehetőségei is voltak. És az öreg Don Quihote megy, abban a tragikus tudatiban, hogy a világ nem értette meg. Holott a valóság az, hogy Bismarck, bár 40 évig csinált európai nagypolitikát — sohasem értette a világot.


A Mehring halálával megszakadt marxista monográfiaírás Kurt Kersten személyében a nagy elődhöz méltó továbbművelőjére talált. Már ez az első nagyobbszabású történelmi munkája is mestermű. (Bécs)


* Kurt Kersten: Bismarck und seine Zeit Neuer Deutscher Verlag. Berlin. 1930


 


Vissza az oldal tetejére