FŇĎoldal

Korunk 1931 Június

Nyolcéves gyerek a borona előtt


Sellyei József

 


Tavasz van, látom ahogyan a peredi gyerek nyolc éves, ölég rongyos, vézna kis ember, az ágas boronát húzza maga után a földjükön végig.


Május hatodika van és kukorica alá szántok a homokban, a messzi sebesi dűlön és ott látom a nyolc éves gyereket a lómunkában.


Apjával beszélek; torz, roncs, mélyen ülő zavart szemekkel, bután, néz, nem érti magát se, ahogyan a gyerekét gyilkolja zsarnokul.


Bennem a lázadás ágaskodik, véremet pofozkodásba hajtaná és ő istenről beszél, aki az emberek gonoszságát azzal bünteti, hogy sok esőt adott a tavaszon, talajvizet engedett az emberekre csapásnak, hogy megismerjék az ő nagy hatalmát és belássák, hogy csak ha hozzá térnek változik meg a sorsuk.


Amikor lázadozásomat bevallottam neki, amikor háborogva beszéltem róla, hogy a cukorgyár kezében sínylődik a paraszt, aki előleget adott egy el nem vetett termésre, a parasztot magához láncolta, még az álmát is, hogy nyugta ne legyen, és csak azon igyekezzen, hogy a répát bevesse, megdolgozza, megteremje, minden istendacon, vizen, esőn át is, ami az, hogy lám ő, hogy a répaföldön több hantot ne gyurjon a ló, im nyolc éves gyerekével végezteti el a lómunkát, máskor a lovát fogta be ha boronált, most a fiát, aki nyolc éves, mert sárba vetett répáját ha mégegyszer legyúrná, a mag ki se kelne, mélyre kerülne, alulra a vízhez, ami a talajban Ott ásítozik és kikukucskál röhögve a parasztakaraton, amelyik kényszerek hatása alatt termésre erőlteti a hantot — a peredi paraszt csak hápogott, hümmögött, nem tudott mentséget, az isten már nem segítette és ő se futott feléje mindenbe megnyugodva, hanem már ez volt a szava: há miccsinyájjak; háromszáz korona előleget adott a gyár, be kő dolgozni, ha megvárnám, hogy kiszáraggyon a lapos, két hétig kőne várni még, mikor vessek.


Már így is elkésett a vetés a laposban, úgy is bizonytalan, mert egyéjszakás eső fölönti a talaj színére a benne bujkáló vizet, és minden úgy néz ki, mint május elsején és előtte pár nappal, azzal a különbséggel, hogy ekkor az ősztől voltak üresek a földek, míg most tavaszi megmunkálás után, drága magokkal vetve hullámozna a föld felett a tócsa bíbicek tanyájául, a belőle fölnövő gyomok között.


Itt nyolc éves gyerek végzett lómunkát; apja keskenyebbre csinálta a nyirvesszőboronát, hogy könnyebben menjen a gyerek.


Négy mázsás a ló, sokat gyúrna, az embernek is menni kellene a ló vezetésében, az is gyúrná és a két teher helyén huszonhétkilós gyerek ténfereg.


Kenyér röhög, biztonság röhög, kényszer röhög ásító kémények fölött, útmenti fűzek fölött, a nyolc éves gyerek fölött és az apja fölött, aki a járomba belefogta.


Neki más segítsége nem volt; a számítása, ha eredményt akar, világos. De miért kellett az eredmény neki egy földről, amelyik megművelhetetlen s ha művelhető, csak így művelhető gyerekkel a borona előtt.


Aki nem lázad, ne lázadjon, hogy itt egy gyerek boronát húz május hatodikán a földön végig és vissza és újra végig és újra vissza és újra, hogy itt a gyár parancsol: őszig kamatmentesen adja az előleget, de ha répa nem terem vagy nem szállít a paraszt eleget, tavasztól számít kamatot.


És ezzel a fogással őrületbe kergeti az embert, abba, hogy nyolcéves gyerek végezzen lómunkát, lómunkát, mert könnyebb, mint a ló és ő is eszik és ő érette dolgozik az apja is és ő maga is, hogy adósai ne maradjanak a gyárnak, mert jövőre kifizethetik-e és a gyerekre marad húsz év mulva, apja halála után az adósság a földekkel, amit örököl.


Aki nem lázad, ne lázadjon és mondja csak, hogy maradjon buta vakságban a paraszt, markolja kétkézzel a munkát és hasznot ér el.


Aki nem lát, nem lázad, de aki lázad, a parasztokért is lázad, és azért, mert ők nem lázadnak, istenhez futnak ijedten lapulva és isten elveti magától; egyszer a kutya is meglátja, hogy nem azért gazda a gazdája, hogy örökké verje; egyszer a paraszt is meglátja...


 


Vissza az oldal tetejére