FĹ‘oldal

Korunk 1931 Június

Égi malasz és földi javak

 


Hát persze, hogy a Népszavának is tátva maradt a szája s szédelgett, amikor kiteregette Csápossy E. jezsuita páter, volt rendfőnök cikkét a Magyar Kulturából. (Túlvilági hit és gyakorlati élet.) Az egyház meghasonlott: glosszálta kétes ölömmel a páter cikkét, idézvén belőle a delikát-sorokat. — ,,Csávossy ugyanis nem annak az; áramlatnak a híve, amely a katholikus egyházat a szociáldemokrata tömegek mellé szeretné állítani..” S ez bizony, a Népszava szerint, súlyos szépséghiba. (Ha Schreck német szociáldemokrata képviselő kijelenthette: „Ich bin stolz darauf, der katholischen Kirche anzugehören”, — miért nem lehetne büszke Csávossy — Weltner Jakabra?) De e szépséghibával is roppant érdekes a páter cikke. Azt írja például: „Az anyagi nyomor ma annyira fenyeget ... hogy ha eltekintünk egyes heroikus lelkektől, nem használ már semmiféle vallásos utalás.” Aztán így folytatja: „Ahol az embernek már nincs mit vesztenie a földön, könnyen gondol a társadalmi és isteni rend fel-forgatására.” Az egyháznak tehát „a munkás mellé kell állni”, mert „a keresztény igazság nem komoly fölfogásától csak egy lépés annak farizeusi kihasználásához, amikor másokat türelemre, béketűrésre, a túlvilági javak reményére intenek azért, hogy azalatt áldozatukat kizsákmányolják. A vallás nekik jó eszköz az alsóbb rétegek fékentartására, hogy azalatt saját kövérségükben terpeszkedhessenek és annál többet rabolhassanak. Syfock-tipusok ezek, az igazság ürügye alatt vért szopnak... Krisztus nem spanyolfal, amely mögé trösztök és börzék dúsgazdagjai odabújhatnak, hogy a szegényeket kizsákmányolják...” A kapitalista rendszer „kinövésein” változtatni kell, de „nem hatalmi eszközökkel, hanem belátás útján... Isten a pedagógiai eszközt is felvette gondviselő tervébe. Â francia abszolutizmus nem okult, míg a francia forradalom végig nem söpörte az országot; ilyen értelemben a francia forradalom, történelmi és pedagógiai szükségesség volt.” Ennek a jezsuita pedagógiának a burzsoáziát rá kell venni az áldozatra, mert különben a forradalom pedagógiájával veri a fejébe — a tanulságot. De nem elsősorban azoktól a vagyonoktól kell áldozatot követelni — írja Csávossy — amelyek úgyis közcélt, jótékonyságot, nemzetnevelést szolgálnak...” Az egyház hatalmas birtokait tehát bántani nem szabad. S általában: a magántulajdon maradjon továbbra is szent. Akkor viszont miért írja a Népszava, hogy „a metafizika fellegeiben járó egyházi gondolat kezd, ha lassan is, leszállni a földre?” — Az egyházi gondolat mindig a földön volt és soha a metafizika fellegeiben. A földön járt akkor is, amikor az égre vezényelte a gyász, a nyomor, a szegénység könnyes tekintetét. S ha most az „égi malaszt” helyett „földi javakat” reklamál, ez nem jelenti azt, hogy felébredt benne „az aggodalom: vajjon vállalhatja-e a felelősséget ezért a termelési rendszerért vajjon célszerű-e minden fenntartás nélkül hozzákötni életét ehhez a halálraítélt gazdasági és szociális rendhez.” Az aggodalom itt nem segít, a célszerűség — illuzió. Az egyház élete vérrel és vassal van összekötve a termelési rendszerrel, elválasztani tehát csak az ásó-kapa választhatja el őket egymástól. Csávossy, ha jezsuita is, van annyira dzsentlemen, hogy a halálraítéltet nem hagyja cserben (de nem is akarja), hanem megmenteni igyekszik. S az a „radikálizmus”, amit a magyar sajtó olyannyira megcsodált, ennek a mentőmunkának a bevezetője. A mai rend minden igaz védője, tehát a fasizmus, a szociálfasizmus is ilyen „radikálizmussal” spanyolfalaz. Ez a „radikális” tőkéstámadás ma a legjobb — tőkésvédelem. A „rend” minden pártja és hatalma „alkuba bocsájtkozik”, hogy amit elveszített a réven, azt visszanyerje a vámon... (H-I.)


 


Vissza az oldal tetejére