Korunk 1931 Március

Versenyfutás a millió felé!


Mária Béla

 


Olaszország három vezető nagyvárosa: Róma, Milano és Nápoly hónapok óta valósággal versenyt futnak egymással a napilapokban is rendszeresen közzétett statisztikai kimutatásokban. E három város mindegyikében a népesség csak pár ezernyi emelkedése szükséges a milliós lélekszám eléréséhez és mindhárom város lakossága az olasz városok sajátos lokálpatriotizmusával igyekszik „Olaszország első milliós nagyvárosá”-nak címét megszerezni. Miután a mai Itália minden jelenségében a politika (értsd: a fasizmus) döntő szerepet játszik, érdekes e jelentéktelennek látszó ténynek politikai színezetű hátterére rámutatni.


Itália eddig típusa volt a decentralizált államoknak: nagyszámban voltak félmillió körüli lakosságú nagyvárosai, de nem volt egyetlenegy világvárosa, sőt tulajdonképeni fővárosa sem. Az ország belső részében és a nagy középeurópai centrumoktól távol fekvő, ipar és kereskedelem nélkül lévő Róma, mely alig tíz évvel ezelőtt még csak hatszázezer lakost számlált, csak névleg volt Itália fővárosa. Ennek a decentralizációnak történelmi oka vari; nem szabad elfelejtenünk, hogy Itália régi kis önálló államai csak alig hat évtizeddel ezelőtt egyesültek királysággá és ez az egyesülés nagyrészt még ma is csak papíron létezik. Gondoljunk csak az olasz tartományoknak még ma is fennálló különállására, a még mindig önálló nyelvekként élő dialektusokra és az egyes „regione”-k különböző fajiságú öszszetételére, mely azután az egyes vidékek lakosságának különböző karakterében és mentalitásában jut kifejezésre. A fasizmus egyik ideológiai törekvése éppen arra irányult, hogy az olasz népet egységes nemzetté kovácsolja. Ma már objektíven meg lehet állapítani, hogy ez is, mint a fasizmus sok más „programpontja”, csak hiú ábránd maradt. A fasizmus „centralizáló politikája főleg arra irányult, hogy Rómát valóságos fővárossá tegye. Pár évvel ezelőtt a Duce egyik beszédében azt igérte, hogy tíz éven belül kétmillió lakosú világvárost teremt Rómából. Célja: az antik római „impérium”´ visszaállítása. Beszéde óta már vagy 2—3 év telt el, de Róma még ma is egy műemlékhalmaz köré épült hatalmas falu, mint azelőtt. Igaz ugyan, hogy a város lakossága pár év alatt rohamosan emelkedett (a legutóbbi kimutatás szerint 950.000 lakosa van), de mindez nem változtatott a város karakterén. Maga a város népességének emelkedése is mesterséges: kizárólag az államhivatalnokok nagyszámban való betelepítése útján történik. Ugyanakkor azonban kiszorítja Rómából a benszülött munkásságot, mert gyáripara az utóbbi években majdnem a nullára redukálódott. Róma tehát hiába rohan óriási léptekkel a milliós szám felé, lényegében az maradt, ami volt: a minisztériumok és egyéb államhivatalok, múzeumok és képtárak tisztviselőkarának, tőkéjükből élő arisztokratáknak, az enyhe klima áldásait élvező, pályájukat megunt kapitalistáknak, révbejutott papoknak, szállodai alkalmazottaknak és az idegeneket zsaroló vezetőknek a multból élő, improduktív városa.


A „versenyfutás”-ban résztvevő két másik nagyváros népesedési tempója lassúbb ugyan,, de egyenletesebb és kevésbé mesterséges. Nápoly, Itáliának mindenkor legnépesebb városa, a dúsgazdag idegenek, valamint a helybeli arisztokraták és plutokraták luxoriózus tartózkodási helye és ugyanakkor a legpiszkosabb nyomortanyája a világ talán legjobban elnyomorított, a lumpenproletáriátus nívóján álló tömegeknek. Mint Dél-Itália vezető metropolisza, már a fasizmus előtt is centruma volt a déli népek sajátságos, állati és céltalan proliferációjának, melyet Mussolini egész Itáliára ki szeretne terjeszteni híres, retrogád „találmányával”: a „campagna demograficá”-val, vagyis a népességnek korlátok nélkül való szaporításával, melynek tisztára imperialisztikus és militárista célját nyíltan hangoztatja. Annál kevésbé követi a Duce „szülési parancs”-át Itáliának legeurópaibb és legiparibb városa: Miláno, mely arra van hivatva, hogy a mesterségesen felhizlalt Róma helyett Itália jövő fővárosává legyen. Miláno, mely népességére nézve ugyancsak második városa Itáliának (Nápoly legutóbb kimutatott 990.000 lakosával szemben 980.000 lelket mutat ki), már eddig is az olasz élet valóságos centruma volt; Európához való földrajzi és mentalitásbeli közelsége, kifejlődött ipara és kereskedelme, intelligens és szervezett munkássága is erre predesztinálta. Milánó lakósainak számát főleg a környező tartományok ipari- és földmunkásságának beözönlésével szaporítja, melyet maga a fasizmus Duceja nem jó szemmel néz. Milánóban a munkásság eddig is a legkompaktabban szervezett tömegeket alkotta, tehát veszélyes lehet a fasizmusra nézve, ha a szomszédos provinciákból bevándorló tömegek munkát nem találva az elégedetlenek és munkanélküliek ijesztő számát növelik. Ezért újabban a „campagna antiurbanistica” (“városellenes kampány) jelszavával (melyet más városokkal, pld. Rómával szemben nem alkalmaz), mindenképen viszszaszorítani igyekszik a környék munkásságának Milánóba való szivárgását.


A nagy versenyfutásban tehát a leendő „Imperium” centruma: Róma a favorit és nem Nápoly, de legfőképen nem Milánó, ahol az analfabétizmus a legkisebb és a tanult munkásság a legnagyobb számban van képviselve egész Itáliában és ezért örök veszedelmet jelent a Duce által képviselt „rend”-del szemben. (Bologna)


 


Vissza az oldal tetejére | |