Korunk 1931 Március

Kiadó írás Páneurópa miatt


Kemény Gábor

 


Pirostáblás, aranyosbetűs könyvecske: „Páneurópai veszedelem”. Fehér István írta. „A Bankár” kiadása. (1930. 72 l.). De nem kell nagyon megijedni tőle. Ha meg is kondítja a vészharangot, mégis érezzük, hogy a tűz, Páneurópa görögtüze, nem fenyegeti elperzseléssel az európai kulturát. És — amit a szerző főképen szeretne „kivédeni” nem fenyegeti elsöpréssel a magyar kulturát és — a magyar jólétet... Sietünk leszögezni, hogy a páneurópai koncepciót egyáltalán nem tartjuk idvezítőnek. Tudjuk, hogy sok mindent igér nyíltan — vámegységet, a háborútól való szabadulást, leszerelést, gazdasági ujjáépítést — és tudjuk, hogy mire gondol titkon — az európai kapitalista világrend mai állapotának minden áron való fentartására... De: semmiféle elméletet sem tartunk csak azért rossznak, mert ma még Európában — vagy Magyarországon — utópia... A páneurópai koncepció tökéletlen: ez bizonyos. Erősen hangsúlyozza pl. azt a „szuverén nemzeti Jogot” — melynek ürügye alatt el lehet árasztani kiválóságokkal „uralkodó” családokat, azaz kisebbségeket és el lehet nyomni osztályokat, azaz: társadalmi többségeket. De a szóban forgó páneurópai veszedelem riadó írójának nem az ilyen sebek fájnak. Páni félelemmel gondol az új Mitteleurópára és páni sejtelemmel érez a terv mögött valami szociálista huncutságot. „A marxista kommunizmust is bolondok kezdték hirdetni, de csirkefogók vitték keresztül.” Most már kezdjük érteni: óvakodjunk a csirkefogóktól. De habár a haza veszélyben — mégis van egy reménysugár: „a hivatalos magyar diplomácia igazán helyén való és okosan kikerülő választ adott nekik”. Már t.i. „Nekik. A Nagy Csirkefogóknak”. Igy már nem kell félni, hogy „a hazai bolondok és a külföldi nagyipar gonosztevői B-listára teszik Magyarországot”. És nem kell félni a világbékétől, a „Páneurópa eszme szélhámosainak kedvenc hintalovától.” Ne riadj, magyar, mert nem jön a világbéke. Csak a Régi Rend bölcsesége hinározza körül az agyadat: „Uristen akaratából a fajok és fajták között örök küzdelem folyik. Aki ezt a küzdelmet feladja, már el is pusztult. Magyaroknak bízni kell abban, hogy a magyar fajta erősebbnek, egészségesebbnek, munkabíróbbnak, értelmesebbnek, jobbnak és becsületesebbnek teremtődött.” Most már egészen itthon vagyunk: különbek vagyunk, jobbak vagyunk, mindenkinél becsületesebbek vagyunk, tehát el kell fordulni a páneurópai bolonderiáktól... És még egy felfedezés: nemcsak a kapzsi nagyipari kapitalizmus, de a nemzetközi munkásmozgalom is, sőt a munkanélküli proletárok mozgalma is pártolja a páneurópai gondolatot... Még a „külföldi elvtársak” is. Tehát jól vigyázzanak a magyar elvtársak és a magyar munkanélküli proletárok — mert a külföldi elvtársak segítenek kiverni kezükből a kenyeret (amely nincs) és tönkretenni a magyar kulturát (hogy ez mit ad a magyar tömegeknek, annak megírásával adós. maradt F. J.). De ahol legnagyobb a veszély, ott közel van a segítség: a riadó író segítsége. Egy kis gazdasági diktatura (“egy hajón csak egy kapitány kommandirozhat”) egy kis nemzeti iparvédelem, nemzeti munkakötelezettség (Charta di lavoro ?) bank és hitelszabadság stb. stb. még megmenthetik a hazát. De hogy a radikális olvasónak ne legyenek illúziói: a stb. stb. kívánságok között hiányzik a földreform s így a konzervatív lelkek is megnyugodhatnak benne, hogy nem indul romlásnak a Hajdan Erős Törvény...


A Páneurópa eszméjét megvitatni nagyon tisztes munkája lehet minden írónak, akinek lelkiismereti ügye az ilyen problémák sorsa. De egy koncepciót, melynek ma az a hiánya, hogy nem eléggé internacionális — nacionalizmussal elgáncsolni akarni: ez már több mint „okos kikerülése” a kérdésnek, ez már inkább gonosz menekülés a probléma elől. (Budapest)


*Botos János: Visszatérők. K.-vár 1930.


 


 


Vissza az oldal tetejére | |