FĹ‘oldal

Korunk 1931 Január

A filozófia a mai Oroszországban


Bolyai Zoltán

 


Oroszországban a filozófia sorsát az októberi forradalom talán sokkal jobban befolyásolta, mint bármely más tudományos disciplináét. Nem is csoda. Minden forradalomnak szoros a kapcsolata a filozófiával s ha minden filozófiának nincs is forradalma, minden forradalomnak meg van a maga filozófiája. Ezt különben a történelemi is igazolja, bár első pillantásra ugy látszik, mintha a filozófia, mely az emberi intellektus legmagasabb fokú nyilvánulása, az osztályharc s a termelő erők komplikált folyamataitól teljesen távol állna. Ám ha így volna, miben állna a magyarázata annak az elkeseredett küzdelemnek, amely például a nagy francia forradalmat bevezette. A francia felvilágosodás korának egész irodalma s ´mindenek előtt a XVIII. század francia materializmusa filozófiai bevezetője és filozófiája a későbbi forradalomnak. Az 1848-iki német forradalmakat is hasonló tünetek kisérték. A hegeliánusok bomlási folyamata, a theizmus elleni küzdelem s az idealizmus ellen hadbavonuló Feuerbach s a Feuerbach-féle materiálizmus tulhaladása a marxi és engelsi dialektikus materiálizmus által, — mindezek a filozófia speciális nyelvén a 48-as napoknak nem csupán politikai problémáit fejezték ki, hanem az osztályerők harcának konkrét formáival is a legszorosabb kapcsolatban álltak. Hasonló, sőt még nyilvánvalóbban összefüggő képet nyujt a filozófia és a forradalmi harc szoros kapcsolatait illetőleg a 917-es orosz forradalom. Ez a forradalom azonban már kizárólag a dialektikus materializmus jegyében áll s ez azt is jelenti, hogy a filozófia nem csak mint tudomány szerepelt benne, hanem mint akció. A dialektikus materializmus volt az az eszme, ami a 917-es forradalom tömegeit uralta s ezáltal materiális erővé lett.


A dialektikus materializmus Plechanow nevével vonul be az orosz filozófia történetébe. Plechanow után Lenin a legfontosabb állomása. S mert a dialektikus materializmus bevonulása az orosz filozófiába egyértelmü volt a forradalmi munkás mozgalom felszinrekerülésével, ezért foglaltak állást a dialektikus materializmus ellen nemcsak a cárizmus hivatalos erői, hanem a liberálisan hangolt társadalmi osztályok s a polgári tudomány frondeur képviselői is. Sőt még a szociáldemokrácián belül is ismételt és heves támadások érték a dialektikus materializmust azoknak a „marxistáknak´“ a részéről, akik Marxot vagy Kanttal próbálták egyeztetni, vagy pedig Avenariussal felcserélni. Nagyon jellemző, hogy ezeket a lényegében nyugateurópái kísérleteket elsőízben az orosz Plechanow, később pedig a szintén orosz Lenin utasítja vissza a leghatározottabban. Az (októberi forradalom döntötte el azután ennek a filozófiai polémiának is a sorsát.


Az októberi forradalom átépítette az orosz valóságot minden téren. Az átépítés kiterjedt a politikum és gazdaság minden viszonylatára s ezért nem állt meg a még oly´komplikált ideológiák előtt sem. Az elkeseredett küzdelmek tüzében azok a filozófiák, melyeket az egyetemeken és akadémiákon hirdettek mind sorrakerültek. Vladimir Solowjew misztikája, mely a nyugateurópai intuiciós-filozófiával állott szövetségben, minden egyéb hasonló filozófiával együtt a lomtárba került. Ugyanez áll az idealisztikus filozófia neokantianus és más irányzataira is. Az új osztály, amelyik társadalmi-politikai akaratát érvényesítette s mindenfelöl fegyveres ellenségekkel volt körülvéve, rákényszerítette ideológiai akaratát is a valóságra. A filozófia és a forradalom egysége és egységessége helyre állt...


A forradalom első szakaszának, az úgynevezett hadikommunizmusnak az eredménye, hogy a régi filozófia, mely az egyetemeken és a folyóiratokba jutott szóhoz— eltünt. A régi akademikus témák már csak egy-két publikációban jelentkeznek. S ha e publikációk között akad is említésre méltó, úgy e publikációk már mind olyan természetűek, amiknek az időhöz semmi köze. P. Blonsky „Filozófia-történeje” és I. Iljin „Hegel filozófiája” című könyveikkel megteszik ugyan az idealizmus utolsó erőfeszítését. Iljin Hegel monografiája valahol messze útra kel a tisztánlátás felé. Hegel filozófiájának reakciós részén azonban nem jut tál. Iljin kezében Hegel még mindig a metafizikus idealista s nem: a forradalmi dialektikus. Számára Hegel még mindig a „konkrét emberrel tanit”. A hadikommunizmus szakaszában a blokád és az intervenciók nem kedveztek az új orosz filozófiai gondolkodás fejlődésének. Ezért ezekben a napokban a filozófiai munka jórészt kimerült a marxi filozófia klasszikusainak s a történelmi matreializmus iránt felébredt népszerű érdeklődés kielégítését szolgáló brosuráknak a kiadásával. Ezekben az esztendőkben az orosz filozófia munkája nem a dialektikus materializmus továbbfejlesztésében és elmélyítésében, hanem a népszerűsítésben állott.


Az áj ökonómiai politikára való átmenettel a filozófia arcvonala is megélénkült. A filozófia az orosz élet napirendjére kerrült a művelődés és a népfelvilágosítás frontján s véglegesen tisztázódott, hogy az idealizmus semmiféle tekintetben sem egyeztethető össze az új élettel. Az új főiskolai ifjúság vonakodott olyan professzorokat hallgatni, akiknek a beállítódása nem-marxista. Az idealizmussal való leszámolás szüksége megalapíttatta a Marxizmus Lobogója Alatt című filozófiai folyóiratot. A kimondottan idealista filozófusokkal való vita 1924-ben zárult le. Azóta az orosz idealizmus csak külföldön jut szóhoz a filozófiai és politikai idealizmus ama túlnyűtt ideológiáival, mely a legtöbbjüknél az orthodox misztika és a spekulativ „filozófia szentélyeiben” végződik. Az emigrációba került orosz filozófia Berdjajew személyében egy új középkort prédikál...


A materialista filozófia gyors tempójú fejlődése 1921 óta. következett be. A háborús frontok likvidálása, az általánosan javuló gazdasági helyzet, a marxisták kitartó intellektuális munkája s a tanulmányaikat folytató új generációk entuziazmusa bizonyos élénkséget teremtett a szellemi élet terén. Hatalmas munkára volt szükség. A forradalom előtt a materializmus a „háttérbe volt szorítva. Az ábécével kellett kezdeni. Az orosz filozófiai irodalom tele volt materializmus elleni publikációkkal. Első követelmény volt a marxismus klasszikusainak megfelelő bevezetésekkel való kiadása. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a klasszikus filozófiai munkák fordíttatásának munkájában csak a materialista irányra szorítkoztak. A materialisták csupán első helyen állottak. — A fordításokat analízisek, kritikák és monografikus munkák követték.


A dialektikus materializmus orosz kiépítői természetesen filozófiai munkájukat nem folytathatták anélkül, hogy világnézetük történeti nyomainak ismertetésére és értelmezésére ne terjeszkedtek volna ki. Viszont ez a legkevésbé sem jelentette az aktuális filozófiai problémák elejtését. A filozófia új feladatait maga Lenin rajzolta fel A harcos materializmus jelentőségéről irott tanulmányában. Lenin értekezése kiterjed úgy az ideológiai, mint az organizatórikus feladatokra. Elsősorban a dialektikus materializmus felszínentartását azok között ajánlja, akik készek az úgynevezett „művelt társadalom” filozófiai reakciója és filozófiai előítéletei ellen harcolni. Sokkal nehezebb feladatnak látja a modern természettudomány megvédését azoknak a szövetségében, akik a materializmus felé hajlanak és nem riadnak vissza az úgynevezett művelt társadalom körében favorizált idealista-szkeptikus filozófiákkai sikraszállni. A modern természettudományok gyökeres átalakuláson mennek keresztül, ennek ellenére sűrűn termelik a reakciós filozófiai tanokat és irányulásokat. A marxista számára ebből az a kötelesség hárul, hogy azokat a kérdésieket, amiket a legújabb forradalom a természettudományok terén felidézett, kövesse, tanulmányozza s azok felöl folytonosan tájékoztatva legyen. Az a felfogás, hogy a marxizmus kizárólag „szociális” filozófia, azaz a szó legszűkebb értelmében történeti materializmus — Lenin szemében — régi előitélet. A marxizmus a természettudományokhoz ugyanolyan közel áll, mint a társadalom tudományokhoz.. A dialektikus materializmusban avagy még pontosabban kifejezve: a materialista dialektikában a természet és társadalomtudományok metodikai egysége adva van. A természettudományok filozófiai megalapozását a materialista dialektika megadja. Ezért a természettudományosan képzett materialistának dialektikus materialistává kell lennie. Ebből a tételből egyenesen következik a filozófia terén a materialista dialektika studiumának és kidolgozásának feladata. Valamikor Hegel megteremtette a dialektika idealisztikus nyelven kifejezett enciklopédiáját. Hegel dialektikájának tanulmányozása materialista vonalról, vagyis az új tudományos módszer kidolgozása, — ez Lenin felfogása szerint a fő feladat, mely a marxista filozófusra hárul.


Lenin filozófiai testamentuma visszhangra talált. Számos könyv, tanulmány, előadás és röpirat vezette be a marxisták ellentámadását az idealizmus különféle megnyilvánulása ellen. Különösen energikus és éles állásfoglalások hangzottak el a marxizmus szociáldemokrata kritikája s a különböző revizionista kisérletekkel szemben, még ha azok a forradalmi marxizmushoz közel állók köréből is indult. Az új orosz filozófiai problematika körét ezek azonban a legkevésbé sem merítik ki. A modern theoretikus természettudomány a másik fontos centruma az orosz filozófiai kutatásnak. Mivel a marxizmus ezen a területen most lép fel először, érthető az óvatosság amivel a természettudósok és filozófusok közeledni próbálnak egymás felé. Ebben a tekintetben különösen élénk a mai orosz gondolkodás körletében az anyag összetételéről szóló elméletek, a relativitás elmélet s a biológia legújabb kutatásainak problema köre s az utóbbit illetőleg a darvinizmus és marxizmus közti kölcsönös kapcsolatok kérdése. Ide sorozhatók azoknak a természettudósoknak a munkálatai, akik a természettudomány és materialista dialektika közti vonatkozások marxista értelmű egyetemes problémáját törekednek megoldani. A mai orosz filozófiai gondolkodás képét ennek a kérdésnek a feltevése határozza meg.


Az orosz októberi forradalom elsöpörte és legyőzte az idealista filozófiát Oroszországban. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a dialektikus materializmus félretegye a fegyvereit. Legelőször az álmaterialistiák ellen kellett előszedni azokat, azután pedig a materialisták között keletkeztek ellentétek, akik empirikusokra és dialektikusokra oszlottak. Ebben a helyzetben A. Deborin utalt a legerőteljesebben a kor filozófiai feladataira. Deborin törekvése a dialektikus materializmus tudománymódszertani jelentőségének aláhuzásában és a materialista dialektika kidolgozásában állott. Ez a törekvés, mintahogy Lenin is érintette a hegeli elméletek analíziséhez és materialista átdolgozásához vezetett. Deborin Marx és Hegel című munkájával (megjelent 1923-ban) kezdődik a mai orosz filozófia harmadik periódusa. A könyv nyomán mindenütt élénk érdeklődés támadt a dialektikus Hegel irányába s egyidejüleg kezdetét vette a harc az igazi Hegelért. A materialista filozófia ideológiai tagadói visszavonulnak s ezek helyére mint új ellenfelek az empirikus materialisták lépnek, akik nem akarnak Hegelről semmit sem tudni. Ezekhez csatlakoznak a materialista irányzatu természettudósok. Ezek a csoportok Hegel elméleteinek a tanulmányozását „skolasztikának” minősítik s mert mint marxisták a dialektikát nem tagadhatják meg, ezért annak egy nagyon szűk értelmezésére szorítkoznak, vagy pedig azt állítják, hogy a modern természettudományok fejlődése a dialektikát mint önálló tudományos studiumot feleslegessé teszi...


Közben két esemény befolyásolta a helyzetet. Az egyik az Engels féle Természet dialektikája című kézirat, a másik a Lenintől származó A dialektika kérdéséhez című töredék publikálása. Ezekből a kéziratokból nemcsak Engels és Lenin Hegel tisztelete lett nyilvánvaló, hanem—ami még fontosabb a materialista dialektika hangsúlyozása. A vitát az előző csoportok közt persze a legkevésbé sem intézték el ezek az események, az erőviszonyokat azonban eltolták. A dialektikusok csoportjának élén áll Deborin, az empirikusok, illetve mechanisták élén pedig L. Axelrod és A. Timirjasew.


Az előbbiek problémakörei a természet dialektikájának vonalát érintik. Hasonló súllyal szerepelnek azonban a mai orosz gondolkodásban azok a kérdések is, melyek a társadalom és a történelem dialektikájára vonatkoznak. Ebben a vonatkozásban két csoport tevékenysége emelhető ki. Az egyik a történeti materializmust a társaidalomtudomány és a társadalmi cselekvés módszerének tartja, a másik pedig szociológiának. Mindenesetre világos, hogy a történelmi materializmus nem egyéb, mint a dialektikus materializmus alkalmazása a társadalmi folyamatok speciális területére.


Ha a mai orosz gondolkodás való értékét igazán felakarjuk mutatni, úgy sohasem szabad elfelejteni, hogy az orosz filozófiai gondolkodásra nem mulhatott el gátló kihatások nélkül sem a blokád, sem az intervenciók, sem az imperialista bekerítés, melyek természetszerűleg vonták el a teoretikus munka lehetőségétől az oroszokat. Azonkívül formálisan is hiányzott a mély és gyökeres filozófiai tradíció. Hosszabb materialista tradicióról Oroszországban csak pár politikai írónál és politikusnál lehet szó, akik mint A. Radiscsewics, Belinszki, Pissarew és Csernisewszki bizonyos fokig materialisták voltak. Ez a tradíció folytatódott tovább Plechanowban és nyerte el történeti távlatát Leninnél. Az októberi forradalom előtt a dialektikus materializmusnak csak nagyon kevés képviselője lehetett. S ezeknek a kvantitative eredményes munkára egyáltalán nem voltak kedvező feltételeik. Munkáik kvalitása azonban az októberi forradalom után meghozta gyümölcsét s most igazán meg van a lehetősége annak, hogy teremtő útakra lépjen.


* Cikk irója szükségesnek tartja megjegyezni, hogy tanulmánya — az anyag hozzáférhetetlensége miatt — Iván Luppol és mások hasonló tárgyú dolgozata után készült.


 


Vissza az oldal tetejére