Korunk 1930 December

Thomas Mann szózata

 


Thomas Mann hires (sőt Bronnen csinytevése miatt hírhedt) beszéde, mely most könyvalakban is előttünk fekszik (Deutsche Ansprache. Appell an die Vernunft. S. Fischer, Berlin) a német válság okaival foglalkozik. Megbélyegzi a nácikat, szobrot állit Stresemannak, békejobbot nyujt a franciáknak, megdicséri az Ebert-Noskék annodacumáli novemberét és kijelenti, hogy a polgárság megmentője csak a szociáldemokrácia lehet. A beszéddel kapcsolatban érdekes jelenséget figyelhetünk meg: a liberális lapok nagy örömmel kommentálják a beszédet, de a kritikát feleslegesnek tartják s frázisokkal könnyitenek magukon. Lásd: Literarische Welt: „A beszéd igazi felebbezés az észhez, leszámolás a kétségbeesés harcilármájának annyira nem németes fanatizmusával. Th. M. tudja, hogy a szellem és antiszellem közti harc ma politikai állásfoglalásra késztet. Levonja a konzekvenciát. Amikor azonban a politika észbeli követelményeit képviseli, ugyanakkor a szellemért, a polgárosultságért, a humanitásért is harcol”. A Tagebuch: „Th. M. tehát ugyanazt mondta, amit a Tagebuchban ép Döblin szegezett le, hogy a polgárság helye a szociáldemokrácia oldalán van ... Ezek nem új igazságok, bár az is igaz, hogy nem is nagyon régiek, nem olyanok, hogy most már a német polgári szellemiség közhelyeivé válhassanak. Fontos és újszerű erre mifelénk, hogy olyan ember mondta ezeket, aki az irodalom legmagasabb polcán ül és hogy nyilvánosan és úgy mondta ezeket, hogy nevén nevezte meg a gyermeket. Fontos, hogy egy olyan ember, aki a művészet szolgálatában áll, személyiségének egész súlyával olyan dolgokba ártotta magát, melyekhez német felfogás szerint semmi köze, melyeket nem szabad megértenie, mint ahogy a jó gyerekeknek sem szabad tudni bizonyos dolgokról”. — Olyan nagy dolog történt volna tényleg´? A polgárság szempontjából nagy, vagy legalább is ünnepélyes — aktus. Látható- és halhatóvá tétele egy rég lezárt históriai folyamatnak: a német szociáldemokrácia elpolgáriasodásának. Thomas Mann egy döntő pillanatban csak a szellemi kenetet adta. Ez a beszéd az irodalmi szentesítés volt, a szociáldemokrácia polgárrá, ünnepélyes lovaggá avatása. Érthető, ha a kritikaelmaradt. A katholikus Fr. W. Foerster lapjában (Die Zeit) mégis megpróbálja: „Th. M. politikai kijelentéseiből és jóslataiból hiányzik a valóság tekintetbevétele, amit tisztára humánus érzésekkel még sem lehet elintézni. Tisztelet és becsület a thomasmanni humánus kulturának, de amikor Európában egy olyan katasztrófát akarunk likvidálni, mint amilyen a világháború volt, akkor humánus összejövetelekkel, gentleman gesztusokkal, ész- és szellemapelátákkal vajmi keveset érünk el. Mert azok a hatalmak, melyek a világháborút előidézték, ott dörömbölnek újra ajtónk előtt. A Linkskurve a következőket írja: „Th. M. nem mondott új dolgokat, de mondott mégis dolgokat, amiket érdemes megjegyezni. A polgárság költője azt bizonyítja a szociáldemokrata pártról, hogy ha az ökonomiai teóriáiból kifolyólag szellemileg idegen is a polgári kulturával szemben, a gyakorlatban mégis szellemi közösségben él vele. És ez a döntő... A valóságban mivel bizonyította be ez a párt ezt a szellemi rokonságot? Azzal, hogy 1918 novemberében úgy vette a kezébe a gyeplőt, mint akinek ma és holnap csak a polgársággal lehet közös célja. Th. Mann definíciója november 9-ről és a szociáldemokráciáról teljes egészében fedi a tényeket. A szociáldemokrácia a polgársághoz tartozik. Vele áll és vele együtt bukik”.


 


 


Vissza az oldal tetejére | |