Korunk 1930 December

Az irodalom devalvációja


Kálmán József

 


Panaszkodnak az írók! Nem egy, nem kettő. Valamennyi. Franciák, magyarok, németek, minden nációbeli. Azt panaszolják fel, hogy az irodalom elvesztette hagyományos, régi tekintélyét sem már nem becsülik úgy, mint valaha sőt mint ha egyáltalán nem becsülnék. Amióta Julien Benda „Az írástudók árulása” címén megírta és szélnek eresztette inkább hírhedté, mint híressé vált könyvét, amiben az írókat a kalmárság vádjával illeti, azóta sorra jelentkeznek a vádlottak önigazolásul, hogy csakis ők az egyedül igaziak, akik a szívük szerint, írják azt, amit írnak, a többiek viszont quasi megvesztegethetők. Holott a többi sem tesz egyebet, mint a vádlók s ezt az egyebet pontosan úgy végzik, mint amazok, vagyis pénzért írnak, úgy és azt ahogy és amit megrendeltek náluk. Esetleg, — ami azután menti is őket, őszintén és bevallottan kereskednek az írással.


De nem is itt a hiba. Nem abban, amit letagadnak, vagy amit magukba folytanak. Ettől legfeljebb ők maguk fuldokolnak. Neuraszténiás kapkodásaik, zavaros izgalmaik ebben lelik magyarázatukat. A baj tulajdonképpen ott van ahol az elhallgatásaik, a szándékos eltitkolásaik gyökerére tekintünk. Itt derül ki aztán, hogy milyen okok s főleg érdekek irányítják a mindenkori irodalmi nagyságokat. A művészi teremtés módszerének titkait őrzik, ahogy a kínai írástudók osztálya őrzi a kínai írást és olvasást, — a néptől. Ez a póz persze az írástudók előkelőnek vélt helyzetével magyarázható s az osztálytudatom gőg s a vele karonfogva járó kasztszerű elzárkózás a belső és külső gyöngeségek leplezését szolgálja Az igazi, a komolyabb ok azonban, mely az eltitkolásokat közelebbről megmagyarázza, szociális eredetű. Nem akarják beismerni, hogy a művészi alkotás egyszerű társadalmi munka, amelynek eredetét és későbbi sorsát (terjesztés, fogyasztás, ár, bér) a minden más munkával tökéletesen azonos társadalmi és gazdasági törvények intézik. Igy a művészeti termék is használati tárgy. Jelentősége és értéke a hasznosságával s a használhatóságával arányos. Fogyasztópiacát, kelendőségét a mindenkori gazdasági tendenciák határozzák meg. Ezerszeresen áll és beigazolódott valóság ez ma, amikor a szemmel tapintható materiális erők a kultura üvegházát is komolyan kikezdték. Az író bizony így közönséges halandó, az a bizonyos fajta dolgozó, nem pedig páváskodó lény, vagy dísztárgy, amit üvegszekrénybe zárnak s csak kívülről bámulható.


Vajjon értik-e mindezt azok, akik még ma is a vergiliuszi és dantei képzelet nemzette vatesz megtestesítőjének érzik magukat? Mert valójában ez a szellem sugalja elzárkózásukat a való élettől, aminek révén tervszerűen kikapcsolódnak a társadalmi mozgalmak megnyilvánulásaiból. Ennek a magatartásnak természetes visszhangja azután, hogy viszonzásúl az emberek, a tömegek hagyják a faképnél ezeket az írókat könyveikkel együtt s félvállról intézik el „a régi dicsőséges mult” ama hűséges folytatóit, akiknek agyvelejéből teljesen kipergett az idő. A sóhajtozó, multakat visszakívánó írók panasza így jogos. Az irodalom csakugyan elvesztette régi becsét. A szándékos és céltudatos elhallgatások és eltitkolások a devalválódáshoz vezettek. De mi volt és mi ma az oka e sajátos beállítottságnak? A felelet egyszerű: az író közvetlen és közvetett fonalakon függ kora társadalmi, politikai és gazdasági erővonalaitól. Csak aki ezt a függőséget őszintén vetíti ki magából, csak annak sikerül némi sugalmazó erőt, sodró lendületet továbbítani, (nálunk Berzsenyinek népgyűlöletével és feudalizmus tiszteletével) aki ezt a kapcsolatot titkolja, (mint Jókai felemás viselkedésével, népies is meg uras is akart lenni) az csak amolyan langy hizelgő petyhüdtséget és jóllakott akarat nélküliséget injekcióz az olvasóba. A függőség e megtermékenyítő szálait (a kapitalista írókat majd csengő aranyakkal, majd meg díszes szinekurákkal ihlették meg) maga az író kétségkívül felismerte, az okokat és következményeket pontosan megállapította, a káros következtetéseket is (magának és magában!) bevallotta, de mindezt fennhangon kimondani, hogy azt mások is meghallhassák, (opportunitásból! ) nem akarta és nem is merte. Véleménye szerint ez már forradalmi állásfoglalást jelentett volna. S ilyet egy jólnevelt író nem követhet el. Az író és a tömeggel együtt harcoló forradalmár (az ő szemükben) összeférhetetlen az irodalommal. Maradt tehát megoldásul: az indulatok és érzelmi kirobbanások tudatos lefolytása. E lefolytás biológiai eredménye azután az a langyos elmélet, mely tettek helyett eszmékben való kiélést, idealizálást és lelkesedést követel az úgynevezett tiszta örök emberi ideálokért. Igy a lelkesedés csiszolt, kristályos formákba hűtése s az eszmék finom vésővel való szalonképes stílussá merevítése a végső céljuk. Olyan művészet — a l´art pour l´art művészete, — amely a művészi munka hivatását (látszólag!) az érdektelenség köntösébe bújtatta, ahonnan nyugodtan és észrevétlenül intézi támadásait a tömegek ellen. A romantika gyerekes jelszavára, az „örök emberi ideálokra” hárította át a felelősséget s a feladat: a harc vállalása s az igazságért való súlyos küzdelem helyett az uralkodóosztály nyugalmat és jóllakottságot biztosító bástyái mögé húzódott A l´ art pour 1´ art osztályideológiai csalétkén sokan akadnak fel olyanok is, akik különben pontosabban látnak. S mert az osztálytudatos l´art pour l´ artizmus azt az igéretet nem kozkáztathatja meg, hogy a tiszta művészet megváltja az embereket, ezért csak azt állítja, hogy a művészet céljai sajátosak, még pedig: az emberiség gyönyörködtetése. Gyönyörködni viszont annyit jelent, mint mulatni, élvezni, szórakozni. Van azután egy titkos, elhallgatott cél is és pedig: az emberekben e legjobb világrend ellen ágaskodó izgalmakat csitítani s a rakoncátlankodó, izgága gondolatokat szalonképessé szelídíteni. Világos, hogy a kevés idejét hasznos munkára szánó dolgozó nép útmutatást és célt vár a művésztől. Azt kívánja, hogy vigyen, sodorjon és vele együtt harcoljon. Ezért ellentmondás az és játék, ha a l´art pour F art a burzsoázia érdekeinek a szolgálatában azt hirdeti, hogy az irodalomnak csak az az egyetlen célja, hogy nincsen célja. Célzatos megzavarása ez részükről a nem szakértő tömegnek. Arra persze nem számítanak, hogy az ellentmondásaik előbb-utóbb visszahatást váltanak ki. A sok próbálkozás, a különféleképpen címkézett újabb irányok (neoromantika, neoklasszicizmus, populizmus, Neuesachlichkeit, stb.) oda céloznak, hogy az elvesztett tekintélyt szerezzék vissza. Mindhiába. A természetes fejlődés vonalába eső és szépen érő kollektiv irodalom könyörtelenül kiszorítja, mert ez az új irodalomőszinte, céltudatos és osztálytudatos, amit nem szégyel bevallani.


Amiről Paul Valery, Julien Benda, nálunk pedig Babits, Kosztolányi, Földi és mások panaszkodnak, hogy az irodalom kommercializálódott s az író ma nem egyéb, mint jó vagy rossz kereskedő, minek (következtében az irodalom elvesztette hajdani tekintélyét s az eddig premier-planban mutogatott sztár a second-planba szorult, mind e sok szó csak csűrés-csavarás és mellébeszélés. Tényleg az irodalom devalvációja előtt állnánk? Ott, de csak annyiban, hogy az egyszerű, mondhatnám egészen szimpla társadalmi tevékenységet, az írással való foglalkozást, melyet valaha túlzón sokra taksáltak, helyes társadalmi mértékkel kiszabva, mai értekékre számították át. Valahai külön osztályjellegét, kasztszellemét, helyzeti különállását beszüntették. Azt történt csak mindössze, hogy az idők szükségleteinek kielégítésére átszerveződött s a szerepe, a helye egy sorba került a többi produktiv rannkával s így értéke társadalmi jelentősége arányában van.


Amint a kultura, a politika és gazdasági élet összes területein, úgy itt is egy szociális fordulatnak lehetünk a megfigyelői. A panaszkodó írók tehát vélt sérelmeiken ne sokat tépelődjenek, mert csak a képzeletükben kiélt kiváltságaik tényleges megszüntetése következeit el. Ezen sem problémázni, sem drámázni nem érdemes. Bele kell törődniük abba, hogy az irodalomnak és függvényének, (bizony ez a helyes sorrendi) az írónak ma más jelentősége és más értelme van, mint eddig és pedig a harc: a harc a társadalom újjáalakításáért. (Budapest)


 


 


Vissza az oldal tetejére | |