Főoldal

Korunk 1930 December

A kispolgár és a film


Balázs Béla

 


Alább közölt tanulmányt Balázs Béla most megjelent könyvéből fordítottuk. (Béla Balázs: Der Geist des Film.. Verlag Wilhelm Knapp. Halle (Saale) 1930.) A modern filmesztétika irodalmában fordulatott jelentő könyv részletes ismertetésére legközelebb visszatérünk. (Szerk.)


 


A filmtermelés kapitalista nagyipara természetszerűleg a lehető legnagyobb piacra törekszik. A legszélesebb tömegek ideológiáját kell tehát kiszolgálnia — anélkül, hogy a saját magáét feladná. A jövedelmezőség miatt az „alsó” rétegekhez fordul. De csak ahhoz, amelynek szellemi és emócionális szükségleteit — az uralkodó osztály érdekeinek veszélyeztetése nélkül — kielégítheti. Elsősorban tehát az a tömeg jön tekintetbe, amely a legkevésbé tudatos a saját érdekei felöl.


Ezért az európai és amerikai filmtermelés ideológiai bázisa a kispolgárság. S nem csupán azért, mert a kispolgár még (megengedhet magának egy kis olcsó szórakozást, hanem mert a kispolgárnak nincs semmiféle osztályöntudata s nem utasít vissza mindent, ami ellentmondásban van gazdasági és szociális érdekeivel. Mindenek előtt azonban a kispolgárság azért a legnagyobb plaszirozási felület a film számára, mert a kispolgári mentalitás nem szoritkozik egy társadalmi rétegre, hanem bent lappang nagyon sok proletárban, intellektuelben és nagypolgárban is s a moziban valamennyien egy közös érzésben találkoznak.


A KISPOLGÁR HATÁRAI. Kispolgári a társadalom- és politika-ellenesen szemlélt élet korlátolt látóköre: a „józan”, mert rövidlátó egoizmus, amely, számára csak a közvetlen közelben adott bir realitással. Ez a kispolgár alaposan körülkerített erős vára, mely, világosan megállapítja mindazt ami „belül” és „kívül” van. E két véglet polaritásából keletkeznek a kispolgári művészetek alapelemei.


A kispolgár számára, aki korlátoltsága eme keretei közt a biztosságot keresi, e kereteken belül az idyll egy sajátos bensősége, a kereteken kívül a nagy romantika adott. Következésképpen a sikeres film lényeges motivumait és hőseit ennek a kettőnek az ellentéteiből kell hogy merítse:


Szerelmi idyllek... Az erotika démoni veszedelmei


Intim háziasság... A magasabb osztályok mesebeli pompája és sötét bűnök


Magántulajdon.... Kalandos bűnözések


Szerény szegénység... A legmagasabb szférákba való lehetséges felkerülés álma


A ROMANTIZÁLÁS VÉDEKEZŐ RENDSZABÁLYA. Romantikus tehát a távoli és mindaz, ami távol van és távol kell, hogy maradjon. Mindaz, ami a nyugalmat fenyegeti a kereteken túl kerül. Romantizálódik. A romantizálás a kispolgár egyik védekező rendszabálya. A kispolgárt életbázisának érintetlensége hitében, (amely talán már egyáltalán nem létezik) egy rezzenéssel sem szabad megingatni. A happy end azért van, hogy ezt a hitet fentartsa. Bármilyen rossz legyen is a helyzete, a kispolgár számára a változás a legrosszabb, mert annak, aki semmiféle történeti és szociális összefüggést nem lát, minden változás a sötét kaoszt jelenti.


WILL HAYS KODEXE. Will Hays, az amerikai filmipar egyik uralkodója, a következő ideológiai előírásokat formulázta filmtermelése számára:


„A magasabb osztályok életét kell bemutatni”.


„A természetjog törvényeit és az emberek által írt törvényeket nem szabad kigúnyolni”.


„A törvény megszegői sohase legyenek szimpatikusak”.


„A bűnözés módszereit nem szabad teljes részletességében ábrázolni”.


„A házasság és az otthon szentségét becsüljük. A házasságtörést ne kezeljük kimerítően vagy. pláne igazolva. A szenvedély jeleneteit a legszükségesebb mértékre kell redukálni”.


„Semmiféle vallásos megnyilvánulást ne gúnyoljunk. A történelem, a társas rend, a történeti nagyságok és az idegen országok lakossága mind fair körülmények közt kerüljenek a vászonra”.


„Kivégzések, rendőrségi vallatások, brutalitások a jóizlés legkínosabb óvatosságával ábrázolódjanak”.


Ezek azok a szabályok, amelyek szerint az amerikai filmeket cenzurázzák, mielőtt még elkészülnek. Mielőtt a film-költő egy sort leír már akkor gondol ezekre a szabályokra.


Magától értetődik, hogy nem minden film készül kivétel nélkül és százszázalékosan eszerint a kispolgári ideológia szerint. Olykor-olykor a részleteken, nagy ritkán az egészen áttör egy más szellem is. A történeti fejlődés maga is be-be vet egy-egy motívumot a kispolgár magábanvéve Változatlanul szűk látókörébe. Beállítódása azonban ugyanaz marad, jóllehet a dolgok, amelyekkel szemben beállítódnia kell, változnak. (Ma például vannak szociális problémái, amelyeket aszociális ideológiájával el kell intéznie. A szociális kiccs-film segíti ebben). A tendencia azonban mindig: a megnyugtatás. A megnyugtatás még a legizgalmasabb jelenetek pillanataiban is. A film mindenszokvány témája és motívuma a megnyugtatásra megy ki.


SZERELEM. Körülbelül a szerelem kezelhető a legkönynyebben osztályharc nélkül. Mint természeti erő egyetemes érvényűnek látszik s ezért egyetemes érdeklődést involvál. Mindenesetre a legsűrűbben előforduló motívum. A szociális akadályokkal váló drámai konfliktusban a szerelem ereje a filmekben szinte mindig győzedelmes. A szerelem itt áthidal minden osztályellentétet és arról nyugtat meg, hogy az osztályellentétek egyáltalán nem számítanak oly sokat.


A radikális és emancipált öntudat szintén megkapja a táplálékát. A társadalmi berendezkedéseket és előítéleteket, amelyek megfosztják az embert a szerelemre való jogától, gyakran egész´ lázadó mód kritizálják. Ezek a momentumok természetesen olyanok, amik a kispolgár gyakorlatában alig fordulnak elő. A legtöbbször világtól elzárt apácákról, avagy uralkodó fejedelmekről van szó, akik nem követhetik szivük szavát. Ugyanígy pellengére állítanak más elavult vagy exotikus előítéleteket. A szellemi lázadások olyan elnyomási formákkal szemben, amelyek már réges rég nem léteznek, ideológiai szellőztetőkül szolgálnak a kispolgári liberálizmus számára. És ha a gazdag leány a szegény fiatalemberrel vagy fordítva, nem köthet házasságot, úgy körültekintően arra teszik figyelmessé a nézőt, hogy ez a könyörtelenség számítási hibának tekinthető, mert az utolsó felvonásban az ifjunak gyakran több a pénze, mint a lánynak. Vagy pedig fordítva.


A házasságon kívüli szerelmet az európai filmek már nem feltétlenül itélik el. Ennek ellenére azonban még mindig megmarad veszedelmes kalandnak vagy romantikus boldogságnak. Az erotikus szenvedélyt mindenesetre valami természeti katasztrófaként, mint valami súlyos betegséget ábrázolják, amely meglepheti az embert, a normális élet keretébe azonban nem tartozik. Nem kell, hogy tartozzék!! Ezért a szenvedély a kispolgári ideológiában mindig exotikusan romantikus valamiként jelenik meg s csak a perifériákon fordul elő. A romantizálás a perifériákra tolja. A romantizálás egyik védekező rendszabálya a kispolgárnak. Ott, ahol már nem akar látni, ott el kezd fantáziálni.


CSALÁD. A családi érzések szintén „egyetemesen emberi” érzések, ami azt jelenti, hogy meglehetősen azonosak minden osztálynál és ezért normalizálhatók. Az anyaszeretet nemzetközi és minden társadalmi réteg előtt értékesíthető árú. Hogy az amerikai film a családi élet érzéstartalmát ugyanúgy kiaknázza, mint a petroleummezőket, vagy a szénmedencéket, ez Onnan van, hogy az amerikai élet túlorganizált és mechanizált üzemében a család az egyetlen sziget, ahol az ember még emberi vonatkozásokat él meg.


S szándékában sem áll máshol keresni. A családi boldogság vigasz minden méltatlanság ellenében, — tanítja a film. Hagyd a világot és a kizsákmányolást a maga útjára! Miért bánt az osztályharc? A család mindenért kárpótol.


„GEMÜTLICHKEIT”. A taylorizált és racionalizált ember eldologiasodásával nő az ember szükséglete a sentiment után. Az eldologiasított élet révén elfojtott érzelem, mint a kifacsart limonádé — szétfolyik és sajátos vágyálomalakulatokká áll össze. S mert a kispolgár egyáltalában nem gondol arra, hogy a saját maga valóságán valamit is változtasson, ezért filmmythológiát teremt magának a „gemütlich” Bécsről, ahol a gép tempója nem fal föl semmiféle érzelmet és hangulatot. Mythológiát az arany szív korszakáról! Ez valami elterelt oppozíció valójában. Vágyálom, mely valami kényelmetlenségből és elégedetlenségből született.


LEREAGÁLÁS. Hasonló ideológiai szelepeket nyitnak meg a filmparódiák is, melyek a kisvárosi életet s a már rég eltünt duodec fejedelmi udvarokat gúnyolják. Hogy a megalázó valóság ellen ne kelljen lázadnia, ezért a kispolgár önérzetét a még szánalomraméltóbb állapotok komikuma felé fordítja. Mintahogy az őrmester a pofonokat, amit kapott, az újoncnak adja tovább. Még ha ezt az ujoncot ki is kell találnia!


A DETEKTIV. A kispolgár a tulajdonáért való félelmet és gondot szintén a saját szociális szféráján kivül lokalizálja. Hogy a félelmet a kapitalista kizsákmányolás mindennapos, legális rablásáról elterelje, ezért a veszedelmet romantizálja. Igy a veszedelem kizárólag a bűnözés alakjában jelenik meg. (Mert ami megengedett, az rendben is van). A teljesség kedvéért idézek itt egy részt a Der sichtbare Mensch című könyvemből: „A film a detektivvel kezdődött. A detektív a kapitalizmus romantikáját jelenti. A pénz az elásott mesebeli kincs, a szent Grál, a nagy vágy kék virága. A merész gonosztevő a pénz miatt teszi az életét kockára. Ez a gonosztevő tehát meni szegény proli, akit a végső szükség hajt a lopásra, hanem elegáns és frakkos, hivatásos betörő, aki nem egy falat kenyérért köti fel a maszkját éjszaka, hanem a romantikus kincs miatt, mely az élet misztikus koronája.


A valódi bőse azonban ezeknek a filmeknek a magántulajdon rettenthetetlen védője, a detektiv. A detektív a kapitalizmus Szent György lovagja. Ahogy a régi hősi énekekben a páncélba öltözött lovag a nyeregbe száll, hogy a királyleányért síkra szálljon, úgy dugja zsebre a Browningját a detektív és veti magát autóba, hogy életével a szent Wertheim-kasszát megvédelmezze.


Mi ebben a romantikus? Mi haladja túl a természetes határait? Mindaz, ami a büntetőtörvénykönyv határain túl megy. A kispolgár számára a világrend és a jogrend egy és ugyanazt jelentik. A világrend szimbóluma és reprezentánsa tehát a rendőr. A rendőrkordon az élet határait jelenti. Azon túl kezdődik a titok és a kaland.”


KICCS. Az eldologiasodott élet révén elfojtott érzelem úgy szivárog szét, mint a kifacsart limonádé. Nem a kiccs meghatározása ez általában? Annál az esztétikai kérdésnél azonban, hogy mi a kiccs, sokkal fontosabb az a kulturszociológiai probléma, hogy a kispolgári tömegeknek miért tetszik annyira a kiccs?


A kiccs nem azonos egyszerűen a rossz művészettel. Van ügyetlen és egyáltalán nem tehetségtelen kifejezés, ami egyáltalában nem kiccses. Ezzzel szemben van egy igen fejlett művészi hajlékonyságú nemes-kiccs.


Kiccsnek nevezik áltálában a nem valódi vagy túlságosan hangsúlyozott érzelmet. Azt a bizonyos szentimentális és pathetikus kifejezést, amely különbözik a normál-természetestől s a hangulatot mint valami külön esetet emeli ki. A kiccs a kivonatolt sentiment. A kiccs úgy viszonylik a művészethez, mint ama kifacsart limonádé az igazi gyümölcshöz. A kondenzált hangulatpreperátum konzervekből kerül elő s a szükséglet szerint mindig bevegyíthető. Miért ízlik azonban ez olyan jól? A kiccs miért oly mély és egyetemes szükséglete a kispolgárnak? A sentiment elkülönítése a kapitalista társadalomban az élet eltárgyiasulásának és eldologiasodásának a. jelensége. Az érzelem leválik a mehanizált valóságról, amelyben már nincs semmi helye a sentimentnek. az érzelem már nem organikus tartalma az életnek, hanem valami magáért való dolog. A szentimentalitás még sohasem szűrte annyira édeskéssé a levét, mintahogy azt a „Schlagerek” adagolt hangulatai nyujtják. A Schlager és a szaxofontangó pszihikai melléktermékei a modern tárgyilagosságnak.


Azt mondtam: „A romantizálás az elfojtás egyik formája”. Nos, a kiccs a romantizált érzelem. Az érzelem a mindennapi valóság perifériájára kerül, hogy a normális életüzemet és üzletmenetet ne zavarja. Ezért kell a művészetben valami ünnepinek és vasárnapiasnak szerepelnie és egy más nyelvnek beszélnie. Az érzelemben, mintahogy a kispolgár- véli, teljesen fel kell olvadni. Természetesen ezzel — ép ezért — nem élhet mindennap az ember. A tulságosan nagy követelés mindig jó kifogás volt arra, hogy egyáltalán ne történjék semmi. A dolgot olyan rendkívülivé fokozzák, hogy már egyáltalán nem használható. S ép ez a kiccs: a következmények nélküli érzelem.


PATHOS. A kifejezésformák, amelyek már nem köteleznek s az aláhanyatló osztály tartalmatlanná lett beszédfordulatai — kiccsek. A felmenő osztály u. i. látja róluk, hogy csupasz ideológiák. A feudális művészet rethorikai pathosa nem: volt eleve kiccses. De kiccses lett, mert nem változott, jóllehet a valóság eltolódott. A pathos a polgári világban kiccsé lett, mert alkalmazhatatlanná vált. Az orosz filmek új, forradalmi pathosa nem hat kiccsesnek, mert olyan érzelem kifejezései, amelyből levonják a végső konzekvenciát.


TILTAKOZÁS A KICCS ELLEN. Ám nemcsak a kiccs utáni vágynak, hanem a kiccs elleni erős oppoziciónak is megvannak a maga ideológiai okai. Az olyan társadalmi rend, amely elvesztette a hitelét, elveszti az esztétikai tekintélyét is. Valamely osztály elleni oppozíció nem csupán a politikai harcban nyilvánul, hanem már sokkal előbb, — az ízlés kritikájával. A francia forradalom még csak levegőben levő lappangó feszültség volt, amikor Rousseau az uralkodó erkölcsöktől való elfordulást s a természethez való „visszatérést” prédikálta. Ezzel a visszatéréssel egy lépést vélt előre tenni. Forradalmi jelszó volt ez. Lemondás az uralkodó erkölcsökről. Ma is, a mi állandóan növekedő kívánságunk természetesség, egyszerűség s a lehetőleg önmegtartoztató kifejezés után csupán negáció. Negációja a szokásos kifejezésformáknak, amelyekben már nem bizunk, jóllehet még nincsenek meg az ujak.


A MEGFORDITOTT ROMANTIKA. A negációval azonban még nem történt semmi. A dolgok, amiket az ember nem akar észlelni, a határon túl tolódnak. Túl a közvetlenül megélt határán, túl a reálisan látott valóságon, valami mesebeli messzeség kék gőzkörébe. A régi kisvárosi polgár számára a romantika a város határában levő sorompónál kezdődött. Mesevilága pontosan annyival volt nagyobb, mint amennyivel valóságos világa kisebb, mint a miénk. A modern nagyváros kispolgára számára azonban az ideológiai menekülés a messzeségbe egyre nehezebb. A világközlekedés a geográfiai messzeséget megfosztotta romantikus karakterétől. Megmásíthatatlan szociális megismerések a társadalmi és történeti messzeségek illuzióit diszkreditálták. Ha a modern nagyváros polgára számára a saját maga valósága kényelmetlenné lesz, úgy már nem elégíti ki a tengeri rablók története, vagy az indiai maharadzsák legendája sem. A bünözők alvilága s a milliárdosok felső világa is egyre kevésbé elégségesek ahhoz, hogy a saját világa felöl a figyelmét eltereljék. A nagyváros kispolgára már nagyon is felvilágosodott. Talált tehát egy más kivezető útat. S a modern film minden képességét a rendelkezésére bocsájtja, hogy a tudat e menekülésénél a segítségére legyen.


A modern, nagyváros kispolgára váratlanul felfedezte az apró valóságokat, hogy, azokkal a nagy valóságot eltakarja. Hogy, a modern film naturalizmusa olyan szubtilis és valóban magas művészetté fejlődhetett, nagy része van ebben annak, hogy a kispolgár új ideológiai szükségletét kiszolgálta. Innen származik az a rég óta érzett divergencia is, mely az újabb fiira valódi és új detail művészete és meséjének hazug stupiditása között van. Az új tény-fanatizmus, az apró élet-közeli megfigyelések felett való öröm s a mindennapi momentumok hangsulyozása viszont — menekülés az egész elöl a részletekbe. A részletekből nem lehet levonni semmiféle konzekvenciát. Csak az egész bir jelentőséggel. Ez a kispolgár megfordított romantikája. Uj struccpolitikájának ideológiája: az életrészletek teljességébe dugni a fejet, hogy az életet ne kelljen látni! Az „Ilyen az élet” és „A vasárnapi emberek” s más újabb, „a közönséges emberek valóságos életébői” vett német filmek a tények teljességében elrejtik — az értelmüket. Kispolgár romantika ez negativ előjellel. Az igazságot leplezi ez a romantika — a valósággal.


PROLETÁRFILMEK. Természetesen csinálnak proletárfilmeket is. „Ezek többet tartanak a predestináció, mint a szakszervezetek felöl”, — jellemezte egyszer ezeket a filmeket S. Kracauer a Frankfurter Zeitungban. „A munkások és alkalmazottak közül, akiket általában, mint szervezetleneket állítanak be, mindig kiválasztanak egyet, akit azután boldoggá tesznek... A proletár milieut ábrázolják, hogy a hőst ebből a pokolból kiszabadítsák”.


Annak az optimizmusnak az ideológiai jelentése, amely a happy end-ben kifejezésre jut, kézenfekvő. A modern kispolgár ideológiai elfojtásai viszont az utóbbi időben már nem mindig oly primitívek. Bizonyos tényekről tudomást vesz. Csupán azokról nem, amelyekből közvetlen konzekvenciákat kellene levonni. Bemutatja tehát a nyomort is a maga tragikus reménytelenségében. De mindig csak a kisiklottak és a lumpenproletáriátus köréből s legfeljebb még munkanélküliekkel kapcsolatban. Érintetlenül marad tehát az az illuzió, hogy abban az esetben ha már munkája van a prolinak, akkor a sorsa kifogástalan. A kispolgár a nem funkcionáló gazdasági rendszer kárait panaszolja. A jól funkcionáló rendszer kárairól nem´ akar tudni semmit. Nagyon szívesen sir azok felett, akik menthetetlenül a kerekek alá kerültek, mert az, hogy már segíteni nem lehet, ez egyuttal megnyugtató, mivel itt már nincs is szükség segítségre.


A ROMANTIKANÉLKÜLI HŐS. Mindenekelőtt a követelés az, amit a nyugalomra szomjas kispolgár nem tud elviselni. Amikor a kispolgár a régi értelemben még romantikus volt, akkor azok a mesehősök tetszettek neki, amelyek oly nagyszabásúak és elérhetetlenek voltak és oly messze estek a reális lehetőségektől, hogy példájuk minden lelkesedés ellenére senkit se kötelezett követésre. A kis részletvalóságokba való meneküléssel, a romantika megkerülésével a hős egész a közelbe került. Oly, közel, hogy már egyáltalán nem hős többé s a példája semmiféle morális követelést nem tartalmaz. Az amerikai filmek már évek óta propagálják az egyszerű szivű derék ember típusát, aki örvend ha rátalál a szerelmesére és élhet és ezentúl semmivel sem törődik. Ennek a példája nem támaszt semmiféle követelést sem az erkölcs sem a szellem irányába. A régi valóságnélküli romantika és az új tárgyilagosság romantikája egyformán kitérnek a lehetséges és reális heroizmus követelése és pathosza elöl.


 


Vissza az oldal tetejére | |