Korunk 1930 December

Az egerek költője


Peéry Rezsõ

 


Soha sem szerettem a jeles tanuló kat: most bizalmatlan vagyok az író val szemben, aki mindenből jelesre felek. Generációs regényt akarsz, korszerüt? Itt van: irodalmi műveltségem magyar vonalon megussza a próbát:. Zendülők. A Szomoryval divatossá vált párisi regényt? (hál-. istennek vannak még burzsoávágyak e kitünő város felé): tessék az Idegen emberek-et elolvasni. Versek kellenek? Az is tudok. Mint a hal vagy a néger. Jó cím arra, hogy a „tiszta” irodalom barátainak kisded serege még jobban szeressen, épen azért mert azt csinálod, „amit nem lehet megfogni és kifejezni”. Ám, ha elolvastad a kötetet, ne. csodálkozz rajta, ne sirj, ne üvölts, ne háborogj lelkiismeretes ember, hogy ezeknek a versieknek az időjelző dátuma: 1930. Örömmel olvastam Márai verséit, mert még csak azt sem lehet róluk mondani, hogy korszerűtlenek. 1930-ban a polgári kulturmaximum magyar nyelven Márain át szólal meg:


„Néha megállok, mintha kirakat vonzana. Emlékeim lehuznak. Nézek. Beszélek. Fájlalom szívem. Van már savam. A bort is vízzel és a szerel met szeretettel vegyítem. Eljátszom a kutyámmal. Olvasok. A pályaud varra, megyek, megállok,Beszivom a vonatszagot. Köszönnek. Semmi ben nem hiszek. Le, lefelé megyek. Nem értem”.


Én értem kedves ismeretlen nagy Márai, ha lefelé méssz. Le, lefelé mentek nemcsak te, hanem azok, akikhez életeddel, kulturáddal, ha szabad így neveznem: emberségeddel tartozol. Miért? Nem ismersz vágyat, örömöt, hiszen ezeket a te világrendedben pénzzel lehet megszerezni s ezeket meg is szerezted. Egy öreg kultura, egy bárörületben kulminálodó civilizáció végén vagy, nincsenek gondolataid, igéid, céljaid, hiszen az csak annak lehet aki odatartozik az emberiség fejlődéséhez s aki a maga köldökének kerekén túllát. Tudom mi bánt: megvásároltál mindent:- idegen világrészt, száguldás gyönyörét, nőt, bő ételt és levegőt egyformán. S most mégis kifosztottan és üresen állsz. Most rájöttél, hogy mindez milyen kevés. Hámozzuk csak elő a nyegle és antipatikus pózok alól azt a kevés szomorú vallomás-anyagot, amivel a kulturdendi, a smokk kénytelen ki jönni: „pedig biztosan tudom valami dolgom volt itt lenn a földön”.


Ez csőd bevallás. Cinizmusnak és nihilizmusnak a felmutatása, mint osztálykulturai maximumnak. Osztályod halálérzése ez, melynek már nincs létjogosultsága, az embernek lírája ez, aki ebben az osztálykeretben emberileg a mélypontra került. Annak, akinek a föld „már annyi csak, mint nyilalás egy fájó és rossz idegben”. Hát nem kell lefelé menni az osztálynak, melynek a szeizmográfja így mutat, mely ennyire taksál életet, földet, embert? És nem társadalmi törvényszerűség-e az, hogy te már mást nem tudsz, mint „kiváncsian várni a keselyűt” Ezért a túlápolt költészetért csak köszönet járhat. Az egészségesek, a bátrak, a bírók köszönete. Köszönet azért a hőskölteményért, ahol gunyos pátoszszal irod a fehér egerek születését. Igen jellemző rád nézve, s ennek is csak örülni lehet, hogy ezt választod verstémának. Mert lehet, hogy az utcán, ahol a kirakatban a fehér egerek szültek épen akkor egy aszszony esett össze és vajudott ki egy gyereket. Lehet, hogy emberek tüntettek és rendőrök kardlapja csillogott. Vagy fáradt arcok voltak csupán. Emberi arcok. És szülés. Emberi szülés. De te már ezt átengedted Ady Endrének. Különben is azt irod, amit látsz és nem szereted a „nyomorkirándulásokat”. No ne is. A szociális élményed is disztingvált: mert ebédelő pincérek szenvedő tyukszemeiről írsz és kijelented, hogy nincs semmi pozitiv, csak a szenvedés. A vallomás nem fontos neked, mert, ha őszintén csináltad volna, tisztább lett volna, költészet lett volna. De neked a világ, osztályod, saját magad csak versnek fontos. Kint olyan dolgok történnek, amiket elfogult baloldali kritikusok szoktak unalomig emlegetni: fassizmusok láncai kovácsolódnak, gyarmati harcok, rendőrterror, munkanélküliség s ebben a képletben szociális jelenség vagy s beletartozol osztályod szellemi vonalába, mert ugyanekkor: ordítasz, másról beszélsz, befogod füled, egereiddel játszol, négereiddel, kutyáiddal. Burzsoá költő vagy, aki azonban ezegyszer károdra játszottál a tűzzel: osztályod legbensőbb kikezdését árulod el és előbb adod fel a pozíciót, mint barátaid. (Páris)


* Márai Sándor: Mint a hal vagy a néger. — Pantheon kiadás Budapest 1930.


 


Vissza az oldal tetejére | |