Korunk 1930 December

Hazatérés


Szilágyi András

 


Nyári délután Kornél és Fülöp az erdő mellett legeltetik a bárányokat.


Szemben a sárga dombra méhek jönnek. Tele isszák magukat virággal és visszamennek a faluba megint.


Magányos darázs repül a völgyeken által, kilométereken át s újra a hegyekre ér.


A bárányok és a fiuk a termékeny fűben hevernek, kiirtott fák között.


*


Valaki kiabál rájuk.


 Kornél! Fülöp! Fölugranak. Unokahuguk rohan feléjük.


 Gyertek rögtön! Hazajött az apám Oroszországból! Liheg. Örül.


Sietnek haza a visszafordított bárányokkal.


Ezt a bátyjukat nem is ismerik.


Kornél alig volt a világon még, mikor Károly a frontra ment 14-ben.


*


Csodálják és csókolják a hazatértet.


— Nem hittem volna, hogy látlak benneteket még egyszer! — mondja.


Mozdulatai gyorsak.


Arca szakálas.


Szemei sok vért, sok szenvedést látott szemek.


Felesége boldog.


Anyja régi gyerekkori arc.


— A kisebbik fiad meghalt 16-ban, mikor a nagy éhség volt, mondta az anyja, — mikor megérkezett.


Gyülekeznek a testvérek mind a közeli falvakból és munkahelyekről. A kátránygyárból, az üveggyárból, a tulsó erdő melletti faluból.


Kornél és Fülöp szólt nekik, hogy megérkezett Károly.


A gyerekeket lefektetik, a feleségeket magukkal hozzák.


Van. aki kölcsönkéri a szomszédja kocsiját és úgy jön, erdőben vagdalt úton, messziről.


Az asztalokat deszkákkal hosszabbítják meg. Vacsorához ülnek.


Sokan vannak, mint békében.


Kövér és sovány, szőke és barna feleségek ülnek a fiuk között.


Szerelem, gyermekek, közös munkák és közös éjszakák révén összeolvadtak a családdal mind.


Apjuk is ott ül, keveset eszik.


Hegyi részeges ő.


Vacsora helyett pálinkát iszik.


*


Károly mesél Oroszországról. Vacsora után a holtakról esik szó. És Rudiról, az elveszett fiuról.


— Rossz pénz nem vész el! — vigasztalja őket Károly.


Sokan vannak még kinn nagyon. Orosz feleségük van. Jól vannak. Mért jőjjenek haza?


— Ki tudja él-e még? — mondja az anyja.


Sir. A harmadik fiára gondol, aki szintén orosz fogságban volt, de meghalt.


— Te ott voltál Gligorral. Hogy pusztult el?


Károly beszélni kezd.


Az asszonyok ülnek, a fivérek csendesen figyelnek. – Szibériai erdőben dolgoztunk 916-ban, vasútat építettünk az örökös télben.


Négy hónapja voltunk már ott és rengeteg betegünk volt.


Az embereket gyengeség fogta el. Lefeküdtek.


Álmosak lettek. A lábuk fájt és a foguk.


Szájuk büdös volt és véres.


Meghaltak sok ezeren.


Nem messze kicsi eszkimófalú volt.


Az eszkimók néha keresztülmentek az erdőn. Minket is érintettek.


— Ne feküdjetek le! Aki lefekszik, annak vége van! Keljetek fel hajnalban! Dolgozzatok egész nap szorgalmasan. Igyatok sok teát. Szedjétek le a fenyő levelét és dobjátok be a forróvízbe — tolmácsolták nekünk.


Én is így csináltam. Reggel háromkor már talpon voltam. Vigyáztam, hogy Gligor is úgy tegyen, mint én. Literszámra ittuk a teát, melytől egy hétig sem volt székünk. De mindegy volt.


Két hónap mulva Gligor is megbetegedett.


— Dolgozni fogsz tovább! Még több teát fogsz inni! Aki lefekszik, az meghal! — ismételtem előtte azt, amit az eszkimó mondott.


Virrasztottam egész éjjeleken át, féltem, hogy elalszom reggel és őt is aludni hagyom.


Fölkeltettem három órakor reggel.


   Hagyj aludni! — mondta.


   Nem! Meghalsz ha alszol.


Fölráztam erőszakkal. Vittem dolgozni a friss hidegbe.


Pár nap mulva leesett a földre, elájult.


Muszály volt bevinni a beteglágerbe őt is.


Vége volt!


Száz és száz embert láttam meghalni így.


Hittam dolgozni, mindennap reménykedtem még, hogy sikerül a talpára állítani.


De napról-napra gyengült.


Egy nap öreg eszkimó jött hozzám.


Kérdezte, merre van a betegbarakk.


Mentem vele, megmutattam neki.


Ott maradtam én is.


Az eszkimó körülszaglászott a barakkban, mint egy kutya, vagy egy orvos.


Végigment a házon és rámutatott az emberekre, akik már nagyon sápadtak voltak és az utolsót járták. Gligor is köztük volt.


   Ezt is! Ezt is! Ezt is! — mondotta oroszul és rámutatott a halálos betegekre.


   Mi az? — kérdezték a betegek nyugtalanul és felkönyököltek.


   Meggyógyítalak benneteket. Holnap megyek az orvosságért, holnap után már semmi bajotok sem lesz. Akarjátok?


   Akarjuk.


   Holnap jövök.


Izgatottan várták az eszkimót. Tudták, hogy más nem segíthet csak ő, aki ismeri a betegségeket Szibériában és meg tud küzdeni ellenük. Az eszkimó arca másnap komoly volt és tisztességes.


— Váljék egészségedre, — mondta minden beteg előtt.


És az utolsónak is azt mondta: váljék egészségedre.


Még elbeszélgetett velünk a szibériai viszonyokról, oroszul, aztán lassan elballagott a fenyőerdőkön át, a sínek mellett.


Félóra mulva a súlyos betegek mind halottak voltak. Gligor is. Elaludtak minden szenvedés nélkül. Hidegek voltak, mint a hó. Az eszkimó mérget adott nekik orvosság helyett.


Mi abbahagytuk a munkát a talpfák mellett. Elindultunk keresni az eszkimót. Mérgesek voltunk nagyon. Össze-vissza rohantuk az erdőt. Félóra mulva megtaláltuk a pasast. Csendesen ballagott a hóföldeken át.


   Hé! Hé! — ordítottunk utánna. Megállt.


   Mit csináltál az emberekkel? Megmérgezted őket!


— Átküldtem őket a másvilágba! ígértem nekik, hogy holnaptól kezdve minden jó lesz. Nem jó nekik? — mondta.


Szibériai tájak felé mutatott, amerre sok folyó van.


— A másvilág felé! — mondta.


Nyakoncsiptük és vittük az eszkimó gonosztevőt visszafelé. Két napig vallattuk, de nem lehetett kihozni belőle semmit.


— Engedjétek el a pasast, az emberek úgy is meghaltak volna! — mondták sokan.


Mi magunk is beláttuk, hogy így van és szélnek eresztettük nemsoká megint.


*


Én a gyásztól, a szomorúságtól és a rossz koszttól nagyon legyöngültem és éreztem, hogy a betegség közeledik bennem.


— Nekem családom van! Nem akarok meghalni! — gondoltam egy nap százszor. És elhatároztam, hogy inkább állva halok meg, de nem fekszem le. Nem alszom többet, mint máskor.


Hat hétig betegeskedtem, azután elvittek más vidékre. Ott meggyógyultam.


*


Károly nem beszél már. Éjjel van. Haza kell menni, itt kevés a hely. Meg kell nézni, mit csinálnak a gyerekek otthon. Nem kivánnak-e valamit? Nem szomjasak-e?


S holnap munkanap van. Hajnalban kell kelni. Ott kell lenni gyárakhoz, erdőkhöz közel.


Testvérek mennek feleségeikkel holdfényben az erdőn.


Mielőtt elmennek jó tanácsokat adnak Károlynak, hogy hogyan kezdjen dolgozni megint.


— Valahogy csak lesz! — feleli Károly.


Elmentek már mind.


Ileana félig alszik.


Nagyapja aludni viszi.


Kornél és Fülöp tele van a halottak emlékével.


Katalin régi ingeket és ágyneműt szed elő. Áthuzza a párnákat.


Lefekszenek.


Különös dolog együtt lenni házastársaknak hét év várakozás és szenvedés után!


Hát még nekik, akiknek gyermekük van s egy gyermekük meg is halt.


S még fiatalok mindaketten.


Ujra lakodalom van náluk ma éjjel.


   Károly! Nem baj ha mást is szerettél közben! De szeress ezután engem! Megint!


   Hétezer kilométert tettem meg érted! Eljöttem egy más világból, ahol jobb élet van mint itt — feleli Károly.


 


Vissza az oldal tetejére | |