FĹ‘oldal

Korunk 1930 Október

A jó ember

 


Adamec osztály tanácsos ur, a jó ember pontos, mintahivatalnok. A nap állásáról megtudja mondani bármikor, hány óra, hány perc. Tévedés kizárva. Megbízhatósága, időérzéke legendás. Már az államtitkárnál egyszer teán is volt, puha vajsárga szarvasbőr keztyűben. Az államtitkár leánya — finom elérhetetlen szőke kisasszony, -kitüntette, kedves volt hozzá. Sőt, a hivatalban is beszélgetett vele egy izben, miközben méltóságos papájára várt. A derék, megbízható pontos Adamec szerelmes lesz tehát és álmodozó. Vágyálmaiban olykor már” államtitkárnak látja magát, a szép szőke Márta mellett. Fakó kis hivatalnok lelke tapogatózva, bizonytalanul, valami kimagaslót, hősit keres. Jóságot kiván elnyomott gerince erőt, főlényt, adakozást, két kézzel. Mert ő boldog, nagy, hatalmas lesz. Igy szedi föl egy lezüllött, laza moralitású volt osztálytársát. Otthonába fogadja, saját ruháiba öltözteti. Hivatali hozzáférhetetlenségét kockáztatva állást szerez neki. A hálaáradozásokat nagy előkelő gesztusokkal hárítja el. Ez a félszeg, félig öntudatlan jóság a végzete. Néha menekülne, százszor elhatározza, hogy kidobja barátját, véget vet szemérmetlen visszaéléseinek. De nem bír szabadulni ettől a meghunyászkodó kutyaalázattól, ami őt hatalmasnak nagynak, jónak, jónak vetíti ki. Tehetetlen, akcióképtelen, éber álmai kötik, fogják, egészséges védekező öntudathoz jutni nem engedik. — Mikor az államtitkár felelősségre vonja egy kissé kompromittáló akta miatt; a valóság földhöz vágja, öszszeomlik. Még egyszer fellobog jótékony fantáziája ittason, birtokbaveszi, megalázza az elérhetetlen államtitkár kisasszonyt s a barátnak hencegve egy lopott fénykép előtt, sután, pusztító ösztönének vak játékából, egy golyóval végzi.


*


Homályos szegény, olcsó kis lélek ez az Adamec. Semmi figyelmet nem érdemel, semmi rendkívüli benne, tizenkettő egy tucat; mondhatni. Jó ember — és nem jobb mint elbotlásának látszólagos oka, a megbízhatatlan, élősdi, a halottrabló Bere Adamec osztálytanácsos ur szürke élete, balsorsa a gyöngék, sokak, élete, sorsa. Jók, vagy rosszak? Értékelésük emberközi forgalomban, szociálisan, morálisan, hogy hogyan alakul — alig függ tőlük. A jó szándékok, külső-belső parancsok és ösztönök harca minden ember. A jó-rossz kérdése eldöntetlen marad, megítélésük szempontjai olyan sokfélék. Ez a megérett, mély okosság, a régebbi romantikusabb irónak mai tiszta, igénytelen egyszerűsége a könyv legjobb dicsérete. (D. J.)


* Dormándy László: A jó ember.A Pantheon kiadása 1930.


 


Vissza az oldal tetejére