FĹ‘oldal

Korunk 1930 Október

Emberfölösleg és születésszabályozás


Dr. Schönstein Sándor

 


A túlnépesedés problémája nagyon régen foglalkoztatja a közgazdászokat és szociológusokat. A tizennyolcadik század végén T. R. Malthus alkotta meg hires elméletét, mely szerint az emberiség gyorsabban (mértani arányban) mig az élelem csak lassan (számtani arányban) szaporodik.


A bölcs pap igen tetszetős és használható elméletet alkotott — az uralkodó osztálynak. Ennek segítségével ugyanis be lehetett bizonyítani, hogy 1.) Az elnyomott osztályok elégedetlenkedése céltalan, mert a bajokat, a nyomort nem a fennálló társadalmi és termelési rendszer okozza, hanem mindezeknek oka maga a természet. 2.) Hogy az emberiség túl ne szaporodjék és így a baj még súlyosabbá ne váljék azt elsősorban a nagy emberpusztulások szabályozzák: járványok, háborúk stb. 3.) A tömegnyomor legfőbb ellenszeréül az erkölcsi (szexuális) önmegtartoztatást ajánlotta.


Malthussal szemben a marxi dialektika bebizonyította, hogy a túlnépesedés relativ és mindenkor a fennálló termelési rendszertől függ. Minden termelési rendszernek meg van a maga sajátos túlnépesedése. Igy a kapitalizmus kialakulásának kezdetén a munkáskezeket helyettesítő gépek bevezetése okozta a túlnépesedést. Ebben az időben például Anglia 10 millió emberrel volt túlnépesedve. (Jellemző a túlnépesedés relativ voltára). A túlnépesedés marxi értelmezése felettébb kellemetlen következtetéseket jelent: 1.) A túlnépesedés nem kezdettől fogva adott és örökké létező természettörvény, hanem a termelési rendszer függvénye. 2.) A nyomor, a társadalmi bajok eredője a termelési rendszerben keresendő. 3.) E bajokon tehát csakis egy új termelési rend bevezetésével lehet segíteni.


Az emberfölösleg problémája természetesen állandóan felszinen maradt s mindig úgy csűrték és csavarták, ahogyan szükségesnek mutatkozott. Igy egyszer nagyobb erővel kavargott, máskor lecsendesült. A kapitalizmus kezdetén például fájó seb volt, mely a kapitalizmus virágzó korszakában viszonylag behegedt. Voltak ugyan ekkor is periódikus krízisek, de a piacok kiszélesbítésének s új piacok szerzésének óriási lehetőségei valahogy segítettek a dolgon. Azután Amerika volt az, amely felszívta a különböző országok emberfölöslegét. Napjainkban a mind gyorsabb tempóban rohanó racionalizálás az emberek tízmillióit teszi feleslegessé. A gazdasági krízis állandósult. A piacok kiszélesítésének lehetőségei a minimumra redukálódtak. Az amerikai biztosítószelep bedugult. Igy az emberfölösleg problémája minden eddigit meghaladó mértékben adott. Valamit tenni kell. Megindult tehát a megoldások lázas keresése. Ebben a helyzetben az uralkodó osztály két malomkő között örlődik. Egyrészt nagy gondot okoz az emberfölösleg problémája a munkanélküliség hihetetlen aránya miatt, másrészt igyekeznek minél inkább hatni az anyákra a szülések számának emelését illetőleg. Egyrészt tehát az uralkodó osztály nem tud mit kezdeni az emberfölösleggel, másrészt egyre több ember kell bérlenyomónak, katonának, fogyasztónak. A probléma amint látható a kapitalizmuson belül megoldhatatlan. Megoldásokat ajánló prófétákban azonban most sincs hiány. Itt vannak például a toeomalthusiánusok, akik már nem hangoztatják a tömeges emberpusztitás és az erkölcsi önmegtartoztatás szükségességét a nyomor enyhítésére, hanem a születések szabályozásában látják azt az eszközt, mellyel a bajokon segíteni lehet. A két elmélet így egészen különbözően hangzik, ám ha közelebbről megvizsgáljuk őket, úgy látható, hogy a végső konzekvenciában mind a kettő ugyan oda vezet: a mai termelési rend igenléséhez. A szociáldemokrata és ausztromarxista ideológusok gyorsan magukévá tették ezt a neomalthusiánista tanítást, sőt a születésszabályozást egyenesen forradalmi elvnek állítják be. Ugy látják, hogy ezáltal lehet segíteni a munkanélküliségen és emelni a béreket és ellene működni a háborúnak.


Az austromarxista Oda Olberg „A szocialista pártnak a születések korlátozására vonatkozó álláspontja” című munkájában biológiai alátámasztást ad: „Az ember biológiai termékenysége meghaladja a szociális a dottságok által vont létfentartási ha tárokat... Ez az aránytalanság viszonylag modern jelenség. Véleményünk szerint — mondja Oda Olberg — ez az aránytalanság magában foglalja a tudatos születéskorlátozás jogosságát”. Hát ez hiányzott még, hogy a tőke érdekei által reánk erőszakolt viszonyokhoz való kényszerű és ideiglenes alkalmazkodást biológiai szükségszerűségnek ismerjük el és így megörökítsük! Igy azután nem csoda ha a neomalthusianizmus születés korlátozás elve Oda Olberg keze alatt egyenesen kulturszükségletté változik, holott valójában a mai termelési rendszer által diktált kulturbarbarizmus. Ebben a kérdésben nagyon jellemző az efajta szocializmusra az, hogy abból, ami a kapitalista krízisben átmeneti kényszerűség, erényt csinál.


Azt is hallottuk nem régen ugyancsak egy „szocialista” előadáson, hogy a praktikus neomalthusianizmust fajhigiéniai szempontok is indokolják. De kérdjük, hogyan lehet beszélni fajhigiéniáról olyan társadalomban, mely a lakosság óriási többségét hihetetlen nélkülözéseknek teszi ki s amely minden pillanatban kész arra, hogy a legjava emberek millióit és tízmillióit a modern gáztechnika segítségével kiirtsa!? Ilyen körülmények között fajhigiéniáról beszélni, legalább is képmutatás.


A születések szabályozásának kérdésében is tehát csak úgy juthatunk helyes következtetésekre, ha helyesen és világosan tesszük fel a kérdéseket; nevezetesen: képesek-e a dolgozók a háborút, a kríziseket és a munkanélküliséget „szüléssztrájk” által megszűntetni? Felelet: Nem.


1. Ha a dolgozók nem nemzenek elég katonát, mint például Franciaországban a burzsoázia, úgy az állam keres is és talál is megoldásokat. Egyelőre még a gyarmati népekben (Marokkó, Tunis, stb.) elég nagy reservoir áll rendelkezésére hadserege számára. Emellett az új háborús technika, gázháború stb. sokkal kisebb számú harcost igényel. Nyilvánvaló tehát, hogy egy szüléssztrájk, még ha keresztülvihető is volna, csak a hadviselés módján változtatna, magát a háborút nem küszöbölné ki.


2. Hasonlókép áll a dolog a munkanélküliséggel. A munkanélküliség a kapitalisztikus termelés anarchiája folytán előállott krízisek következménye. Ezek a krízisek nem periódikusak többé, hanem állandóak, amin csak a világtervgazdaság bevezetése segíthet. Helytelen tehát ha úgy okoskodunk: „Nagy a munkanélküliség — redukáljuk tehát a munkások számát születéssztrájkkal!” Vegyük ismét Franciaország példáját, hol az utóbbi években hiány mutatkozott munkaerőkben. Hogy segítettek magukon? Importáltak Lengyelország, Csehszlovákia, Olaszország nagy nyomortartalékaiból olcsó munkaerőt. Északafrikából pedig még olcsóbbat. A kevesebb munkáshoz a racionalizálás fokozásával is nagyszerűen képes alkalmazkodni a kapitalizmus, mivel ezúton óriási menynyiségű munkaerő takarítható meg.


3. Vannak viszont „szocialisták” akik azt állítják, hogy a munkások bére annál magasabb, minél kisebb az ajánlkozó munkások száma s ebből azt következtetik, hogy a dolgozók születésének korlátozása béremelést jelent végső soron. Közelebbi vizsgálat azonban megtanít arra, hogy nem annyira az ajánlkozó munkások száma, mint inkább a munkások ellenállóképessége szabályozza a béreket. (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére