FĹ‘oldal

Korunk 1930 Október

Az egyházak Amerikában


Arthur Hollitscher

 


Az egyház Amerikában lényegesen fontosabb szerepet játszik mint Európában. Az amerikai élet köznapiassága, egyhangúsága és ijesztő szellemi szegénysége vasárnap reggel két órán át rövid időre gyógyulást talál, megszünik ép a felemelkedés útján, vagy azzal, amit az amerikai felemelkedésnek tekint. Ha a téli szemeszter végén az egyetemek rektorai és professzorai előtt bucsúelőadásokat tartanak (ezeket az előadásokat a sajtó mindig a legnagyobb pontossággal és körülményességgel közli), akkor a sok programszerű nyilatkozatból kihallatszik a szellemi életet élő ember elkeseredése Amerikának növekvő elszellemtelenülése fölött. Ezen elkeseredés olykor a kétségbeesésig fokozódik. A szellem ezen csődjében, így gondolhatjuk, az egyháznak könnyű dolga van. A vallás arra szolgál, hogy az embert felegyenesítse, a kifáradtnak új lendületet adjon, őt könynyebben járható ösvényre vigye Amerika nyelvén kifejezve: a hit az embert erővel tölti el. Az erővel eltelt ember tehát boldogságot terjeszt maga körül, mint ahogy a dinamó villamosságot gerjeszt.


Amaz öt hónapon keresztül, melyet most Amerikában eltöltöttem, csaknem minden vasárnap valamilyen templomban voltam. Gyakran reggel és este. Jelen voltam methodisták, baptisták, unitáriusok prédikációinál; olykor hallottam, amint a lelkész a vallásos érzést és szükségletet, az ember vallásos tudatának eredetét a babonára gyakran ép a totemre és az indiánusnak a felhőkben fellobanó villámtól való félelmére vezette vissza. De azután kihirdették, hogy az énekes könyv melyik száma kerül sorra, az orgona felbúgott s kisvártatva a család derűs és boldog arccal tért vissza a ragyogó autón, a visszanyert belső egyensúly megerősödött gondolatával, vasárnaposan megáldott otthonába.


A lelkészek prédikációiban gyakran s talán gyakrabban, mint amenynyire ez európai ember előtt valószínűnek tetszhet, a sikerről és jólétről esett szó. Sőt módszereket is fejtegettek, melyek a hívőket, az egyház követőit sikerhez segítik. Nem adtak éppenséggel tanácsokat a szószékről bizonyos iparpapirok vásárlására, de ha egy különösen kedvező, istentől megáldott országrészről hallottak, amelyben olajat találtak vagy amelyben gazdag emberek letelepülni kezdtek, úgy az országrész dicsérete, amaz égalj szépségének és istenáldotta bőségének magasztalása gyakran azzal a csaknem tolakodóan hangsúlyozott felhívással végződött, hogy a konjunkturát ki kell használni és ott birtokot kell vásárolni.


Hasonló okokból jutott a Keresztény Tudomány egyháza oly hallatlan föllendüléshez Amerikában. Híveinek biztosítva van üzleti vállalkozásokban a siker és testi bajoknak meggyógyulása. Az egyháznak a létért vivott küzdelmétől, mely Amerikában általános, a Keresztény Tudomány egyháza, úgy látszik, megkímélve maradt, legalább is nem hallottam, hogy követőinek számában apadás volna észlelhető. Ellenben vannak idők, amikor gyakran esik szó az egyháztól való menekülésről, növekedő közönbösségről (főleg az ifjúságéról) az egyházzal szemben, ami az istentiszteletnek fogyatékos látogatottságában nyilvánul (a (nők a férfiak számát a templomokban sokkalta fölülmulják). A rádió-rendszer, mely Amerika minden otthonában hallhatóvá teszi az istentiszteletet, a karéneket, az orgonajátékot és prédikációt, valószínűleg ugyancsak hibás e jelenség körül.


Az amerikai templomot önkéntes adományokból tartják fenn; ma-magától értetődik az egyház lelkészei ügyelnek arra, hogy ama körökhöz húzzanak, melyek az egyház támogatására eléggé tőkeerősek. A templomokban ezért csaknem kizárólag a burzsoáziát találja az ember, a középső és a felső polgári elemet — nem így az olaszoknál és a zsidóknál (és a négereknél sem), akiknél a templomjáró társadalmi rétegek egyensúlyt tartanak vagy az alsóbb rétegek dominálnak. — Az amerikai egyház alig van tekintettel a munkásság érdekeire, különös helyzetére, de mivel az amerikai munkásság sok esetben rohamvást elpolgáriasodik, az egyház teljes lelki nyugalommal kivárhatja ezt a fejlődést.


Egyetlen egyházat sem tudnék Európában megnevezni, — pedig én a régi kontinens csaknem valamenynyi országában látogattam templomokat, — amelyben olyan szertartás volna szokásos, mint amilyen amerikai templomokban és a magasabb polgári rétegek bizonyos zsinagógáiban otthonos. A gyüjtés előtt, amint mondottam, az usher-ek,** többnyire fiatal emberek, akik e föladatra önként jelentkeztek, sorba állnak az oltár (előtt, a lelkész magasra nyujtott keztyűs kézzel és lehunyt szemmel megáldja a kis kosarakat, amelyekkel gyüjteni indulnak. Bizonyos gazdagképzeletű lelkészek különös módszereket találtak ki, hogy a közönség adakozó készségének ösztönzést adjanak, így például láttam egyszer egy különösen elegáns tiszteletest minden zsebében kutatni, míg végre az utolsóból egy árva dollárt kihalászott. Ezt magasra tartotta, meglobogtatta és kijelentette: ez az ő utolsó dollárja és elvárja a helyiségben jelenlévő hívőktől, hogy példáját kövessék. Ezt mondta és a dollárt a hozzá legközelebb álló usher kosárkájába dobta.


Az amerikai egyháznak egyik legfestőibb alakja volt John Roach Stratton, a néhány hét előtt elhalt „fundamentalista” népvezér, fanatikus egyéniség s a régi egyházi hitnek öklével maga körül hadonászó védelmezője, vad és kíméletlen buzgólkodó, aki minden újítás kísérletét a régi „fundamentális” könyvnek és hitnek önhatalmú magyarázatára irányuló minden törekvést kiátkozással fenyített meg. Prédikációi, amelyeket nagy ciklusokban tartott, rengeteg hallgatót vonzottak. Korunknak előttem ismeretes egyházi szónokai között egyet sem tudnék megnevezni, akiknek konzervativizmusa Strattonnal felvenné a versenyt. Halálával az amerikai lelkésznek ez a típusa egyáltalán nem tünt el. Hasonló fanatikusok, az amerikai embernek lényéből összesűrűsödve, mindig újra támadni fognak. Ugy látszik különösen, a középső államok: Indiana, Iova, Missouri a szülőhelyei ilyen fanatikusoknak, mint ahogy a közmorál javítása végett hozott törvények legdühösebb végrehajtása is ezekből indul ki.


Egy másik típus a „plakátprédikátor”, aki a vásári kikiáltó módszereivel tudja a hívőket templomába csalogatni. Dr. Christian F. Reisnernek Manhattan északi részében lévő templomában benső élvezettel követtem az istentiszteletet menetét. Nagy falragaszok hirdették, hogy ebben a templomban csodás zene, egy egész Amerikában híres gyermekkórus, egy női rézfúvós kvartett és egy kedvelt rádióénekes hallható, azonkívül van mozgókép és orgona (bizonyos napokban sandvich és alma). A primitiv pajtához hasonló templomban, ahol Dr. Reisner ideiglenesen működik, mert ő az, aki ama áruházzal, klubbal, uszodával és mozgóképszínházzal felszerelt székesegyházat a toronyban elhelyezett hangszórókkal építi, — volt a templom karzatán egy óriási kereszt, mely kellő pillanatban, mialatt a helyiség elsötétül, vakító, elömlő fényben ragyogott fel. A mozgóképelőadás után, mely az istentiszteletet bevezette s melyben az amerikai flotta legújabb hadihajóját, a német köztársaság elnökét, Hindenburgot vetítették vászonra és egy nyugaton lévő egyetem labdarúgó mérkőzését láttuk leperegni, a négy fiatal hölgy műsora három számát egész jól fujta el trombitán, mire a gyermekkórus lépett akcióba és a rádiókedvenc boxoló döfésekkel adta meg a taktust az énekeskönyv egyik legnépszerűbb himnuszának a tömeg által való énekléséhez. Ezután fölállt Dr. Reisner, egy középkorú elegáns úr, az usher-eket felsorakoztatta a templom hátterében és most a népszerű himnuszt úgyszólván szétosztott szerepekkel adták elő. A gyermekek kezdték az első strófával, a templom jobb hajójának kellett a második strófát énekelnie, a balszárnynak a harmadikat, mire az usher-ek a háttérben a melódiát zárt ajakkal zümmögték. Azután egy unisono következett, az összes jelenlévők együtese a rádiókedvenc domináló hangjával, végül az éneket befejezte a trombitás kvartett magánszáma. A templom ablakai nyitva álltak, az utcán összetorlódtak az emberek és figyeltek. Dr. Reisner szívesen kijelenti, hogy a vallás semmikép sem olyan patetikus dolog, amely az életörömet és ennek az örömnek hangos kifejezését elnyomni akarná. Alkalmilag meghív népszerű komikusokat a vasárnapi esti istentiszteletre, például a rendkívül becsült zsidó énekest, Eddy Cantort, azonkívül szubretteket, bűvészeket, akiknek fellépését előzőleg a napisajtóban megfelelően hirdeti, nagy tömegeket vonzanak a- kis ideiglenes templomba. Dr. Reisner, mielőtt prédikációját megkezdte s miután az általa megáldott kosárvivők ünnepies körmenetben újra az oltárhoz tértek vissza s gyüjtésük eredményét egy zsákba öntötték, rövid áttekintést adott az utolsó hét eseményeiről. Beszámolt temploma építésének állásáról, a részvények elhelyezésének üzleti részleteiről, kamatozásukról, a kölesönökről, melyek az építkezést biztosították s közben utalt bizonyos bankokra (ezek a nyomtatott programmon, melyet ép amaz usher-ek minden belépőnek meleg kézszorítás kíséretében átadtak, fiókjaiknak jegyzékével s rövid időre elhelyezett és negyedéves takarékbetétek után fizetendő jelenlegi kamatlábjukkal együtt már fel voltak sorolva). Ez a jelentés az üzleti ujdonságokról észrevétlenül ment át a prédikációba, mely szórakoztató egyvelege volt világi és felemelő egyházi ismereteknek. Amikor a tiszteletes úr a hosszú női ruhák új divatáról fejtegetéseket szőtt prédikációjába, nem felejtette el egy. szemhunyorítással hangsúlyozni, hogy házas. Említett aktuálitásokat, megemlítette a legalacsonyabb fokról az állam első tisztviselőjévé felemelkedett Macdonaldnak, a világbéke követének — „God bless him” — látogatását, aki most Washingtonban barátját Herbert “Hoovert, az „alázatos quaekert” felkereste. Ugy látszik, hogy Eckener és a Zeppelin különös kegyben állanak, a tiszteletes úrnál, aki nem restelkedett eldicsekedni baráti kapcsolataival előkelő bankárkörökben. Nem mentegetőzött emiatt, mert előtte a világ dolga éppoly kevéssé volt idegen, mint Isten uralma a nemzet felett. Csak néha fokozódott a beszéde hangos, csaknem haragos heveskedéssé, amikor például a gúnyolódó Mencken felett indulatba jött, aki olvasásra érdemes folyóiratában, az „American Mercury”-ban egy harapóskedvű cikket eresztett meg ellene. Igenis, kiáltotta a tiszteletes úr a teremben, miközben öklével a szószékre csapott, én hangszórókat fogok elhelyezni templomom tornyára! Aki templomomba jön, annak Isten szavát tulajdon ajkamról hirdetem, aki azonban jobban szeret az áhítat órájában a Brodwayn sétálni, annak hangszóróim dörögjék a fülébe, hogy Krisztusnak és az Istennek milyen mondanivalója van ehhez a néphez. Reisner tisztelendő úr az Egyesült-Államok közepén fekvő farmer vidékről származik. Lényében egyesíti a naiv, primitiv, amellett agyafurt, praktikusan gondolkodó és cselekvő amerikai törtetőnek minden rokonszenves tulajdonságát. Egyházi beszédeinek felépítése semmikép sem mondható művészinek. Prédikációi gyakran látszólag összefüggésnélküli nyilatkozatoknak: anekdotáknak, napi ujdonságoknak, saját és mások tapasztalatáról szóló híradásoknak, a bibliától egész le az utolsó operett-slágerig mindenféle lehetséges könyvből és irásból merített idézeteknek kifejezetten kusza keverékét alkotják. Prédikációinak szerkezete felismerni engedi, hogy a lelkipásztor idejének túlnyomó része az új templom üzleti ügyeinek van szentelve s csak parányi töredék jut a rögtönzöttnek érző prédikációk megfogalmazására — de ez nem tesz semmit, a juhocskák a plakát-prédikátor templomába nagy csapatokban térnek be és a hét útjára magukkal visznek egy szót vagy egy mondatot s ez megkönnyebbülést szerez nekik meg eltölti őket azzal az erővel és dinamikával, mely az amerikai hívő ítélete szerint a vallásnak és az egyháznak köszönhető.


* Részlet Arthur Hollitscher „Widersehen mit Amerika” cíművéből, mely legközelebb magyar nyelven Sas Andor fordításában jelenik” meg „A viszontlátott Amerika” címmel. Kiadója a Nekudah könyvkiadóvállalat Munkácson, amely világperspektívákat nyitó s egyetemes érdekű ismeretterjesztő és szépirodalmi művek közrebocsájtását vette programjába.


** Usher: teremőr, felvigyázó.


 


Vissza az oldal tetejére