FĹ‘oldal

Korunk 1930 Október

Tizenkét tip


Szacsvay Gusztáv

 


Tegyük fel: a nevem valami egész más és egy boltom van itt Aradon, valamelyik sarkon. Meglehetősen jól megy. Pontosan a háború után nyitottam s azóta szorgalmasan és szolidan dolgozom. Most már egy kis vagyonkám van s olykor elégedetten állok a bolt előtt. Blent a segédem szolgál ki s van egy idősebb inasom, s a kasszában meg egy fiatal leány ül. Én jobbára már csak köszöngetek a vevőknek s ha fehér köpeny is van rajtam, ezt már csak azért viselem, mert még mindig azzal a lelkiismerettej és ambícióval forgolódom a boltban, iránt az első napon, amikor nyitottam s amikor még egymagam voltam az inas, a kiszolgáló és a pénztáros...


Mondom, tegyük fel, hogy ez így van. Naponta pár száz lejt a bankba viszek. Erre már nincs szükségem a kasszában. Nagy dolog ez kérem! Hányan tudják ezt a mai viszonyok közt megcsinálni!? S ezenkívül egyéb háztájamon is rend van. Nem tartozom senkinek. Adó, házbér, szállítók elintézve. S még hozzátehetem azt is, hogy nincs se költekező, se semmittevő feleségem. Nőtlen vagyok. S nem is olyan idős. Még évek választanak el a negyventől. Azt lehet tehát mondani, hogy boldog vagyok. Szomszédos kereskedőtársaim irigyelnek is. De ez nem bánt. Egész nap dolgozom. Nem érintkezem senkivel. Az emberiektől égy sereg dolog választ el. Például a multam...


Mint mondtam: csak tíz-tizenkét év óta vagyok szatócs. Azelőtt katona voltam. Azt megelőzőleg viszont az egyetemi éveimet abszolváltam, — katholikus egyetemeken. A gimnáziumot is katholikus környezetbe végeztem. Irtam és olvastam valaha latinul s a katholikus theologiával is némi kapcsolatba kerültem, bár nem voltam szeminarista s még csak nem is készültem papnak...


Mindez persze már egészen a mult s ma már csak emlékezem reá, halaványan, ha olykor papot látok az utcán, vagy templom előtt megyek el. De ilyen találkozás már csak nagyon ritkán esik meg velem. A boltom teljesen igénybe vesz. S különben is kissé nehézkes vagyok. Nem igen szeretek mozogni. Ez a nehézkesség, mint kereskedőt is jellemez. Némi tutyi-mutyiság van bennem, ha megfontolom. Kis vagyonkámat tehát korántsem annak köszönhetem, hogy kitünő üzletember volnék. Ugy érzem, hogy szerencsés voltam és szelid s a legkevésbé sem akartam pénzt szerezni, hanem dolgoztam napról-napra, mint a hangya, mint a bogár, amelyik nem tehet mást. Kis vagyonkám egész bizonyosan ennek az eredménye. A varjakkal és egyéb ragadozókkal teli világban, úgy érzem én megmaradtam olyannak, aki mint kereskedő sem tértem le a kegyes és jámbor érzülettel telített étet amaz útjairól, amelyekre a katholikus oktatás gyerekkoromban nevelt.


S mindezekért persze joggal nevezhetnek naiv, sőt együgyű kereskedőnek. Tényleg sohasem spekuláltam. Nem üzérkedtem. Nem hajtottam fel az árakat. Egész bizonyos, hogy ha némi fogásokkal élek, ma tízezer annyi a pénzem. Én azonban nem értettem az ilyesmikhez s így egész természetes, hogy a boltban valami ártatlansággal szorgoskodtam. Nem is csoda. Sohasem készültem erre a pályára. Tíz évvel ezelőtt, mikor ezt a boltot nyitottam, azzal a hittel tettem, hogy élni kell valamiből s az egész dologról csak azt tudtam, hogy a nagykereskedőtől megveszem az árut s tovább kell adnom a fogyasztónak egy kevés haszonnal. S én nem is tettem egyebet s minden ment, mint a karikacsapás. Túl a sarkon pár bérházat építettek s a vevők egyre jöttek és jönnek. Igy jött létre a vagyonom lassan, nyugodtan, minden szándék és erőlködés nélkül, úgy hogy ma azelőtt állok hogy kibővitsem a boltomat s még egy segédet vegyek, mert már nem birjuk...


Sok gondot okoz ez a helyzet most nekem. Hogy úgy mondjam: ilyen körülmények közt problematikussá váltam magam előtt s egy idő óta nagyon nyugtalanul élek...


Már rájöttem arra, hogy a pénzem az, ami nem hagy békiben. Az a pénz, ami a szándékom nélkül egy kis halomba gyült a bankban valami olyasmi lett, amivel állandóan törődnöm kell, hogy jó helyen legyen, hogy el ne vesszen, hogy kifizesse magát. Mindezek a gondok egész érthetetlenül merültek fel bennem. S ezenkívül annyi mindent hallok, hogy könnyen tönkremehet az ember. Annyi csődről és árverésről tudok. Egy csomó bank is megbukott az utóbbi években s így ha a boltom miatt nincs is mit aggódnom, aggódom) a pénzemért, ami egy szép nap váratlanul eluszhat. S ezenkívül valami belülről egyre nógat, hogy a pénzemmel miért nem csinálok valamit. Miért nem építtetek, vagy veszek egy házat!? És így tovább ... Az utóbbi időben egyre sűrűbben fedezem fel, hogy a pénz izgat s azon töröm a fejem, hogy hogyan csináljak belőle többet, mint amennyi van. Egész biztos, hogy ez az állapot valami különös csábítás s mint ilyen valami bűn bekövetkezésének a pillanata.


De nem tudok ellenállni. Még nem üzérkedem ugyan. Az áraim még mindig szolidak. De annál különösebbek az estéim. Mindenféle könyveket vásároltam össze. S ezek a könyvek mind arról szólnak, hogy egy kevés kis vagyonnal hogyan szerezhető több, sőt a nagy vagyon, a gazdagság ...


Napról napra esténként magamra zárom a szobát. Valami régi, kopott, zöldesfekete kabátban ülök ezek előtt a könyvek előtt. A kísértés árnyéka már egész beborított és világosan beszél. Még idegesen fél feleletek símulnak el a számon. De már nincs erőm ellentmondani...


Estéket ülök el így otthon a zárás után ebben a kisértő összeesküvésben s már minden este azzal az érzéssel fekszem le, hogy menthetetlen vagyok. Vagy a pénzem veszítem el, vagy a lelkem. Éjjel álmomban ifjukori magammal vitázom. Nappal meg a boltban sápadtan arra gondolok, hogy lassan, anélkül, hogy akartam volna, a szegények ellensége leszek...


Ó, mily rengeteget változott a világ! Legalább is az én világom! Már egyáltalán nem ismerem ki magam!...


Ezek a nappali aggodalmak azonban hiába. Ezek a sikeres pénzszerzésre oktató könyvek erősebbek. S este konspirálok velük tovább, mert mindennap egy újabb könyv kerül az asztalomra. Mintha még nem volnék valamivel tisztába. Se a lehetőségekkel, amit igérnek; se a bűnnel, amire csábitanak...


Igy akadtam rá azután arra a könyvre, ami szinte minden kérdésre felel, ami csak felmerült bennem mind a két irányba.


Egy kicsi kis füzet ez a könyv s egy amerikai üzletember írta, bizonyos Herbert N. Casson. Akik sokat törődnek az egyre másra megjelenő könyvvekkel azok előtt Herbert N. Casson nagyon ismerős. Angol és német nyelven egy csomó hasonló pénzszerzésre, üzletességre nevelő könyve forog közkézen. A népszerűsége miatt egyik könyvét lefordították magyarra is. „Tizenkét típ” ennek a könyvének a címe és ez egyenesen arra ad választ, ami a legjobban érdekelhet minden embert, akinek már valamije van. Azt mondja el, hogy miképen lehet az ember vagyonát egész biztosan növelni spekuláció által. Mondhatom páratlan világossággal és tudással. Olvasásközben szinte világított előttem a gondolat, hogy milyen egyszerű az egész pénzszerzés. Minden tanácsa és ezekkel kapcsolatban valamennyi okfejtése oly brilliáns és meggyőző, hogy szinte nőni érzem az ötszörösére, a hatszorosára a pénzem aközben, miközben majd a tanácsai szerint járok el...


Ha ugyan egyáltalán el tudok járni. Mert — és ez még nagyon fontos, amit erről a könyvről megjegyezhetek, — ez a könyv a kísértése bűnös voltáról ugyanoly erővel meggyőzött, mint tanácsai kétségbevonhatatlan hasznáról. Általában azonban inkább az ellenszenves kisértetőt látom benne, mint a jó lelket...


Nagyon különös ez a könyv!


Ó, én nem állítom, hogy valakiben, valahol nem merültek fel a pénzszerzés ellen és a gazdagság ellen mindazok, amiket itt most le próbálok írni. Mondottak bizony ilyesmit a theológusok és mondottak mások, sőt mondotta amaz ijesztő nevű Marx is. Az! a világ, mely e könyv tanácsai, típjei, megfontolásai, érvei és buzdításai mögött kiépül, vagyis a mi mai világunk, bizony már nagyon sokak előtt volt antipatikus ugyanúgy, mint most én előttem. Ám ez a Herbert N. Casson olyan derűvel és ajánlással és természetességgel beszél róla, hogy most már az az érzésem: el kell égetni minden példányát e könyvnek, mert valami olyan veszekedett és irtózatos dologra sarkal, amit bűnnek tanultam ifjú koromban s még ma is annak érzem. A jó emberi érzés ellen izgat ez a könyv...


Ilyesmiket mond például: „Nem szabad bizalommal viseltetni senki és semmi iránt” s valami olyan habitus felé terel, amiről ő is azt mondja, hogy: „A gazdagnak nem mondják meg az igazat”. „Mihelyt valakinek pénze van, akkor a tisztességtelen emberek egyesülnek azokkal, akik mint tisztességesek élinek a világon, csak azért, hogy a gazdag embertől elvegyék a pénzét”. Olyasmiket állit ez a Herbert N. Casson tehát a világról és az emberekről, amit jó érzülettel alig fogadhatok el. Ime ezeket mondja még:


„Ezen a világon annyi csirkefogó, rokon és koldus él, hogy a gazdag embernek úgy kell magát tekintenie, mintha valamilyen vár volna. Ezt a várat örökösen ostromolják azért, hogy a pénzt kiszedjék belőle s így neki az a kötelessége, hogy azokat a parazitákat, akik abból élnek, hogy másokat a pénzük odaadására rábeszéljék, visszaverje. Azt tanácsolom tehát: bármikor kérnek tőled pénzt, a választ halaszd el mindig másnapra”.


Ezt az idézet sort azonban felesleges folytatnom. Már ebből is látszik, hogy ez a könyv valami olyan sötét indulattal látta a világot s olyan ridegségre és szívtelenségre int, ami már nem lehet az ember világa és magatartása.


Ám az én érzéseim tiltakozása nem ér semmit, mert ő meg magyarázza és bebizonyítja és valószínűvé teszi s mint a parancsolatokat olvassa rám: „Először keressél pénzt, aztán őrizd meg azt s végül használd fel a saját céljaidra”. Majd pedig: „Ne adj kölcsön soha senkinek...” És itt hiába minden fentartás. Ezeket már nem lehet enyhíteni. Ez az a világ, ahol már szó sincs a szívről. Sőt már az emberről sem, mert: „Mindig a vállalkozás maga az első személy s a vállalkozó személyének a háttérbe kell szorulnia”. „A fő a haszon”. „Mindent a magad előnyére használj ki. Ez nem kizsákmányolás. Ez teremtő energia”. „Mindig résen kell lenni”. „Bárhol jelentkezik valamilyen haszon, megragadni és behúzni!”


Tudom ez az életünk. A kereskedelem és az ipar alapja. De milyen érthetetlenül messzi van ez tőlem, aki sajnálom a betegeket, a gyengéket, szeretem a fákat, az állatokat és a felebarátaimat. Ez a Herbert N. Casson viszont himnuszokat és imákat szállat fel olyan dolgok köré, melyek valójában a szeretet ellen, a könyörület ellen, a gyengék ellen sorakoznak fel...


Ó micsoda könyörtelen világ Herbert N. Casson dolgainak világa. A kozmogóniáját — az ő szávaival — így rajzolhatom fel: „Az árak állandóan mozognák. Fel és le. Le és fel. Az egész világ folyását, az emberiség reménységét és félelmét ez a le s fel befolyásolja”. „A világ a bankár vállain nyugszik. Mindazokat a nemzetközi pénzzavarokat, amelyekről a politikusok annyit beszélnek, végül mégis csak a bankárok fogják rendezni, nem pedig a parlamentek és miniszterek”.


Szorul még ez a világ valami kiegészítésre? Legfeljebb még ezt idézhetem: „Nincs olyan egyes ember a világon, aki okosabb volna a tőzsdénél. Nincs olyan egyes ember, aki erősebb volna nála”. És így tovább. Minek idézzek még? Tényleg így van. Mindenki tudja. Herbert N. Casson csak leirta és tovább adta ezer és ezer példányba és vették és kapkodták és így élnek milliók, akik olvasták és így élnek milliók, akik nem olvasták. Ez a világom. Nem tiltakozom. Tudom.


Erre az útra kell tehát lépnem, ha gondját akarom viselni kicsi pénzemnek és magamnak. Ez az az tizenkét típ, ami megment...


Most este van. Egész véletlen, hogy kint szakad a zápor és dörög az ég s engem apokaliptikus képzetek töltenek el. Mindegy, összefoglalom az egészet:


Én nem vagyok angyal, csak egy egyszerű szatócs a sarkon. Meg sem kísérlem az ellentmondást, csupán érzem, hogy ez a könyv bujtógat valamire, bár minden sora ebből a világból való igazság, kipróbált erejű tanács és balzaci hevületű immagináció. És mégis: én az egyszerű szatócs, a szívemre teszem a kezem és ezt mondom: ha az én vagyonkám csak így maradhat meg, hát olvadjon el. Sőt holnaptól kezdve már egyáltalán nem törődöm vele... Mert én bízni akarok mindenkiben és összetartozni mindenkivel és nem akarok a pénzem miatt egy várban élni, mely ellen összefognak azok, akiknek nincs...


*


(Mondom, fezeket mondanám én, ha volna egy kis vagyonkám és egy boltom a sarkon. De miit ér ez, amikor az a szatócs nem létezik s ez az egész csak feltevés és „nincs olyan egyes ember a világon, aki okosabb volna a tőzsdénél s nincs olyan egyes ember, aki erősebb volna nála!?” Viszont itt nem is egy erős emberre van szükség).


 


Vissza az oldal tetejére