FĹ‘oldal

Korunk 1930 Október

Futószalag


Fekete Tivadar

 


1.


Stevens érezte, hogy az autója egy puha testein gázol át. Az Avenida de Majo-n, éjjel félkettőkor, Buenos-Aryesben.


Hopp, mondotta, ez kellemetlen.


Stoppolt. Leszállt.


Körülnézett.


Az autó alatt nyöszörgött egy ember. Kivánszorgott a kerekek közül és a jobbkeze fejét lóbálta, keservesen. A közelben véletlenül nem lehetett rendőrt látni. Az elgázolt ember mar ordított. Stevens riadtan kérlelte. S e pillanatban az egyik közeli kapu alól kilépett Erdei Ernő, állástalan ügynök, aki Európából és a konjunktura közepéből, bizonytalan tőzsdemanőverei miatt hajózott át Amerikába.


Az elgázolt: ember elájult és végignyúlt az aszfalton. Egy rendőr szaladt most a jelenet felé:


Mindent láttam, mondotta Erdei Ernő.


2.


Stevens gyorsan határozott.


Nézze, mondotta én! az Olajtröszt igazgatója vagyok. Nekem ez az egész kellemetlen. Meghurcolnak a hatóságok előtt. Megírják az ujságok. Ön nem látott semmit. Rendben van?!...


Erdei Ernő egy villanásnyit gondolkodott. A rendőr egyre közelebb jött, futva. Stevens folytatta:


   Illetve, Ön hallotta, hogy én tülköltem és ordítottam, de ez a gentleman volt a hibás: vagy süket, vagy vigyázatlan. Ön idegen. Munkanélküli. Látom a nyakkendőjén. Tehát: Ön így vall a jegyzőkönyvbe és én Önt elhelyezem a tröszt buenos-aryesi irodájában. Rendben van?...


   Rendben van, felelte Erdei Ernő.


3.


Egy fél év mulva Erdei Ernő az Olajtröszt buenos-aryesi fiókjának titkára éjjel három óraikor érezte, hogy az autója valami puha testen fut át.


Hopp, mondotta, ez kellemetlen.


Stoppolt.


Leszállt.


Körülnézett.


Az Avenida Manhattan-en nem lehetett a közelben rendőrt látni. Az autó alatt nyögött egy ember. Véres kezefejét lóbálta keservesen. A jobb keze hiányzott, a balkezét lóbálhatta csak. Ordított. Erdei riadtan kérlelte. E pillanatban az egyik bárból kilépett Andrée Delambre, aki nem rég vándorolt ki Buenos Aryesbe, Párisból, egy szerencsétlen házassági botrány után és most már két hónapja állásnélkül éjszakázik.


Az ordító ember, akinek a jobb keze hiányzott s a balkezét most törte szilánkossá Erdei autója, elájult és végignyúlt az aszfalton. Egy rendőr szaladt a jelenet felé.


Mindent láttam, mondta Andrée Delambre.


4.


Erdei gyorsan határozott.


   Nézze kezdte, hidegen én az Olajtröszt titkára vagyok. Nekem ez az egész kellemetlen. Én nem szeretem ha az ujságok, vagy a hatóságok... Ön látta... Ön hallotta... Én tülköltem... A jegyzőkönyvbe azt fogja diktálni, hogy ez a szerencsétlen ember a hibás, nem én... Én mindent megtettem... Ő nem vigyázott! És én hálából felhelyezem Önt az Olajtrösztnél... Well?...


   All right, — mondta Delambre.


5.


Egy év mulva Andrée Delambre, aki mint az Olajtröszt főintézetének levelező igazgatója feleségül vette Stevens vezérigazgató leányát, érezte, hogy az autója egy puha testen gázol át. Az Avenida de Wilson-on Buenos-Aryesben, éjjel négy órakor.


Hopp, mondotta ez kellemetlen.


Az auto alatt nyögött egy ember. A két kezefeje, tőből, hiányzott. Nem tudott kivánszorogni, mert a ballába összeroncsolva hevert a sárhányó alatt.


6.


Két hónappal később Bice Trefort dr. az Olajtröszt buenos-aryesi főintézetének személyzeti főnöke és helyettes ügyésze...


Az autó alatt egy csonk feküdt. Egy emberi cafat-vegyület. A két kezefeje hiányzott, de a ballába, tőből, szintén. A két mankóját és a jobb lábát összetörte Bice Trefort dr. ajutója. A kapu alól, a késő éjjeli órában, ebben a pillanatban lépett ki Hjalmar Erik Alenson, aki már négy hónapja várt egy beígért másodkönyvelői állásra, valahol. — Rendben van, — mondottja később.


7.


Hjalmár Erik Alenson az Olajtröszt buenos-aryesi intézetének második pénztárosa négy hónap mulya ismét az Avenida de Majo-n: — érzi, hogy az autója összeütközött egy másik kocsival.


Nem autóval.


Kocsival.


Egy olyan kéz és láb nélkül hajtható kis kétkerekű elektromos fotellel, amivel a végzetesen korcsnak született, vagy végzetesen poruljárt rokkantak közlekednek. Ezen a kis kocsin egy tompa és csonka emberi törzs ült, emberi fejjel, kezek és lábak nélkül, két keréken.


Illetve már nem ült benne senkisem. A csonka törzs az autó alá került s a kis kétkerekű szék jó pár darabra tört. Az elgázolt ember végre már nem ordított. A közelben megint nem volt rendőr. A szembenlevő kapuból viszont éppen ebben az esetben kivételesen nem jött ki senki. Buenos-Aryesben ékkor már majdnem mindenki az Olajtröszt zsoldjában állt.


Nem mondotta senki, hogy mindent láttam.


Senki.


Hjalmar Erik Alenson körülnézett.


Senki, sehol.


Csak egy hulla!...


Beült a volánhoz.


És elrobogott.


8.


A hulla meghatottan nézett utánna.


 


Vissza az oldal tetejére