FŇĎoldal

Korunk 1930 Szeptember

Briand és Hitler nyara

 


Az uborkaszezonból politikaterhes nyár lett. Páneurópa-válaszok, vámháborúk, Lappo mozgalom és feléledő kínai harcok, francia sztrájk és Rajna ünnepségek, Balatonföldvár és agrárblokk, Ararat és légi hadgyakorlatok, Treviránusok és Hitlerek... Briand és Hitler nevét ragadjuk ki. A zöld csillag új bajnokát és a horogkereszt barnainges vezérét. Hogy ne véletlenül kerüljenek egymás mellé, arról egy harmadik név gondoskodik: Mussolini. A Neue R und s c h au-ban olvassuk: „A Briand memorandumra befutott válaszokból pontosan ki lehet olvasni az európai igazságot. Az egyik oldalon ott vannak a százszázalékos igenlők, a békeszerződések haszonélvezői. A másik oldalon, nem nehéz kitalálni: Olaszország a hangadó. Veszedelmes karmester még olyan nemzeteknél is, melyek mint legyőzöttek az olasz tézist alapjában elfogadják, de nem szegődnek a fassizmus uszályhordozójává. Briand bizonyára nem gondolta, hogy a befutott válaszokból indirekt ilyen zavaró fény hulljon a békeszerződések és a status quo mizériáira”. Hogy Páneurópa, a kapitalizmusnak ez az utolsó európai fellegvára, mint lesz Briand kezében speciális francia érdekeszköz elsősorban Németország felé és hogy Mussolini mért zavarja ezt a játékot, az a Moskauer Rundschau cikkéből tűnik ki: „Az olasz jegyzék félreérthetetlenül Franciaország orra alá dörzsöli, ´hogy ő a versailles-i béke igazi haszonélvezője és csak arra gondol, mint lehet ezt a pozíciót új pacifista színezetű szerződésekkel konzerválni. Az olasz fassizmus nyilt konfliktusban van Franciaországgal, érdeke tehát megköveteli a nyílt leleplezést. Szövetségeseket keres Európában Franciaország ellen. Ezért denunciálja Briand terveit különösen Németország (másodsorban USA) felé. Mert a briandi tervek feletti döntés Németország kezében van. Briand egy percig sem gondolt komolyan arra, hogy Angliát vagy Itáliát megnyerheti páneurópai tervének, ha mégis előrukkolt tervével, úgy csak azért, mert így reméli, hogy a páneurópai tárgyalások során mégis létre jön valami közeledés Német — és Franciaország között.” És Németország? A választások előestéjén kaosz és bizonytalanság uralkodik. A Weltbühne a kaosz előidézőjét a „nagy vén nullában” Hindenburgban látja. „Ha a választásnak van valami értelme, akkor kell, bogy az egy Hindenburg elleni kampány legyen.” A Fanal: „A tőke már megunta a szociális színházat és szivesen venne egy erőpróbát, melyen kitűnne, hogy a demokrácia milyen alaposan őrölte fel a proletáriátus ellenálló erejét.” A Linkskurve: „A „nemzeti” program (a német „nép” küzdelme az „idegen” tőke ellen) a legbrutálisabb osztályharc idejére esik: bérredukció, munkanélküli segély megvonása stb. Az osztályharc kiélesedése, a forradalmi mozgalom növekedése természetszerűen maga után vonja az összes ellenforradalmi erők koncentrációját.” A fassiszta erők élén a barnaingesek, a „nemzetiszocialisták” állnak. A Der Rote Aufbau ankétján Schoenaich volt vezérőrnagy ezt írja róluk: „A kapitalisták felismerték a gazdasági krízis veszélyét. Ugyanakkor félnek, hogy az oroszoknak sikerülni fog a szociális tervgazdasággal döntő csapást mérni a kapitalista rendszerre. Ez a siker felnyitná a legbefogottabb munkás szemét is. Ezt meg kell előzni. Hitlerék tehát ügyesen néhány szociális morzsát dobnak a nép közé és ezzel két legyet ütnek egy csapásra: a munkásság amúgy is kettévált táborát sikerül még jobban megosztani.” Alfons Goldschmidt: „Fantasztikus, minden realitást nélkülöző tipikus kispolgári mozgalom, melyet a proletáriátusnak kell kiküszöbölni, mert logikai képtelenség, kicsinyes és zavaros.” Kurt Hiller: „Akit a nehéz ipar támogat, az nem beszélhet szocializmusról. Nyolc év előtt Mussolini nem ragadhatta volna magához a hatalmat, ha az olasz munkásmozgalom nem lett volna annyira szétforgácsolva. Hitler ma nulla lenne, ha vele szemben egy egységes vörös tábor állna. Ebben a harcban a nagytőke a nevető harmadik lesz, helyette gárdája a „nácik” dolgoznak. Ezek a legnagyobbrészt proletár és kispolgári emberek tehát újra osztályosaik ellen fognak vonulni. És ez a legszomorúbb az egészben”. Willi Münzenberg „Nem az a veszélyes, hogy Hitler-diktatura fenyeget, de inkább az, hogy egy nagyszabásúan pénzelt és agitatórikusan jól megszervezett mozgalom átmenetileg megzavarja a német munkásságot és így elvonja az osztályharc frontjáról”. A nemzeti szocialisták különben erősen bizakodnak. Egyik. vezetőjük Strasser kijelentette: „1935 és 40 között a nemzeti szocializmus fogja rányomni bélyegét a. világra”. Mit szól ehhez Briand és Coudenhove-Kallergi?


 


Vissza az oldal tetejére