FŇĎoldal

Korunk 1930 Szeptember

Az emberi nyelv keletkezésének új elmélete


Vajda S√°ndor

 


A nyelvkutatás terén N. Marr gruz nyelvtudósnak ugynevezett japhetita nyelvelméletével egy olyan forduló ponthoz érkeztünk, mely a nyelvészet egész eddigi állapotát fenekestől felfordítja és fontos kiindulási pontjául szolgál a további nyelvészeti és az erre támaszkodó történelmi kutatásnak.


A nyelvek keletkezésének és szétágazásának eddigi tudományos vizsgálata nagyon is önkényes és mechanikus volt ahhoz, hogy fel ne idézze az ellenmondások és tisztázatlanságok egész sorát. Miként Marr jellemzi, szinte nyelvészeti „ásatásokat” kellett végezni, hogy a homályosságokon áthatolva egyes még élő nyelvekben, mint a gruziaiban, baskírban és a csuvaszban, az emberi nyelv történelem előtti állapotának kézenfekvő maradványaira találjunk s belőlük a nyelv ősformáira vonhassunk következtetést. Ezek alapján volt kimutatható az is, hogy a modern nyelvek-keletkezése egy, már a történelmi időkben végbemenő sokszoros kereszteződési folyamatnak az eredménye, hogy ezeknek a nyelveknek egész felépítése, belső szerkezete mint áthatlan vastag réteg terül el a nyelv első formái felett. Minden belőlük, még legrégibb alakjukból való visszakövetkeztetés is tehát csak önkényes és téves, a kereszteződések útvesztőjében eltévedt elméletre vezethet.


A japhetita nyelvelmélet keletkezésére és elnevezésére Marrnak az a felfedezése adott alkalmat, mely a gruz nyelvben szemita rokonságot állapított meg. Ekkor adta a gruz és vele rokon nyelvnek a japhetita nyelvek gyüjtő nevet a mondai Sem és Ham harmadik testvéréről, Japhetről. Kutatásaiban tovább menve azonban ahhoz a megállapításhoz kellett jutnia, hogy a japhetita nyelvek az emberi nyelvnek sokkal régibb stádiumát tükrözik vissza, mint akár a szemita, vagy a hemita nyelvcsoport. Sőt nyilvánvalóvá lett, hogy úgy ezek, mint az indo-európai és az ural-altáji nyelvcsoportok különböző japhetita nyelvtörzsek számtalan kereszteződéseinek, valamint a leszármazott nyelvek újból való érintkezéseinek eredményei. Ezeknek az eredendő nyelvszétágazásoknak és kereszteződéseknek vizsgálata egyidőben kezdte felfedni az emberi nyelv keletkezésének fátyolát is.


 Marr elmélete elsősorban határozottan megcáfolja azt a feltevést, hogy az emberi nyelv hangutánzó szavakból indult volna ki. Kimutatja, éppen a nyelv ősi formái alapján, hogy az első emberi beszédmód nem hangbeszéd, hanem kézbeszéd, lineáris beszéd s a szavak első használata az egyes törzsekre jellemző hangkomplexumokból ered. Ez pedig már arra az időre esik, midőn már primitiv emberi közösségeken belül fejlett kéz- és általában testmozgásokból összetett beszédmód uralkodott, melyet később az arcjáték (mimika) is támogat. Az egyes törzsekben a hanggal való közlési mód csak egy folytonosan ismételt, rendesen a totemet megjelölő, (egyes ausztráliai törzseknél még ma is) mágikus erejű hangkomplexumra korlátozódott. Ez mint közös ős-szótő még ma is tisztán visszatér a fennmaradt japhetita nyelvekben az ég (világosság, tűz, vagy ellentétes előjellel mint sötétség), a víz, a kéz változatos kifejezésében az összes, ezekkel valamilyen kapcsolatban álló fogalmaknál.


Csak már a munkafolyamat alapján megszervezett fejlettebb törzsi élet, a szerszámok használása, de egyuttal a kezdeti osztálytagozódás is, teszik fokról fokra elégtelenné a lineáris kézbeszédet, de még ekkor is kimutathatóan 5—7 ősszó, (a törzs őshangkomplexuma kereszteződések folytán idegenekkel bővítve), megteszi azt a szolgálatot, hogy különböző egymással való vonatkozásban a munkafolyamat és a rajta felépített társadalmi élet primitiv közlekedési szükségleteit a kézbeszéddel párhuzamban kielégítsék. A még nem logikus, hanem képekben való gondolkodás természetesen nem ismer igéket, csak főneveket, melyekhez azonban egy-két kereszteződésekből származó előnév, vagy végződés hozzáragad. A hangbeszéd, mint látjuk, sohasem egy közösségen belül, zártan, hanem — és ez Marr elméletének alapvető jelentősége — a legkezdetlegesebb állapotában már kereszteződések eredménye. Amint az élő japhetita nyelveknél végzett „ásatások” napvilágra hozták, két törzsnek hasonló jelentőségű, de különböző ős hangkomplexuma egy harmadik nyelvben összetévesztődik, ezt a nyelvet egy ujabb ősszóval bővítve, egy negyedik nyelvben már differenciáltabb elnevezésekre vezet, majd tovább vándorolva különböző vonatkozásokban különféle jelentést vesz fel és hangtani alakjában is folyton módosul.


Az első írt nyelvek kialakulására már egy régebben meglevő osztálytagozódás vezet. A varázslók, papok fejlesztik ki és őrzik a törzs uralkodó elemeivel egyetértésben, mint magikus titkokat. Most már a nyelv maga is alakulásában határozott osztálytagozódást mutat fel, amire legjobban az írott ősörmény nyelv maradványainak és a szomszéd népeknél megmaradt örmény népnyelv ősi elemeinek összehasonlítása vet világosságot. Az ősnyelvekbe bevitt osztálytagozódás természetesen a kereszteződéseknek még gazdagabb változatát vonja maga után.


Midőn Marr kimutatja, hogy az indoeurópai nyelvek mind transformációi a japhetita nyelvcsoportoknak és nem valami önálló egységes „ős-nyelvből” indultak ki, megdől az a feltevés is, hogy az indoeurópai népek közös fajúak. Az indoeurópai nyelvekre vonatkozó kutatásaiból egyébként kiviláglik, hogy a földközi tenger kulturájának kezdetén még élő japhetita nyelvek: az etruszk, ital és iber maguk is már erősen kereszteződve, képezik a fejlődési átmenetet az indo-európai nyelvekhez (és egyben azok legősibb rétegét alkotják). Az ural-altáji nyelvekhez való átmenetet a csuvaszoknak ma is élő, japhetita eredetű nyelve adja.


A japhetita elmélet összehasonlító nyelvészeti része még csak kevéssé épülhetett ki. Nemcsak az idő rövidségére való tekintettel, hanem azért is, mert sokkal nehezebb, lelkiismeretesebb munkát kell végeznie, mint az eddigi önkényes összehasonlító nyelvészetnek, mely a nyelv keletkezésének lényegét a fejlett, modern nyelvek gondolkodásmódja és felépítése alapján kereste. (A japhetita elmélet azonban ezekről a modern nyelviekről teljes alapossággal kimutatja, hogy a beszéd további, már nem animális, hanem logikus alakulásai s így a társadalmi fejlődésben később fellépő összetettségnek, bonyolultságnak a függvényei). Mindaz azonban, amit a japhetita nyelvelmélet a beszéd keletkezéséről az élő japhetita nyelvekben megőrzött ős-hangkomplexumok használata alapján megállapít, a materialista történelmi kutatásnak új és nagy eredménye. Az eredendő kézzel való beszédnek az ős nyelvekbe átmentett jellegzetességei, az ősi hangbeszédnek igékben való hiánya és sok egyéb, csak teljes részletességgel tárgyalható új nyelvészeti megállapítás, mind igazolják a japhetita elmélet helyességét és a nem-nyelvész számára is történelmi képet adnak arról, hogy a primitiv, de már társadalomban élő embernek hosszú küzdelmet kell megvívnia azért, hogy kezét, a beszédnek első eszközét, ez alól a tevékenység alól mentesítse és külön beszédszerszámot fejlesszen saját organizmusából, nyelvéből, torkából. Marr kimutatta, hogy „az emberrel együtt született, számára fizikailag kezdettől fogva megadatott hangbeszéd éppannyira képzelődés, mint az a beszéd, melyet isten teremtett, aki a bibliai monda szerint az embernek a szükséges szavakat adományozta.” (Bécs)


 


Vissza az oldal tetejére