FŇĎoldal

Korunk 1930 Szeptember

Szinház Amerikában


Dienes Barna

 


Parancsol uraságod jegyet a ma esti előadásra? Csak tíz dollár.


   Tizennyolc dollár, földszint második sor.


Jegyhiénák a színház ragyogó bejárata előtt. „Minden jegy elkelt” a pénztár felett. Párok suhogó selyemben, estélyi kahátban, rikkancsok rohannak, cél nélküli párok jobbra-balra sodródnak, autók nyolc sorban, egyik a másik hátán, a fékek nyikordulnak, a tülkök sivítanak, a benzin füst ködölve terjeng, rendőr fütyül. Az autók beláthatatlan sora hullámozva mozdul, az ember tömeg lassan hullámzik a járdán: sietnek, megtorpadnak, lökdösődnek. Millió villanylámpa vakító reklámai villannak, tünnek, rohannak, a színházak bejáratai fényben úsznak: a színház, a színház ...! Amott kicsi üzlet: félárú jegyek bukó darabokra. Csak a drága kell. Árdrágító hallatlan áron is, de csak az kell: a siker.


A siker. A varázs szó. Az észbontó, mindent letipró, diadalmas szó: a siker. Tömeg, lárma, autó, vakító reklám, felhőkarcolók éjszakába belehasító fénykoronás csúcsa. A lármás fényszakadék az éjszakában: ez a siker: a Broadway.


Az idegen azt hiszi, hogy ez a színház Amerikában és a mozi paloták, az olcsó burlesque látványosságok: olcsó gyönyörűségek gépies tánca. Ez a Broadway, a kiabáló Broadway. De az amerikai színháznak ez csak egy része. Amerika wertheim szekrényeiből az igazi színházra is jut, New-York mellék utcáin is s az óriás országban szerteszét.


 


BROADWAY.


Hetven színház egymás mellett, hetven színház egymás hegyén-hátán a Times Square körül, a harmincadik utcától az ötvenig a Fények Utján, a beletorkoló mellék utcákon: a világ színház börzéje. „The Theatre game”. Az első este vagy siker, vagy nehány nap (alatt: örök feledés. Uj darab, új tét, új játszma. Egy évadban 300 darab, belőle 32 siker, 45 kifizeti a költségeit, 223 bukás. A tét 50.000 dollár, zenés látványosságnak 100,000-en felöl, a siker milliókba futhat. A pénz nagyrészét hazardjátékosok, italcsempészek, megtollasodott kereskedők adják. Nehány színház kivételével, a színház épület csak bérház és mindég mások és mások játszák a hazárd játékot benne. A „producer”-ek maradnak, mert a mások pénzével játszanak. És mindég találnak újakat és a börze új árútól hangos. Van este amikor négy-öt új darab jön, a legtöbbet bezárják mielőtt a kritikus még láthatta volna azokat. De ha egy darab beüt, a jegyhiénák hónapokra előre megveszik a jó jegyeket, szinte az egész színházát s a közönség fizet dupla, tripla, sőt nagyobb árakat. Ügyes producerek rosszul menő darabjaik jegyeit is ráerőszakolják a jegyhiénákra a sikerrel együtt, a siker jegyei így fizetik a bukó darabét is. Az utóbbi hónapokban a közönség felzúdulására próbálják betiltani ezt a zsaroló, árdrágító eljárást és szabályozni a jegyek előre eladásának módját. De csak a jövő fogja megmutatni, hogy milyen komoly ez a törekvés. Mert a cél csak egy: pénzt csinálni, sok pénzt csinálni. Keveset nem lehet. Hetenként legalább 15.000 dollárba kerül egy darab játszatása, túl nagy tét menteni próbálni darabot. Vagy siker lett vagy lomtárba került. Hogy miért lett siker?


 Ki tudja? A legügyesebb színpadi róka is bukik néha sorozatosan. A közönség szeszélye kiszámíthatatlan. Valami új kell: egy új lánytest, egy új röhögő grimász, egy új lehetőség sírni vagy -méltatlankodni vagy elborzadni, egy új álom a régi vágyról, egy dal, egy tánc, egy sikoly, egy ima — emberi fájdalom vagy hülye színpadi trükk. Ki tudja mi kell? A Journey´s End sikere lehagyja Abe´s Irish Rose sikerét, Ziegfield egyik látványosságára hat hónapra előre elkelnek a jegyek, a másik egy nap alatt megbukik. The Last Mile, egy idegkínzóan borzalmas börtön darab diadalmasan megy egy pikáns vigjáték mellett (Stricktly Dishonorable), Roman Rolland Danton-ja nem megy, az orosz Red Rust sikerül s egy két könnyű vigjáték és revue mellett a különösen primitiv néger Isten darab, a Green Pastures a legnagyobb siker s G. B. Shaw Apple Cart-ja, zörögve szalad másodiknak utána.


Broadway mindent megpróbál: detektív ponyvától Maya-ig, ismeretlen fiataloktól Shakespeare-ig, revuetől Reinhardt Moisi (előadásáig, Richelieutől a Red Rust-ig. A Broadway: üzlet, pern jobb, nem bal oldali, nem konzervatív, nem lázadó, nem klasszikus, nem Avant Garde: a Broadway üzlet, minden jó, aminek siker kilátása van, de csak az jó. A darab árúcikk, legtöbbször a starok szereplehetősége csak, nem művészet hanem őszintén és kimondottan: „show business”, fáradt üzletemberek, szerelmes párok szórakoztatása. Mindenki lehetséges a színpadon: az utolsó gyilkossági pör hősnőjétől Jane Cowl-ig, Dempsey-től Moisi-ig. A mérték, hogy mennyien jönnek el megnézni. A Broadway a maga nemében tömeg színház, nem proletár tömegé, óh nem, az amerikai tömegé, amely különböző (minden más ország tömegétől. Legalább 100.000 embernek jegyet kell venni, hogy egy darab éljen, 100.000 kereskedelmi alkalmazottnak, vigécnek, bankfiúnak, szellemi munkásnak, átutazó vidéki „úrnak”, villanyos kalauznak, gépiró kisasszonynak, kiszolgáló lánynak, milliomos sportleánynak, alvilági és Wall St.-i síbolónak, egy szentimentális, külsőségekben raffinált, művészileg tudatlan, kultur mult nélkül mindenre kész, felsőbbségesen mindent megunó élvezet kereső tömegnek. Éppen ezért a, Broadwayn minden lehetséges, a régi és az új, a ponyva és a legmagasabb művészet, bécsi operett és kínai hősi darab, bordel dráma és Romeo és, Julia, gyilkossági rémdarab és Strange Interlude, levetkezett lányok revue-je és Bernard Shaw. Minden, mindenki. Ez benne a páratlan, az igézetes, a szédítő. Minden játékos azzal a biztos tudattal megy a játszmába, hogy megnyeri a főnyereményt. A főnyeremény: játszani a darabot két évig a Broadwayn, 3—4 társulattal két évig a vidéken, adni 3.000-szer, mint az Abie´s Irish Rose-t, mint a Jounney´s End-et, a Strange Interlude-ot. Van producer, aki egy darabból milliomos lett, van, aki a 20-ik után mindent elvesztett. Van, aki az első bukás után eltünik, van aki mint Frohman vagy Belasco 30—40 éve állja a sarat. Monte Carlo ehhez gyerek játék. Akinek élete a lárma, a csillogás, a szép lány, az izgalom, aki egy tétre 50.000 dollárt szeret tenni, ide jőjjön játszani. És jönnek, egyre jönnek s a Broadway fényben úszik, a reklám vakit, a tömeg egymást tapossa, az autók nyolcas sora türelmetlenül tülköl, az arany kerék forog-forog, új ember a régi helyén, régi az újak helyén, mindig van játszani lázas.


 


ROAD.


A mozi korszak előtt a börze veszteségeket ellenbiztosította a „Road”, a vidéki turné, a színház vállalat igazi aranybányája, ahol a nagy bukások tőkéje megkerült s a nagy, sikerek szerencsés nyertesei milliomosokká lettek. A Broadway szemében vidék minden, ami nyugatra van a 280-ik utcától, északra a Bronx-tól, délre a Hudsontól és keletre a Liberty szobortól, kivül a modern csodáktól szédítő Manhattan szigeten. S Amerika mérhetetlenül nagy. Évekig járhatott egy sikerrel 4—5 társulat, mig a közönség lehetőségeket kimerítette. Rosszul fizetett, olcsó társulatok, amelyek a vállalkozónak arattak. De éppen mert olcsók voltak és egyetlen céljuk a kassza volt, elvesztették azt a mozival szemben. 1910-ben még 1520 Road állomás volt egy részük egy napos, nagyrészük 3 napos, hetes, sőt több hetes, 1925-ben már csak 634 volt, ezek nagy része is csak elméletben, kivételesen nagy sikerű darabok részére. Kisebb helyeken a színház épületeket összevásárolta a mozi, úgy, hogy még színpadot se találnának játszani. Texas államban 20 évvel ezelőtt 42 állomás volt, ma van 3, a New Englandi államokban egész télen át játszhatott egy darabot egy társulat, ma Boston-on kivül 3 hétre számíthat. 1900-ban New-Yorkban adtak k. b. 72 új darabot a saisonban, a Roadon 308-at, 1927-ben a Broadwayn 207 új darabot, a Roadon 68-at. Mindamellett az ország olyan nagy, hogy a Schubert operettcég ma is hirdeti még, hogy 465 kisebb és 100 nagyobb város lehetősége van és a Journe´s End 4 társulattal játszotta az egész elmult saisont.


A Theatre Guild vállalat vagy két év óta egy új Road felépítésén dolgozik határozott sikerrel, úgy hogy a jövő évben mások is követni hirdetik. Guild művész darabjait a New-Yorki előadás színészeivel küldi ki a nagy városokba saison jegy közönségének előre biztosított fedezékkel. Az elmult télen utazó társulatai játszottak két Shaw darabot, a néger életből vett Porgy-t, Capek: R. U. R.-at, Sil-O-Hara: Caprice-ját, a Wings1 over Europe-ot, O´Neill: Marco Millions és Strange Interludeját, ez utóbbi p. o. Pittsburghban a rendes hét helyett 3 hétig telt ház előtt ment. A Broadway kezd ráébredni, hogy a Road ma is lehetséges, de a talkie-tól megcsömörlött közönség jó darabot és elsőrendű előadást kíván. A jelek beszédesek, a művészileg komoly színház nagy lehetőségeit hirdetik vidéken és New-Yorkban egyaránt.


 


STOCK.


Sőt úgy látszik, hogy a beszélő árnyak közönségének is van szüksége test és vér színházra, azoknak is, akik csupán szórakozást és szórakoztató darabokat keresnek. A régi Road e közönségéből él a Stock, az állandó színtársulat. Az amerikai színház történetében nagy szerepet játszottak volt az állandó társulatok, arnig a Broadway őket csődbe nem küldte. A kezdet: kezdetén Angliából importált társulatok játszottak, belőlük alakultak ki az állandó kompániák: a Stock. Később a „star”-ok utazni kezdtek és a vidéki társulat címszerepeit játszani, azután a starok saját társulatukkal jártak és az 1896-ban kialakult Booking Syndicate lekötötte vagy összevásárolta a vidéki színházakat és ellátta „New-Yorki” társulataival. Kialakult a Brodway, a maga darab-típusával, hazárd-játék jellegzetességével és a vidéket behálózó és a Stock-ot tönkretevő Road-jával. 1911-ben nem maradt több, mint 25 állandó társulat, ezek is csak tengődtek. 1927-ben ellenben, a Road összeomlása után már 257 vidéki rendes társulat játszott s helyzetük egyre javul. Kialakul a közönségük épp úgy, mint a moziké, kifejlődik a színészek és a közönség közt az a családias viszony, amelyet csak állandó érintkezés fejleszthet ki. Sajnos a Stock darabjait csak a Road után kapja. Ez meg is határozza a darabok jellegét; vihart állt sikerek, régi darabok, örök bohózatok, melodrámák — a mozinak színház változata mozi árú jegyekkel. De mégis színház. Operettek, látványosságok csak a Road-on lehetségesek, kiállításuk költségessége miatt. Amerika megköveteli a csillogást, pazarlást, nagy arányokat, új trükköket, de azért Al Jolson Mammy dalait szereti igazán.


 


MŰVÉSZ SZÍNHÁZ.


A legnagyobb reménység és Európában a legkevésbé ismert az amerikai művész színház. New-Yorkban az utóbbi évek bármely saisonjában több művészi előadást, darabot adtak mint bárhol másutt a világon. Moszkva lehet különlegesebb, de egyik nagynevű rendezője említette nem régiben, hogy legnagyobb meglepetése az volt New-Yorkban, hogy új fajta rendezés trükkjeiket a Broadway Revue színházai tökéletesebben csinálják, mint ők maguk és észre se veszik, hogy csinálják. A Broadway-n magán vannak vállalkozók, akiknek specialitásuk a művész-darab, az európai különlegesség, az új próbálkozás. De náluk sokkal fontosabbak az állandó alakulatok, a művész színházak (Little Theatre) amelynek főbb változatai: a szorosabb értelembe vett művész színház, a városi színház és az iskola színház.


Hogy a művész színház milyen erőt képvisel, bizonyítja az, hogy 6 művész színháznak épülete jobb mint a legjobb a Broadway-n, hogy 30 másik versenyezhet épületében is a Broadway-val, hogy 200 állandó művész színház társulat van, legalább 1.000 évről-évre változó társulat, 12.000 High School csapat, a Collegeok mind tartanak színielőadást, 131 tanít színjátszást, képez ki színészeket, rendezőket, írókat, tanárokat s mindezek az akkulatok százezrivel képezik, nevelik a jövő színházlátogató közönséget. Az Egyesült Államok minden államában van ilyen művészi alakulat, keleten a legtöbb, de egy déli államban is, mint Texas-ban van 60. Próbálkoznak földmives színház alakulatokkal, népélet színpadi feldolgozásával, szabadbani színpaddal, a dráma összes lehetőségeivel. Próbálnak új színpadot, új drámát építeni, amelyben a közönség ne csak néző, de résztvevő, író és önmagát kifejező legyen. A művész színházak — a nagyobb városok kivételével — részben, vagy egészen amatör színházak. Rendesen csak a rendező profeszionista. A színpadi tervezők, festők, világítók, kisegítő erők épp úgy mint a színészek kiválasztódnak a város legtehetségesebb, hozzáértőbb embereiből. Bírák és gyümölcsárúsok, milliomos kisasszonyok és szobalányok, művészek és asztalosok együtt dolgoznak, próbálnak, játszanak. Megmérhetetlen erőt ad a kamara színházaknak a közönségnek ez a foglalkoztatása, bevonása. A darab választás nagy részben attól függ, hogy milyen szerepet tölt be a színház a város életében. A tényleges művész színházak keresik az új, elő nem adott, különleges darabokat, az iskola színházak Shakespeare-t és az elismert írók darabjait, a városi színházak a népszerű darabokat művészi darabok mellett. A kiállításban a konvenciók által nem kötött művész színházak keresik az újat, érdekest és nagyban használják a világítási effektusokat egyszerűen megoldott színpadokon. Nincs olyan különleges, új vagy régi rendezési mód, amelyet valamelyik meg nem próbált volna. A játék természetesen legtöbb helyen kevésbé tökéletes, de sok helyen kiszabadult a régi sablonokból, egységes és összjátékában újat kereső. Shakespeare a legtöbbet játszott szerző, rögtön utána Lula Vollmer „Sun-up”-ja következik (az író egyetlen darabja) aztán Bernard Shaw, George Kelly. Természetesen Eugene O´Neill is nagy népszerűségnek örvend, Oscar Wilde, Galsworthy és Molnár előtt van. Andrejev, Howard, Capek, Tolstoi, Pirandello, Euripides, Dunsany, Maeterlinck, Csehov, Granville Barker, Toller mind közönségre találnak ismeretlen nevek tömege mellett. A művész színházak Broadway tanítói. Műhelyek, ahol írók, rendezési módszerek, közönség, színész kialakul. Ami a Broadway-n ma új és művészi, mind a művész színházak befolyásának köszönhető. Hogy a Guild ma képes egy új Road-ot építeni irodalmi darabokkal, az is a kamara színházak munkájának eredménye. A „Hinterland” kezd színházat követelni és a „showbusiness” kénytelen színjátszássá válni. S ezt a mérhetetlen következményekkel és lehetőségekkel járó változást egészen a művész színházak idézték elő.


A legkülönlegesebb kísérletezés természetesen a College-ok színjátszás fakultásain történik, ahol a közönség tetszése mellékes tényező. A Carnegie Technologian Pittsburghban p. o. két darabot adtak ebben a saisonban, amelyeknek ez volt a világ premiéreje. A moszkvai új színjátszás stílusában rendezett egy Lope de Vega darabot egy jó nevű kommunista rendező, előadták Shakespeare egy nagyon ritkán adott darabját. Toller előadást tartott és felolvasott darabjaiból). Ibsen mellett a drámaíró tanfolyam tanulóinak egyfelvonásosai jöttek és az évi rendes görög tragédia, előadás. Minden stílus és minden lehetőség.


De a városi és iskolai színházak mellett, amelyeknek közönség nevelő hatása a jövő legnagyobb reménysége, a legkomolyabb színházi értéket a szorosabb értelemben vett mű vész színházak adják. New Orleansban, Dallas-ban, Pasadena-n, Clevelandban, Chicago-ban, de különösen természetesen New-Yorkban a modern dráma színházai anyagilag is teljes sikerrel állják a kereskedelmi színházak konkurrenciáját. Saison jegyek formájában rendesen előre biztosítva van kiadásuk és közönségük, szabadok tehát próbálni, kísérletezni. Pasadenán adták pl. először a világon O´Neill „Lázár nevetett” című vallásos darabját, Chicago-ban próbálták ki az új színpad Aladinját, a „fényorgonát”, a Dallas-i bizonyította be a kamara színháznak életképességét, a Clevelandinak van Amerikában a legjobb színháza és New-Yorkban a Theatre Guild a legjobban jövedelmező színház vállalat ma. Eva La Gallienne Repertory színháza pedig megvalósította a régi európai rendszert és egy dolláros áron a legjobb darabokat tartja műsoron. A modern amerikai dráma története egy a művész színháziak történetével. Itt született, nőtt ki gyermekkorából, itt aratta első sikereit. A Neighborhood Playhouse, a Provincetown Players, a Washington Square Players csak kimagasló nevek a művészi, avant-garde csoportból, a Theatre Guild csak a beérkezett sok hasonló próbálkozás között, Eva Le Gellienne a sikerült uttörő a komoly értékű repertoire színház megvalósítói között. Művészi vállaljatok buknak, de újra próbálkoznak és az ébredező Broadway egyre jobban és jobban felszívja őket.


 


A GÉP ÉS AZ EMBER.


Mert a Broadway lassankint belátja, hogy a Beszélő film olcsó szórakozást sokkal olcsóbban tud adni mint a színpad. A régi detektív történet melodráma, limonádé, kevésbé pazar girlshow nem tud versenyezni Hollywooddal. Egy evvel ezelőtt sötét elkeseredés felhője ülte meg Broadway-t: meghalt a színház, a beszélő árnyak a gép diadalmas korában eltüntetik a régi színházat. Egy-két év és nem lesz többé színjátszás. Erre jött az idei saison, amely jobb volt anyagilag, mint bármelyik az utolsó tíz év alatt. De csodálatosképpen az új árú, a jó darab hozta a pénzt és nem: a „biztos kassza siker”. Valahogy úgy látszik, hogy egy jótékony tisztulási folyamat indult meg. A beszélő film kiszorítja az olcsó árút, de közönségei ad a jó árúnak. A Beszélő film rákényszeríti a színházat, hogy többet adjon mint amit a gép adni tud. A Beszélő film a 12 éves gyermek elmének produkál, ezer cenzurával leláncoltan, a színháznak megmarad a felnőtt — szellemileg felnőtt — közönség. Aranykor kezdete. Soha több lehetősége nem volt még a színháznak, hogy művészet legyen, mint ma van Amerikában. Mert a művészet lett a jó üzlet. S ameddig jó üzlet, próbálhat, teremthet bármit: nincs útjában se tradició, se politika, se gyáva megszokás. Amerika mindent mer, talán még művészetet is.


 


Vissza az oldal tetejére