Főoldal

Korunk 1930 Július

Az orosz házassági jog

 


Az új orosz házassági jognak két körülmény kölcsönöz jelenleg igen nagy fontosságot az európai-amerikai ember szemében: az egyik, hogy a régi kulturkör, amihez tartozunk pár éve a legélesebben felveti a házassági viszony gyökeres reformjának kérdését; nálunk is, Amerikában is mindenki érzi, hogy úgy ahogy ma van, a házasság intézménye elavult, nem illik többé a megváltozott viszonyok közé, amelyek a nő jogi felszabadulásával és a gazdasági folyamatba való bekapcsolásával előállottak. A mi reformjaink, sőt reformjavaslataink is, legnagyobbrészt bátortalan tapogatódzások és gyermekes ötletezések azonban ahhoz a tényleges reformhoz képest, amit Oroszország a valóságba átvitt. S az orosz házassági jog reformjának az adja meg a másik fontosságot, hogy az nem egy akármilyen kis próbálkozás a megoldás felé, hanem egy 140 milliós nép életében mindennapi szerepet játszó valóság ma már, amelynek alkalma van tehát bebizonyítani, hogy megfelel-e az új ember szükségleteinek vagy sem.


Az új orosz házasságjog sem egyik napról a másikra született meg, bármennyire forradalmi legyen is s bármennyire a forradalom terméke is, a forradalom után közvetlenül elkezdődött ugyan a házasság reformálása s mindjárt jelentek meg rendeletek, amelyek a házasságkötést és válást szabályozzák, de szervesebb formába az új házasságjogot csak az 1927 január elsején életbe lépett házasságjogi kodex öntötte. Az új házasságjog alapelve: minél egyszerűbbé tenni a dolgot és a lehető legnagyobb szabadságot biztosítani úgy a férfiaknak, mint a nőknek a szexuális élet területén, úgy hogy emellett a házasfelek és a gyermekek jogi érdekei megfelelő védelembe részesüljenek.


Természetesen nem játszik semmiféle szerepet az egyházi esketés. Aki akar, mehet a pópához s összeeskettetheti magát egyházilag, de ezzel az állam semmi módon nem törődik. Magánügy, mint általában a vallás.


Mi az új orosz jog szerint a házasság kritériuma? A formaszerinti házasságé (mert van „tényleges házasság” is, amellyel részletesen egy másik cikkünk foglalkozik) a bejegyzés, mint a kodex 2. paragrafusa kimondja. Mint általában Európában mindenütt. S ez a bejegyzés is nagyjából ugyanazon feltételekhez van kötve, mint a nyugati művelt államokban:


1.    A házasulandó kor betöltése. Ez mindkét nemre tizennyolc év. Az európai házassági jogok többnyire különbséget tesznek férfi és nő között s a nőnek alacsonyabb kort írnak elő: pl. a német jog szerint a férfi 21, a nő 16 éves kortól köthet házasságot. Itt már jelentkezik az orosz jog egyenlő mértékkel mérő álláspontja.


2.    A következő írások bemutatása: a) személyazonossági igazolvány; b) igazolása annak, hogy a házasságkötésnek nincsenek törvényes akadályai: ilyenek már fennálló házasság, közeli vérrokonság, gyengeelméjűség vagy elmebetegség; c) igazolása annak, hogy a jegyesek kölcsönösen tudomással birnak egymás egészségi állapotáról, különösön az, ami a nemi betegségeket, elmebajt és a tuberkulotikus megbetegedéseket illeti.


Az új oroszházassági jog tehát alapjában megtartja az európai házasság legmélyebb lényegét, a monogámiát, mivel csak egynejűséget vagy egyférjűséget ismer el házasságnak. Sőt e tekintetben az új orosz felfogás szigorúbbnak látszik nem egy európai reformista felfogásánál.


A mult év végén Londonban tartott nemzetközi szexuális reform-kongresszuson az orosz kiküldött a leghatározottabban az egynejűség mellett foglalt állást, szemben a szexuális hűséget könnyebben felfogó angolszász felszólalókkal: „Egy szerelmi viszony tartamára feltétlen monogámia kívánatos; egy komoly ember legyen tisztába szerelmi ügyeivel s ne támolyogjon a legkülönbözőbb szerelmi konfliktusok között´. Érdekes ez a megjegyzés, mert élénk világot vet a mai orosz ember megváltozott beállítottságára a szerelemmel szemben, amelyet talán kissé köznapian így lehetne kifejezni: „igen, a szerelem igen nagy és komoly dolog, de azért nem kell belőle olyan nagy komédiát csinálni, a komoly embernek egyéb dolga is van”.


A vérrokonság tekintetében is nagyjából az európai szokások a mérvadók s a kölcsönös egészségi bizonyítvány már nálunk is régi követelménye a házasság-reformereknek.


A legforradalmibb intézkedése az orosz házassági jognak nem is itten van: hanem abban, hogy a be nem jegyzett, de tényleges házasságot éppen úgy kezeli, mint a formaszerinti házasságot.


Ez is olyan forradalmi lépés, amit a legszigorúbb európai polgári erkölcsőrök is csak a legnagyobb elismeréssel fogadhatnak: nincs többé „vadházasság” s „törvénytelen gyermek” Oroszországban, mert a törvény minden vadházasságot és minden gyermeket törvényesnek tekint. Kolumbus tojása: a házasságonkívüli együttéléseket nem lehet megszüntetni (egy német statisztika szerint a házasuló felek 98 százaléka a házasságkötés előtt már él nemi életet), tehát minden együttélést házasságnak kell tekinteni. Akkor is, ha a felek nem jegyeztették be magukat. Az orosz házassági kodex 12. paragrafusa kimondja:


„Házassági közösség bizonyítékául szolgál a bíróság előtt, ha a házasság nem volt bejegyezve: a lakásközösség ténye, közös háztartás jelenléte s olyan magatartás és fellépés, amely harmadik személyekkel szemben a házassági viszony meglétét tanusítja, kölcsönös anyagi támogatás, gyermekek közös nevelése, stb.”


Mit jelent ez? Nem azt, hogy minden szerelmi viszony Oroszországban házasság, hanem azt, hogy egy komoly viszonyból mindkét félnek le kell vonni a következményeket. Vagyis nem történhet meg az, ami mindennap előfordul nálunk, hogy egy férfi évekig együtt él egy nővel s élvezi a viszony előnyeit, a nő fiatalságát, munkáját, hogy aztán egyszer „szolid polgárilag” megházasodjon s a faképnél hagyja a rendesen alacsonyabb társadalmi rétegből való leányt. A tényleges házasság jogi elismerése a nő nagyobb védelmét s a szerelmi viszonynyal járó nagyobb felelősségérzést jelenti. Mert a tényleges házasságban élőknek tökéletesen ugyanazon jogaik és kötelességeik vannak egymással szemben, mint a formaszerinti házasságban élő házastársaknak. Vagyis bármelyik fél megházasodhat formálisan, de előbb el kell válnia tényleges házastársától s viselnie kell az azzal járó anyagi kötelezettségeket (tartásdíj, a közös szerzemények megosztása, stb.).


Az orosz házassági jog formálisan is megőrzi a nő függetlenségét és a férfivel való egyenjogúságot: a bejegyzésnél a házasulandó felek bemondják, hogy melyik milyen nevet akar viselni s ha akarják felveszik egymás nevét, ha nem akarják, megtartják eddigi nevüket; természetesen a nő is, aki állampolgárságát is megtartja s csak ha akarja, külön eljárásban veheti fel a férj állampolgárságát.


A férjet nem tekinti a törvény „családfő”-nek: a 9. paragrafus kimondja, hogy a háztartást kölcsönös megegyezéssel vezeti a férj és feleség s mindkettő megőrzi tökéletes szabadságát foglalkozása és hivatása megválasztásában. E tekintetben már sokkal nagyobb szabadságot biztosit az orosz jog a nőnek, mint az európai házasságjogok, amelyek nem tekintik a nőt egyenrangú szerződő félnek s a férfinek kommandó hatalmat adnak — országonként különböző méretekben — a nő felett (lásd Franciaországot, ahol a nő folyószámlát nem nyittathat s lásd Németországot, ahol a nő utlevelet nem válthat a férj formális beleegyezése nélkül; viszont ugyanezekhez a nő beleegyezését a férfinél nem kivánja a törvény).


Teljesen egyenjogú a nő gazdasá kitekintetben is: úgy a jogok, mint a kötelezettségek tekintetében. Eltartásra csak a keresetképtelen vagy munkanélküli házasfélnek van igénye, legyen az a férfi vagy a nő. Vagyonilag függetlenek egymástól, nincs vagyonközösség, csak a közösen szerzett vagyonban. S minden megállapodás, amely egyik fél vagyonjogait leszállítaná, érvénytelen.


S a feleség nem köteles követni urát: a férfinek nincs kizárólagos joga a lakás helyét megváltoztatni. Ha tehát a férfi más városba költözik, a feleség nem tartozik oda követni.


A válás vagy kölcsönös megegyezés alapján történik, vagy csak egyik fél kívánságára is. Egyszerűen bejegyzik ott, ahol a házasságkötést bejegyezték. De a bejegyzésnek van egy szigorú előfeltétele, amely gyakran hosszas „válópörökhöz” vezet: nem történhetik meg, mielőtt a gyermekek és az eltartást igénylő házasfél tartásdíja felöl meg nem egyeztek.


Tartásdíjra azonban csak a munkaképtelen vagy munkanélküli házas félnek (férfinek is) van joga s pedig a munkanélküliek hat hónapig, a munkaképtelenek egy évig a válás után. (É. A.)


 


Vissza az oldal tetejére