Főoldal

Korunk 1930 Július

Ilja Ehrenburg feltűnő sokat ir


Bolyai Zoltán

 


Ilja Ehrenburg feltűnő sokat ir az utóbbi időben. Átlag negyedévenként jelenik meg egy könyve. S egyik könyve sem valami kicsiny. A három utolsó, a Roitschwanz, a Visum der Zeit s a most megjelent Das Leben der Autos (Malik Verlag Berlin) mindegyik meglehetősen testes. S ami még feltünőbb, valamennyi könyve egyre érdekesebb, hajlékonyabb és könnyebb, bár nem árult el és nem adott fel semmit. Az eredeti vonalán mozog még mindig. Még mindig orosz és mai, — bár észrevehető, hogy inkább Párisban él már, mint a vörös Moszkvában. Sűrűn megjelenő könyvei is ezt igazolják s az a csöpp elhajlás, ami mégis bekövetkezett nála, mert a Lykow óta mégis változott. S bár tényleg nem tagadta meg Moszkvát, mégis más. Elsősorban talán már nem olyan aktiv s az erő páthosza helyett az értelmezés iróniája lett benne urrá. S ha ez a megfigyelés túlságosan szubtilis volna, úgy a változást szinte brutálisan is ki lehet fejezni. Technicizálódott. Persze nem esztétikai értelemben. Nem abban az értelemben, hogy valami esztétikai vonalat vagy fészket vájt volna ki magának, valami témakört vagy stílust például s most azt sokszorozná és mérné ki nyakra-főre: — de abban, hogy írói tudatának irányulásában s teremtő tapogatódzásaiban és formálásaiban a technika korának írója lett s az író, aki Moszkvában a forradalmi napok romancierja volt, most egy erős Európa-Amerika lecsapódást kapott: ahogy a borfejtők mondják: Einschlagot. A régi Ehrenburgot a Roitschwanz oldotta föl s az újat az Auto Élete most kodifikálja. Az Autó Élete már nem társadalmi regény, hanem a technicizált élet regénye: gép-kor krónika. Viszont távol áll tőlünk, hogy ezt a technicizálódást összeegyeztethetetlennek tartsuk egy százszázalékosan mai és otthon élő orosz íróval. Nagyon jól tudjuk például, hogy annak a bizonyos bolsevizmusnak, amit ijedt szájakkal emleget Európa, egyik lényeges eleme az a százszázaiékos technicizálódás, amely Oroszországban folyik. Nagyon jól tudjuk, hogy- az orosz forradalom elektrifikálás, gépüzemesítés, traktoros mezőgazdálkodás és hiperracionalizálás is az élet minden viszonylatában. S a mai orosz irodalomban erős is a hangja ennek az akaratnak. Végül is egy újjá épülő társadalom ivelő ereje ott ez a szándék. Ilja Ehrenburgnál az idegek mélyén ez a technicizálódási törekvés szintén meg van, s mégis benne ez a törekvés más. Nála nem épít, hanem értelmez. Nem követel, hanem utal. Nem jelenvaló, hanem retrospektív. A Roitschwanz még jelen, az Autó Élete már mult. Minden mai heve és ökle ellenére történelem, azaz kézikönyv - és nem életkönyvszerű. Holott útmutató, nevelő és irányregény az eredeti irányba, — de már rengeteg az esztétaszerűség és a játékosság. Az egész minden véres komolysága ellenére valami mondain hajlékonyság ideges húrjain játszik. Rengeteg benne az effeminált pointe, a világfias moduláció és témaszürcsölés és a sok sugarú ironiába itatott ötlet. Ilyen ötletes és megkapó mondatokra Az Autó életében például egész csomóra akad az ember: „Az autó jött bebizonyítani, hogy a föld tényleg kerek, hogy a szív csak a költők találmánya s hogy az ember két fontos teljesítménymérővel rendelkezik: az egyik a kilométereket jelzi, a másik meg a perceket”. Nagyon szellemes ez s nagyon igaz; annyira igaz, hogy egy otthoni orosz is leírhatja. Ma konzekvensen orosz ez a mondat, mintahogy konzekvensen orosz a körülötte terebélyesedő regény is, mely tényleg a gép regénye: az autóé, olyan bravuros teljességgel, hogy az olvasó káprázik. Tényleg a gép, az autó a főhős s a többi szereplő is mind a vele rokon kategóriából rekrutálodik, — s ezek a benzin, a gummi és a futószalag: az emberek meg úgy jelennek meg, akiket mindezek a „hősök” determinálnak. És mégis: — kétségtelen mind ebben ép Ehrenburg belső elváltozása révén valami Hochkapitalista vonás. (Mintahogy a Hochkapitalista-szellem körében is lesz siker ez a könyv)... Különben pedig (hogy a regényről is mondjunk valamit): az új mithológia, a gépmithológia egyik herosának a viselt dolgai, azaz születése és halála, tehát tettei és sorsos cselekvései a könyv s ezek szerint ugyanúgy mese és törvény és végzetes determináltság és idill és összeütközés, szépség és publicisztika, prédikáció és regény, mint minden herosok élete, persze különbségekkel is. Mert végül is egy iramló film ez Az Autó Élete, a versenykocsik konok körberepülésével az előre kiszabott pályán, mely végül is és még mindig a marxizmus királyi útja. S persze heroikusan szép transpozició ez és elegáns publicisztika, bár sorról sorra regény s így tiszta tudatosítás és protestálás roszszul berendezett világunk ellen, valami előkelőséggel kimondva mindent, ami az autóval kapcsolatban a világ, azaz a kapitalista társadalom szemébe vágható. Mély és finom iróniák és vádak és sorsok és komplikációk és konflagrációk a börzénlés a világpiacon, élesre metszett egy-más hegyén-hátán tolongó tableaukban. Egy áru és gép dialektikus élete és sorsa rengeteg színekkel, az absztrakt autó helyett sokszor egy csomó konkrét: gyilkosok és szélhámosok autója és Matteotti autója és fezőrök és szerelmesek autója és halálok és szerencsétlenségek autója. Mondhatnónk: az egész mai lét robbanó motorokban elbeszélve, egy végső finisben, a szakadék előtt egy anarchiájában száguldó világ. S persze ezenkívül a tényleg kollektiv regény, mert végül is a kapitalista társadalom regénye ez a szakadék szélén rohanó autón keresztül ábrázolva. Pompás olvasmány s egész alapos — szeminárium, hotelek teraszán, vagy tengeri nyaralókban sokszor már milliomosok számára... (Nagyenyed)


 


Vissza az oldal tetejére