FŇĎoldal

Korunk 1930 Július

A nő és a vallás


Maxim Gorkij

 


Ismeretes, hogy valamennyi vallás a nővel szemben többé kevésbé negative van beállítva, sőt némelyik egyenesen ellenségesen. Kétezerhétszáz évvel ezelőtt Hesiodos görög költő Theogonia című könyvében, amely az Istenek származásával foglalkozik a következőket mondta: „A halandó férfiakat egy rosszal verte meg Zeus: a nőkkel”. A Napok és munkák című költeményében a nőt Hesiodos a „szép-rossz”-nak és az „emberiség fájdalmának” nevezi. Valamelyik zsidó imádságban van egy rövid és jellemző, a nők számára azonban a legkevésbé sem hízelgő hely: „Köszönöm neked Uram, hogy nem nőnek teremtettél”.


A bibliai legenda a nő teremtéséről a férfi bordájából s a bibliai próféták alattomos nyilatkozatai, az arabok és hinduk legendái s számos más nőkre vonatkozó rágalom, mind azt bizonyítják, hogy valamennyi vallás egyházi férfiainak egyértelmű törekvése a nő társadalmi lealacsonyítása. A nőt ezenkívül még annak is tekintik, akit a férfinek a paradicsomból való kiűzetésének a bűne terhel; a nő a „bűnök” kelyhe és a „világ csábítása” s az egyházak e felfogásai uralkodnak a mindennapi életben is.


Az a számtalan közmondás és beszédfordulat, mely a nőket gyalázza s amelyek arra biztatják. Az embert, hogy a nőnek ne higyjen és üsse, verje, kétségtelenül az egyház befolyásolását tükrözik viszsza: „A nővel együtt Ádámot is kiűzték a paradicsomból”. „A nő még Holofernesnek is levágta a fejét”. „A nőt a megfélemlítés láncán kell tartani s ne takarékoskodj az ütlegekkel”! — tanácsolja Sirin Ephraim s a mindennapi életre vonatkozólag ilyenféle tanácsokkal szolgál: „Az ütleg felfrissíti a szerelmet”. A jeruzsálemi Kyril mondja: „A nő szavaiba ne bizz”. „A nő egyre fecseg és ártalmas annak a számára, aki hisz neki”. Még a nép ajkán is ilyenféle szólamok keringenek: „A nő minden tette hazugság” és „A nő a férfi kigyója”.


A keresztény egyház két évezreden keresztül az a forrás volt, amelyből a nő jogi és gazdasági elnyomatásának az igazolását merítették. „Isten előtt minden ember egyenlő” tanítja az egyház Pál apostol szavai szerint. Ugyanekkor azonban ezt is tanítja: „Nem a férfi teremtődött a nő, hanem a nő a férfi számára”. „A nő tartozik félni a férfitől”. Ilyen és hasonló tanítások révén egész határozottan az a felfogás alakult ki, hogy a nő alapjába véve nem egyenlő a férfivel, hanem „másodrangú ember”. Érdekes, hogy a nőket ez a felfogás nem akadályozta meg abban, hogy az evangéliumok tisztelői legyenek s az evangéliumokat a „legemberibb” és legbölcsebb könyveknek tekintsék, még ha minden bölcsességük abban a kísérletben merül is ki, hogy bebizonyítsák, hogy az élet ezen a földön minden gyötrelme ellenére semmi más, mint az emberiség előkészülése a menyországban levő örök boldogságra, ahová az ember kerül, ha olyan kegyes és türelmes, mint valami kő és az egyház törvényeinek engedelmeskedik. Az evangéliumok tanítása általában azt tartalmazza, hogy a szegény és éhes ember tartozik súlyos terhét könnyűnek, keserűségeit pedig édesnek tekinteni...


A nővel szemben való negativ és ellenséges beállítódás húsz évszázadon keresztül befolyásolta a férfit. Az egyház beállítódása a férfi tudatában mélyen begyökeredzett s a férfiben szinte ösztönös erővé tenyésződött. A vallásos „nő-megvetés” befolyása egész világosan kifejezésre jút azoknak a „tudósoknak” a könyveiben, akiknek minden törekvése annak a bebizonyításában áll, hogy a nő „természettől fogva” szellemileg korlátolt s ennek következtében a férfivel nem tekinthető egyenrangúnak. Ennek az „elméletnek” a gyakorlati következése, nagyon egyszerű: a nőt jogilag is és politikailag is háttérbe kell szorítani. Háttérbe is szorították: megvonták tőle a jogot, hogy a saját sorsa felől maga döntsön, nem részesült abban a kiképzésben mint a férfi s a férfi engedélye nélkül öröklött vagyonával nem rendelkezhetik. A mindennapi életben egész sora él (még a nőt lealacsonyító korlátozásoknak, amelyek a női erők és képességek normális fejlődését gátolják.


Lehetetlen kétségbe vonni, hogy abban az esetben, ha a nőt érdeklődési körének mesterséges leszűkítésével nem korlátozzák úgyannyira, hogy csak az anyaság kötelezettsége s a háztartás gondozása tartozik rá s így a széles nyilvánosság elől és a kulturpolitikai munkától nem választják el, — mondom kétségtelen, hogy ebben az esetben az emberi művelődés fejlődése kétszer olyan gyorsan történik, mert kétszer olyan nagy mennyiségben állt volna rendelkezésre az emberi teremtő energia.


A polgári társadalomnak és a polgári államnak azonban semmi érdeke, hogy a kulturális fejlődés gyorsabban történjék. A polgárság kitart amellett, amit már elért. Hisz épp elég jól él így. S ha ennek ellenére még mindig előre tör, úgy ez, mint ismeretes, csak azért történik, mert a verseny anarchisztikus igazságtalansága s a verseny által életrehivott ipari technika növekvése hajtják.


A polgárság fejlődése szándéknélküli és mechanikus jellegű előremozgás, aminek nagyon kevés a köze a valóságos kultura növekedéséhez. Ellenkezőleg: a polgárság kulturális típusa arról a magaslatról, amit a tizenkilencedik század folyamán elért, nagyon visszaesett. Ez a megállapítás különösen az imperialista háborúk után igazolódott be, mely csak a rablók, a cinikusok és banditák számát emelte jelentékenyen s az olyan „szellemi vezetőt” termelte ki, mint a fascista....


A nőt a rabszolgasorból csak a szocializmus szabadíthatja föl.


 


Vissza az oldal tetejére