FŇĎoldal

Korunk 1930 Július

A magyar egyetemi hallgatónő


Balogh Istv√°n

 


Az egyetemi hallgatónők problémája is természetesen olyan kérdés, amit önmagában letárgyalni nem lehet, mert hiszen az egyetemen tanuló nők társadalmi helyzete, ideológiája stb. csak függvénye az általános nőkérdésnek.


A kapitalista termelés magával hozta az úgynevezett nőemancipációt, a nők „felszabadításáért” folyó harcot is. Az indítéka ennek a mozgalomnak mint tudjuk az volt, hogy az új termelési módszer megszüntette a családnak, mint termelőközösségnek a létezését s a háztartási munkát leegyszerűsítve, megszüntette a valóban produktiv háziasszonyi teendőket is. Elvette tehát az asszonytól eddigi munkaterületét s közben a férfi keresetét oly minimálisra szorította le, hogy az abból a családját eltartani képtelen és így az asszony is rákényszerül arra, hogy beálljon a termelési processzusba, illetve, hogy ebben a processzusban, többé nem az inproduktiv házimunkával vegyen részt, hanem maga is a férfiéhez hasonló munkát vállaljon. Ez a folyamat alulról kezdődött s elsősorban a proletár asszonyokat kényszerítette a gyárüzemekbe. Ezen a fokon nő-emancipációról még ugyan szó sem volt: a proletárasszonyok már rég az üzemben dolgoztak s a nők „egyenjogúsításáért” még senkisem szólalt fel. Csak mikor a polgári családot is elérte az a kényszerűség, hogy a nő is munkát vállaljon, akkor indult meg a mozgalom a nő felszabadításáért. Azonban ez a felszabadítás lényegében csak látszat, mert valójában csak az következett be, hogy a nő az elvesztett háztartás helyett egy új, produktiv munkaterületet kapot, nem pedig szabadságot. A nőnek a társadalom ma sem adja meg ugyanazt az önállóságot, mint a férfinak, —, s a kapitalizmus szempontjából ez természetes is. Hiszen a kapitalizmus érdeke a minél olcsóbb és minél engedelmesebb munkaerők előállítása. Ezért a nő előtt megnyitotta a munkaterületek egy részét, de társadalmilag még mindig ugyanabban az elnyomásban tartja, mint azelőtt. Kétségtelen ugyan, hogy a nő munkaterületének kibővülésével a nő politikai jogai is kibővültek valamennyire, ám e jogok használatának tulajdonképeni alapfeltételét, az önállóságot még mindig tagadják tőle. Gazdaságilag is, jogilag is a nő a házasságban még mindig alá van rendelve a férfinek, s ez az önállótlanság társadalmi téren a nő vezetettségében, iniciativátlanságában nyilvánul meg és abban, hogy a nő állásfoglalása a dolgokkal szemben sokkal inkább passzív, illetve defenzív; — a tényeket a nő elfogadja és alkalmazkodik azokhoz, ahelyett, hogy azokat kritizálná és megváltoztatni törekedne. A nőnek ebből az elnyomatottságából következik az, hogy nem tűzhet maga elé ugyanolyan feladatokat, mint a férfi.


Ennek az általános helyzetnek a tükörképét találhatjuk meg az egyetemen is. Hogy a nők egyetemi szereplésének a történetét futólag érintsem: Magyarországon elég későn, csak 1896-ban iktatták az első nőhallgatót. 1900-ig a nőhallgatók száma még mindig a száz alatt maradt s csak a kilencszázas években szaporodnak el. 1917-ben már 1089 nő-hallgató iratkozott be, s ez a szám kisebb nagyobb hullámzással állandósul. 1921-től 1925-ig a nőhallgatók évi átlaga 1339, ami a beiratkozott összhallgatóság 8.5 százaléka. Persze kétségtelen, hogy ha a nők előtt minden fakultást minden korlátozás nélkül megnyitnának, akkor ez az arány jóval nagyobb lenne, hiszen a bölcsészeti karon, ahol a nőket ép úgy felveszik, mint a fiukat, a nők, átlag a hallgatóság felét teszik ki, például az 1927—28. év második felében 659 fiú mellett 638 leány volt beiratkozva. Hogy a lányokat valóban a gazdasági kényszerűség hatja az egyetemre, és csak kevesen mennek oda passzióból, tisztán művelődési vágytól hajtva, azt egy 1925-ből keltezett statisztikai adat is bizonyíthatja, mely a nőhallgatók szociális rétegeződéséről számol be: ebben az évben 788 nőhallgatóról készült kimutatás, akik közül csak kettő volt gazdag szülők gyermeke, jómóduaké 37, vagyontalan 390, szegény 299.


Az a körülmény, hogy az egyetemre járnak, nem sokat változtat a leányok ideológiáján. Ők ugyanazzal a beállítottsággal jönnek az egyetemre is, mint ami általában a nő attitüdéje az élettel szemben, hiszen az egyetem csak egy új, magasabb képesítéshez kötött munkalehetőséget jelent, de nem helyzetük gyökeres megváltoztatását. Az első egyetemi hallgatónőket, az uttörőket körüllengő nimbusz ma már szertefoszlott. A nőkérdésben semmi jelentősége sincs annak, hogy valaki jár-e egyetemre, vagy sem. Tény az, hogy a nőkérdés megoldásának az alapja az, hogy a nők számára megszerezzék minden munkaterülethez a jogot, ám a nő felszabadítása és önállósítása csak ezután következik.


Mondom, az egyetem csak a megélhetéshez vezető kényszerű út a lányok számára — éppen úgy, mint a fiúknál. Önálló célkitüzése alig egykét lánynak van, a többi minden további nélkül elfogadja a nők mai átlagos társadalmi helyzetét. Ami a lányok egyetemi munkáját illeti, talán még szorgalmasabbak és lelkiismeretesebbek, mint a fiúk, viszont az önálló vélemény és kritika hiánya is jobban meg van bennük. De különösen a társadalmi kérdésben való tájékozatlanság és passzivitás jellemző az átlagos női felfogásra: mig a fiák a bajtársi egyesületekben legalább azt az illúziót megszerzik maguknak, hogy a legfontosabb nemzetmentő munkát végzik, addig a lányok számára minden „közszereplés” csak dísz és kivétel. Ezek szerint tehát a fiúk és lányok között inkább csak fokozati, mint kvalitásbeli a különbség.


Nem is csoda: a társadalmi helyzet ma mind a két nemmel szemben ugyanazokat a követeléseket támasztja: szolid, kritika nélküli munkaerőket akar nevelni a kapitalizmus számára. A különbség csupán annyi, hogy a nőt az évezredes elnyomás következtében jobban eltudják nyomni, mint a férfit, a nőt még ma is számtalan társadalmi előítélet köti, a házasság mai formája pedig egyrészt a nő önállóságát nyomja el és fejleszti ki benne az inferioritás érzetét, másrészt a férfi számára is megkötöttséget jelent.


Ami a két nem viszonyát illeti, az egyetemi elkésett koedukáció már igazán nem jelent semmit. Hiszen már kifejlődött emberek kerülnek egymás mellé, kész gátlásokkal és kész szexuális elvekkel: az egyetemen már a mai társadalom eladó lányai állnak szemben a fiúkkal és nem ember az ember mellett. Ugyanazok a cukros polgári udvarlások, ugyanazok a flörtök vagy udvariasságok jellemzik a két nem egymással való érintkezését, mint amit a jó polgári társadalomban másutt is megtalálunk. Munkaközösségről, komolyabb szellemi kapcsolatokról szó sincs, amiben persze része van annak is, hogy nem folyik olyan munka az egyetemeken, mely összekapcsolhatna és lelkesítene. Hogy pedig a házasság mai felbomlásának azok a tünetei, melyek az amerikai és nyugati fiatalságnál a két nem egymás közötti viszonyát szabályozzák, például a pajtásházasság, itt is észrevehető lenne, arról szó sincs. Magyarország még sokkal kispolgáribb állapotban van, semhogy ebbe a stádiumba juthatnának már ezek a dolgok. (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére