FŇĎoldal

Korunk 1930 Július

A polgári feminizmus Angliában

 


Köztudomás szerint az angol nőmozgalom elindítója az utilitarisztikus gondolkodó, John Stuart Mill volt. S bár előzőleg történtek már kezdeményezések (többek közt a szerencsétlen Mary Wollstonecrast munkái) az emancipációs mozgalom alapvető formáját mégis Mill The Subjection of Women című munkája adta. Ennek a munkának elsőrangú az irodalmi értéke, ugyanakkor azonban tipikus terméke az élettől idegen észgondolkodónak.


Ennek a gondolkodónak és más köréhez tartozó gondolkodónak a befolyása alatt az angol nőmozgalom már a bölcsőjében racionális s keresztül-kasul lélektanellenes színezetet kapott. Az angol nőmozgalom kezdettől fogva az angol középosztály doktriner szabadság-demokráciájának atmoszférájában nőtt fel, ennek a körnek erősen individualisztikus és gyakorlati etikájú, főleg puritán nézleteivel. Egészében ez a jellege még ma is meg van, ez azonban nem zárja ki, hogy a nőmozgalom számos híve ne tartozzék homlokegyenest más szellemi körzetekbe (például az anglikán vagy a katholikus egyház szellemi atmoszférájába).


Nagyon fontos persze megjegyezni, hogy a valóban alsó néposztályok soraiból sohasem lelkesedtek ebben az értelemben a nőemancipációér t. Ez a mozgalom tehát semmifélekép sem jelentette a nő lázadását súlyos sorsa ellen, mintahogy például a szakszervezeti mozgalom a munkások lázadása volt. Ez a nőmozgalom a polgári gondolkodású osztályok mesterségesen táplált mozgalma volt, mert csak az angol nő tizennyolcadik és tizenkilencedik századbeli elviselhetetlen elnyomása ellen való tiltakozást jelenti s csak ebben a negativ beállításában volt az ereje. Pozitív értelemben tehát ez a mozgalom kimondhatatlanul szegény és lapos.


A modern lélektan egyik legjelentékenyebb munkájában — W. Mc-Dougall Social Psychology című munkája ez, — szerző rávilágít a tizenkilencedik század szociálfilozófusai által vallott lélektani feltevések határtalan tarthatatlanságára. Ezek a szociálfilozófusok minden valamire való tudományos ismeret nélkül foglalkoztak anyagukkal, — nevezetesen az emberi természettel s közben a fejlődési lehetőségek legfelületesebb és legutópisztikusabb fogalmaival operáltak. Már pedig épp itt, a lélektani elmélyülés tökéletes hiányában állapítható meg az angol nőmozgalom Achilles sorka. Állandóan a nő jogairól és kötelességeiről beszéltek, az alapvető kérdést azonban — hogy mi a nő a férfivel szemben, és hogy mi a lényege? — fel se tették s így meg se válaszolták.


A nőmozgalomban uralkodó zavart (s nemcsak Angliában) akkor érti meg igazán az ember, ha szem előtt tartjuk, hogy a mozgalom egy tisztára észkonstruálta és életidegen életnézetből keletkezett. Már pedig az előre nyilvánvaló, hogy az olyan szemlélet, mely a férfit és a nőt mint absztrakt egységeket, azaz mint autonome létező atomokat veszi, amelyek azután „egyenlő” elbánásban részesülnek, sohasem adhatja pozitiv megoldását ennek a mély gyökerű szociológiai problémának.


Kétségtelen ugyan, hogy ezek a filozófiai szempontok a mai nőmozgalomban szinte semmiféle szerepet se játszanak, — a célok tisztára gyakorlatiak, a nő belépése a hivatásokba, a bérek emelése, politikai jogok kivívása stb. — emellett azonban a mozgalom egész gondolatköre még mindig ugyanoly felületes, doktriner és lélektanellenes, amilyennek fentebb jeleztük.


A mozgalom pozitiv tartalomnélküliségének kikerülhetetlen következménye, hogy a polgári nőmozgalom általában (de különösen az angolszász) kimondottan férfi-orientálódású. A mozgalom minden értéke a férfi-gondolatvilágból származik. A helyzet nem is lehet más, miután egy speciálisan női lélektan akceptálását már előre elvetették.


John Stuart Millnek az volt a felfogása, hogy a nők természetüknél fogva tulajdonképen identikusak a másik nemmel s különböző lélektani alkatukat csak a más nevelés, a divat és hasonlók befolyása révén nyerték. Ennek következtében a nőket tehát csak máskép kell nevelni. és máskép kell kezelni s minden tekintetben (eltekintve a fiziológiai vonatkozásoktól) egyenlők lesznek a férfiakkal. Jóllehet ezek az ideák ma már hihetetlenül naivnak tűnnek, a valóságban nagy szerepet játszottak a női emancipációs mozgalmak történetében, valószínűleg inkább öntudatlanul, mint tudatosan.


Nagyon érdekes, hogy George Eliot, (Miss Miarian Evans; az ismert írónő 1868-ban kifejezetten tiltakozott a nőnevelésnek akkortájt kezdődő s a fiuiskolák mintájára való sematizálása ellen. Egyik barátnőjehez, Miss Emily Davies-hez intézett levelében mondja, hogy a „The peculiar constitution of woman” az egész történeten keresztül erkölcsi és művelődési tényező volt, amelyről semmikép sem mondhat le a nő s a nemek mesterséges egyenlősítésében beláthatatlan horderejű kulturális veszedelmet lát...


Ha az emancipációs mozgalom pionírjai a zseniális írónőnek erre a mély lélektani meggondolásra utaló szempontját figyelembe veszik ahelyett, hogy Mill száraz intellektualizmusára hallgatnak, úgy a mozgalom Angliában sokkal egészségesebb és pozitivebb irányba terelődik.


A mozgalom nagy szerencsétlenségét jelentette, hogy a kezdődő huszadik század hatalmas lélektani eredményeit megelőzte s ezáltal egy tulhaladott gondolkodásmód befolyása alatt mind a mai napig elrekedt. Ha meggondoljuk, hogy többek közt egy Freud, egy Stanley Hall, egy McDougal, egy Hawelock Ellis s az egész új faj higiéniai mozgalom például milyen felismerésekkel szolgál, úgy nem nyilvánvaló-e, hogy abban az esetben ha ezek a felismerések együttesen szólnak be az emancipációs mozgalomba, úgy az tökéletesen más irányba halad!?


A tényleges helyzet félreismerését jelentené ha azt hinnőnk, hogy a mozgalom új orientálódása egykönynyen megtörténhet. A mozgalom nagyon is mélyen megágyazódott ahhoz, hogy egykönnyen új útat törhessen magának. Alapjában véve — mint ahogy ezt Benjamin Kidda The Science of Power-ben kifejezetten hangsúlyozza — a nő elférfiasítása összeköttetésben áll a modern nemzeti-kapitalista világnézet materialisztikus filozófiájával. A nő valódi lénye a faj egyénfelettiségével, a természettel való benső kapcsolatában áll. A nő elsősorban ama láthatatlan lánc egyik szeme, mely a multat a jövővel egybeköti. A nőnek ezért nincs semmiféle valóságos vonatkozása az elvont gondolkodás világához s a mai egocentrikus materializmushoz. Ahogy Olive Schreiner nagyon helyesen megjegyzi, a tipikus nő sokkal inkább odahaza volt a középkor világában szép misztikus vonatkozásaival, mintahogy ma az észemberek és a mechanizmus világában. A modern nő elférfiasodása így a mechanikus világrendhez való simulás egyik legkétségbeesettebb kísérleteként tekinthető. Ellentétben a régebbi kulturákkal a tipikusan modern kulturának valójában semmi helye a nő mint nő számára. Az öntudatalatti s az ösztönös élet világa s a kedély élete, ahol a nő legmélyebb gyökerei kereshetők, oly annyira elnyomorodott, mint soha még a világtörténelem folyamán. Olive Schreiner Woman and Labour című munkájában (mely Mill, után a legfontosabb munka a nőkérdés terén Angliában) meggyőzően ábrázolja, hogy a „the fligth from the home” tulajdonképpen kikerülhetetlen következménye kulturánk fejlődésének s a legkevésbbé sem a nő eltévelyedését jelenti.


A nő elégedetlensége, amely bizonyára egyik legtipikusabb tünete a nyugati kulturának, ezek szerint sokkal inkább a nő szellemi hontalanságában leli magyarázatát, mint a külső tevékenységi lehetőségek valamelyikének hiányában. Hisz elvitathatatlan tény, hogy a nő elégedetlensége éppen ott a legnagyobb, ahol a nő számára a legszélesebb lehetőségek állnak nyitva, mint például Angliában, Amerikában és Skandináviában.


Angliában ugyan még vannak kisebb körök (például a katholikusok, vagy a qu√äkerek között) ahol a nő élet szép és egészséges tradiciója még némi erővel bir. Ha azonban kulturánk egészét tekintjük, úgy tagadhatatlan, hogy az uralkodó értékek s mindenek előtt azok az ideálok, amelyek iskoláinkat és főiskoláinkat betöltik, kivétel nélkül férfias értékek és ideálok.


Ha belátjuk, hogy a férfi és a nő valójában egymással organikusan kapcsolatba levő s egymást kölcsönösen kiegészítő, természetileg adott polaritások, akkor nyilvánvaló, hogy milyen nagy az a kulturveszedelem, amit a tipikusan pozitiv nőinek az elnyomorítása eszméink világában jelent. Alig szükséges, hogy további bizonyítékokat hozzunk még fel. A polgári nőmozgalom (jelenlegi formájában) a legkevésbé sem a női lélek eredeti terméke. A modern nő, amelyik jogos kívánságában szélesebb életlehetőségek után vágyott, tévedett amikor az életidegen, ellaposító, mindent nivellálni akaró tizenkilencedik század szabadság-demokráciájának világához csatlakozott s egy olyan ideológiát tett a magáévá, amelyik nem a nő pszihéjéből származott s ezenkívül semmiféle organikus vonatkozásban nem áll a nő biológiai feladataival.


A nőmozgalom igazi filozófiája, amelyiknek persze a női lény realisztikus megértésén kell felépülnie, még mindig hiányzik. Ennek a filozófiának a kidolgozásához nagyon figyelemreméltó irányvonalakat szolgáltatnak Benjamin Kidd munkái, melyek abból indulnak ki, hogy a férfi alapjában véve egocentrikus és racionális, a nő szociocentrikus és instinktiv (tudatosan vagy öntudatlanul mindig a faj jövőjére hat). Kidd a kérdést biológiai szempontból nézi anélkül, hogy a nő belső életébe sokat elmélyülne. Eredményei alapvonalaiban azonban megegyeznek Stanley Hall lélektanilag mélyen megalapozott véleményével. Hall szerint a női pszihé a természet nagy fejlődési proceszusával való összekötöttségéből érthető. A férfi munkája a nő legelementárisabb életerejének az igazi érintése nélkül üres és terméketlen s a nő élete nagyon könnyen kikerül az egészséges vonalról, ha a férfi elvont racionalizálását a magáévá törekszik tenni.


Az a kaosz, amely ma a férfivel és a nővel kapcsolatban oly nyilván való, főleg azáltal keletkezett, hogy olyan üres és tartalmatlan fogalmakkal dolgozunk, amelyek nem az élet valóságos tényeiben bírják gyökereiket.


A nőkérdés nem tekinthető magában. A nőkérdés csak egyik része — egyik nagyon fontos része — a modern kultura egész nagy problémájának. Az elmult század individualizmusának a talaján nincs megoldás olyan problémák számára, amelyek gyökereiket az emberi természet belsejében bírják s oly mélységeket érintenek, amelyekről az individualizmus és racionalizmus filozófiájának még csak sejtelme sincs.


Ami ma Európában a legfőképen hiányzik az az összes emberi vonatkozásoknak amaz egybekapcsoló árama, amely minden igazi kulturát kitesz. Azok az ellentétek és megoldatlanságok, amelyekre a nővel kapcsolatban ma mindenütt bukkanunk szellemi életünk tökéletes összetöredezettségében lelik magyarázatukat. (London) (M. B.)


 


Vissza az oldal tetejére