FŇĎoldal

Korunk 1930 Július

Egy pionír a vádlottak padján


Pantelejmon Romanov

 


Valamelyik félreeső városka pionír csoportját nagy izgalomba hozta egy kellemetlen felfedezés: nevezetesen arra jöttek rá, hogy Andrej Csugunow, pionír szisztematikusan elcsábította Mária Golubjewa pionirnőt.


Vizsgálatot rendeltek el a bűnösök megbüntetése céljából s hogy a pionir csoportot megtisztítsák a káros elemektől, mert az ifjuság a lakosság részéről különben is állandóan a legkeményebb kritikában részesült.


Arról beszéltek, hogy az ifjuság letért az igazi útról s a jó és rossz megítélésében minden mértéket elveszített. S természetesen, mintahogy legelsősorban állapították meg: „elfelejtette az Istent és vallás nélkül él”.


Ami az Istent illeti, úgy erre nincs mit válaszolnunk, ami azonban egyes, Andrej Csugunowhoz hasonló személyeket illet, úgy a közgyűlésen elhatározták, hogy a legszigorúbb rendszabályokhoz folyamodnak. Ha u.i. Bebizonyul, hogy az ifjuság közé rühös juh került, úgy ez az egész nyájat megmételyezheti.


Titkos őrséget szerveztek tehát, mely a mit sem sejtő Csugunowot útjaiban állandóan kisérte.


A bűnt még súlyosbította az a körülmény, hogy Mária Golubjewa parasztlány volt. (Egyik távoli külvárosban lakott, jó versztnyire a várostól).


 Micsoda véleménnyel legyenek a parasztok a pionírokról ilyen körülmények közti?


Mindenki tudta, hogy Csugunow gyakran sétál a városi parkban Máriával s hogy néha késő este hazakiséri.


Csugunow megfigyelését, — így határozta a közgyűlés, — csütörtök este kell megkezdeni, amikor a klubban a munka későbben ér véget, mint máskor s így feltételezhető, hogy haza kiséri Máriát.


Csütörtök este az egész csoport ideges volt. Minden szem nyugtalanul és bizalmatlanul Csugunowot követte.


Csugunow maga tizenöt éves fiú volt, aki a kabátját mindig félvállról viselte. A haja szokatlanul sűrű volt és göndör s mindenfele szétállt s ezért a zsebfésűjével állandóan felfele fésülte. Arca sápadt volt és szeplős. Szokása szerint az iskolaudvaron a többiektől mindig különváltan járt-kelt a kerités mellett s magolta menetközben a feladatokat. A külsején nem volt észlelhető semmi, amiből következtethetni lehetett volna nála ilyen vétség lehetőségére.


Mária Golubjewa még ártatlanabb benyomást tett az emberre. Csendes, elgondolkozó leány volt, körülbelül a küszöbén a tizenhatodik évnek. A hajában piros szallagocskát, a nyaka körül pedig piros kendőt viselt. Volt egy különös tulajdonsága: ahelyett, hogy a haját fésűvel fésülte volna, minden irányba a fejét rázta, úgyhogy a haja, mint valami örvénylés vált széjjel s ezután egy kerek fésűt egyszerűen belenyomott a hajába.


Máriát szinte senkisem itélte el s az „öntudatlan” áldozatot látták benne. Ha azonban jött vagy ment bizonyos irigységgel és szánalommal nézték.


Minden felháborodás Csugunow ellen irányult.


Csütörtökön a klubmunka befejezése után az a két pionír, akiket Csugunow megfigyelésére rendeltek ki, azzal a kifogással, hogy a sapkáikat nem találják, visszamaradtak, hogy bevárják Csugunow és Golubjewa távozását. Természetesen ezt mindannyian akarták látni. Ezért az öltözőbe nagy volt a tolongás. Halk, óvatos suttogás folyt mindenfele. Mindannyian a folyosó fele figyeltek. Váratlanul valaki azt a jelt adta, hogy jönnek s erre valamennyi — egyik a másikát félrelökdösve — rohant ki az utcára. A félig nyitott ajtón keresztül látni lehetett, ami az öltözőben folyik. Mindannyian az ajtó előtt tolongtak és kíváncsiskodtak.


— Menjetek haza, elvtársak, — két elvtárs megkapta a megbízást, ők majd szemmel kisérik őket és beszámolnak. Ti most ne törődjetek ezzel a dologgal, mondotta a vezető.


Ám valamennyien idegesek és izgatottak voltak és senkise mozdult a helyéről. Majd az egész csapat váratlanul két különböző csoportra oszlott s elbujtak az udvar sarkába. Csugunow és Mária kiléptek az ajtón.


Andrej és Mária nem az ellenkező irányba mentek, ahogy menniök kellett volna, miután ellentétes irányban laktak, hanem együtt indultak el a külső város irányába. Világos volt, hogy Andrej Máriával Mária falúja felé megy.


Azután pedig látták valamennyien — az est félhomályában, — amint Andrei előre ment egy vékony pallón, amely a kis folyón vezetett át és Máriának a kezét nyujtotta. Mária a pallón Andrej karjára támaszkodva ment át.


 A két vizsgálóbíró, akiknek a szél elől a kabátjukat erősen össze kellett fogni, óvatosan suhant Andrej és Mária után,


A többiek mind e titokzatos körülmények befolyása alatt szinte remegtek s még nagyobb izgalomba hozta őket az, hogy Andrej teljesen gyanutlanul ment elől, miközben két árnyék szakadatlanul követte.


Ezen az este senkise akart lefeküdni, mert valamennyien a vizsgálóbírók visszatértét várták, hogy az eredményről értesüljenek. A fiúk és leányok tehát az ebédlőbe maradtak az asztal körül, ahonnan az edényeiket már eltakarították s ültek és suttogtak egymás közt, ha a vezető elhaladt mellettük.


Mindaddig nem akarták a vezetőt az ügybe bevonni, mielőtt a helyzet nem tisztázódik egészen.


A két fiú tizenegy óra körül tért vissza. Valamennyien nekik rohantak és a kérdéseikkel ostromolták, hogy miket láttak és hogy beigazolódott-e a gyanu!? A két fiú azonban az asztal végén levő ennivalónak esett és mély hallgatásba burkolódzott. Azután pedig kijelentették, hogy a tárgyalás napjáig nem szólnak egy szót sem.


 Ne adjátok úgy a bankot, mondotta valamelyik.


 Teljesen igazuk van, elvtársak a megbízatásuk hivatalos s ezért bármilyen közönséges kiváncsiságot nem szabad kielégíteniük, mondotta Nikolaj Kaptcsukow, egyik legöregebb fiú a csoportból.


A gyerekek elhallgattak s a két vacsorázó fiú körül tolongó körben nézték azok torzonborz haját és a mohón rágcsáló szájukat.


Valamennyien a legnagyobb türelmetlenséggel várták a tárgyalást, amely a nyomozást követő harmadik napra, azaz vasárnapra volt kitűzve.


II.


Az internátus vasárnap reggel olyan volt, mint valami méhkas, amikor kiszedik belőle a mézet. Valamennyien egész különösen izgatottak voltak, minden látható ok nélkül izegtek-mozogtak ide-oda.


A szolgálattevő teát és kenyeret hozott; mindenki gyorsan itta ki a teáját és sietett fel az emeleten levő hálóterembe, onnan meg ismét le a nagyi terembe, ahol a tárgyalásnak kellett lezajlani.


A szemek százai kisérték Csugunowot, amikor az a vezető hívására még mindig gyanutlanul, a terembe lépett.


A bíróság a terem közepére tolt asztal körül foglalt helyet.


A fiúk elfoglalták az összes padokat és ablakdeszkákat. Valahonnan egy terhes macska surrant a terembe, amelyiket valamilyen ismeretlen okból Miskának neveztek. Miska odadörgölődzött minden elérhető lábhoz.


 Csugunow, pionír! szólalt meg a bíróság elnöke s közben felállt, a hajához nyúlt és elpirult, mert a jobboldalán ülő szomszédja a karjába csípett, úgy hogy tulajdonképpen félig ülve beszélt.


 Az elvtársak bevádolták Andrej Csugunow pionírt azzal, hogy a csoport egyik elvtársnőjét, Mária Golubjewát szisztematikusan elcsábította.


Miről van szó? — kérdezte Csugunow, miközben felemelkedett a padról, maga köré nézett és a. vállát vonogatta, mintha valamennyitől azt kérdezte volna, vajjon az asztal körül ülő személyek az eszüknél vannak-e, vagy sem.


— A magyarázkodásodat majd később addelő, — szakította félbe az elnök Csugunowot.


 Elvtársak! — folytatta felemelt hangon az elnök az ablakok irányába, ahonnan az össze-vissza beszélő fiuk suttogása hallatszott.


 Figyelmét kérek! Zavarjátok a fenébe azt a macskát! Elvtársak, ebben a pillanatban, amidőn az ifjuságot a kicsapongás vádjával illetik, ami pedig méltatlan a pionírokhoz, szükséges, hogy mi a zászlót még magasabbra tartsuk s azokat az elemeket, akik bennünket kompromitálnak a legszigorúbban üldözzük és a csoportból eltávolítsuk.


Csugunow ült és vonogatta a vállát, mintha azt akarta volna mondani, igen, igen, ez mind nagyon szép, de mi közöm nekem ehhez!?


— Egyes elvtársak megfigyelése arra késztetett bennünket, hogy alapos nyomozást vezessünk be s a beszerzett adatok teljességgel igazolják egyes elvtársak feljelentését. Most pedig engedjétek meg, hogy Andrej Csugunowot kihallgassam.


Az elnök átszántotta kezével a haját, mintha utána gondolt volna, hogy milyen kérdéseket tegyen föl.


A jobboldalán ülő szomszédja azonban ismét valamit a fülébe súgott.


Különben, nem is mondotta az elnök először felolvasom annak a két elvtársnak a jelentését, akiket a csoport küldött ki Csugunow megfigyelésére. A jelentés a következő:


„Tizenegy óra körül, amikor vége volt a kiubmunkának és valamennyien felöltöztek mi azzal a kifogással, hogy a sapkánkat elveszítettük, visszamaradtunk, hogy mindent pontosan megfigyelhessünk. Csugunow Máriával együtt jött ki a teremből s miközben Mária öltözött, Csugunow tartotta a táskáját és a liszteszsákját, amit Máriának haza kellett vinni. Ezután együtt mentek ki az iskolából, majd keresztül a folyón, miközben Csugunow a karját nyujtotta Máriának és átsegítette, mintha valami kisasszony volna. Ezután együtt mentek tovább. Mi nem tudtunk egészen a közelükbe férkőzni, mert elakartuk kerülni, hogy észrevegyenek. Ezért azután rosszul értettük azt is, amit beszéltek. Azt azonban mégis hallottuk, hogy a költészetről volt szó. Emellett persze nem tudtuk kideríteni, hogy a saját verseiről, vagy pedig egy ismert költő verseiről beszélt Csugunow. Ezután Csugunow fogta Mária zsákját és ráadta. Végül nagyon sokáig állottak az erdő szélén, de hogy ott mit csináltak, azt nem láthattuk, mert sötét volt. Végül Mária egyedül ment tovább, Csugunow pedig visszafordult, mi pedig elbujtunk az erdő szélén levő bokrok közé”.


 A dolog tehát egész világos, elvtársak. A mi szemünkben egy pionírnak ez a viselkedése méltatlan és az egész csoport szégyenére szolgál! — Megegyezel ezekkel? — fordult az elnök Csugunow felé.


 Mikkel kell megegyeznem?


 Amiket itt felolvastam. Igy történt?


 Igen.


 Tehát átvezetted Máriát a folyón és vitted a zsákját?


 Igen, vittem a zsákját.


 És kinek a versei voltak azok, amiket felolvastál?


 Az az én „magán”-ügyem válaszolta elpirulva Csugunow.


Nem, az nem a te „magán”-ügyed, mert ezzel csorbítod a csoport tekintélyét. Ha te verseket irsz és nem a kollektivumnak olvasod fel, hanem a te „hölgyednek”, úgy ez testvér nem a te „magán”-ügyed. Ha mi mindannyian neki fogunk most verseket írni és zsebkendőket felemelni (te pedig ezt csináltad) akkor mi sohase leszünk a jövő katonái, hanem tudja az ördög, hogy micsoda. Az ilyesmi egyáltalán nem „magán”-ügy, mert ezáltal egy bajtársnőt kárositsz meg. Már pedig nekünk acélerős és egyenlőjogú katonákat kell nevelnünk, te meg viszed a zsákját, sőt a kezénélfogva vezeted keresztül a folyón és verseket olvasol fel neki!! Ezeket azonban mi már rég megfigyeltük, — ez a következménye annak, ha boltosok és hasonlók ivadékait engedjük belopakodni a csoportba!


— Én nem boltosok ivadéka vagyok, az én apám lakatos a gyárban, — kiáltotta szégyenteljes gyanusítástól elvörösödve Csugunow.


Az elnök azonban belesimított a hajába, élesen ránézett Csugunowra és mondta •


 Annál rosszabb, Csugunow elvtárs. Ezért azután igazán nem lehet felmenteri téged. Egy becsületes lakatos fia egy pionír nőnek „udvarol”! Ha fizikai érinkezés céljából szükséged van rá, úgy ezt becsületes és bajtársi módon közölheted vele, de nem szabad zsebkendők felemelgetésével és azáltal, hogy helyette te viszed a zsákját, elcsábítani. Nekünk olyan nőkre van szükségünk, akik lépés-lépés mellett velünk menetelnek. Ha azonban, testvér őt át kell vezetni a vízen, akkor ő nem illik közénk!


 Fizikai érinkezés céljából nekem abszolut nincs szükségem őreá, — mondotta Csugunow mélyen elpirulva — s nem engedem meg, hogy bármiféle sértések...


 Hát akkor mire való? — kérdezte az elnök szomszédja, ugyanaz, aki kezdetben az elnököt a karjánál fogva, visszatartotta — hát akkor mire való?


Mire?... Honnan tudjam én azt, hogy mire? Csak úgy! Szórakoztam vele...


*


 És ezért kell mindenki elől elbújni?


 Én nem akartam mindenki elől elbújni, csak egyedül akartam lenni vele.


 Egyedüllétre csak az érintkezés céljából van szükség. Ez tényleg a te „magán”-ügyed, mert ezáltal nem szakítod el a kollektivumtól, hanem így neveled egy egész határozott irányba.


 Igen ám, de ő a bánatát mesélte el nekem!? mondotta, ismét elvörösödve Csugunow.


 Hát pópa vagy te?


 Nem, én nem vagyok pópa, ő azonban mesélt és én részvéttel voltam az irányába és azóta mi...


 Egy pionir nőnek senki előtt sem szabad nyavalyognia. S ha tényleg komoly bánata van, akkor mesélje el a csoportnak és ne különüljön el párocskákká, mert ebben az esetben nincs szükség arra, hogy csoportokat szervezzünk, hanem elmehetünk mindannyian a pópához és vége, — mondotta az elnök.


A terem végiben nevettek.


Általában, elvtársak, a kép egész világos. A vád teljes egészében beigazolódott Csugunow elvtárs egész más nyelven beszél s ezért nem tudjuk megérteni egymást s még szomorúbb, hogy ő, mint munkásivadék nem utánzásra méltó harcosaként viselkedett a kooperativának, hanem rombolólag. Négy kérdést bocsájtok szavazás alá:


(Miska menj a fenébe. Idegeneknek tilos a belépés — hallatszott egy fojtott hang az ablak felöl).


*


„1. Beigazolódott-e a szisztematikus csábitás vádja Csugunow pionirral szemben?


2.   Következzék-e ebből Csugunow kizárása a pionírok listájából?


3.   Tekinthető-e Mária is bűnösnek?


4.   Következzék-e ebből Mária kizáratása is?”


A szavazatok megoszlottak. A többség kiabált, hogy ha a dolgot anynyiba hagyják, ez a kicsapongás mély gyökereket ver s a forradalom erős katonái helyett párocskák képződnek, akik úgy viselkednek egymással szembe, mint a galambok és gyöngéd érzelmeikkel fitognak. Az ördögbe velük! Az ilyen szerelem olyan, mint a vallás: kábítószer az agy és a forradalmi akarat számára.


A szerelemmel és a versek írásával csak foglalkozzanak a „Nep”-emberek fiai, mi azonban szorítkozzunk csak a mi egészséges szükségleteink kielégítésére s ezért még egyáltalán nem kell menjünk a prostituáltakhoz, ezért vannak elvtársnőink!


A kisebbség azt válaszolta, hogy ez minden emberi érzelemnek a tökéletes kiirtását jelenti, holott nekünk van lelkünk is, ami pedig megkivánja...


Erre a megvetésnek az orkánja tört ki:


   Maga a lélekről beszél!? Hát ennyire vagyunk!? Finom kis ifjuság! Miska van neked is lelked?”


   Verset kiván a lelke! szólt a válasz.


   Jobb erősnek lenni, mint a szerelmet tenyészteni.


Elvtársak, csend legyen kiáltotta az elnök, a kezeit abba az irányba nyujtva ahonnan a leghangosabban kiabáltak; azután jobboldalt ülő szomszédja felé hajlott, aki félhangon mondta:


Szavazzunk le rendbe! Te pedig, Artem, dobd ki azt a macskát! Nyisd ki az ajtót egészen és ne engedd ba megint azt a dögöt,


Az első kérdésre való szavazás alkalmával a szisztematikus csábitás vádját a bizonyítékok következtében a szavazók többsége elismerte,


A Csugunow kizáratásáról szóló pont szavaztatásakor csak egész jelentéktelen kisebbség szavazott a kizáratás ellen, a többség a kizárás mellett volt.


A Mária vétkességéről való pontban a többség bűnösnek találta Máriát.


A negyedik pont alkalmával a többség a kizárás ellen foglalt állást azzal a szigorú kikötéssel, hogy Mária a jövőben a pionír zászlót tiszteletben tartozik tartam.


Csugunow szó nélkül levette a vörös kendőt nyakáról, letette az asztalra s kiment a teremből, kabátját félvállára akasztva. Körülbelül tíz pionir felugrott a helyéről s miközben a többiek felé korholó szavakat kiabált, kiment a teremből.


Az elnök felvette a vörös kendőt, összegöngyölte, beledobta a papirkosárba es ezt mondta:


Menj! Vigyen el az ördög!


 


Vissza az oldal tetejére