FŇĎoldal

Korunk 1930 Július

A nő biológiai tragédiája


Prof. A. W. Nemilow

 


A fajfentartás céljának szolgálatában a nehézségek, a férfiak és nők között a legnagyobb mértékben egyenlőtlenül vannak elosztva. A férfi biológiai tragédiája jelentéktelen, azzal összehasonlítva, amely a női szervezet élettani alapjába van beiktatva. Csak az említett biológiai alap figyelembevételével lehet a nő életét és lelkét megérteni. Minden megnemértés, szakadás és dráma, amely férfiak és nők között naponta lejátszódik, kimeríthetetlen anyagot szolgáltatva művésznek, költőnek, drámaírónak, — nem kizárólag szociális okokból keletkezik, hanem annak ősoka, hogy a férfi teljesen, talán egészen a sejtek fehérnye molekuláiig más élettanilag, mint a nő, s hogy élettani sorsuk az embrió nemi kiválasztásától kezdve, teljesen más utak szerint alakul.


A multban nem kevés szó, harag, tinta használódott el a férfi és a nő közötti egyenlőség illetve egyenlőtlenség bizonyítására. Ma már kevesen vannak olyanok, akik szerint a nők társadalmi jogainak korlátozva kell lenni, az emberiség férfi részéhez viszonyítva. A régi közmondás: „A tyúk nem madár, az asszony nem ember”, lassanként eltűnik a köznyelvből és nemsokára egészen feledésbe fog merülni. A nemi egyenlőség eszméje mindjobban behatol a tömegek tudatába. De ha kell és szükséges is energikusan támogatni a nemi egyenlőséget, (t. i. a társadalmit) ne higyjük azt, hogy ez a* még a legkezdetlegesebb igazságérzettől is sugalt elv, könnyen megvalósítható a reális életben. Sehol a világon nem tettek annyit a nemi kiegyenlítődés terén, mint Oroszországban és sehol nincs haladottabb törvényhozás a nőkérdésről, mint a Szovjetunióban. Még sem titok senki előtt, hogy a nő tényleges helyzete nem sokat változott az októberi forradalom után.


És ez nemcsak attól függ, hogy a szociálizmusba vezető, átmeneti korszakban élünk, hanem attól is, hogy a forradalmi elemek érvényesítése e téren nagyon súlyos körülménnyel ütközik össze, t. i. a nemek közötti biológiai egyenlőtlenséggel, a különböző biológiai megterheléssel. A nemek közötti élettani különbség mélyebb és komolyabb, mintahogy az a természettudományt nem ismerő ember előtt látszik. Az élettani egyenlőtlenséget nem szabad úgy értelmeznünk, hogy egyik nem magasabb illetve alacsonyabbrendű mint a másik. A férfi és a nő teljesen egyenértékű s a nemi érés egyenlő lehetőségek kifejlődését rejti magában. De később különbség és egyenlőtlenség áll elő a helyzetben. A férfi és a nő teste teljesen különböző ingerek hatása alatt áll: a férfi szervezete végső, kifejlett állapotában, egészen a legfinomabb szövetelemekig és talán a fehérnye molekuláig is, teljesen más, mint a nőé.


Hála Steinach, Atias, Zaradovski és mások rendkívüli felfedezéseinek, sikerült kísérletileg bebizonyítani, hogy mindkét nem teste egyenlő képességekkel van felruházva (ekvipotenciális), de, különböző mértékben képesek a szervezetükben rejlő lehetőségeket megvalósítani.


A női sors tragikussága t. i. abban nyilvánul meg, hogy a szervezet teljesen egyenlő képessége mellett a nagymértékben fejlett idegrendszer és a bonyolult belső kiválasztási (endokrin) szervek által megkívánt teljesen azonos követelmények és célok dacára is, a nő a férfihez viszonyítva, egyenlőtlenül van biológiai kötelességekkel megterhelve.


Az a kevés öröm, amely a fajfentartás szolgálatában a nőnek osztályrészül jut, egyáltalán nem egyenlítődik ki azon szenvedéssel és kínnal, amellyel valamennyi, még a legegészségesebb nő élete is tele van. Egész élete, a születéstől kezdve egészen a sírig, a zavarok hosszú sorozata, amelyben csak egyensúlyozódni lehetséges, de azokat legyőzni nem vagyunk képesek, mert az embert igában tartja a nemiség.


A nő élete nagyobb mértékben van összekötve, mint a férfié, az általa szült nemi sejtek sorsával. A természet nem követel a férfitől gondoskodást petéinek további sorsáról, miután azok már behatoltak a női szervezetbe és további sorsuk egyáltalán nem érinti testének állapotát. Erkölcs és az állam követelményei komoly kapcsolatot parancsolhatnak a férfinek a földi élet további jelenségeinek szakadatlan, sorát eredményező minden nemi érintkezésnél. De ez valami másodrendű, biológiailag nem kötelező reánézve.


A nő élete korszakokra oszlik, amelyek közül mindegyik rányomja testének és lelkének minden poncikájára, a maga világos bélyegét.


Az első időszak a peték kiválasztódásával kezdődik és az első havi vérzés pillanatában fejeződik be.


A második időszak magában foglalja a nő életét az első havi vérzéstől az első nemi érintkezésig, amikor a férfi petéi a testébe özönlenek.


A harmadik időszak — gyakran a leghosszabban tartó, de mindig a legaktívabb a faj fentartásának kötelező szolgálatában — az első nemi érintkezéstől a havi vérzés megszűnéséig (klimakteria).


A negyedik időszak végül, a klimakteria pillanatától a halálig tart.


Az első időszakban a finom átalakulások egész sora folyik le a testben, amelyek meghatározzák az egyén jövendő sorsát. De ezek a folyamatok nem olyanok, hogy e korban biológiai tragédiáról lehetne beszélni. Ezen időszakban mindkét nem biológiailag egyenlő és a leánygyermek élete ugyanolyan harmónikus mint a fiúé, éppen úgy telve van a létezés örömeivel.


Az első havi vérzés már nagy esemény, a nő életében, mert a boldog gyermekkor végét jelenti. E pillanattól fogva az élet második időszaka kezdődik a fiatal nő számára, melynek folyamán, egykorú fiúkkal összehasonlítva, egyéniségének kifejlődésére nézve a legkedvezőtlenebb feltételek közé jut, mert testében időnként nagyon fontos folyamatok működése kezdődik, hatalmasan körülfogva létezésének minden oldalát, gátolva szellemi munkaképességének normális kifejlődését.


A nemi érés megindulásával egyidejűleg az idegrendszer érzékisége is megkezdődik, a nemi központ izgatódása, amely új érzéseket, vágyakat, élvezeteket és szenvedéseket hoz a fiatal egyén életébe. Nem tagadhatjuk, hogy az agy érzékisége, bizonyos vonatkozásban, az ismert egészséges, éltető „tónus”-t adja az egész szervezetnek és felvillanyozza az emberi szervezet érzelmi oldalát. De ebben a viszonylatban a férfi és a nő között különbség vehető észre. A nemi élet folyamatában a férfinek aktiv, a nőnek passziv szerep jut. A nemi érzés a férfinél fokozza annak aktivitását, vállalkozókedvét, energiáját, alkotó hajlamát, szinte az önteltségig bátor ábrándokkal tölti meg lelkét s bizonyos határon belül elősegíti személyiségének kiformálódását. A nőnél az agy érzékisége csak fokozza passzivitását. Nem a cselekvés és küzdelem szomjával telik meg a lelke, hanem édes ábrándozásokkal beteljesülhető reményekkel és az odaadás vágyával. A férfit tehát aktívvá teszi a nemi érzés, a nőt elnyomja és aktivitása gyakran csak kacérságban nyilvánul meg.


A szülés gyötrelme, egyike a leghevesebb szenvedéseknek, egyáltalán nem kerülhető el és meg nem szüntethető, mert ez a női természet feltétlen szükségessége. Minden nő, aki engedi a fogamzást, borzasztó fizikai megrázkódtatásoknak veti alá. magát, amelyek a biológiai törvény ereje szerint 9 hónap mulva jelentkeznek.


Minden szülés ezenkívül magában hordja az ismert veszedelmet: a halált okozó vérzést, a szülőút lassan gyógyuló és könnyen fertőződhető sérülését. Minden szülés ráüti a nő testére és lelkére a maga bélyegét: szinte elfogyasztja saját magát a gyermekekért és elveszti önmagát, a saját „én”-jét a faj érdekeinek szolgálatában.


Semmi hasonlót nem él keresztül a férfi és ha lehet, semmiben sem fejeződik ki olyan tisztán a nemek közötti egyenlőtlenség és a biológiai tragédia, mint abban a kegyetlen szükségszerűségben, hogy szenvedésekkel kell fizetnie a nőnek, azon rövid pillanatokért, amelyeket a nemi szerelem öleléseiben élvez.


Minnél többször szül a nő, annál inkább a környezet hatása alá kerül, mindjobban a környező élethez kapcsolódik és elmarad a vele egyenlő képességű férfitől, aki ezen időben különféle reflexiókat dolgoz ki magának, amelyek életét gazdagítják. Nem ismerve vagy nem eléggé lévén ennek tudatában, a férfi megszűnik a nőt megérteni és mindketten — hogy úgy mondjuk — különböző nyelven kezdenek beszélni.


Mindaz amit fentebb ismertettünk, nem egyszer hanem sokszor ismétlődik és a nő egész szervezetét megváltoztatja. A nő petéinek sorsával lévén összekötve az egész szexuális működése alatt hozzájuk van láncolva, mint a kényszermunkára ítélt rab a talyigájához és minden, arra irányuló kísérletnél, hogy elszakadjon azoktól és úgy éljen mint a férfi, mind és mindjobban érzi „biológiai rabszolgaságát.”


Ez csak akkor végződik, mikor eljön életének negyedik időszaka, de most átlépi a legszörnyűbb tragédiát — a halált.


A klimaktéria korát elért nő fiziológiája elmúlik a megsemmisülés jegyében. A testében működő összes folyamatok tehetetlenül, mintegy nem akarva, mozognak. A női test ragyogó temploma elavult épületté válik, amely állandóan omladozik s amelyet moha és gaz vesz körül.


A klimaktérikus időszak nemcsak a test elhalásának kora, hanem annak is amit „lélek”-nek neveznek. A szárnyak öszszetörtek és a nemi sejtekkel együtt visszahozhatatlanul eltűnik az élet „tónusa” is, amely nélkül nehéz új életet kezdeni.


De ha a nő nem képes valamikor is megszabadulni e gátló körülményektől, amelyek természetében mélyen el vannak ültetve, ez nem jelenti azt, hogy e biológiai tragédia nem mérsékelhető.


Szakadatlanul tovább kell haladnunk, az élet olyan új formáit keresve, amelyek megédesíthetnék a „nem tragédiáját”.


Mindezeket szükséges elsősorban tudni, hogy megtanulhassuk a nőt megérteni és igazságosnak lenni vele szemben. A nő biológiáját ismerő férfi nem bántódik meg, nem haragszik és nem gúnyolja a nő hirtelen hangulatváltozásait, indokolatlan felindulásait és cselekedeteit, hanem ellenkezőleg, igyekszik mindenképpen segíteni őt.


A szüléseket lehetőleg szabályozni kell a tudomány, segítségével. A tudományt új útak felkutatására kell irányítani, hogy legalább is csökkenthető legyen a női élet biológiai tragikussága.


 


Vissza az oldal tetejére