Főoldal

Korunk 1930 Június

A Panait Istrati eset

 


Hónapok óta a világ majd minden lapja tele van Panait Istrati, a világhírű román író nevével. Az ok Panait Istrati „pálfordulása”. Egyik lap a sok közül például a következőket írja: „P. I. a világhírű román író, akinek eddigi kommunista állásfoglalása közismert volt, tizenhat hónapos oroszországi tanulmányútjáról meghasonlottan tért vissza... P. I. úgy látja, hogy Oroszország elérkezett az erkölcsi csődhöz”. A napilapoknak ezt a beállítását érdemes tisztázni.


P. I. mindig kivétel lény volt, az országutak szabad embere, aki semmiféle fennálló társadalmi rendbe nem tud beilleszkedni. A polgári irodalom: a romantikus P. L-t szeretettel zárta karjai közé. A proletár irodalom, amely mindig kész arra, hogy a keresőnek utat mutasson, nem lökte el magától, de nem is propagálta. Egy szép nap tehát P. I. is eljutott az állásfoglalás válaszútjára. A végleges állásfoglalás előtt P. I.-nek alkalma nyilt ahhoz, hogy megismerje Oroszországot. 1928 szeptemberében maga P. I. egy Francis Jourdain hoz intézett levelében a következőket írja: „Bocsásd meg kedves barátom a mokány mosolyt arcomon, melyet nem rejthetek el, amikor megtudtam, hogy a szegény Nyugat még mindig csak támadni tudja Oroszországot és hogy ezek a támadások nyugtalanítanak benneteket. Minden ilyen alkalomkor kedvem lenne hangosan kiáltozni: Hurrá, nagyszerű — támadnak minket! és elgondolom: az lenne szomorú, ha nem támadnának. Ezzel csak azt akarom´ mondani, hogy jó úton haladunk. Mert mi lenne Oroszországgal, ha az egész világ meg lenne vele elégedve? Hagyjátok ugatni a kutyákat! Ez a hivatásuk. Pe ti amennyire csak tudtok, olvadjatok fel abban a nagyszerű tudatban, hogy az URSS. létezik... Most én itt vagyok, és ki vádolhatna meg engem azzal, hogy megvásároltak? Én nem azért jöttem Oroszországba, hogy itt karriért csináljak, sőt azzal, hogy itt vagyok már félig-meddig elrontottam otthoni karriéremet. Üsse, kő, de a lelkem, az legalább megtisztult. Mert így legalább megmentettem a rothadástól, mely Nyugaton fenyegette; Nyugaton, ahol minden ember, aki még remél és harcolni mer, elfullad a közönybe. Én mindenkit elüzők magamtól, minden szkeptikust, mindenkit, akinek az élet csak élvezet. Köröttem egy küzködő, izzadó új világ él, mely ráveti magát a brutális anyagra, hogy idealizálja azt, az eredmények a végsőre fanatizálják, az ellenséges gyűrű és a fenyegető veszedelmek egyre jobban edzik, acélozzák erejét. Azt kérdezed, mikor irok már valamit Oroszországról? Elárulom neked, hogy minden könyv, mely az itteni állapotokat akarja közvetíteni, már megjelenése pillanatában elavult, olyan gyors itt a fejlődés menete. Egy organizmusról, mely állandó mozgásban van, mely mindig nagyobbodik: nem lehet könyvet írni ... Felszólítok mindenkit, akik az előző években rekedtre ordították magukat a prizornikok (utcagyerekek) szentimentális borzalmaival: jöjjenek ide és nézzék meg, mi lett azokból a milliókból, azokból az utcagyerekekből, akik „a mellettük elhaladónak a kezébe haraptak”. A nevelés ezeknél csodát művelt ... Igen, tudom, még vannak sebek: ott vannak a kulákok, a Nyep, a bürokrácia. De ezek csak tetvek az óriás bundájában, aki fejével a fellegekben jár, miközben egyik lába Minszknél, a másik Vladivosztoknál van. És nemsokára útnak indul. És akkor szűk lesz neki a világ. Higyjetek barátaim, higyjetek bizón és rendületlenül a vörös csillagban, mely az emberiség egén felragyogott...”


Eddig a levél. A kommün emlékkönyvébe, melybe már előzőleg Barbusse és Gorki is beirták a nevüket, Panait Istrati 1929 január 30-án, a következőket írja: „Ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy a szociális építés legragyogóbb példáit láttam itt. A munkakommünök minden egyes tagjának viszontlátást intek és megígérem nekik, hogy a határon túli hihetetlen embereknek mindenütt megmondom majd, hogy egyedül az USSR. valósítja meg az összes jövőreményeket”.


Márciusban P. I. visszatér Párisba és pont hat hónap mulva megjelenik könyve Vers l´autre flamme címen. Csoda történt. Oroszország, mely 1930 január 30-án még a reménykedők Mekkája volt, szeptemberben már a világ legborzasztóbb poklává változótt P. I. előtt. Ha P. I. nem lenne értékes és világhírű író, akkor az egész ügy azzá zsugorodna, hogy egy ember elvesztette az emlékezőtehetségét. De mert nem ez az eset, meg kell vizsgálnunk a csoda okait.


Ha felelőtlenek és könyelműek lennénk, akkor megkockáztathatnónk azt a feltevést, hogy az egész pálfordulás pénzkérdés. Mi azonban nem ütünk meg ilyen hangot. Mi Panait Istrati nyilatkozatához tartjuk magunkat s ez a nyilatkozat ismét egy levél, melyet P. I. egyik berlini barátja bocsátott a Tagebuch rendelkezésére: „...Jómagam osztályom tagjaitól a következőben különbözöm (és mindig is különböztem tőlük): nekik az élet problémája nem más, mint a fizetésemelés és a munkaidőrövidítés kérdése. Én ezeket a kérdéseket nem ismerem. Nekem még a legnagyobb,  miniszterivel felérő fizetés is kevés volt és a legkisebb munkaidő, mondjuk például a titkos rendőrség valamelyik előkelő ügynökének a munkaideje is túlhosszú volt. Értsd meg: Lehetetlen volt, hogy főnökömnél letegyem a munkát és ugyanakkor megkérjem: küldjön el minden évben hat hónapra Egyiptomba és fizesse a költségeket. Főnökömtől nem követelhettem, hogy akkor dolgozzak, amikor nekem jól esik és akkor hagyjam faképnél, amikor kedvem tartja... Igy aztán a magam nagy „osztályharcát” joggal és rosszul Marx nélkül és osztályom nélkül voltam kénytelen kiverekedni”.


Ime: a valódi indokok. Oroszországban nem lehet miniszteri fizetéseket keresni s egy egyiptomi út költségeit a francia kiadók könnyebben fizetik meg, mint az oroszok. A Quartier Latinban könnyebben lehet szórakozni, mint a villanyos kalauzok moszkvai klubjában, ahol a szociális felépítésről olyan „végnélkül” vitáznak. Az országutak szabad emberét Oroszországban munkára fogják. Oroszország nem Quartier Latinbeli kávéház. A romantikát ott elnyelik a traktorok és diszkusziók. Panait Istrati az orosz józanság, a statisztikák, és traktorok, a kollektivizmus varázsa alól nem tudta kivonni magát, amig — Oroszországban volt, de visszatérte után nem tudott ellentállni a Quartier Latin varázsának és újra a Nyugat karjaiba vetette magát...


A Panait Istrati eset: az irodalmár esete. Ott végződik, ahol az élet kezdődik és az irodalom meghal.


 


Vissza az oldal tetejére