FŇĎoldal

Korunk 1930 Június

Az öngyilkos Majakovszki

 


Majakovszki, a forradalom költője, a harc öblös hangú vezérkürtöse, az elefántidomú óriás — öngyilkos lett. Az ok: szerelem. Az öngyilkosság: egyéni tragédia, halál, melynek semmi köze ahhoz az élethez, amit Majakovszki jelentett, ahhoz a tetthez, mely továbbrezeg milliókban. Lenin halála óta nem volt olyan zarándoklat koporsóhoz, mint most Majakovszki kihült teteméhez. A tömeg hangja volt ő és a tömeg hangja nem lett öngyilkos, az él és hat tovább. Halhatatlan. Ha a rendezett Nyugaton öngyilkos lesz egy költő és bucsulevelében megírja, az ok: szerelem, akkor mindenki a szerelem misztériumáról fog regélni. Majakovszki esetével kapcsolatban természetesen egy ország bukásáról cikkeznek most az írástudók. A Literarische Welt előkelő gesztussal, a hallgatással próbál vádolni: „Majakovszki öngyilkos lett. Hihetetlen ez, egy olyan embernél, mint Majakovszki volt.Ugy találjuk, hogy nem illik tettének okait itt találgatni”. A Weltbühne soraiból Henri Guilbeaux káröröme csap ki: „Ebben a pillanatban, amikor az orosz forradalom a bomlás állapotában leledzik, Lenin halála és Trockij számüzetése után ez az öngyilkosság ijesztő szimbolum”. Guilbeaux kulisszák mögötti intrikákról beszél és a végén leszögezi: „Amikor néhány év előtt Jesszenin lett öngyilkos, Majakovszki ezt az öngyilkosságot ellenforradalmi cselekedetnek minősítette. De Jesszenin sohse volt bolseviki. Majakovszki azonban forradalmár volt 12 éves korától kezdve. Ha tehát tényleg szerencsétlen szerelem nyomta volna a kezébe a gyilkos fegyvert, akkor csak azért halt meg, mert már nem volt semmisem, amibe itt e földön belekapaszkodhatott volna. Ha a forradalom nem lett volna bomlásban, akkor a forradalomnak szentelte volna magát és nem egy asszonynak”. A lényeget talán a legjobban a már szinte előkelően objektiv Moskauer Rundschau találja el, ahol a következőket olvassuk : „Mi a Majakovszki probléma magva? Majakovszki a régi arisztoteleszi dogmát: az ember szociális lény — nemcsak szószerint bizonyította be életével, de meg is toldotta azt: igen, szociális lény, mégha költő is. Egész élete és művei csak egy igazságot fejeznek ki: a költő szociális lény... Majakovszki sohse volt individualista, mert mindig harcos volt. Majakovszki kezében a költészet „buzogány”, melylyel, koponyákat tört be... A költő irjon és azzal pont: Majakovszki ezt a poétikai kánont a sarokba rugta. Nála ott kezdődött a költészet problémája: hogyan vihetem teljes közvetlenséggel a tömeg közé szavaimat. Majakovszki csak akkor tartotta művét befejezettnek, ha azt nagy tömeg előtt előadhatta... De hol maradt az egyén, az ő egyéni sorsával, az ő egyszeri életével, az ő individualista lelkével? Ennek az embernek Majakovszki költői műhelyében nem volt helye. Amikor aztán ez az ember először került uralomra: bekövetkezett: a tragédia és így történt, hogy a pszychologizmus ellensége, az individualizmus gyülölője halálra botlott egy tisztára személyes élményen. Az ember visszariad a lélek mélységei elől. És döbbenten vallja be: semmi sem nehezebb mint az embert megérteni. És mégha orosz is és hozzá még költő!” — A Linkskurve májusi száma közreadja Majakovszki bucsulevelét á következő kommentárral. „Közre adjuk a nagy forradalmi költő sajnálatraméltó bucsusorait. Kétszeresen sajnálatos és érthetetlen, hogy a „szerelem bárkája” ép azt az életet zúzta szét, mely a forradalom viharaiban olyan nagyszerű kormányosnak bizonyult”. Maga a levél :


„Mindenkihez! Senkit se okoljatok halálomért és ne csináljatok belőle feltűnést. A halott nem szerette azt. Anyám, testvérek és elvtársak bocsássatok meg (másnak nem ajánlom!), de nem volt más kiutam. Lilja szeress engem. Kormány elvtárs: ha családomnak megélhetést tudsz biztosítani — köszönet érte. Ahogy mondani szokás: „Bevégeztetett”. A szerelem bárkája szétzuzódott az élet zátonyán. Az életnek nem maradtam semmivel sem adósa. Felesleges itt felsorolni az élet szenvedéseit, kínjait és keserűségeit. Éljetek boldogan! Elvtársak: forradalmi proletár írók ne tartsatok kishitűnek. De én nem tehettem mást. Üdvözlet! Wladimir Majakovszki”.


 


Vissza az oldal tetejére