FŇĎoldal

Korunk 1930 Június

Bejárta a kerek világot


Bolyai Zolt√°n

 


BALÁZS FERENC fiatal erdélyi unitárius lelkész s Anglián, Amerikán, Japánon, Kinán, Indián, Palesztinán, Görögországon keresztül visszajött Erdélybe, leült a falujába és megírta egy köpcös kis könyvben, mely a legkülönösebb útirajzok egyike. Utirajztól u gyanis azt várná az ember, hogy az olvasót majd utaztatni fogja s láttatni vele annyit és annyifélét, hogy maga az olvasás felér egy jó darab valódi utazással. Utirajztól képeket, dolgokat, adatokat, különösségeket, idegen tájt, idegen életet vár az olvasó. Nyilván emiatt is írják őket, ez a műfaji jogosultságuk s valamennyi eddigi útirajz is ezért vette be magát az olvasók nyakába. Minden emberben él a vágy: a „milyen máshol?”-kiván-csisága s az útirajzírók ennek a kíváncsiságnak a kiszolgálói színnel, elevenséggel, kifogyhatatlansággal. S ez a kifogyhatatlanság már azért is lehetséges, mert minden táj, minden emberkörnyezet kifogyhatatlan a látnivalókban. Minden utazó más szemmel utazik s minden szem más szögben látja az ugyancsak állandóan mozgó képeket. Az utirajzok örök kipusztíthatatlanságának ez a magyarázata. Mindig érdekesek, — csak eleven és éles legyen az utazó szeme....


Ebben a műfaji vonatkozásban Balázs Ferenc könyve mondom egész különös. Bejárta a kerek világot s akármilyen akkurátusan olvassuk is végig a könyvet, az utirajzok jólfelfogott értelmében alig utazunk, alig látunk valamit. Az utazó Balázs Ferencet ugyanis minden friss szemfülessége ellenére nem a világ érdekli, hanem az önmaga tanulmányi célja. A világból alig lát és alig hall valamit, ami nem tartózik rá. Egyéni utazó. Csak az a kép érdekli, amit benne az idegen környezet reflektál s ezért a legtöbb dologgal nem is törődik. Tele van kalanddal, komplikációval mig egyik világrészből a másikba vergődik. Utközbe volt sokféle minden, élt sokféle foglalkozásból, mosogatott, énekelt — mind a kettőt pénzért. A komplikációit és a környezetét azonban még se nézi és láttatja szemtől szembe sehol, legfeljebb csak akkor és annyit, amikor és amennyi egy filozófémára kitelik abból. Az a különös utazó ebben a könyvében ez a Balázs Ferenc, aki a világkörüli utját azzal a lélek és idegelevenséggel írta meg, ami egy ilyen utazó habituális velejárója, az útat azonban mégis úgy látja és láttatja, mintha egy dolgozószobában tette volna meg. Seholsem a táj és az (ember dialektikusan összeszőtt világa érdekli, ami csak szemtől-szembe látszik, hanem csak az ő egyéni ideológiai szomjúsága, ami a váltakozó ideológiai környezetben mindenütt bővíteni és korrigálni készti nézletein. Minden országban, minden tájban csak az ragadja meg a figyelmét és azt jegyzi fel, ami valamilyen vonatkozásban talál az ő egész speciális szocializmustól, vallástól, fajiságtól, pánhumanizmustól és pánpacifizmustól átitatott életszemléletével. Olyan határozott és csökönyös ebben az utazói magatartásában, hogy mindenütt csak azt látja, amiben kiegészülést, tápot lelhet a szemlélete vagy legfeljebb még azt, amivel vitába bocsájtkozhat. Ezért azután ezt a különös utazót seholsem kötik esetlegessségek, véletlenek s az utazások más váratlan fordulatai. Utja minden állomás előtt tudjuk, hogy kit keres és mit akar. Kötött marsrutával utazik, mint valami ügynök, Mindenütt ugyanaz az egy környezet és ugyanaz az egy árú érdekli és ezért valójában mindenütt ugyanott van : önön magánál. A legkevésbé sem utleíró tehát, hanem ideológus, akinek az utazása abból áll , hogy előbb egy fél világon keresztül valami egész titokzatos és láthatatlan módon, anélkül, hogy tudnónk mikből és miért, kiépíti a világfelfogását Európában, Amerikában, a világ másik felében meg már terjeszti ezt a titokzatosan magábaszivott fluidumot. Ebben a vonatkozásban többé-kevésbé azután mindent megtudunk. Életszemlélete rezdülései, természete friss, góbésan ironikus és vidám vonásait ugyanúgy elárulja s visszaadja vonzó és mosolytkeltő, helyenként balladás törmelékű és eredeti artikulációjú mondataival, mintahogy megtudjuk róla például, hogy vegetáriánus. Ezekben a vonatkozásokban azután könyve tényleg érdekes, mert egy érdekes ífjú lelkiutazását, bukdácsolását, talpraállását ábrázolja keresztül-kasul az egész világon. A könyv, ha ebből a szempontból nézzük, csupa sugár, és dokumentum. Igy utazott egy erdélyi ífjú 1923 és 1928 közt, ezekkel a lélekgondokkal : mit kell tenni, hogy kell élni, mi a bajok oka és melyik a menekvés utja. S ha fezeknek a végső gondjainak az okfejtése és tartalma ismerős is azokból a reformisztikus hevületektől átjárt, egyéni jobbáneveléssel, szövetkezeti szocializmussal s hasonló korszerű de igazi megoldást nem nyujtó gondolatrendszerekből vagy rendszerezési kísérletekből, amikkel a mai magyar középosztályú ifjúság jobbjai próbálkoznak, akkor egyszersmind jeleztük ez ideológus-utazó gondolatainak az értékét is. Nagyon szépek és szimpatikusak ezek a gondolatok ahoz, hogy bujva valahol egy faluban a rossz valóságok dombján egy „szépéletű” és szándékú ember éljen s értve, értetlen esetleg apostolkodjon. Arra azonban már nem elegendők, hogy maga magán túljusson velük. Holott bejárta a kerek világot... (Nagyenyed)


 


Vissza az oldal tetejére