FŇĎoldal

Korunk 1930 Június

Markovits Rodion arany vonata


Becski Andor

 


A Szibériai Garnizon világsikere után sokan vártuk, hogy Markovits Rodion tovább fejleszti azt a vonalat, amely a kényszerhelyzetbe szorított gicsből a tiszta társadalmi forma felé halad. Erre már azért is meg volt a jogcím, mert úgy látszott, hogy Markovits Rodion tisztába van mindazokkal a következményekkel, amiket az írói lelkiismeret tisztasága kötelezővé tesz.


Tévedtünk. Az Aranyvonat című új Markovits-regényben pont az ellenkezője következett be.


Az Aranyvonat a Szibériába rekedt és hazafelé vágyó magyar hadifoglyok története. Fő hőse, (akiben magát az írót kell sejtenünk!) egy tudatlannak látszó, naiv ember, akit a nosztalgia és a honvágy kényszerit minden lépésére. A hazavágyás nagy érzése mellett a regényben minden más eltörpül. A család, a gyermek, a kis ház, a kis otthoni kertecske, ez a legnagyobb hajtóerő. Az a kis szőlőcske a domboldalon, ott a szatmármegyei kis határocskában! Ó, milyen jó érzés még csak rágondolni is! Hát még elérni!... Pedig szerző közben igen érdekes tapasztalatokon megy keresztül. Az események Oroszországban játszódnak s így szédületes dolgokban van része. Szeme előtt folyik a nagy orosz átalakulás. Sőt nemcsak folyik ez az átalakulás, hanem ő maga is részt vesz benne. Persze nem meggyőződésből, hanem csak kényszerből. Abból a kényszerből, hogy haza akar menni. Ez a kényszer hajtja arra, hogy szeretett parancsnokait megmentse, vagy legalább is igyekezzék megmenteni. Ez pedig némi veszéllyel járt az akkori Oroszországban. Dehát mesélték, hogy otthon az embert kérdőre fogják vonni a cselekedeteiért. Ez azonban mellékes. Fő az emberi érzés. Ez az emberi érzés hajtja tehát tapasztalatlan hősünket az átkozott bolsevizmus karjaiba. Szolgálatokat tesz nemes fellebbvalóinak, sőt azok egyenes utasítására kémkedik a bolsevikek között a fogolytábor javára. Ez a tevékenység egy kis lelkiismeret-furdalást okoz ugyan a hősnek, az okos hazai parancsnokság azonban ezt egyenesen elrendeli. Parancs parancs! Lassanként hősünk egész rendes bolsevikké növi ki magát. Sőt mi több: partizán harcossá válik. De ez mind csak kényszer. S ha életét kockáztató hőstetteket is visz véghez, mindig nagyon vigyáz arra, hogy vér ne tapadjon a kezeihez. Igy lesz lassanként kiváló elvtárs. Érdemeket érdemekre halmoz. Ügyességéről és falazóképességéről valóságos legendák vannak forgalomba. Az oroszok ugyanis nem vesznek észre semmit. Az oroszokat mindig be lehet csapni. Igaz ugyan, hogy valami keveset mégis észrevesznek, mert némi bajok mutatkoznak, de ez is csak azt akarja bizonyítani, hogy minden a hazautazásért van. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy számtalan magyar hadifogoly ugyanezt teszi. Rengeteg svindler és hamiskártyás magyar mozog a nagy forradalomban, akik már szépen el is helyezkedtek, de akiket bizonyára ugyan azok az érzések fűtenek. Viszont akadnak magyarok, akiknek lelkiismeretük is van és ha a tömegek nyomorognak, nem mennek különböző jogcímek alatt harácsolni a bőségben élő Kaukázusba, hogy magukat kivonják az egyetemleges baj alól. Szerző belátja, hogy ez is valami, sőt tiszteletreméltó álláspont. De akkor miért szerepel a következő jelenet a könyvben?


Az ezredirodában valami Petz nevű borbélyt látnak el iratokkal, amivel hazatérhet. A borbély fogadkozik a magyar irodistának, hogy csak kerüljön ő haza majd elmondja, hogy jön utánna az irodista is. Ebben a pillanatban lép be az ezredbiztos; a borbély kihúzza magát s mintha folytatná: „Amit rámbiztak azt én becsületesen elfogom intézni.... Megmaradok a forradalom harcosának odahaza is... „Az ezredbiztos azonban kioktatja, hogy a borbély kispolgári mentalitásától nem. vár és nem kiván többet, minthogy otthon csupán — borotváljon. „Nem kell túlozni és képmutatóskodni. Maga, lelkem nem azért megy haza, hogy tovább is az eszmének éljen ... Csak jusson eszébe, hogy egy hónap mulva már képen törli az inasát, mert nem mondta a nagyságos urnak, hogy várjon egy borbélypercet, hanem elengedte”.


Igy nem lehet hazamenni, — szégyenkezik egy sorral lejebb Markovits Rodion. De három oldallal később ő is a balkáni frontra jelentkezik, ugyancsak forradalmi ügyben s reméljük szerencsésen haza is ér.


Az ember megdöbbenve teszi le a könyvet. Vannak tehát érzések (mint például az itt szereplő honvágy és humanizmus) melyek jogcímet adnak egy az író által is elismert nagy emberi entuziazmus kijátszására. Mi nem keressük az okokat, hogy ennek az okfejtésnek mi a logikai alapja. Valószinüleg valami olyan vonatkozás, ami nem tartozik a könyvre. Hisz Markovits Rodion nagyon jól tudja s számtalan változatban már megtanulta, hogy a betű és a regényírás nem öncél. Például még Wallacenál sem. S nagyon jól ismeri Markovits Rodion azokat a hatalmas erőfeszítéseket is, amiket, a két szembenálló tábor, az imperializmus és a munkásság vívnak egymással. Tudja Markovits Rodion azt is, hogy mindkét tábornak megvannak a maga nagyon jól ismert okai a maga igazának a megvédésére. Markovits mindent lát s mégis a két tábor közé bujik s egy szájból hideget és meleget fuj egyszerre. Ő tudja, hogy miért. Mi viszont azt tudjuk, hogy ez legalább is sokkal több, mint az intellektuálisok nagyon jól ismert menekülése a lelkiismeret és a kötelességek elöl. (Kolozsvár)


 


Vissza az oldal tetejére