FŇĎoldal

Korunk 1930 Június

A szlovenszkói magyar irodalom válságához


Fodor Lajos

 


Ujabban mindenfele generációk mozgolódnak, szervezkednek. Makacs pedantériával mérik fel a korosztályokat: meddig érthető a húsz, a harminc, meddig a negyven évesek generációja stb. A szervezkedésben a leghangosabb az 1900-as évjárat, a harmincévesek, akiknek az a tragédiájuk, hogy nem fejlődhettek fel. Sorsuk két malomkő: az előttük járt és az utánuk következő generációk közt örlődik.


Az előttük járt nemzedékkel szemben nem vállalták az apák és fiúk között lévő szükséges differenciákat s ezért feláldozódtak az 1870-es nemzedék céljaiért: Németországban a Bismarck-Spengler, Francia-Országban a revanche, Magyarországon a Rákosi-Tisza generáció céljaiért. Az eredmény: elvetéltség, halál — a születés előtt, — azok számára pedig, akik a Hekatombából kimenekültek tanulság: a forradalom, a harc, a leszámolás az apák nemzedékének ballasztjaival. De maradtak bőven olyanok is, akik képtelenek a helyzet felismerésére, ezek tengetik tovább az apák céljait és jelentik Európaszerte a nemzetközi reakciót. Ennek a frakcióinak a sorsa azonban végleg az utánukjövő generációk forradalmában pecsételődött meg, mert ez a generáció, — ahogy a jelek mutatják — felismerte a fejlődési lehetőségeit teljesen felélt nyugati keresztény civilizáció egyetlen igaz antithezisét, a szocializmust s építi a hozzávezető progresszió útját. Valójában azonban ez a generációk szerinti korosztályozás semmit sem ér, mert minden nemzedék munkája a progressziók és reakciók nemzetközi frontjában nyílik szét aszerint, hogy hol mennyi a korfelelőség. A fenti meghatározást viszont azért tartottuk mégis meg, mert a szlovenszkói magyar irodalom válsága a harminc évesek reakciós frontjának a. szervezkedésével jelentkezik.


Ennek a tábornak sürűsödési pontja néhány vidéki kurián felejtett tollforgatóval együtt az a pár ember, akik a kisebbségi magyar pártok mindenes ujságja, a Prágai Magyar Hirlap köré gyülekeznek. Ez a tábor az utóbbi időben pár ujságcikken keresztül generációvá dagasztva önmagát, bejelentette eljövetelét, értsd: a harminc éves generáció harcos bekapcsolódását a szlovenszkói magyar szellemi tespedésbe, hogy végre megoldják a szlovenszkói magyar irodalom válságát, a tízesztendős semmitevést. Ahogy ők mondják, tíz esztendeig készülődtek „az élmények szuggeszciója alatt”. S tényleg: az 1914—18-as imperialista világháború s az utána következő forradalmakban az európai proletariátus előretörése, a magyar glóbusz szocializmusának a tragikuma, a fehér terror, az első munkás és parasztállam megalakulása a világ egyhatod részén, — mindezek olyan élmények, hogy súlyuk és forróságuk atmoszférájában forradalmi aktivitásúvá tüzesedhetik még egy olyan generáció is, amelyik ezeknek csak tunya szemlélője volt. Kiderül azonban, hogy az ő értékelésükben a világháború „megnem értett pubertásélmény”, az utána következő forradalmak pedig „eszmetótágas”. Élményeik viszont? — a harmincévesek belátták, hogy „le kell szállani az elefántcsonttoronyból” és „be kell kapcsolódni a kis piszkos életbe”.


És az öntudatuk?: — „Európában lassan kibontakozik a harmincévesek világa. Amerikában évek óta fez a generáció uralkodik. Lindberg harminc éves s vele a diadalmas fiatal amerikai fiatalemberek, az erősek, a kisportoltak, a gazdagok” vannak az élen.


És a szocializmusuk?: — „az egyetlen ország, ahol a háborús generáció rá tudta erőszakolni a maga sémáját az életre, Mussolini Olaszországa volt. Ott tényleg a háborús generáció uralkodik és alkot (!), mig Oroszországban a bolsevizmus az 1905-ös forradalmárok sémáját fogadta el!”


S még egy harci jézusmária: — „a megpróbáltatott, erőt gyüjtött, erős és akcióra kész harmincévesek jelentik az aktuális új magyar generációt, senki más”.


Egy tökéletesen elvetélt generáció!


*


Szlovenszkón kétféle magyarul irott irodalom van: szocialista irodalom és polgári irodalom. Az első írói a proletár tömegekkel szemben való szociális felelőségérzetük tudatában (minden belső reakció irtóhadjárata ellenére) egyetemes viszonylatban is helyt álló írást produkálnak. (A megszünt de mindig dokumentáló U j Szó, Barta, Földess, Fábry stb.) A polgári irodalom viszont — válságba jutott. Ez az irodalmi válság valójában azonban osztálykrizist jelent, ami akkor látható világosan kai a kisebbségi keretek figyelembevételével az osztályerők egymáshoz való viszonyát nézzük a szlovenszkói magyarságon belül.


A csehszlovák köztársaság keretei közé hullott magyarság elvesztette maga alól azt a gazdasági alépítményt, amelyet a magyarság hegemóniája a multban biztosított számára. Ez a gazdasági hegemónia, amelynek birtokosa jórészt a polgári osztály volt, úgy determinálta a szellemi életet, hogy az uralkodó osztály hatalma biztosítására minden lehetséges eszközt kisajátított. Az új államkeretek viszont egy más államalkotó néptől tették függővé a magyarságot, főleg a magyar polgárság itt maradt részét, amelyben még mindig él a régi hatalmi beidegzettség (emléke s amelynek az a legfőbb vágya, hogy visszaállítsa a régi helyzet integritását. Ennek a hatalmi vágynak a legfrappánsabb megnyilatkoz irredenta költészet volt, a polgári sovinizmus hangján. (Ölvedy, Reményik, stb.)


Később azonban mind világosabb lett a régi keretek visszaállithatatlansága, s mert a materiális alap megszünt, a leszakadt kisebbségi magyar burzsoázia talajnélkül leng egy fölbomlott és egy kialakuló félben lévő nemzeti imperializmus között. A szellemi életben így következett be a stagnáció. Most már tehát csak az a kérdés, hogy az új helyzetnek a felismerése milyen hatást gyakorol a szellemi fejlődésre.


A kisebbségi helyzet felismerésében határozottan zavarólag hat a régi helyzet emléke. A kisebbségi írástudók hazulról hozott meggyőződése az, hogy minden egyes kisebbségi töredék homogén összetételű tömeg, amelynek céljai és törekvései hajszálig azonosak. Kényelmes polgári álláspont ez, mert félnek észrevenni a súlyos osztálykülönbségeket. Győri Dezső „Kisebbségi Génrus”-elgondolása például szintén hamisan szintetizálja valami hazug egységfogalommá az anyaország testéről levált nyelvi és etnikai magyarságot, mert valójában a gazdasági helyzet Szlovenszkóban is többféle osztállyá bontja a magyarságot.. Minden „Kisebbségi Génius” elgondolás tehát romantikus s ezért komoly építő programmot nem ad, politikai és irodalmi akciók bázisa nem lehet (a válság éppen ezt igazolja), miután minden dialektikai alapot nélkülöz s tagadja az osztályerők dialektikai szerepét és jelentőségét a művészi megnyilatkozásokban. Az ilyen „Kisebbségi Géniusz”-szerzők szociális meggyőződése különben is nulla, mert hamis beállításaik elkendőzik az osztály-kizsákmányolás tényét a kisebbségi magyarság keretein belül. A , .kisebbségi sors” prófétái azt sem látják, hogy a kisebbségi sors megszűnése egyáltalán nem jelentene szociális szempontú változást, mert csak egyszerű átkapcsolás lenne az egyik nemzeti imperializmusból a másikba, úgy hogy, akik például ma még csak egymillió szlovenszkói magyaron élősködnek, akkor még teljesebben élnének vissza az anyaország osztálypolitikájában.


Egy ilyen Győri Dezső-féle kisebbségi helyzet-felismerés természetesen már előre meghatározza a hozzátartozó polgári írócsoport ideológiai szövetkezésének az útját. Érthető tehát ha maradék nélkül vállalnak közösséget az Erdélyi Helikonnal és Babits Mihálylyal, (aki szervezkedésük archimedeszi pontja), hogy teljes legyen a magyar burzsoázia összefogása a szocializmus likvidálásáért. Frazeológiájukat ezért attól a Babitstól veszik, aki a legteljesebben árulta el Adyt és „kurzusított” át minden értéket, aki forradalmi akcióba lendítés lehetett volna Magyarországon. A sarkalatos Babits formula szerint ugyan az „írói termelés, az alkotás” irányítását akarják Szlovenszkón megteremteni a kritika eszközeivel, valójában azonban a cél az arcvonal kiépítése a dolgozók érdekét védő irodalmi megnyilatkozások ellen.


Egyik publicistájuk Szvatkó Pál különben így foglalja össze kulturszemléletük szentháromságát: „Páris, kultura, civilizáció”. Vegyük sorra őket :


Páris: az európai burzsoázia szennyének a reservoirja.


Nyugati kultura: — a polgári dekadencia szuperlativusza. — A művészi megnyilatkozások terrorisztikus lefoglalása a burzsoázia számára. — Harminc millió ember fegyverben. Tízmillióval több, mint 1914 előtt. — Minden kémikus Nyugaton a kékgázak gyártása körül szorgoskodik. — Gáz és hadsereg, mint a nyugati kultura biztosítékai. — Tizenkétmillió munkanélküli. — A pápa Mussolinit „az isteni gondviselés apostolának” deklarálja. — Élmények: a filozófiában Spengler és Bergson; a szocializmusban MacDonaldt; a művészetben és a tudományiban! a Louvre és a Sorbonne: — a szociológiában Charles Gide; a taktikai élmény pedig a „jól szervezett Action Francaise”.


És a civilizáció: amig Nyugat a civilizáció hirdetésével hódítja Egyiptomot, Indiát és Chinát, a fellachok 95 százaléka trahomás, 15 millió kinai útban van a teljes megvakulás felé stb. stb. stb.


Mi lehet az értéke annak a generációnak, amelynek ezek az élményei és nem mer eljutni a következtetéshez? (Brünn)


 


Vissza az oldal tetejére