FŇĎoldal

Korunk 1930 Június

Hollywood két mérlege


M√°trai Ede

 


A napilapok gazdasági rovatában rövid, de sokatmondó hír jelent meg az amerikai filmkapitalizmus gazdasági erejéről. Dominich & Dominich newyorki pénzügyi érdekeltség ideiglenes jelentése szerint 2 milliárd dollár van az amerikai filmiparba fektetve. Az évi brutto bevétel film eladás és bemutatásból: 1 milliárd dollár. A filmiparban foglalkoztatott egyének létszáma 235.000, akiknek évi összfizetése 470 millió dollár. A hangos film ujszerűsége és a bevezetését kísérő óriási reklám következtében a nagy filmtrösztök pénzügyi pozíciója rendkívül megerősödött. A beszélő filmre való áttérés folytán a film előállítási költségei 25—35 százalékkal emelkedtek. A fokozódó termelési költségek a tőkeszegény vállalatok felszívásához és nagyarányú tőkekoncentrációjához vezetnek. A beszélőfilm megjelenése óta hallatlan mértékben meggyorsult az önálló mozgószínházak megszűnésének folyamata. Az Egyesült-Államok 20.500 mozgószínházából csak 5000-nek van beszélő filmek előadására alkalmas apparátusa. A készülékek horribilis beszerzési költségei, a filmgyáraknak a különböző rendszerű apparátusok által teremtett monopóliuma, szükségszerűen az önálló, főképpen kis mozgók megszűnéséhez, illetve a filmgyárak általi összevásárlásához vezet. A hangos film szenzációja újabb tömegeket hódított meg a mozi számára, ami megnyilvánul a mozilátogatók számának jelentékeny emelkedésében. Ennek következtében néhány társaság azzal számol, hogy az 1929. évi tiszta nyeresége az 1928. év üzleti eredményeinek kétszeresére fog emelkedni. A filmexport is erősen fokozódott. 1929. első kilenc hónapjában 5.5 millió dollár értékű film került külföldre, míg az 1928. év azonos időszakában csak 4.7 millió.


Ez volna hát a mérleg egyik oldala. De nézzük csak meg, hogyan állnak az ügyek a „Tartozik” rovatban. A 25—30 év előtti mozgó képektől a technikai felkészültség maximumával, óriási apparátussal és rengeteg költséggel készülő „monumentális” filmekig ivelő szédületes iramú fejlődés egy érdekfeszítő témájú filmhez hasonlítható, amelyben felfokozott tempóban gördül a cselekmény a végső kifejlés felé.


De mi nem elégedhetünk meg azzal, hogy a film külső fejlődésének óriási arányait regisztráljuk. Azt kell megvizsgálnunk, hogy teljesítette-e a film azt a szociális misszióját, amely éppen sajátos technikai lehetőségei folytán, a többi művészetekhez viszonyítva aránytalanul nagyobb mértékben adódott a számára? Erre a kérdésre a leghatározottabb nem-mel kell felelnünk. Sőt még azt is hozzá kell tennünk, hogy a polgári film és főképpen az amerikai film sokkal kevésbbé tett eleget e hivatásának, mint bármely más művészet. De nem is tehetett eleget. Mert a film a magasfokúan technizált kapitalista társadalom legsajátosabb mechanizált kifejezési formája és mint olyan már fiziológiájánál fogva is, az összes művészetek között a legtipikusabban viseli magán az árujelleget. Itt elegendő utalni arra, hogy milyen óriási technikai felkészültség, személyzet, munka és pénz szükséges egy-egy film előállításához. Minthogy a filmet gyártják, természetszerűen éppen úgy alá van rendelve a kapitalista termelés árútörvényének, mint minden más árú. Miután a kapitalista termelés legfőbb irányítója és egyetlen célja a profitszerzés, magától értetődőleg a film is elsősorban a profit és extraprofit mértékének szempontjából jön tekintetbe. Éppen annyira drasztikusan árújellegű, mint egy doboz szardínia, vagy egy Reg. U. S. Pat. Off. tökéletes rágógummi. S bár „szellemi” termék és „kulturszükséglet” a film, mégis az a „kultura”, amelyet a polgári és főleg az amerikai film produkál, az elképzelhetően legrosszabb minőségű tömegárú,  miután nemcsak a primer vegetativ életszükségletek kielégítését szolgáló árúkat tipizálják, standardizálják, hogy tömeggyártás révén kisebb termelési költséggel nagyobb profitot szerezhessenek, hanem a „kulturát” és a „művészeteket” is.


Ezek is ilyen standardizált tömegárút képeznek. A „fogyasztók” ezen a téren is hat. eng. és törv. véd. szellemi tömegárút kapnak. A milliós példányszámokban megjelenő standard Magazin-t az elengedhetetlen meztelen görlök-kel, a széria kalandorregényeket, amelyek szinte futószallagon készülnek, annyira látni rajtuk az egykaptafaságot. A patent revüket és a trade mark jazzband-et. A first clase színházat és a stopperórával gyártott „képzőművészetet”. No és természetesen a filmet, pontosan méterre előírt happy end-del, a szigorúan kiszámított könny és mosolymenynyiséggel, a standardizált strokkal, a másodperc tized részére beállított effektékkel. Mind azt a dollárral és géppel előállítható álkultúrát, amelyet a szédületesen fejlett ipari civilizáció nyujtani képes, azt mint adja az amerikai filmkapitalizmus. Ontja, okádja magából a szabadalmazott, testhez álló ideológiát, a standardizált műveltségdózisokat, a szabványosított agyvelőtölteléket, az automatikusan működő, kartotékizált erkölcsi normákat, a vegytiszta 100 százalékos amerikanizmust, a garantáltan valódi, elektromos úton előállított gentlemanlike magatartást, a sűrített levegővel készült faji öntudatot és a komprimált bornirtságot. A yenki poeple, a hiperkoncentrált trösztkapitalizmus gigantikus játékszerei között álmélkodó naiv gyermek (de az igazi gyermek természetes őszintesége és intelligenciája nélkül) egy roppant erővel működő szellemi sablonizálás, skatulyázás, normalizálás alá került. Az anyaméhben fejlődő embrió (pfuj, milyen erkölcstelenség!) fajtiszta kitenyésztésétől egészen a villamos zenekarral kísért II. osztályú, chronométeres utolsó kenetig, dagasztják, gyúrják, gőzölik, fogyasztják, préselik, sűrítik, formálják, rubrikázzák, könyvelik, kontrollálják, mérik, szorozzák az amerikai polgár szellemét. Wells, Capek, stb. utopikus gépembere ma már nem fantázia. Az egyéniség, az individualizmus szent nevében egy szörnyű szellemi Szaharát, egy standardizált szürke masszát, egy a modern tejgazdaság minden vívmányával felszerelt fajtehenészetet nevelnek az emberekből. E Made in U. S. A. ember és egy valódi tehén között csak annyi a különbség, hogy ennek az „egyén”-nek „szellemi” táplálékra is van szüksége. Ez azonban nem jelent minőségbeli differenciát. Vagy ha igen, úgy semmiesetre sem az „egyéniség” javára. A tehenet egyidőben csak egyszer lehet megfejni. De ez a fejétől, — amelyben agyvelő és gondolatok helyett egy „His Masters Voice” gramofon van beszerelve — a lábujjáig kívül-belül standardizált, tipizált, ördögi felforgató eszmék ellen impregnált „egyéniség” egyidőben és minden időben, számtalan helyen és módon fejhető s mindenhol bőségesen bugyog belőle az édes, csiramentes — profit.


Amerikai kultúra nincs, csak kulturált amerikaiak vannak, akik felháborodottan és szenvedélyesen harcolnak e fékevesztett és rettentő perspektívákat nyitó racionalizált szellemi posványosítás ellen. Azonban e küzdelem eddig sajnos nem sok eredményt mutathat fel. — Ez a szellemi spanyolnátha azonban nem lokalizálódik csak az U. S. A.-ra. A guruló dollár mindenható ereje előtt leomlanak az összes politikai és gazdasági határsorompók. És az amerikai film, ez a szellemi futószalag körültekeri már az egész földet. Agitálva nemcsak a Ford autóért és Fyffes banánért, hanem a képmutató, üres, sematizált, bussines-es yenki életfilozófiáért, az Oncle Sam imperializmusért, a demokratikus blöffért, a szériázott életformákért, a fertőtlenített faji gőgért és a trösztkapitalista paradicsomért. Ez tulajdonképpen az amerikai imperializmus világinváziójának legfőbb veszedelme. Nem a széria autó és a tipizált manzsettagomb, hanem az emberiségnek a legmodernebb technikával végbemenő idiótizálása.


Hogy vannak „jó” amerikai filmek is?! Hát ez is csak blöff, de legalább nem olyan otromba és ízléstelen, mint az U. S. A. szellemi „fölény” egyéb megnyilvánulásai. Az az egynehány a dekadens polgári kultúra átlagnivóját elérő, esetleg meghaladó film, amely szinte nyomtalanul eltünik a hollywoodi giccs áradatában, nem amerikai, hanem csak Amerikában készült film. Ezeket a filmeket európai rendezők, európai színészek, európai szellemben csinálták, az U. S. A. gazdasági, technikai inváziója és a feltörő szociális forradalom kettős, kibírhatatlan nyomása alatt öszszeroskadó, lassan elvérző polgári Európának. Amerika és Hollywood nem adhat mást, mint ami lényege ; — a mechanizált idiotizmust. Chaplin nem Amerika.


Chaplin a végveszélyben forgó egyéniség, aki rettegve menekül az eldologiasodás minden oldalról rázúduló áradata elől. Az emberiségért kétségbeesetten küzdő ember, aki még nem találta meg a kapitalizmus csorda individualizmusából az egyéniségek szabad összetevődésén alapuló szocialista kollektivitásba vezető útat.


A hollywoodi mérleg tartozik rovatában benne van az egész kapitalista civilizáció összes fedezetlen és fedezhetetlen tartoemberiséggel szemben. A kapitalizmus nem zárhatja le a mérleget, nem vonhat egyenleget. Ezt a műveletet, a történelmi fejlődés már egy új, magasabb emberi közösség feladatául tűzte ki. (Bécs)


 


Vissza az oldal tetejére