Korunk 1930 Április

A férfi ösztönélete


Kodolányi János

 


Feldmann azok közé a pszichoanalitikusok közé tartozik, akiket elsősorban a beteg ember meggyógyítása érdekel. „Akármennyire is lenyügözők a mesterien felépített freudi rendszerek, akármennyire is csábítóan egyszerű Adler emberszemlélete, akármennyire is tetszetős a filozófiára hajló elmének Rank metapszichoanalizise, a gyakorlatban Stekel útján járunk, inert így kezünk nincsen megkötve, gyógyeljárásunk hajlékony és rugalmas marad. Nyugalmas óráinkban elmerenghetünk az emberi lélek káprázatosan szép és bonyolult gépezetén, de amikor a szenvedő embertárs fordul hozzánk segítségért, akkor csak feltétlenül biztos eszközökkel szabad dolgoznunk, melyek tapasztalat szerint célhoz vezetnek” – mondja a könyv elé írt nagy tanulmányában.


S. Feldmann minden művén végigvonul ez a jellemző tendencia. A legszigorúbb empiriából indul ki s gondolkozásában nem köti semmiféle már kész rendszer tetszetősége, sem egy speciális saját rendszer dogmatizmusa. Mindig az adott esetet szemléli s következtetésének egyetlen célja: a beteg meggyógyítása. Néha az ortodox freudi gondolkodást fogadja el, néha Stekel, sőt Rank módszerét követi, a beteg újranevelésében felhasználja Adler módszereit is, mint ő maga írja: „A gyakorlatban azt látjuk, hogy egyik esetben a klasszikus és „ortodox” freudi gondolatmenet az az Ariadne-fonál, mely a lélek labirintusából kivezet, a másik esetben pedig az egyszerű adieri emberismeret”. Analitikusok, akik elsősorban a rendszer tudományos kiépítését tűzik ki célul, sőt: egy új világszemlélet megalkotására is törekszenek, ezért Feldmannt nem minden gúny nélkül nevezik „eklektikus”-nak, azonban mégis csak az a fontos, hogy a beteg ember meggyógyuljon s hasznos és munkás tagja legyen egy egészségesebb társadalmi rendnek. Igy a tetszetős és hiú elméleti spekulációknál valóban többre kell értékelnünk Feldmann konzekvens, nyílegyenes és mindig praktikus, a reális életben gyökerező eljárását. Stekel gátlásmentes ruganyossága hasonlítható az övéhez.


Ebben a testes és jól megírt kötetben a férfi ösztönéletének fejlődését, elferdüléseít s konfliktusait mutatja be a gyermekkortól az apaságig. Mindig egész sereg klinikai esetből indul ki és egyszerű, könnyen érthető s hézagmentes következtetéssel tárja fel előttünk az ösztönélet mozzanatait, funkcióit és funkciózavarait, sohasem tévesztve szem elől a célt: a betegség kiküszöbölését, a zavar megszüntetését. S miközben exponálja a különböző jellegzetes eseteket s lebonyolítja azok tüneti analízisét, rámutat a terápia legcélravezetőbb módszerére is. Az előítélet-mentes beállítás már magábanvéve is előítéleteket rombol. (Vonatkozik ez a minden részletkérdésben csak Freudhoz, vagy csak Adlerhez ragaszkodók előítéleteire is). A terápeutikus analízist, mint szigorúan összefüggő lánc szemeit pergeti, semmi sem kerüli el a figyelmét s nem riad vissza attól sem, hogy fizikai megbetegedések mögött meglássa a lelki rugókat, mégolyan esetekben is, ahol az orvos csak fizikai bajt állapíthat meg. (Egy igen érdekes, izgalmas analízisében szemünk láttára bontja ki egy paciens olyan természetű funkcionális zavarainak lelki hátterét, amelyet a legképzettebb belgyógyászok puszta fizikai betegségnek ismertek fel s persze hasztalanul gyógyítottak).


De különösen hasznos a könyv azok számára, akik pedagógiával foglalkoznak. Gyönyörű s drámaian érdekes naplót találunk a kötetben egy betegtől. A napló végigvezet bennünket a paciens kora gyermekségétől, férfikoráig a fejlődés egész fázisán s szinte kitapinthatjuk a pontokat e lélek kialakulásában, ahol a fejlődés hajótörést szenvedett, A naplóhoz fűzött analízis pedig rámutat az okokra, amelyek ezt a lelket hamis beállítottságba kergették. (Nagyon érdekes lenne a naplót összevetni néhány irodalmi alkotással: Tolsztoj „Gyermekkor, ifjúkor” című müvével, vagy Strindberg önéletrajzi munkáival például. A művészi alkotás sok még homályban lappangó törvényére s folyamatára derülne fény!) Azok pedig, akik gyermekneveléssel, vagy emberi lelkek irányításával foglalkoznak nem is nélkülőzhetik ezt a könyvet. Szinte csodálatos az a -szívósság, amellyel tanító és tanár képzésünk még ma is ragaszkodik elavult pszichológiai rendszerekhez. Aki Feldmann új könyvét csak felületesen is forgatja, meg kell hogy döbbenjen tanításuk egész természetellenes módszerén, amellyel szisztematikusan tenyészti a beteg emberek tömegeit, a társadalmi berendezkedés sok erőszakos, betegségbe kényszerítő jelenségén s legfőképen a szexuális morál tarthatatlan hipokrizisein. Ma már kezünkbe van a módszer, amellyel rengeteg bajt, betegséget, tragédiát és konfliktust megoldhatunk, megszüntethetünk, sőt megelőzhetünk, de a társadalmi morál, a hivatalos nevelési rendszer s a neurózisában makacsul megmaradni akaró társadalmi organizáció csak igen-igen nehezen vesz róla tudomást. Pedig ezt a könyvet oda kellene illeszteni minden pedagógiai könyvtár szakkönyvei közé, s végre be kellene látni, hogy Wundtnál nem szünt meg a pszichológia fejlődése.


A könyv nagyon sok életunt s kétségbeesett embernek adhatja vissza a gyógyulásba vetett hitet, az életörömet és a munka szeretetét. Szülők mint valami nyitott ablakon, pillanthatnak bele rajta keresztül gyermekük lelkivilágába és sok olyan látszólag korrigáihatatlan jellemvonást változtathatnak meg, amit eddig tehetetlenül szemléltek. Ráébredhetnek saját felületességük, mulasztásuk, vagy oktalan maradiságuk tudatára. Akik szülőknek, kétségbeesett embereknek szolgáinak pozíciójukban tanáccsal, revízió alá vehetik emberismeretük alapjait. Uttörő könyv a magyar pszichológiai irodalomban s a stílusa is könnyű, világos, pontos és egyszerű. (Budapest)


*Dr. Feldmann Sándor: A férfi ösztönélete.


 


Vissza az oldal tetejére | |