Korunk 1930 Április

Szemelvények a világháború idejéből

 


A NEMZETI IRODALOM LELKESEDIK


Sír a lelkem örömében


Simeonként, hogy megértem.


Ez új korod hajnalát,


Hogy láthattam ezt a képed,


öntudatra ébredésed,!


Mintha csak most érteném meg


Petőfi egy-egy dalát!


(Szabolcska Mihály: Hadbaszálláskor, Magyar Figyelő, 1914 október).


*


„...Én csak arra a Moltke féle híres mondásra, utalok, hogy „a háború Isteni intézmény”. Ez a mi adott esetünkben azt jelenti, hogy a növekvő s a háborút közvetlenül előidéző politikai ellentétek csak okozatai annal: a hatalmas fő oknak, hogy annyi, idő, negyvenhárom év óta, nem volt háború!... (Az örök béke ideája) csak utópia marad, ép mert az örök béke a civilizáció nevében oly ösztönöket és képességeket akar megbénítani bennünk, melyek nélkül megszünnénk emberek vagy legalább is: küzdő emberek lenni... A tegnapnál vagyunk, kérdjük: mehetett volna-e ez így tovább? Elkellett valami változásnak következni. És ime: tegnap még minden nyegle éle és szentségtörő gúny volt. Az őrület gombái nőttek körölöttünk a Nyolcasoktól a Futuristákig, és ma? Ma, hogy az érvágás megtörtént, hogy az a „furcsa folyadék” a vér, olyan bőven folyik, minden szörnyű nagy áldozatok dacára is mily lelkes vihar ragadja el a lelkeket! Tisztulás, emelkedés ez: tegyük hozzá: mentése a nemzetek veszélyeztetett szellemi értékeinek; hiába, a háború mégis csak „Isteni intézmény!”


(Pékár Gyula: Nemzeti értékek a világháborúban. Magyar Figyelő 1915 június).


 


*


VEZÉRCIKK


„Vasárnap reggelre már izgatottan várták, hogy nem vonultak-e még be Belgrádba. A leszámolás és megtorlás szomjúsága mutatkozik meg ebben a türelmetlenségben. Mért várnak? Mért késnek? S mert a mámor mindenkit hadvezérré tesz, ezer terv kalandoz a levegőben, hogy mi-képen lehetne a leszámolást hétmérföldes csizmákkal siettetni. Aki ezekkel a kalandos tervekkel józanságot próbál szemközt szegezni, annak odavágják a dadogó Sükey híres március tizenötödiki mondását: „nem kellenek ilyenkor az okos emberek!” S talán annyiban igazuk van a mámoros tömegeknek, hogy a diplomácia és a politika sohsem tudna olyan háborús tömeghangulatot teremteni, mint egy katonabanda parázs muzsikája s mint egy doppergést utánzó, rétegről-rétegre átragadó tempós jelszó: Bel-grád-bal Bel-grád-ba! Ez a hangulat kell s ezt a hangulatot nem lehet, nem is szabad lerontani. Végre is ezek a tömegeik mennek a háború tüzébe, ezek viszik oda fiatal életüket. Derék és jótékony mámor ez, mint a mesében a hegyoromról leugró Psychét egy felhő, úgy engedi sértetlenűl az ismeretlen és bizonytalan sorsba ugrani a tömegeket a mámor. Ezer Sokratesnél többet ér ilyenkor a Rákóczi induló. El volt rendelve a mozgósítás? Gyujtson a Rákoczi! Estére már indulni kell? Szóljon a Rákóczi induló. Holnap talán már szemközt kerülnek az ellenséggel? Akkor is csak szóljon a Rákóczi-induló. És legyen mámor, lelkek kábulása, hogy ne hallassék ki belőle édes anyák zokogása. Igy van ez jól, így kell lenni.. És hála a gondviselésnek ez a mámor rajta ül az egész országon”. (Pesti Hirlap, 1914 aug. 15).


*


EGYHÁZI GONDOLATOK A HÁBORÚBAN.


„Talán sohasem volt oly szembeszökő, hogy a papság munkásságát mennyire igénybe veszi a háború... És csak helyeselni lehet, ha a hadvezetőség a katonaság vallásos érzületének ápolását elősegíti: hisz a vallásosság a vitézségnek és a halált megvető bátorságnak, a legfőbb hadierényeknek legjobb élesztője... Ha Bougaud ma feltámadna, ha látná, hogy a francia köztársaság belügyminisztere most a háborúban adott ki körlevelet, melyben megtiltja a háborúhivatalnokainak, hogy nyilvános istentiszteleten résztvegyenek; a hadügyminiszter pedig eltiltja, hogy a kórházakban misét mondjanak; viszont ha hallotta volna a nagy német császár szavait mikor a háborúra kivonja kardját, így szólt: Most pedig menjetek a templomba s boruljatok le az Ur előtt; ha hallaná, mikép ád minden egyes kivívott győzelem után hálát az Istennek; ha látná azt a nagy hitet és istenfélelmet, mellyel seregeink a harcba indultak: meg Vagyok arról győződve, hogy az ő nagy francia szive meghasadna, mert előre látná bálványozott nemzetének újabb vereségét”.


(Mihályfi Ákos egyetemi tanár — „Háborús előadások a budapesti egyetemen, 1914—35, szept. 1).


*


„A háború keresztény látószögből nézve nem azért oly borzasztó, mert benne sok ember meghal, hanem, mert benne számos a hirtelen halál s mert benne rengeteg emberlélekre nézve dől el váratlan készületlenséggel a boldog vagy boldogtalan örökkévalóság óriási dilemmája... A katonai szabályzat egyik pontja világosan előírja, hogy indulás előtt előbb gyónásra kell vinni a csapatokat. De hány esetben nem tartjuk be ezt a szabályt — s így csak elmarad a lélektisztulás ama csodálatos nagy eszközlője, mely nemcsak a lelkiismeret békéjét s Isten kegyelmét adja vissza a védekező embernek, de nyugodttá, erőssé és halálmegvetővé teszi. Ha meggyónt is a csapat, de jó hosszú idő telik el, mig esetleg a golyó eléri szegény harcosainkat; hetek mulnak el néha csendes ténfergéssel a front mögötti hadállásokban; azalatt töméntelen bűnveszély környékezi szegény fiainkat. Istenkáromlás, erkölcstelenség, bőven kínálkozó alkalom házasságtörésre — mind untig elég arra, hogy reszkető aggodalmat keltsen az ilyen lelkülettel ismét a golyók elé kerülő honfitársak lelki felkészültsége s az örök Bíró előtt megjelenőknek örök sorsa felől. Hány ezernek (ne adja Isten, hogy hány tízezernek!) lesz ez a háború nemcsak földi élete hirtelen összeroppantója, de örök siralmának, örök kárhozatának is szomorú bevezetője”.


(Bapgha Béla SJ. Magyar Kultura, 1915. 11. sz.)


*


„Szó se róla: a tengeralattjárók nem éppen keresztényi dolgok és nem a szeretetet szolgálják. Épp oly igazságtalanok, mint a Mammon. De szükségünk van rájuk, mint ahogy Jézus szavai szerint szükségünk van a Mammonra is. Hisz épp az a szép és a csodálatos, hogy a mostani időkben minden cselekedetünket Jézus szavai nyugtázzák”.


(G. Tolzien, Domprédikátor).


*


„Nem a mi bűnünk, hogy a háború vérözönében a hóhérmunkát is nekünk kell el végezni. A katonának a kezébe nyomták a hideg vasat. Használja azt minden szégyen nélkül, szuronyát verje be ellensége bordái közé, a puskatussal törje be a fejét: ez ma az ő szent kötelessége, ez az ő istentisztelete”.


(Schattler, táborilellkész).


*


SZOCIALISTA GONDOLATOK IMPERIALISTA HÁBORÚ IDEJÉN.


(A stuttgarti (1907) és baseli (1912) kongresszusok majdnem egyszövegű határozataiból: „Mindent megtenni, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel a háború kitörése megakadályoztassák. Ha a háború mégis kitörne, akkor odahatni, hogy a háború által előidézett gazdasági és politikai krízist a nép felrázására, felhasználjuk és ezáltal a kapitalista osztályuralom végét siettessük”).


A valóságban:


„A világháború a szocialistákat különféle táborokra szakítja. Az Internacionále ezt nem képes megakadályozni. Éppen azért a háborúban nem lehet felhasználni, az Internacionale kimondottan békeeszköz”.


(Kautsky, a baseli manifesztum egyik aláírója).


*


„Ez a háború fogja a legjobban megmutatni, hogy a szakszervezetek milyen áldásos nevelő hatással működtek, hogy milyen nyugodtan bízhatja rá magát a nemzet erre a nevelésre ezekben a súlyos időkben. Ha igaz, hogy 1866-ban a porosz csapatok előnyomulása a tanítók győzelme volt, akkor most teljes joggal a szakszervezeti titkárok győzelméről lehet beszélni”. „Frankfurter Volksstimme”, 1914 aug. 18.


„Az ágyúk moraja, a géppuskák kattogása és a lovasrohamok a népszabadság demokratikus programjának a megvalósítását jelentik”.


(Népszava, 1914 aug. 31 ).


 


„A szociáldemokrácia sohse űzött antimonarchikus propagandát és távol állt tőle minden pozitiv köztársasági propaganda... Az az állítás, hogy a novemberi felfordulást a szociáldemokrácia akarta, vagy előkészítette volna, csak ellenfeleink nevetségesen őrült agitációs meséje”. (Scheidemann, Berlin 1922 jun.).


 


„Milyen új tények voltak azok, melyek a szociálista pártok júliusi békehangulata után a háborút igenlő állásfoglalásra birták a szocialista pártokat? Uj tény volt — magának a háborúnak a ténye. Uj tény volt — az ellenséges invázió reális veszedelme... A háborút megelőzően egy jelszó lehetséges csak: „Éljen a béke!” A háború kitörésének pillanatában ez a jelszó igen gyakran azt jelentené; „Éljen a saját vereségünk!” De az általános védkötelezettség idején, amikor a háború idején a szó szoros érteimében néphadsereggé válik a hadsereg: ez a kívánság lehetetlen s a legkevésbé éppen a néptömegek értenék meg. A néphadsereg korában nincsen népies párt, amely — ha már elháríthatatlanná vált a háború — ne volna kénytelen a győzelmet kivánni és elősegíteni, ha csaknem akarja magát kitenni annak, hogy maga a nép fordul el tőle. A győzelem elősegítéséhez pedig minden parlamenti pártnál legelsősorban a hadviselés eszközeinek a nyujtása, tehát a hadviselés költségeinek megszavazása tartozik.... Elsősorban pedig semmiféle szocialista párt nem tűrheti, hogy saját országába más, elmaradottabb ország hadserege betörjön: s ezen semmit sem változtat az sem, hogy az illető szocialista párt esetleg tudja és megállapítja, hogy saját kormányát illeti a háború kitöréséért a felelősség... A háború maga a megtestesült történés. Elhatározások, vagy elvi álláspontok semmit sem érnek benne, csak az jelent valamit, ami történik. S a háború ez a legnagyobb terror ezt a maga természetét kérlelhetetlenül ráterrorizálja mindenre, amivel vonatkozásba kerül. (Az Internacionáléra is). A háború után újra egymásra találnak az ellenségek, viszont... Az Internacionálére veszély származhatna abból a viszályból, amely egyes pártokon, főleg a német párton belül, a párt magatartásának kérdésében kitört (Liebknecht). Ez csakhamar heves vitákra, összetüzésekre, sőt sajnos Németországban fegyelemsértésre is vezetett. Ezek a viták azonban legrosszabb esetben belső pártválságra Vezethetnek, de semmiesetre sem az Internacionále megbontására... Az Internacionále eddigi jelképes ereje a háború előtt is komoly tényezője volt már a legújabb kor történetének s e háborún keresztül is csak odajutottunk ahová háború nélkül jutottunk volna; oda, hogy döntő tényezője legyen. És így értelmezve, a mai rettentő napok kaoszában is szabad kimondanunk a bizton bizakodó szót: az Internacionálé nem volt, hanem lesz”. (Garami Ernő: „Az Internacionále és a háború” Szocializmus, 1915 május 1).


*


„Az összes szocialisták 1912-ben ünnepélyesen kijelentették Baselben, hogy a küszöbön álló európai háborúban nem láthatnak mást, mint az összkormányok „gonosz” és reakciós művét. Valamit, ami a kapitalizmus összeomlását sietteti, amennyiben természetszerűen felidézi a forradalom tényét. Jött a háború és kitört a krízis. Forradalmi taktika helyett a szociáldemokrata pártok a reakciós taktika módszeréhez folyamodtak, amikor saját kormányaik és saját burzsoáziájuk mellé állottak. A szociálizmusnak ez a direkt elárulása a II. Internacionálé halálát jelenti (1889—1914)”


*


„A mostani krízis legszomorúbb jelensége: a polgári nacionalizmus győzelme, a sovinizmus győzelme az európai szocializmus felett. Az eredmény: opportunizmus. Az opportunizmus lényegében ennyit jelent: osztályok együttműködése háború idején; a forradalmi szocializmus és a forradalmi harc feladása; alkalmazkodás a polgári nacionalizmushoz; Marx szavainak tagadása: „a proletárnak nincs hazája”; a polgári legálitás mint bálvány; az osztályharc feladása félelemből, hogy „a lakosság széles rétegeit (Olvasd: kispolgárság) el ne riasszuk magunktól”. A munkásosz tály csak akkor töltheti be forradalmi világmisszióját, ha kíméletlen harcban előbb ezekkel a renegátokkal, az opportunizmus lakájszerű jellem telsenségével, a marxizmus példátlan meghamisításával (Kautsky) leszámol. — ...A háború nem véletlen valami, nem „bűn”, mint a papok prédikálják, de elmaradhatatlan következménye a kapitalizmusnak. Az imperializmus az európai kultura sorsát vásárra dobta: ezt a háborút, ha egy sor eredményes forradalom meg nem akadályozza, nemsokára új háborúk követik. Az „utolsó háború” meséje: üres káros kispolgári mitológia. Hanem ma, akkor holnap, ha nem ebben a háborúban, akkor a következőben, amikor a polgárháború proletár jelszava, nem csak százezer osztályön tudatos munkást fog maga körő gyüjteni, de milliókat azokból a sovinizmus által félrevezetett félproletárokból és kispolgárokból, kiket ez a háború nemcsak elijesztett és megdöbbentett, de akiket meg is tanított, fel is világosított és akik a következő háborúban már felébresztve, organizálva és megedzve fognak ellent állni minden burzsoá háborús őrületnek”. (Lenin, 1914).


*


„A szociálista pártsajtó borzasztóan fel van háborodva, hogy Németország ellenségei harcba dobták a „színeseket” és a „vadakat”, hogy a négereket, sikheket és maorikat háborúra tüzelték. Nos, ezek a népek a mai háborúban körülbelül ugyanazt a szerepet játszák, mint az európai Proletáriátus. És ha az új-zélandi maorik leghőbb vágya Reuter jelentések szerint: az angol királyért minél több koponyát betörni, akkor ezek a saját érdekeikkel szemben körülbelül azt az öntudatot tanusítják, mint a német szociáldemokrata frakció, mely a Habsburg monarchia és a török szultánság megvédését és a Német Bank kasszáit összetévesztette a német nép exisztenciájával, szabadságával és kulturájával. Azért valami különbség mindenek dacára mégis csak van: a maorik egy nemzedékkel, előbb még az emberevés nemes mesterségét gyakorolták és nem a marxi teóriát”. (Rosa Luxemburg, 1915).


 


Vissza az oldal tetejére | |