Korunk 1930 Április

A készülő gázháború


Méray Pál

 


„Azok a tábornokok és vezérkarok fogják a jövő háborúját megnyerni, akik és amelyek a legjobban ki tudják használni a kémiai fegyvert.” Fries tábornok, az amerikai kémiai hadügyi hivatal vezetője, 1929.


Már a világháború utolsó évei arra mutattak, hogy a hadi technika fejlődése más irányt fog venni s ezzel együtt megváltozik a háború képe. A jövő háborúja lényegesen különbözni fog a világháborúban látottaktól, a hadviselés technikai módjában s ezzel együtt társadalmi következményeiben nagy eltolódások várhatók. Ami pedig a világháború befejezése óta történt, csak megerősíti ezt a feltevést, amellyel ma már mint kész ténnyel kell számolnunk.


Mint ahogyan a gépfegyver és a messzehordó ágyú megváltoztatta a gyalogság harcmodorát s a nyilt szembeállásból lövészárokharcba kényszerítette, úgy fog a repülőpés léghajó harcászati felhasználása még lényegesebben eltérő jelleget kölcsönözni a következő háborúnak. S pedig az által, hogy ezek a légi közlekedési eszközök egy teljesen új fegyvernem bevezetését teszik lehetségessé: a kémiai fegyverét.


Eddig is nagy szerepet játszott a kémia a háborúskodásban: a lőpor, a robbanószerek, amelyek a puskát és az ágyút elsütik, kémiai produktumok. De ezentúl a kémia közvetlenebbül fogja kivenni részét a háborúból a gáz-, gyujtó- és robbantóbombák által, amelyeket repülők fognak az ellenségre dobálni. Ennek az új fegyvernemnek pedig olyan óriási nagy a jelentősége, hogy állíthatjuk, teljesen át fogja alakitani a mai háborús stratégiát és harcászati taktikát. Első sorban pedig azért, mert repülők nem csak az ellenséges frontra fogják pusztító bombáikat dobálni, hanem a front hátamögötti ellenséges országra, főleg pedig nagy városokra, ipari és közigazgatási centrumokra, hogy ezek elpusztitásával bénitsák meg az ellenfél harci készségét. Ami pedig azt jelenti, hogy a mai megkülönböztetés front és Hinterland között elmosódik, mert a front, legalább is, ami a pusztítás veszedelmét illeti, kiterjed az egész Hinterlandra, az egész országra s egész lakosságára. Hogy ez milyen lélektani hatásokkal járhat, azzal lapunk más helyén foglalkozunk.


Egyébként a következőkben igyekezni fogunk lehetőleg csak katonai szaktekintélyekre hivatkozni s lehetőleg saját szavaikat idézni, ez által akarván elkerülni az ideges túlzás vádját.


Hans Ritter német vezérkari kapitány foglalkozik az osztrák hadsereg lapjában a MilitĂärwissenschaftliche Mitteilungen-ben a repülőgép szerepével a jövő háborújában. Szakszerű fejtegetései fárasztók lennének, ha nem éreznénk mögötte a ránk várakozó szörnyűségek előizét.


A légi flotta leghatékonyabb támadó eszköze kétségkívül a bomba. Hatása szerint háromféle bombát különböztetünk meg; robbantó-, gáz- és gyújtóbombát. Egy száz kilogrammos robbantóbomba kb. háromszor annyi robbanóanyagot tartalmaz, mint egy hasonló súlyú tüzérségi lövedék. Egy belőle elégséges egy négyemeletes ház teljes szétrombolásához. A nehezebb bombák, amelyek egy tonna robbanóanyagot is felvesznek, már egyedül a légnyomás által, amelyet okoznak, megsemmisitőleg hatnak, akkor is, ha az épületet nem találják. Számításokból tudjuk, hogy egy 8 tonnás bomba légnyomása ötven méter távolságra elégséges, hogy egy egész utcarészletet leszakítson. Ha eltalálja, természetesen a romboló hatás még sokkal nagyobb. Pl. a bécsi hadügyminisztérium egész épülettömbjét két ilyen óriás bomba, ha eltalálja, romhalmazzá teszi.


A gázbomba kihasználási aránya még kedvezőbb, mivel súlyának 75 százalékig gázt tartalmazhat. Egy négyzetkilométer terület elgázositásához kb. 100 tonna tüzérségi munició szükséges; gázbombából elég tíz tonna. A modern gáz-bomba időre beállítható gyújtóval van felszerelve oly módon, hogy két-háromszáz méter magasságban a célpont felett jöjjön robbanásba s ez által a mérges gáz, amit magával visz, egyformán szóródjék széjjel. Az így ledobott gázbombától finom gázköd száll le aztán az alatta fekvő területre. Ezzel a módszerrel ki van küszöbölve az eddigi gáztámadások hátránya, ami abban állott, hogy azon a helyen, ahol a bomba beütött, a mérges gáz túlságosan sűrün maradt, mig az egyes beütési pontok között nem mérgezte meg a levegőt, könnyüvé tevén ez által a védekezést.


Végül a gyújtóbomba. Legmodernebb fajtája az úgynevezett Elektron-bomba. Az elektronnak tudvalevőleg az a sajátossága, hogy ha vízzel jut érintkezésbe, meggyúl. Úgy hogy a normális tűzoltói módszerekkel nem oldható. Ellenkezőleg, az elektron-bomba akkor lángol csak igazán fel, ha vizet öntenek rá. Fontos, hogy ez a bomba igen könnyű, alig egy kilogramm. S egy ilyen bomba feltétlenül elégséges tűz előidézéséhez. Egy hetvenkét gépből álló bomba-repülőgépraj., egyenként egy fél tonna elektron-bombával megrakva 36.000 elektronbombát képes egy város felé hozni. A városok beépített területei 20—50 százalék között váltakoznak, a nagy városoknak átlag 35 százalékuk van beépítve. A ledobott 36.000 bombából tehát 12.600 épületre esik, a többi az utcákra. Ha feltesszük, hogy a házakra esett bombák fele nem tudja átütni a tetőt s lecsúszik, még mindig marad 6300 bomba, amelyik gyújt. Ami azt jelenti, hogy a városban 6500 helyen támad egyszerre tűz. Ezzel a legjobb tűzoltóság se veheti fel a küzdelmet, a lakosság pedig tehetetlen a tűzzel szemben, mivel a vizzel való locsolás nem hogy eloltaná, hanem ellenkezőleg magasabbra lobbantja. S a megmelegített levegő által előálló „tűzvihar” segit gyorsan kiterjeszteni a tüzet.


E kitünő szakszerű katonai fejtegetések után lássuk röviden a legismertebb mérgesgázbombák hatását az emberre. Csak egynéhányét, mert hiszen ma már ezren felül van a különböző mérgesgázok száma (a világháborúban még csak harmincfélét használtak) s naponta találnak ki újabb és tökéletesebb fajtákat.


Különböző típusaik vannak, asszerint, hogy a szervezet melyik részét támadják meg. A legszelídebbek a könnyez tetőgázok, amelyek a szemben okoznak elviselhetetlen fájdalmat s egyidőre elveszik a látó-képességet. Hatásuk többnyire csak néhány óráig tart, de nagy adagokban, halálosan is hathatnak. Céljuk az ellenség kimentése. A tüdőt támadó gázok között a leghasználatosabb a klor; minthogy azonban gázmaszk segítségével aránylag könnyű ellene védekezni, Phosgennel keverik. Fulladást okoz s halálos tüdősérüléseket. Elég néhány szippantás belőle, hogy az ember, mint egy vizbefuló, szörnyű kinok között görcsökben elpusztuljon. A hamburgi phosgenrobbanás a mult évben megmutatta e gáz használhatóságát. A kéksavgáz a központi idegrendszert bénítja meg, köztük a tüdőt kiszolgáló idegeket is, s ezért halálos hatása biztos. A sárgakeresztes gáz négyszer mérgezőbb hatású a phosgénnél; a szemet, a bőrt, a tüdőt támadja meg, hólyagokat okoz, megöli a sejteket, amelyekkel érintkezésbe jut. Romboló hatása ellen nincs védekezés. Az arzéngázok között legismertebb a kékkeresztes gáz. Hatása a szervezetre rettentő. Igen kis mennyiség elegendő, hogy az ember ellenállóképességét teljesen elvegye. Egy fél perc mulva elviselhetetlenül izgatja a tüdőt, hányingert okoz, úgy hogy a gázmaszkot le kell dobni. A maszk nem véd meg ellene. Ezért rendesen előre küldik s mikor a gázmaszkot lekényszerítette az emberekről, küldik utána a direkt gyilkos! gázokat. Ebbe a csoportba tartozik a levizit is.


Ime a jövő háborújának főharci eszközei: robbantó-, gyújtó-és mérgesgázbombák. S most hallgassunk még meg néhány szakembert arról, hogy miképen fog a háború ezekkel a legmodernebb romboló és gyilkoló eszközökkel lefolyni.


Foch generális, a francia hadsereg volt fővezére így festi le a jövő gázháborúját: „Hatalmas ágyúk ezrei fogják az ellenséget a bombák millióival beszórni. Mérgesgázbombák terjesztik a halálthozó gőzöket, amelyek ellen semmiféle gázmaszk nem fog megvédeni. Olthatatlan foszforbombák fogják kiégetni a húst egészen a csontig fél percek alatt s mind e szörnyűség felett a repülőgépek ezrei sötétítik el az eget, amelyek ezt a borzalmat a földre szórják. A frontok mögött a városok és a falvak a, tüzérség és a repülők bombáinak mindent megsemmisítő tüzében hamvadnak el”.


Cadbury őrnagy, az angol hadirepülészet legkiválóbb szakértője írja a „Daily News”-ben: „A legközelebbi háború a civil lakosság tömeges lemészárlásával fog kezdődni. Jóval mielőtt a hadseregek egymást elérnék, mielőtt a hadiflották egymást megpillantanák, óriási repülőgép-flották fognak megjelenni a fővárosok felett, hogy halált és pusztulást hozzanak”.


Graf Bernstorff, a leszerelés német szakértője a konferenciákon, írja a következőket: „Repülőgépek bombatámadása Páris, London vagy Berlin ellen néhány óra alatt egy félmillió ember életébe kerülhet”.


Karl Endres őrnagy híres könyvében (Giftgas, die grosse Gefahr) a következőképen ír le egy légi támadást a Ruhrvidék ellen:


Egy nagy légi támadás megindítása csak órák kérdése. Ezért hirtelen, meglepetésszerűen lehet rárontani az ellenségre. Ha számítani kell az ellenség gyanakvására, akkor a tulajdonképni gáztámadást egy repülőtámadás kell megelőzze, amely leven vagy elűzi az ellenfél védelmi légi erejét s útat csinál a bombarepülőrajnak. Ha ez megtörtént, elindulhat pl. Düsseldorf irányában a könnyű bombarepülőraj. Néhány óra alatt célnál van. Alacsonyan repül, bár számítania kell rá, hogy egyik-másikat eltalálja e magasságban az ellenség védő ágyútüze. De veszteség nélkül nem lehet háborúskodni. S a repülők ledobnak néhány bombát az éjjeli rétegben dolgozó gyárakra. Robbantó bombákat fehér foszforral töltve. Olthatatlan lángok lávafolyama önti el az eltalált épületeket. A munkások rohannak a pincékbe, a város lakossága pánikszerűen menekül a föld alá.


Drótnélküli jelentés hivja a következő repülőrajt, amely a könnyű gázbombákat hozza. Ezek beszórják a várost bombákkal, amelyek minden maszkot átjáró izgató gázfelhőbe burkolják az egész vidéket. Aztán jönnek a nehéz bombák erős mérgesgázokkal, amelyek az izgató gázok által a pincékből kiűzött lakosságot elpusztítják. Két három óránként megismétlődik a támadás addig, amig minden egy lángtengerbe nem merült s amig mérgesgáz felhők nem boritják vastagon százezrek hulláit, akik még pár órával előbb éltek.


Hasonlóképen folyna le egy légi támadás Berlin ellen. Ha egyetlen egy légi flottának sikerül meglepetésszerűleg a városra rontani s egy félóra hosszat zavartalanul és tervszerűleg működni, legkülső elővárosok kivételével nem marad élő ember Nagy-Berlinben.


S a légi támadások ellen igen nehéz a védekezés. A gyorsan haladó repülőgépekkel könnyű a meglepetés s bármennyi védelmi repülőgépe legyen is egy országnak, annyi sok nem lehet, hogy az egész országba mindenüvé jusson elegendő mennyiségben. Azért valószínű, hogy az első rossz tapasztalatok után egyáltalában le fognak mondani a repülőtámadások elleni védekezésről s ehelyett mindjárt támadásba fog mindkét fél átmenni. Egy rettenetes versenygyilkolás fog tehát kezdődni a civil lakosság mindkét oldali rettenetes nagy veszteségeivel, a kulturjavak szörnyű pusztításával. A gyengébb ország gyárai hamarosan megállanak, a politikai központi vezetés megszünik, a városokat, amelyeket a gáz még nem pusztított el, a lakosság ei fogja hagyni, hogy elbujjon az erdőkben és a hegyek között, éhhalálnak és járványok pusztításának téve ki magát.


Hogy a légi gáztámadás ellen védekezni csaknem teljességgel lehetetlen, azt megmutatták az elmult években a London, Páris, Milano és Prága felett tartott légiflottagyakorlatok. Anynyira, hogy Seeckt tábornok, aki a legtávolabb áll bárminemű pacifizmustól, ugyanarra a következtetésre jut, mint Endres őrnagy: „Frivol dolog volna egy légi támadás veszélyeit és rémségeit a Hinterlandra nézve letagadni vagy szépíteni akarni. A védekezés a légi haderő feladata, amely leghatékonyabb védelmet azzal nyujt, ha maga támadja az ellenséget vagy legalább is megpróbálja a támadót megsemmisíteni”.


A jövő háborúja tehát első sorban nem is a frontok, hanem a civil-lakosság ellen fog irányulni: nem a front áttörése lesz a cél, hanem a Hinterland összetörése, az ellenfél gazdasági és adminisztratív elpusztítása. A fő veszteségi listákat — ha ugyan ilyeneket még egyáltalában lehet lesz kiadni — a Hinterland civil lakossága fogja szolgáltatni.


Mert a mérges gázok ellen hathatósan védekezni nem lehet. A gázmaszkok, amelyekkel némelyik országban már most kezdik felszerelni a lakosságot, csak. üzletnek jók az előállító hadseregszállítók számára, de igazi védelmet nem nyujtanak. Mert minden gáz ellen másféle gázmaszk kell s nincs s nem is lehet olyan gázmaszkot kitalálni, amely minden, gáz ellen védjen, mivel minden nap találnak ki újabb mérges gázokat, amelyek az eddigi maszkokon áthatolnak. S ettől eltekintve a maszkok kezelése olyan előismereteket igényel, amely a lakosság nagy tömegének nem lehet meg, anélkül viszont pedig a legjobb gázmaszk se ér semmit. Egyébként csak egy ország népességének felszerelése gázmaszkkal milliárdokba kerülne. Hasonlóképpen biztos, gázhatlan menekülő földalatti menhelyek építése, ha lehetséges volna is, olyan összegekbe kerülne, hogy gondolni sem lehet kivitelükre. Hiszen minden házban kellene egy-egy ilyen légmentesen elzárt helyiséget építeni, mesterséges levegőt előállító készülékkel felszerelve (mert a támadás hosszú órákig eltart). Gyakorlatilag a lakosság nagy tömegeit nem lehet egy gáztámadás ellen megvédeni. A legjobb gázszakértők véleménye ez. Kroves generális, az angol légitámadások parancsnoka írja: „A hozzáértők mind azon a véleményen vannak, hogy lehetetlen lesz eszközöket találni a civil lakosságnak a gáztámadások ellen való védelmére”. Heinrich Franck, a, berlini technika tanára s a Bayr Stickstoffwerke igazgatója írja a Berliner Tageblatt-ban: „Hatékony védekező eszközök gáztámadás ellen a civil lakosság számára eddig nincsenek; véleményem szerint a gázmaszkok használata fel fogja mondani a szolgálatot. Minthogy használata függ a gázhatás idejétől és a gáz koncentrációjától s mivel minden különböző gáz ellen más védő patront kell alkalmazni, nagyon nehézkessé teszi a kezelését. A civil lakosság betanítása alkalmazására oly eredménnyel, hogy tényleg védelmet nyujtson, kilátástalan”.


Védekezni tehát a mérges gázok ellen nem lehetséges. Bizzunk a Népszövetség tilalmában? A Népszövetségben, amelynek állítólag feladata a béke megóvása, többek között tizennégy leszerelési bizottságot alakítottak. Ezek egyike volt a Comité pour la guerre chimique. E bizottság feladata volt, hogy figyelemmel kisérje a kémiai fegyverkezést s javaslatokat tegyen a gázháború megakadályozására. A bizottság munkájáról semmit se lehetett eddig hallani. A Népszövetség legújabb kézikönyvében lakonikusan csak ennyi áll róla: megszünt.


Tehetett-e egyebet, amikor a jövő háborújának felelős vezetői őszintén bevallják, hogy mindenféle tilalom csak üres szó amelyet senki se vesz komolyan. Például a francia hadsereg lapjában, a France Militaire-ben ezt írja Rouquerol tábornok: „A Népszövetség kifejezte platonikus kivánságát, hogy minden ország tiltsa el háború esetére a civil lakosság bombázását mérgesgázbombákkal. A valóság azonban azt mutatja, hogy az ilyen kívánságok mindig csak üres szavak maradnak”. A másik oldalon a „Germania”-ban olvashattuk: „Hogy a jövő háborúban a technikailag megfelelően felkészült államok között a fronton és a Hinterlandban elkeseredett gázháború fog lefolyni, az a különböző nemzetközi megállapodások dacára egészen biztosra vehető”. Egyébként az 1925. évi genfi gázháború tilalmat csak tizenhárom állam irta alá s Amerika és Anglia ma is vonakodik aláírásától. Spanyolország már a gáztilalmat előkészítő konferencián kijelentette, hogy „sajátos viszonyai folytán nem mondhat le a légi fegyver használatáról”. Ugyanott az amerikai megbízott kijelentette, hogy nem tartja még az időpontot elérkezettnek a kérdés tárgyalására, vajion eltiltandók-e a légi fegyverek használata a civil lakossággal szemben”. Egyébként még ma is teljes mértékben igaz, amit Lord Fisher britt admirális mondott egykor az 1899. évi haagai leszerelési konferencián: „A Háború megnemesitése! Éppen ilyen joggal lehetne a pokol megnemesitéséről beszélni! Mintha háborút civilizált eszközökkel lehetne viselni! Ha majd egyszer kitör a háború s én a parancsnoki helyen állok, első kiadott parancsom lesz: A háború lényege az erőszak. Mérséklet a háborúban gyengeség. Üss előbb, üss keményen és üss mindenütt. Egy nagy háborút nem lehet úgy elintézni, mint egy ötórai teát”.


S így gondolkozik minden katona; ha őszinte, meg is vallja. A polgári professzorok feladata, hogy erkölcsileg is igazolják a mérges gázokat. Professzor Meyer, breslaui tanár, a hadi technika egyik vezető szakértője Németországban írja könyvében (Der Gaskampf und die chemischen Kampfstoffe):


„Kérdés még, hogy a kémiai harci eszközök alkalmazása nem ütközik-e valamelyes erkölcsi szabályba, alaptételbe vagy talapszemléletbe. Nem látom be, miért éppen a gázharccal szemben kelljen más mértéket alkalmaznunk, mint a régebbi s a mindenki által elismert harci eszközökkel szemben? Ha a német hadsereg” a gázharcban olyan szép eredményeket ért el, az csak a Németország szellemi fölényéről tanuskodik, de semmi köze az erkölcshöz. A harc kémiai eszközökkel humánusabb, mint a régi fegyverekkel. Meggyőződhettünk róla, hogy az emberiesség szempontjából a kémiai harci eszközök ellen kevesebbet lehet felhozni, mint a régi fegyvernemek ellen. Csak arra az eredményre juthatunk tehát, hogy mérges gáz használata a háborúban éppen olyan jogosult, mint minden más fegyveré s ezen kívül még humánusabb is, mint ezek”.


S az összes nagyhatalmak lázasan készülnek erre a „humánus” háborúra: minden országban nagy összegeket adnak ki a megfelelő kémiai ipar fejlesztésére s képezik ki a hadseregeket a gázháború technikájára. Külön kémiai harci osztagokat állítanak fel, speciális kiképzéssel s drága kisérleti állomások dolgoznak a mérgező gázok tökéletesítésén. S mindezt lehetőleg titokban, a találmányokat gondosan őrizve, hogy minél nagyobb meglepetésekkel tudjanak szolgálni az ellenség számára a háború kitörésekor.


A nagyhatalmak kémiai ipara túltermel s nem tud mit kezdeni a műtrágyával és a műselyemmel, a háborús kémiai termelés e békebeli termékeivel. A Népszövetség leszerelési bízottsága állapította meg: „A legtöbb mérges gáz olyan használati anyag, amelyet békebeli szükségletre is előállítanak, úgy hogy csak kevés különbség van egy gyógyszerészeti gyár s egy hadi célokra mérgező anyagokat előállító üzem között... Az a végtelen könnyűség, amelylyel ezek az üzemek úgyszólván egyik napról a másikra hadiszer gyártásra átállíthatok, a félelem és bizalmatlanság érzését ébreszti egy olyan szomszéd iránt, amely hatalmas kémiai iparral rendelkezik”.


Ez persze Németországra vonatkozik, amely még ma is vezet a kémiai iparban s tényleg egy kémiai háborúban, ha elegendő nagy légiflottával is rendelkezik, félelmes ellenfél volna még az állig felfegyverkezett Franciaországgal szemben is.


De nem csak Németország, ma már a többi nagyhatalom is kifejlesztette annyira vegyi iparát, hogy naponta 500 métermázsa klort, 900.000 font könnyeztetőgázt tud mindegyik előállítani. S a termelés egy egészen kis átállításával oly mennyiségekig lehet fokozni a mérgező és romboló anyagok termelését, hogy valóra lehet váltani Botzheim báró német táborszernagy jövendölését: „A jövő háborúja minden valószínűség szerint még jobban megfogja közelítem a háború ősi formáját, ahol a cél az ellenséges lakosság megtizedelése és rab ságbavetése s az ország életfeltételeinek elvágása”. (Betrachtungen über die Aufgaben der Waffentechnik. Berlin).


 


Vissza az oldal tetejére | |