Ezerkilencszázhuszonhat májusában az európai világlapok a következő hírt röpítették széjjel:

A KIRÁLY MEG AKARJA ENNI A LÁBAT! Érdekes pör folyt le a belga Kongó Bouma nevű városában. Egy´ néger királyt baleset ért, minek következtében a klinikára kellett szállítani, ahol amputálták az egyik lábát. Az operáció után a király azt követelte az orvosoktól, hogy szolgáltassák ki neki a levágott lábat, mert azt meg akarja enni. A kórház vezetősége vonakodott a királyi óhajnak eleget tenni, miután a kannibálizmus törvényileg tilos. A király lábának kiszolgáltatása végett keresetet inditott a kórház ellen. A biróság neki adott igazat és a kórház vezetőségét a király lábának visszaadására kötelezte. Dr. Ox, a híres humanista ügyvéd ezt a hirt a reggeli mellett olvasta.

— Végre! — kiáltotta ötszöri átolvasás után — Végre megvan a jogalap.

És a híres jogász, ki állandóan jóllakva, állandóan sajnálta az éhezőket és bár katona nem volt, életcéljának tűzte ki a hadviseltek ügyeinek minél hangosabb istápolását, percnyi késedelem nélkül rohant a rokkantegyesület székházába.

— Megvan a jogalapi Eddig hiába kértünk, veszekedtünk, fenyegettünk. Most a nagyszerű precedenssel a kezünkben perelni fogunk. Igenis perelni: adják vissza a kezeinket és lábainkat! — harsogta és nagyokat csapott húsos combjaira és karjaira. — Ha meg nem tudják visszaadni, fizessenek értük kárpótlást.

A per megindult. Előzőleg heves viták folytak a rokkantak bizalmi emberei között, hogy vajjon a meghülyültek, a tüdőbajosok, a megférfiatlanítottak, az egész testükben reszketők, a bénák és a vakok pörölhetnek-e? Dr. Ox jogi szaktudása döntötte el a kérdést.

— A precedens ítélet kifejezetten a törzstől elválasztott tagokra szól. Tehát kézzelfogható tárgyakra. A szellemi képesség, tökéletes lélegzés, izomerő, látás és férfiasság visszaperlésére nincs jogalapunk. Eddig még nincs... — tette hozzá biztatólag.

A perfelvételnél váratlan nehézségek támadtak. A bíró kiváncsi embernek bizonyult. Mindenkitől megkérdezte:

— Hol hagyta a lábát? Hol hagyta a kezét?

Az illető vagy egy kórházat, vagy egy harcteret jelölt meg. Sokan egyikre sem emlékeztek pontosan. A bíró, gúnyosan fordult Dr. Oxhoz:

— Dehát kit akar perelni, kedves doktor? Az államot, aki ellen a kereset szól, senki sem említi. Ám ha úgy tetszik, tessék a szóbanforgó kórházak, vagy néhai csataterek ellen nyujtani be a keresetet. De az állam, kérem...? Mi köze az államnak az egész ügyhöz?

Dr. Ox nyomban a talpán volt.

—  A kórházak a háború alatt mind állami igazgatás alatt állottak. Tehát ezekben az esetekben kétségtelenül az állam az alperes. A csataterek... nos, ha az én portámon egy tégla az ön fejét leüti, kedves bíró úr, ezért én vagyok a felelős. Egy tégla kérem...

—  De a volt harcterek egy; része ma idegen államhoz tartozik.

—  Hát mire valók a diplomaták?! Tessék megállapítatni, hogy a szóbanjöhető területek ma milyen arányban oszlanak meg az egyes államok között. Diplomáciai pert csinálok! — ordította — Igenis, világpert ha, éppen tudni akarja!

A bíró le volt fegyverezve. Még csak azt jegyezte meg, hogy a pénzbeli kárpótlást fix összegben kellene megjelölni.

— Majd a főtárgyaláson. Ez az összeg a világ váltsága lesz.

Ezután már minden simán ment a főtárgyalásig. Tekintettel a sok ezer résztvevőre a tárgyalást a Mars-mezőn tartották, ahol máskor a katonai szemléket és a sportünnepélyeket szokták rendezni.

A formalitások elintézése után megkezdődött a bizonyítási eljárás. A felpereseknek igazolni kellett, hogy:

1.    volt kezük és lábuk;

2.    ezek jogos tulajdonaik voltak;

3.   nevezett tárgyakat törzsüktől erőszakkal elválasztották;

4.   ugyanezeket nekik később sem adták vissza;

5. a pénzbeli kárpótlásra az utólagos visszaadás lehetetlensége miatt igényük van.

A bizonyítási eljárás három hónap alatt befejeződött és teljes mértékben sikerült. Az ítélethirdetés napján az összes lapok Dr. Ox vezércikkeit közölték a humanizmus győzelméről. A bíróság elnöke diadalordítások között állt fel kezében az ítélettel.

— A bíróság a keresetet elutasitja. A hivatkozott precedens nem szolgálhat a kereset jogalapjául, mivel csupán a kannibálizmus céljait szolgáló végtagokra állapítja meg az alperes visszaszolgáltatási kötelezettségét. Miután a civilizált európaiak nem élnek ember hússal, leamputált végtagjaikra semmi szükségük nincsen. A kereset másik részét, a vissza nem szolgáltatható végtagokért követelt pénzbeli kárpótlást illetőleg a bíróságnak az a véleménye, hogy az csak az elfogyasztásra alkalmas, tehát a tiszta húsmennyiség értékében követelhető. Mivel azonban ennek igénye a kereset első részén alapszik, ezt is el kellett utasítani. (Komárom)