A líra él — A líra meghalt, — hallom itt is, ott is különféle változatban s mielőtt tovább hallgatnám a különféle szociológiai, pszihológiai és egyéb magos tudományokra fektetett okfejtést máris mosolygok... s bevallom nem minden gőg nélkül. Szemeibe nézek a buzgó szociológusnak s alattomosan kutatom benne: láttál te már, egyáltalában, élő lírát, hogy haláláról mersz szót ejteni, van egyáltalában füled ehez a hanghoz neked, kinek tételekkel, szkémákkal van teli a fejed, a torkod, a véred s tán még szerelmi indulatod is?

Több szerénységet, barátom! Ahogy én nem nyilatkozom a közélelmezésügyről, mert nem értek hozzá, úgy légy szives és hallgass te is a felsőbb furulyázásról. Bevallom, nem egyszer elfogott a nemes harag vidéki tájékozottsága kritikusok líraparentálásait olvasván. Láttam írásaikból, hogy vajmi kevés ismeretük van a mai magyar költészetről. S mi több, abból, hogy kit fogadtak el mégis költőnek: megismertem hozzáértésük fokát... S ami még ennél is több, csak nem valamennyiről megtudtam, hogy elvetélt költő, elvetélt író, vagy legjobb esetben elvetélt kritikus... (Utoljára még csak azt, hogy ezt a mondatot: „a líra meghalt”, — egy lírikus találta ki lírai keservének illusztrálására. Félreértették kicsit).

A világot nem a költők fogják megváltani, — ezt mindenki tudja e tehetetlen magánszociológusok kivételével. A költő dolga, hogy magán át kifejezze korát és előremutasson. Ha korát hűen és becsületesen fejezi ki: ebben automatikusan már benne lesz a továbbmutatás is. A mai fiatal magyar irodalom nem szükölködik az ilyen őszinte költőkben. Közöttük jó helyen áll Berde József. Bocsánatot kérek, hogy ilyen aránytalan kanyarodás után érkeztem el hozzá, de szivemen fekszik ez a temetkezési ügy.

Berde József a nyers, önleleplező őszinteség költője, de őszinteségével egész korát leleplezi. Nem pesszimista leleplező. Ellenkezőleg! Nem szégyenli, hogy éhes (nagyszerű verse van az evés gyönyöreiről) nem szégyenli, hogy nemi gerjedelmei akadnak, nem szégyenli, hogy hitet lenségében irigyli az ostyát-tartó szerzetest. Eddigi verseiben fékezhetetlen éh-vágy kapcsolta a világhoz, mostam kötetében már csendes ellágyulással szemléli a maga körüllevő dolgokat. És olyan verset ír a totyogó kis kacsákról, hogy az ember a halottaiból megelevenedett lírát látja tipegni a vers meleg realitásában. Amit évek óta alig látunk: ízes humor van ezekben a versekben. Ez a humor ugyan legtöbbször öngúny, de min tud mosolyogni még ez a kor, ha nem a szatírán? Világszemlélet nem igen furdalja e jóétvágyú költőt, sokkal egészségesebben alszik, eszik, szeret és emészt, semhogy ilyesmi nagyon elharapódzhasson rajta. Nekem ez az egyetlen kifogásom ellene. A maga jó érzésében nagyon is passzív. De hát rajtunk, pár „mániákuson” kívül, hiszik azt önök, hogy az emberek nagyrészét valóban eszi ez a világszemlélet? Vagy annak hiánya? Berda József nem kimondott szocialista, de őszinteségével mégis a fejlődést, a tisztulást szolgálja. Mert igazi mélyen látó költő, ha még kicsit ingadozik is, (nagyon fiatal). Ez a tisztán látás és önmagának ez a leleplezése pedig többet ér minden frázis-hangoskodásnál. (Budapest)

* Berda József: Öröm (versek) Genius kiadás.