FĹ‘oldal

Korunk 1930 Január

Thomas Mann


Antal János

 


Nos — Thomas Mann, a régóta reprezantiv: Nobel-díj nyertes. Senkit nem lep meg ez a tiszteletadás. A Buddenbrook ház és a Varázshegy írója az intellektuális, polgári Németország minden tekintetben korrekt képviselője. Elegáns, nagytudású, „mély” művész, aki eredményekben dús életre néz vissza. Minden korrekt, „soigniert” ezen az emberen. Bár a legkülönbözőbb gondolatokkal kacérkodik, bár mindent „.megért”, analizál, marad az, ami: az előkelő, választékos polgár, világfi, aki a filozófus, a patrícius távlatából nézi a világ és az érzések zürzavarát s a tragédiákat, amik mégsem azok, csupán beolvadás a „sors” nagyvonalú következetlen következetességébe. Thomas Mann művész, osztálya kifinomult utolsó sarja, aki néz, él és nem igazolja. de nem is veti el, hanem megérti a tülekedést, a pénzvágyat, a munkát, a szenvedélyeket, amelyek benne „.letisztultan” jelentkeznek.


A Buddenbrook ház, amelyben Thomas Mann generációk sorsát vizsgálja az előbb érintett aspektus alatt, a legtökéletesebb kifejezése ennek a világnézetnek s Tomas Mann legkövetkezetesebb, legegészségesebb, legsikerültebb műve. Csendes reménytelenség kifejezése ez a könyv egy elfinomult generáció ravatalánál: egy virágzó patrícius család lassú letűnésének története. A polgár, aki elveszti önmagában vetett hitét s a létezésének jogosságában való bizalmát, elfinomodik, dekadenssé lesz és kihal. A változás, amely a „vérben” megy véghez paraleli mutatkozik az anyagi, a kereskedelmi sikertelenségben. Szimbolikusan-misztikus, mementószerűen, de meggondolt, reális alapvetéssel. A vég: kacérkodás a halállal, a semmivel, a Nirvánával. Minden eltűnik, hervad és elmúlik. Ez az, ami az író érdeklődését összpontosítja. A gyengülőt, a gyermekit, a szellemit, ezt az édes bűnt — a fantázia hazárd játékát, az édes, az érdekes szenvedést, ezt a lelki gazdagságot titokban a beteljesülésnek érzi. Ennek a kulturált polgárnak egész életén végigvonul ez a diszkrét,kissé bűnös melankolia, Halál Velencében, A kis Friedemann ur) amely a Buddenbrookokban felmagasodik: a testi betegség és „bűn”, amely az élet legmisztikusabb, legfelfokozottabb „varázsát” adja; e körül a probléma körül forog aztán Thomas Mann legutolsó nagy műve, a Varázshegy Misztikusan felfordul itt ok és okozat. A betegség, a tüdőfoltok, csak egy kifejezési formája az élettől való elfordultságnak, a test és a szellem kicsapongásának. A beteg — „akar” beteg lenni mert a lázas állapotot öntudatlanul fölébe helyezi a normálisnak. Dekadencia. Egy gazdaságilag független osztály játéka az élettel. (A színhely Davos). Ezek a Thomas Mann problémái; ide vonul vissza. És ami a Buddenbrook ház következetes végigvitt felépítésében kimondott volt, történelmileg kimondott; a pusztulás, azt az író ismét elfelejti s a letett kigombolygatott fonalat újból felveszi. A Buddenbrookok, a maga idejében tett volt, kimondás, ha rezignált és szubjektive fájdalmas alapérzésű is. (Hasonló az elkésett Gorkiji Artamonovok-hoz!) A Varázshegy azonban egy „déraciné” önmagáért való játéka, amely misztikus értelmet akar vinni a sorsszerű elkorcsosultak laza, összefüggéstelen önmaguk körül való keringésébe. Ezen az úton nagyon sokan nem követhetik az írót. A világnézetek véglegesen elválnak. Thomas Mann elkésett és játékos l´art pour l´art művész, aki az időt csak az egyén hamisan színes kaleidoszkopján keresztül nézi. (Lásd a zsidó-jezsuita-kommunista pap (1) és az olasz humanista szabadsághős lehetetlen vitáit a Varázshegyben). A Nobeldij a multat tünteti ki benne s ezt a pár sort akár nekrológnak is tekinthetjük. (Kolozsvár)


 


Vissza az oldal tetejére