FĹ‘oldal

Korunk 1930 Január

Szörnyű gyerekek


Krammer Jenõ

 


Jean Cocteau uj regényének van egy rendkívüli értéke; olyan életkörhöz nyul, amelyet ritkán világít meg látólelkével író: a fejlődés korának örvénylő lelkiköréhez. A húsz évnél fiatalabbakról szóló irodalom aránylag szegény, mert nincs, aki hűen, megkapóan megtudná rajzolni ezt a különös, forrongó kort. Akik benne élnek, nem tudnak róla képet adni, még nincs meg hozzá a körültekintő, összegező szemszögük, akik viszont kinőttek belőle, már meghamisítják, belevisznek olyan szempontokat, amik hiányoznak a valóságban. Pedig ez a kor az emberi élet legzaklatottabb, legkülönösebb összetételű időszaka, a gyermekkor túlnyomóan ösztönélete csap itt össze a kialakult öntudat céltlátó, céltkitűző akarat életével s a kettő között ott vergődik a fiatal lélek, aki annyira magára van hagyatva, annyira távol van már a játszó gyermek önfeledt, öntudatlan örömétől-bánatától, s annyira idegen előtte még a tapasztalatoktól oly óvatos férfiú számító, gazdálkodó szelleme. Ezt az ifjúságot tette regénye hősévé Jean Cocteau, ez ad különös vonzóerőt művének.


A regény úgy indul, mintha Molnár Ferenc Pál-utcájában lennénk. Iskolás gyermekek hó-csatájának fehér felhőiből bontakozik ki a könyörtelen, vad Dargelos, akit rajongva bámul a kis Paul, ennek viszont néma tisztelője és híve Gérard, akit vonz társának törékeny, beteges finomsága... Egy középiskolában játszódik le a regény első jelenete. Már-már azt hisszük a középiskolások társadalmának életkörében bontakozik majd ki a regény cselekvénye, hogy szociális életképet kapunk benne, a középiskolai ifjúságról, amely ma annyira más, mint volt a mi időnkben, mellyel úgy szeretnők megtalálni az igazi, bensőséges kapcsolatot és amelytől elválaszt az a generációs rétegeződés, mely három világrendre osztotta az emberiséget: a háború előtti férfiakba, a háborúban férfivá-lettekre és a háború utáni nemzedékre. Olyan égetőek ma ezek a generációs kérdések, hogy szinte kiábrándítólag hat, amikor Jean Cocteau eltéríti az események fonalát, elhagyjuk az iskolát, az ifjúságot, mint szociális életkört és három gyermekember visszavonult, különc életébe nyerünk betekintést. Dargelos hógólyója betegre sebzi a törékenytestű kis Pault.


Hosszú hónapokon át őrzi az ágyat, nővére ápolja, aki rajongásig szereti öccsét, tehát veszekszik vele, a kamaszleány minden rakoncátlanságával kínozza. Két különös árvagyermek üvagház élete ez a regény. Olyanok, mint a délszaki növények, csak a mai élettől elvonatkoztatva lehet megírni élettörténetüket, hogy ez lehetséges legyen, nincs anyagi gondjuk, gazdagok. S talán ez a gazdagság a betegségük. Ez táplálja az extravagans ötleteiket, kívánságaikat, amiknek néma, kissé gyáva és tehetetlen szemlélője és bámulója Gérard, majd később Agathe, akik tulajdonképen csak a közönség szerepét játszák ebben a bizarr tragédiában. A finomlelkületü Paul beleszeret az egyszerű Agatheba. Nővére megérzi, hogy ez a közönséges, normális leányiélek elrabolja tőle majd fivérét, akivel üvegház életükben öszszefort, cselhez nyúl, összebogozza a szálakat, Gérardot (aki viszont őt szereti együgyű reménytelenséggel). Agathe férjévé teszi, ezzel akarja fivére szivéből kitépni a gyökeretvert érzelmet... de Paul szenved s végül is megmérgezi magát. Agathet levél szólítja halálos ágyához, ott kiderül a nővér ravasz fondorlata. De a nővér hatalma nagyobb. Pisztolyt ragad s miközben azzal játszik szép homloka körül, excentrikus lénye mégegyszer felidézi öccsében a rendkivüliségek iránti szenvedélyes szeretetét. Igy hal meg a két testvér — egyiknek revolvergolyó üti át halántékát, a másikat örökre megbénítja a halálos méreg... Müvészien megépített, megrázó gyermektragédiaként záródik le a könyv...


... az olvasóközönség ünnepli Cocteau-t... A Les anfants terribles a siker jegyében áll. Szabad-e ünneprontónak lennünk és ezt mondanunk: az egészséges, életbeinduló középiskolai ifjuság lelkivilága az, amivel nem törődtünk még majd nem semmit, amit magára hagytunk, aminek nem szenteltünk regényeket. Szabad-e hát lelkesednünk ilyen üvegház-virág életrajzokért, akármilyen művészi legyen minden vonaluk? Amikor több megértésre, több szeretetre és több jóakaratra vár az emberiség serdülő nemzedékének sok százezer fiatal lelke. (Pozsony)


* Jean Cocteau uj regénye: Les Enfants Terribles. Grasset 1921,


 


Vissza az oldal tetejére