FĹ‘oldal

Korunk 1930 Január

A jezsuiták


Ligeti Ernõ

Ma már elképesztően nagy a Jezsuitákról szóló irodalom. Sok száz könyvet, ezrekre menő brosurát írtak róluk, nem is szólva azokról a megszámlálhatatlan ujságcikkekről, amelyek a jezsuitizmus problémájával foglalkoztak. Vajon lehet-e még ezek után könyvet írni a jezsuitizmusról? René Fülöp Miller megmutatja, hogy lehet.


Akik figyelemmel kísérték R. F. M. eddigi irodalmi tevékenységét, észrevehették, hogy látszólagosan sok irányba szaladó munkásságának meg van a maga központi gondolata. Hogyan? René Fülöp Miller ma a bolsevizmusról ír, holnap Ghandiról. Ma az Athoshegyi szerzetes köztársaságról, holnap az amerikai színházakról. Ma Tolsztojról, holnap Isidora Duncanról. Ma Rasputinról, holnap a jezsuitákról. Mégis: e sokrétegeződésű jelenségekkel szemben a nézőpont ugyanaz marad, egyazon fénysugár ömlik valamennyiükön végig: valamennyi általa megvizsgált kulturjelenség multjával és eszmei alépítésével tényezőjeként fogható fel a mai európai civilizáció kialakulásának.


R. F. M. minden eddigi könyve úgy hat mint egy gigászi „Bericht”. A grande reportagenak, amelyet különösen Franciaországban művelnek, monumentális terméke. Ezek a müvek a jó ujságíró aprólékos megfigyelésével, az objektumba való maradék nélküli beleéléssel, egy ösztönös alap-vizió ezer és ezer dokumentum felhasználásán keresztül való igazolásával készültek. Amit csak kilehet hozni egy témából, R. F. M. kihozza. A megvizsgálandó kulturjelenséget nem szigeteli el, de fejezetről fejezetre belé állítja a világ eseményeinek szövedékébe. Asszociációi villámszerüek, olyan kulturtünetek között találja meg az. összefüggést, amelyek elkerülik az avatatlan figyelmét. A kép, az illusztráció, a helyszíni szemle nála ép olyan szerves jelentőséggel bir, mint a históriai anyag, amelyet készen kapott. Mert abból indul ki, hogy a kész anyag még semmi. Hogy átvilágítsa és életszerűvé tegye az anyagot, ahhoz szintétikus lencserendszerre van szükség. Ha megszeretett egy témát, információk végett talán még szivesebben fordul azokhoz, akik gyűlölettel kezelik, mert dialektikája így hálásabb erőpróbára talál. A riporternek ezt a pepecselő, a tímárnak kicserző munkájára emlékeztető műveletét, ezt a szisztématikus eljárást az anyag öszszehordásánál és dinamikussá tételénél kiegészíti R. F. M. metafizikai hajlama: észrevenni, hogy mi áll a dolgok mögött és egységes világképpé kialakítani.


De lássuk miről van szó e kulturhistóriai monográfiában. Az első rész a. jezsuitizmus szellemét magyarázza meg. A jezsuiták, szemben más egyházi rendekkel, tudatosan aktivok. A jezsuiták Jézusa nem az ég urának glóriájában áll nyugodtan, inkább egy harcoló király ő, aki harcban áll birodalmáért. Ignácznak, a rend alapitójának van egy könyve a Szellemi gyakorlatok, amely szabványaiban, szinte a grafikonok precizitásával írja elő a cselekvés mikéntjét. Valóban helyesen írta az exertitiák kiadója e könyv elé: „ez az írás nem azok számára készült, akik csak olvasnak, hanem azoknak, akik cselekesznek”. A jezsuitizmus hordereje abban állott, hogy a rend tagja kikényszerült a cellából, kitépte magát a középkor meditálásából és extatikus hangulatából s a szemléltetni tudás minden eszközével az ég és a pokol válaszútja elé állította a híveket. Sokszor nem is élte a maga sajátos életformáját, amelyre kötelez a szerzetes zavartalan istenszemlélete, de felvette maszkját mindazoknak, akiknek a szivéhez akart férkőzni. Miller Fülöp könyvének legbrilliánsabb fejezete a „Hinter Tausend Masken”, amelyben a hittérítő jezsuitát mutatja be előttünk, aki „kereskedő a kereskedővel és katona a katonával”. Mint egy érdekes regény tárul elibénk a gyarmatos útra elindult jezsuita atya, akit hol a kinai császár környezetében találunk, nem egyszer a kinai császár álarca alatt, hol Indiában, ahol jobban tud szanszkritul a brahman papoknál és tökéletesebb yogi tud lenni, mint a rejtélyes világrész aszkétái, hol az indiánok pásztortüze mellett, hol pedig ismét Páris szalonjaiban és európai királyok udvarában. Alakját mindig változtatja, hallatlan rugalmasság él benne, hogy mindig annak a szája ize szerint beszéljen, akivel történetesen együtt van és akit meg akar nyerni eszméinek. Ott látjuk őt a nagy asztronómusok obszervatóriumaiban, a szabadkőművesek páholyaiban, az összeesküvők között is. Ez az amit úgy mondanak, hogy „a cél szentesíti az eszközüket”. Csodálatos történeti színjáték zajlik le a szemünk előtt, amelynek rendezői, a jezsuiták folytonosan tudatában vannak, hogy ez: színjáték és az ő igazságukért történik. Nem csoda, hogy a jezsuiták teremtik meg a modern értelemben vett „színházat” is. Délamerikában zeneállamot létesítenek, az indiánoknak olasz operákat adnak elő. Vagy kell-e alkalmasabb bizonyíték a Jezsuiták utolérhetetlen vitálitására, mint a délamerikai jezsuita köztársaság. Nincs a történelem utóbbi négyszáz évének egyetlen korszaka sem, amelyben a Jézus-társaság emberei nem tudtak volna biztos talajt teremteni a maguk tevékenységük számára. Ott vannak háborúk megüzenésénél és a békék megkötésénél, ott vannak Pompadour alkovjában és Rettenetes Iván vérgőzös udvarában, harcolnak a protestantizmussal, harcolnak a keleti vallásrendszerekkel, harcolnak tudománnyal, a felvilágosodással szemben, de ugyanakkor művészei a hit és tudomány összeegyeztetésének.


     Az európai multnak ezt a kulturjelenségét, a jezsuitizmusnak a világ minden tájára kiszélesített hatalmát, ennek a. példanélküli organizációnak szerkezetét R. F. M. „Ignatius von Loyola” című fejezetében vezeti vissza a gyökerekig. Mily érdekes a kezdet! Egy spanyol hidalgó megcsömörlik a szerelemtől, a céltalan élet olcsó mámorától és rongyokba öltözve néhány társával elindul hirdetni az igét és ráveszi a pápát, hogy adjon engedélyt egy új vallási rend megalapítására. Alig pár évtized és a jezsuitizmus ott van a katholicizmus első vonalában, a harcok keresztjében, a janzenisták és protestánsok örökös céltáblája gyanánt. De a jezsuitizmus állja a küzdelmet a zseniális Pascallal szemben is, argumentumainak meggyőzőereje oly nagy, hogy egy Voltaire is meghajlik előttük. A jezsuitizmus, pedig hányszor üldözték ki a rendet és egy pápa, XV. Kelemen az egész világon eltörölte, változatlanul megtartotta a hatalmát. Hatalma még ma is érezhető, aminek főmagyarázata, hogy a jezsuiták tudnak alkalmazkodni a modern idők szelleméhez is. Pszihoanalizis? A jezsuiták gyónási rendszere már ezt négyszáz éve alkalmazza. Szociálizmus? A jezsuiták előrángatják a thomisztikus „sociológiai perennis”-t s a maguk módszereivel a marxizmust is kisajátítják. Tudomány? Nemcsak esküsznek a haladásra de ők maguk is helyet kérnek a laboratóriumokban és nem egyszer jelentős találmánnyal gazdagítják az emberiséget. Erkölcs-problémák? A jezsuita morál egyes sajátosságai, az akaratszabadságára épített tan, célszerűségi elmélet stb., kikerekül a jezsiták gondolkodásában és tetszetős megfogalmazást talál. Nem vitás, hogy a jezsuitizmus világképe nem azonos a modern, haladni vágyó ember világképével és szociális módszereik nem alkalmasak a világ szociális nyavalyáinak a leküzdésére. René Fülöp Miller nem is vállal, aminthogy nem is vállalhat, apológiát a jezsuitizmus mellett. Csak ennek a négyszáz éves pernek a peranyagát tárja a közönség elé, a vádlott védekezését s az ügyészek filiipikáját. Minden egyeben kívül a jezsuitizmus története klaszszikus példáját mutatja annak, hogy mire képes az elvhűség, a szervezettség, a nyitott szemmel való járás, az értelem, az alkalmazkodni tudás, a szigorú önmegtartás és fegyelem s a képesség, hogy az ember egy magasabbrendűnek vélt eszme szolgálatában alá tudja rendelni önmagát és eszközeit. (Kolozsvár)


* René Fülöp Miller: Macht und Geheiminss der Jesuiten, Grethlein und Co. Verlag, Leipzig.


 


Vissza az oldal tetejére