FĹ‘oldal

Korunk 1930 Január

Az uj Mexikó


Mátrai Ede

 


Az európai „civilizáció”-t vérrel és vassal terjesztő elszánt spanyol conquistadorok által összezúzott azték kultura romjainak képe tűnik fel emlékezetünkben, Cortez Ferdinánd, Montezuma az utolsó azték uralkodó tragédiája. Mexikó aztán évszázadokra leszorul a történelem színpadáról” hogy III. Napoleon imperialista cselszövényei által szomorú véget ért Habsburg Miksa, mexikói marionett császár históriája révén ismét előtérbe jusson. Aztán sokáig ismét nem hallunk róla semmit. Az 1912-es konfliktus Mexikó és az Egyesült Államok között, Veracruz kikötő megszállása, rövid időre ismét Mexikóra vonja a világ figyelmét. „Rabló meszticek, barbár indiánok, a kormány tehetetlensége... az Egyesült Államok polgárai testi épségének és vagyonbiztonságának védelme...” — szavalja az amerikai „demokrácia” — már érezni a petróleumbűzt, ami a bombasztikus frázisok mögött lappang. Aztán jön a Balkán háború, 1914 — és a világrengető mérkőzés az európai imperialista hatalmak között s messze elsodorja tőlünk Mexikót. Csak néha-néha, szerényen megbújva a hasábos Ludendorff és Höfer jelentések között, akadunk pár soros hirre, amelynek sikerül keresztüljutni az ántánt és a német U hajók kettős blokádján. Hogy a semleges Mexikó is harcban, áll, polgárháborúja, sőt háborúi vannak. Huerta, Villa, Carranza, Obregon stb. „tábornokok”, forradalom, ellenforradalom. Gúnyosan legyintettünk — „Mexikó? Forradalom?! — Operett tábornokok operett harca, rablóvezérek személyes marakodása. Bolivar Simon óta régén bevált sablonos közép és délamerikai recept szerint”.


Mikor a Ludendorff és Höfer jelentések kínai fala összeomlott és ismét. szabadon nézhettünk körül a világban — egyszerre, váratlanul és tolakodóan elénk állt — Mexikó. Szakszervezetekre támaszkodó radikális kormány, az egyház és állam szétválasztása, papi birtokok elkobzása, szekularizáció, a lelkészek regisztrálása, radikális földreform, a petróleumforrások nacionalizálása — jöttek egymásután a szenzációs hirek. Be kellett vallanunk, hogy halvány fogalmunk sincsen a mai Mexikóról. A mi képzeletünkben egy halott kultura és a császártragédiák misztikus ködébe burkolt — bár egy kissé petróleumszagú — exotikum, egy elintézett kérdés volt Mexikó. És ime egyszerre teljes nagyságában bontakozik ki előttünk egy modern állam: kapitalizmus, proletáriátus, az osztályharc és operett forradalmakkal? Nem! Komoly szociális probléma, egészen sajátos jelenség a háború utáni politikai és gazdasági átalakulások között.


A legfejlettebb imperialista trösztkapitalizmus és a primitiv, félfeudális társadalmi, termelési formák egymásmellettisége és egybeolvadása. Modern nagyvárosok felhőkarcolókkal, gyártelepekkel és — dzsungel. Nyomorúságos indián falvak, áthághatatlan ősbozót és — a legmodernebbül felszerelt petróleumforrások. Vágtató expresszek és — kóborló rablóbandák. Egy, a társadalom életén korlátlanul uralkodó, óriási materiális és lelki hatalom felett rendelkező bigott, katholikus egyház a vakbuzgó, fanatikus, analfabéta mesztic és indián tömegek élén és — egy forradalmi kormány, amely az osztályöntudatos ipari munkásság és parasztság tömegeire támaszkodik. A mai Mexikó az imperializmus egyetlen, a gyarmati és félgyarmati országokban kitermelt, ellentmondásokkal teli fejlődésformáinak klasszikus példája. Ez a forrongó, vajudó káosz, amelyben egy időben, egymás mellett és egymás ellen küzdenek a Tegnap, a Ma és a Holnap, nemcsak politikai és gazdasági téren igyekszik kiformálni a dolgok új arculatát. A társadalmi élet minden megnyilvánulásában kibontakozik a régi és az új között folyó élet-halálharc. Mig az egyház, a nagybirtok és az U. S. A. tőke szövetsége a maga ellenforradalmát a félállati életviszonyok között tengődő tömegek vallási fanatizmusára és tudatlanságára építi, addig a kormány a mögötte álló szakszervezetek és parasztegyesületek támogatásával, óriási kulturhadjáratot folytat az évszázados szellemi sötétség ellen. Egy, méreteiben a mai oroszok alfabétizáló kampányára emlékeztető, óriási kulturmunka szántja fel a hatalmas országot. Az új szellem pionírjai a vasúttól, a járható útaktól messze fekvő, őserdők mélyén rejtőző indián falvakba is elhatolnak, hogy azok lakóit a malária elleni oltótűvel védjék és a betűvel egy új élet lehetőségeinek tudatára ébresszék. A rézbőrű peon, a mexikói paraszt az U. S. A. traktor mellett a marxismus elemeit betűzgeti. A hadseregben szolgáló indián parasztok az elemi és továbbképző tanfolyamokon keresztül, mint új emberek térnek vissza falvaikba, hogy kilendítsék azokat a régi megkötöttségből. A technikai kultura vívmányai, az ujság, a könyv, a rádió, a film ostromolja az indió tárulkozó értelmét. „A gyárat! A bányát! A petróleumforrásokat!” — harsogja az ipari munkásság. „A földet! A földet!”— echózik az, indió milliókból. A teremtő akarat roppant kórusává egyesül a millió munkás és paraszt hangja. A feudális latifundiumok, a kapitalista ültetvények és az egyházi „holtkéz” rettentő súlya alatt sem roppant össze az indió lelkében az ősi kollektivitás. Az idő elementáris erővel robbantja ki a régi életközösség újrateremtésének akaratát. Modern formát ad a régi tartalomnak. Mechanizált kollektív gazdaságok alakulnak a kormány támogatásával. Agronómusok, technikusok, mezőgazdasági tanfolyamok, nemesített vetőmagvak, traktorok és egyéb gazdasági gépek, az intenzív termelést propagáló brosurák millió példánya sokszorozza az indió földjének áldott termékenységét. Aratás idején a parasztkatonák testvéri segítsége könnyíti meg az indió termésének betakarítását. Az ipari munkás és földmivelő paraszt testvéri összeborulása itt már nem utópia...


Az ipari munkások szakszervezeteinek kitűnő organizáltsága, tudatos fegyelme, testvéries szelleme és céltudatos politikája az egész mai Mexikóra rányomja a maga markáns bélyegét. A kispolgári radikális kormánynak a nemzetközi tőke nyomása folytán ingadozó politikáját, a benne képviselt elemeknek a szociális átalakulás minőség és mennyiségbeli maximumáról alkotott különböző felfogását, tisztázatlan nézeteit, ideológiai zavarosságát ellensúlyozza a szakszervezetek mögött felsorakozó munkásság energikus fellépése. A szakszervezetek társadalmi befolyása és hatalma példátlan az egész világ szakszervezet mozgalmának történetében. Ez természetesen csakis a mai Mexikó politikai és gazdasági sajátosságaival magyarázható. Bérmozgalmaknál, munkásviszályoknál, sztrájktörőkkel szemben — más országokban elképzelhetetlen — élességet és határozottságot tanúsítanak a szakszervezetek. — Persze segítségükre szolgál ezekben a mexikói kormánynak, a közigazgatási hatóságoknak, rendőrségnek a munka szabadságára vonatkozó nézete, mely egyáltalán nem azonos más országok hasonló intézményeinek nézetével. ; A kapitalisták, a haciendadok (nagybirtokosok) és az egyház, természetesen nem hajlandók ellenállás nélkül megadni magukat az előretörő erőteljes szociális átalakulásnak. A kereszt árnyékában meghúzodó ellenforradalom, a lelkiismereti szabadság védelmének jelszava alatt komitácsi bandákat szervez, amelyek a vasúti vonalak szétrombolásával, hidak felrobbantásával, guerilla harcokkal nyugtalanítják a kormányt. Végig zsarolják a nem „cristero” ültetvényeket és „Viva Cristo el Rey!” (Éljen Krisztus a király!) kiáltással rohanják meg és rabolják ki a meglepett utazókat. Papok és apácák által fanatizált, patológikus egyéneken keresztül merényleteket szerveznek a forradalom vezetői ellen (Obregon elnök meggyilkolása). — 1929 tavaszán nagy arányú, kitűnően megszervezett katonai felkelés tört ki az északi államokban, amelyhez a flotta nagy része is csatlakozott. A kormánynak csak hosszantartó, súlyos harcok árán, a felfegyverzett munkások és parasztok önfeláldozó segítségével sikerült az ellenforradalmi puccs leverése.


Ez a folytonosan változó, alakuló forrongás, amely gyökerestől forgatja fel a régi életformákat, ez a gigantikus küzdelem a szociálisan új Mexikóért, már kitermelte magából az őt manifesztáló új művészetet is. Ez az új művészet az, ami a kapitalista hírszolgálati monopólium tendenciózus hirein túl, elközvetíti hozzánk és feltárja előttünk ennek az átalakulásnak az igazi lényegét, mozgató rugóit, méreteit, mélységeit. Diego Rivera* monumentális freskóin megjelenik Mexikó egész szociális élete. A kubizmus leegyszerűsödött vetületeiben felrajzolódik előttünk az indió munkája, élete, örömei és szomorúságai. Küzdelem a földért és kulturáért az ipari munkások testvéri vezetése alatt. A mexikói dolgozók Mája és Holnapja. A cukornád aratás, az ezüstbánya, a vasöntőde, a földosztás, az új iskola, a május elseje. A kapitalizmus, az egyház, a nagybirtokosok elleni harc tarka keleidoszkópja fenséges szín és forma himnuszban olvad fel. Lenyügözően érezteti velünk a szociális átalakulás dübörgő lüktetését. — A munka 124 freskóból áll. Négy és fél év alatt készült el. A Neuer Deutscher Verlag kiadásában megjelent monográfiához írt életrajzában Diego Rivera így körvonalazza a maga szociális misszióját; „Amit a szegény parasztoknál láttam, — akik földet akartak,hogy azt közösen megműveljék, s a föld és ipari munkásoknál, akik szervezkedve, fegyveres harcokba vetették magukat, — az határozta meg és tisztázta életem hajtóerőit és szolgáltatta számomra munkám anyagát. A tömegek valósággá vált mozgalmának látványa egyértelműen tanított arra, hogy mi legyen ez a nagy festészet. Festészet mindazok számára, akik az élet legjobb megszervezéséért küzdenek. A művészet hatásos fegyver, biztos eszköz ezen szervezés megvalósításához. Azt akartam, hogy képeim Mexikó szociális életét tükrözzék vissza, úgy ahogy én látom és a valóság visszatükrözésének élethűségén és beállítottságán keresztül a jövő lehetősége legyen a tömegeknek felmutatva. Megkíséreltem, mindig az lenni, amit művésznek neveznek, vagyis a tömegek] vágyainak és törekvéseinek akkumulátora és egy leadóállomás, amely elközvetíti a tömeghez vágyainak színtézisét, hogy így annak lelkiismeretapparátusa gyanánt szolgáljon és a szociális szervezkedéshez segítse”.


A mai és holnapi Mexikó másik nagy dokumentálója Traven,* a német származású orvos. A freskók felfokozott arányaiban megrendítő monumentalitással hullámzik a tömegek élete és mozgása. A szó, az írás freskója a regény. Traven regényeiben hatalmas erővel rajzolódnak ki Mexikó szociális életének konturjai. A tömegek harca, az osztályok birkózása és annak eredményei bárcsak háttér, de erősen aláhúzott háttér, amelybe a regények hősei; mexikóiak és amerikaiak, ipari munkások és indiók szervesen bele vannak építve. Plasztikusan formálja meg Traven a mai Mexikó jellegzetes vonásait és embertípusait. Az amerikai business túlfeszítettségében vonagló nagyvárost felhőkarcolóival, dokkjaival, petróleumtankjaival. Az étkezdék rettentő fűszerbacchanáliáit, amelyek az európai gyomor számára felérnek egy kiadós lúgkőoldattal. A pulqueriákat, ahol a gyilkos fehér alkohol, a pulque szedi áldozatait. A sajátos mexikói prostituciót, amely, ha c tekintetben fokozatokról beszélhetünk, humanitás és higiénia tekintetében messze felette áll az európai és U. S. A. „kultura” prostituciójának. A tömegszállodák speciális és eredeti berendezését, az uccát és a korzót, amelyek, dacára a mexikói város szédületes tempójú elamerikaiasodásának, letörülhetetlenül magukon viselik egy egészséges, töretlen mexikói kultura anyajegyét. Elvonul előttünk a benszülött proletár, az ipari munkás, a katona, a rendőr, akik, osztályhelyzetük általánosító adottságain túl, egészen sajátos típusok. A bevándorolt parvenü, a dollártól dagadó jenki és a munkanélkül csavargó U. S. A.-proletár, az oilman-ok és aranyásók tarka egyvelege. De Traven épp oly jól ismeri a vidéket is, a maga ezerszínű változatosságában. A prairek végtelensége, a havasok fenséges magányossága, a „Busch”, az ősvadon titokzatossága, a trópusok százszorosan fogamzó bujasága. A petróleumforrások és gyapotültetvények, a farmok és óriási szarvasmarha csordák, a haciendák és indiánfalvak, mint egy csodálatos panóráma egy-egy részlete, bontakoznak ki előttünk.


Ez az ígéretekkel terhes, csodálatos ország vad szépségeivel a „technizált terméketlenségek” invázióinak viharai dacára is egészséges gyökerű, sudár indióival, nagyszerű, zengő szavú trubadurra talált Alfons Goldschmidt** személyében. Az ő könyveiben szerencsésen párosul a marxista tudás ekzaktsága a költő szeretetből fakadó elcsodálkozásaival. Munkáinak gondolatgazdagsága, nyelvének költői szépsége méltán predesztinálják őt arra, hogy a két óriás, Diego Rivera és Traven mellett, harmadikként vállalja a születendő új Mexikó lelkes ismertetőjének nemes tisztségét. (Bécs)


* Das Werk Diego Riveras. Neuer Deutscher Verlag. Berlin.


*Traven: Die Baumwollpflücker, Die Schatz der Sierra Madre című regényei a Büchergide Guttenberg, — Berlin — kiadásában.


** Alfons Goldschmidt: Mexico és Die drifte Eroberung Amerikas. Ernst Rowohlt Verlag. Berlin.


 


Vissza az oldal tetejére