FĹ‘oldal

Korunk 1930 Január

Az orosz szocialista tervgazdaság


Dienes László

 


15.


Milyen konklúziókat engednek meg az első év eredményei az öt éves terv kivihetőségét illetőleg? Lássuk a számokat.


Az Állami tervbizottság kiadta az ipari termelés „ellenőrző számait” a most következő 1929—30 gazdasági évre, amely számok ezen év gazdasági penzumát írják elő s egyben kritikáját adják, mert hiszen azon épülnek fel, az előző, most végződő gazdasági évnek, az öt éves terv első évének. A hivatalos kiadvány konklúziója: mennyiségileg az ipari termelés nem csak megvalósította azt, amit számára az öt éves terv előírt az elmult évre, hanem részben túl is ment ezen. Az ipari termelés mennyiségben erősebben fejlődött az öt éves terv első évében, mint ahogy a terv előrelátta. Az ipari termelés értéke az elmult évben 13.7 milliárd rubelt tesz ki, szemben az előző év 11 milliárdjával; vagyis 24 százalékkal emelkedett, mig a terv csak 21.3 százalék emelkedést írt elő erre az évre.


A fejlődés tempóját és az ellenőrző számok megbízhatóságát még jobban megítélhetjük, ha több elmult év tervezett és megvalósított számait hasonlítjuk össze. Három évvel ezelőtt, mikor még az első kísérletek folytak hosszabb időre szóló termelési tervek felállításával, az ipari termelés évenkénti növekedésére csak 12—13 százalékot írtak elő; ez volt az a tempó, amely akkor kívánatosnak és keresztülvihetőnek látszott s elégségesnek arra, hogy Oroszország nem sok idő alatt beérje a nyugati kapitalista államokat. A tényleges termelési eredmények azonban jelentékenyen felülmulták ezeket az első ellenőrző számokat. Például mig 1927—28-ra a termelés 18—19 százalékos emelkedése volt előírva, addig a tényleges emelkedés 21—22 százalékot tett ki. Az elmult 1928—29 gazdasági évre 20—21 százalék emelkedés volt előírva; a tényleges emelkedés 24 százalék.


Ezek a számok azt mutatják, hogy az állami tervbizottság nem állapítja meg túlzott optimizmussal a termelési penzumot s amit tényleg előír, az a lehetőség határain belől van. Ilyennek kell tehát tekintenünk az, öt éves terv felfelé történő korrigálását is: az eredeti öt éves terv a következő évre az iparitermelés 20—21 százalékos emelkedését írja elő, ezzel szemben az első év eredményeinek alapján az Unió legfőbb gazdasági tanácsa az állami tervbizottság javaslata alapján ezt a számot felemelte 32-re.


Ime általánosságban az öt éves terv ipari első éve. Lássunk néhány részletes számadatot.


A terv a lefolyt évre 40.66 millió tonna kőszén termelését írta elő; tényleg kitermeltek 40.57 millió tonnát; a feladatnak tehát elvégezték 99.7 százalékát. Az előző évhez képest a széntermelés felemelkedett 14.4 százalékkal. A naphta-termelés 9.07. millió tonnára volt előirányozva; a tényleges termelés 9.36 millió, azaz az előirányzottnak 103.2 százaléka. Az emelkedés az előző évhez képest 13.3 százalék, az előirányzott 10 százalék helyett. Az öntöttvas termelés kb. az előirányzotnak 95 százalékát teszi ki (részben egy nagy tűz miatt); az acélé egy-két százalékkal múlja azt felül. Az elektromos ipar termelési programmját négy százalékkal haladta meg; az előző évhez képest 30 százalékkal emelkedett.


Az árútermelés tervet meghaladó növekedése maga után vonta a szállítás előírtnál nagyobb teljesítményét: az előirányzott 165 millió tonna-kilóméter helyett kitett 177 millió tonnakilómétert; a személy forgalom 25 milliárd utas-kilométer helyett 28 milliárd utas-kilométert.


Az ipari termelésbe fektetett tőke fokozottan növekedett: 1924—25-ben másfél százalékkal, 1925—26-ban 4.5 százalékkal, 1926—27-ben 9.3 százalékkal, 1927—28-ban 11.1 százalékkal, az elmult évben pedig 12—13 százalékkal.


Az állami költségvetés szintén emelkedést mutat a tervhez képest. Az előirányzat volt az elmult évre 7.231 millió rubel, a tényleges költségvetés pedig 7.925 millió rubel. Az öt éves terv a most kezdődő évre 9 milliárd és 200 millió rubelt irányzott elő; most már azonban a ténylegesen kivitelre kerülő költségvetés 10 miliárdban és 200 millióban van megállapítva.


Az első év ipari termelésének mennyiségi eredményei tehát kedvezőknek és a terv kivihetőségét illetőleg biztatóknak mondhatók. Kevésbé kedvezők az ipari termelés minőségi eredményei. A munkaproduktivitás és a termelési költségek csökkentése tekintetében a tényleg elért eredmények mögötte maradnak valamivel a tervben előírtaknál. A munkaproduktivítást 17 helyett, ami elő volt írva, csak 15 százalékkal sikerült emelni. S a termelési költségek az előírt hét százalék helyett átlag csak négy, százalékkal csökkentek. „A termelési költségek kinemelégítő csökkenése mellett — mondja a tervbizottság határozata — az elmult évben a termelt árúk minősége is rosszabbodott; ez az elmult év egyik legkedvezőtlenebb jelensége”.


A mezőgazdaságban, különösen a szocializálás terén, az első év nagyon jó eredményeket mutat. A bevetett terület általában 5—6 százalékkal emelkedett, de ennek az emelkedésnek legnagyobb része a kollektív üzemek javára esik. Az öt éves terv a kollektív gazdaságok által megművelt terület 112 százalékos emelkedését írja elő az elmult évre; tényleg 330 százalékkal emelkedett. 1927-ben 11.394 kollektív gazdaság volt az országban, 1928 október elsején 21.394; 1929 julius elején már 35.000. A kollektív gazdaságok száma tehát sokkal erősebb mértékben emelkedett, mint az öt éves terv előírja: nem 17, hanem 80— 100 százalékkal. Emellett az állami gazdaságok megművelt területe is az előírtnál erősebb mértékben növekedett: 23 százalékkal az előírt 14 helyett. Ezenkívül létesült ötven teljesen mehanikus erőre berendezett „gabona-gyár”.


A következő gazdasági év előreláthatólag a kollektív gazdaságok újabb megnövekedését fogja hozni, úgy hogy az év végére kb. 15 millió hektár terület lesz kollektív megművelés alatt. Az öt éves terv az öt év végére, 1933-ra, 20 millió hektárt írt elő. Ha azonban a kollektív gazdaságok az eddigi tempóban fejlődnek, jóval hamarább elérik az öt éves terv penzumát. S ha az állami gazdaságok száma is a mai tempó szerint növekszik tovább, lehet számolni azzal, hogy az öt év végén nem negyven, hanem 65—70 százalékát a piacra kerülő gabonának társadalmosítot t gazdaságok fogják előállítani. Ez pedig azt fogja jelenteni, hogy a városi lakosságot sikerült teljesen függetleníteni a parasztságtól az ellátás tekintetében s lehetséges lesz a még renitens parasztréteget is bekényszeríteni a kollektív termelésbe egyedül gazdasági erők kijátszása által.


16.


Az ötéves terv első évének eredményeit az állami tervbizottság felhasználta a tervezet korrigálására s e korrekciók alapján (állította fel a most kezdődő második gazdasági év ellenőrző számait, amelyek szerint a szovjetek gazdaságának a következő évben fejlődnie kell. Ezek az új számok felfelé javítanak s az öt éves tervben előírtnél jóval nagyobb teljesítményt várnak.


Az ipar brutto termelése 32—35 százalékkal kell emelkedjék jövő októberig (az öt éves. terv csak 20.2 százalékot írt elő); még pedig a nehéz ipar 42—45 százalékkal, a könnyű ipar Í22—25 százalékkal. A jövő évi ipari termelés értéke az idei 13.7 milliárd rubellel szemben 18 milliárdra kell emelkedjen. A legnagyobb követelményekkel a nehéziparral szemben lépnek fel az ellenőrző számok, minthogy ez az alapja a nagy indusztrializálási folyamatnak; a nehéz ipar aránya fel fog emelkedni a mai 42 százalékról 47.6 százalékra.


Felemelték a nyersvas- és acéltermelés számait is, de legerősebben a gépipar teljesítményét: az előírt 28 százalék helyett jövőre 44 százalékkal, a mezőgazdasági gépipar 75 százalékkal kell felemelkedjék. Ugy szintén az elektromos ipari termelés is kb. 70 százalékkal.


Az ipari tőkebefektetés az ez évi 1.7 milliárd rubellel szemben a következő évre három milliárd rubelt fog kitenni (az öt éves terv még csak két milliárd és 300 milliót írt elő), amihez járul még 550 millió új befektetés az elektromos erőművekbe.


A legnagyobb erőfeszítést azonban a javított ötéves terv nem annyira a termelés mennyiségében, mint inkább minőségében írja elő. Ez az a pont, ahol az első év eredményei nem egészen kielégítők, azért most minden erővel a munkaintenzitás fokozását és a termelési költségek csökkentését s ezzel kapcsolatban az árak leszállítását igyekeznek elérni. A munka produktivitásának a következő évben 23 százalékkal kell fokozódni (az elmult évben 15-tel emelkedett). A termelési költségek 9.5 százalékkal kell csökkenjenek (az idén csak 4.1-del sikerült lenyomni, dacára, hogy a terv hetet írt elő). Árcsökkentés egyelőre csak a nehéz iparban van tervbe véve (négy százalékos) ; de a reális munkabér az előírt 5.4 százalék helyett 8.1 százalékkal kell felemelkedjen.


Eddig a hivatalos számok, amelyek alapján a szovjetek gazdasága ténylegesen operál: összefoglalva megállapítható belőlük, hogy amennyiben váratlan akadályok nem merülnek fel, amelyek bénitólag hatnának az ország gazdasági életére, a z ötéves tervben lefektetett gazdasági fejlődés nem csak megvalósítható, hanem valószínűleg már négy, négy és fél év alatt valósággá lehet. Hogy pedig ez számokban kifejezve mit jelent s általa hova fog előrejutni Oroszország a legnagyobb ipari államok között, azt az előzőkben már ismertettük.


Most még egy már nem hivatalos s nem hivatalosan veendő hosszabb perspektívát akarunk röviden ismertetni, az öt éves terv várható folytatását a következő húsz évben. L. Szabszovies kidolgozta az öt éves terv és az első év eredményei alapján az orosz szocialista építő munka tizenötéves tervét, további perspektivával még öt évre. Konkluziója, hogy a szocializmus megvalósítása Oroszországban nem egy még beláthatatlan távoli cél, hanem kb. tizenöt esztendő alatt valósággá lesz.


Számításai alapján a Szovjetunió évi ipari termelése 1933-ig a mainak két és félszeresére, 1938-ig nyolcszorosára, 1948-ig — tehát 18 év alatt — százszorosára fog emelkedni. Ez az Egyesült-Államok mai produkciójának kb. háromszorosa volna. Fantasztikus, mint szám. De még mindig azt lehet mondani, hogy Szabszovics nem a legoptimisztikusabb alapon számolt. Mert alapul az öt éves terv tempóját vette, tehát pl. a jövő évre csak 20 százalékos emelkedést, amikor pedig a hivatalos számitás már 32 százalékkal számol.


Érdekesek Szabszovics számításai a munkaviszonyok alakulását illetőleg. A tizenötödik gazdasági évben, 1943-ban, az ipari munkások száma a mainak három és félszerese, a, reális munkabér a mainak négy-hatszorosa lesz (több, mint a mai amerikai bérek), A munkaproduktivitás a mainak nyolcszorosára fog emelkedni, a munka-nap napi hat-öt órára fog leszállani.


Az ipari termékek árai le fognak esni 65 százalékkal, az ipari tőkeakkumuláció 236 milliárd összegre fog emelkedni. Húsz év alatt 500.000 kilométer új vasútvonal fog épülni.


A mezőgazdaságban a legmodernebb gépek alkalmazása által a föld hozamát meg fogja háromszorozni s öt év alatt az összes privát parasztbirtokok kollektivizálva lesznek s a ma még feltöretlen földeken óriási állami gabonagyárak fognak dolgozni.


Munkanélküliségről régen szó sem lesz, a munkához való jog teljes megvalósítást nyer; viszont húsz év alatt és ötven éven túl mindenki mentes lesz a munkakötelezettség alól.


Ezzel a hatalmas gazdasági programmal egy hasonlóan hatalmas kulturális változás fog együtt járni. Társadalmosítást nyer a mindennapi élet (gyárszerű főzés és a háztartási szükségletek kollektív ellátása), megnyolcszorozódik a rendelkezésre álló lakás. Az Unió mai tíz milliárdos költségvetése a 126 milliárdnyi hatalmas összegre növekedik fel.


Fantázia, fogják sokan mondani, mintahogyan mondották elegen ott Oroszországban is, kommunisták is, amikor az első tervezet számait felállították. S a valóság mégis túlhaladta e számokat. Igaz, hogy egy, feltétele van e hatalmas méretű fejlődés lehetőségének: a béke. Viszont azonban éppen ez a hatalmas gazdasági fejlődés az, amely kikényszeríti Oroszország ítészére a békét.


J. M. Kenworthy, Labour Party képviselő írja: „A 19. század nagy gazdasági eseménye volt az Egyesült Államok gazdasági feltárása és kifejlődése. Meggyőződésem szerint a 20. század nagy gazdasági eseménye az orosz Tanácsköztársaság gazdasági feltárása és fejlődése lesz”.


A Manchester Guardian tudományos munkatársa, aki a tudományok helyzetét tanulmányozta Oroszországban, jelentésében a következőket írja: „A tudomány, az államhatalom és a termelés organikus összefüggése következtében Oroszország húsz év mulva valószínűleg a föld leghatalmasabb állama lesz”.


17.


Ha a nyugati kapitalista országok termelési atmoszférájában felnevelkedett olvasó e számokat és reményeket fantasztikus soknak találja, az csak természetes. Kell, hogy fejét rázza, e számok hallatára s csináljon akármit, amig maga nem látja, igazában nem fog hinni bennük. S ez nem is lehet másként. Mert hiányzik számára a meggyőződés szerzés másik nagyon fontos momentuma, amely e fantasztikus számok alá húsból-vérből való valóságot rak: a szocialista termelés lelki atmoszférájának élménye.


A nyugateurópai olvasó az orosz munkást és az orosz üzemekben folyó munkát saját hazájabelijének mintájára képzeli el. S ezért áll értelmetlenül a szovjetgazdaság páratlan tempójával szemben. Például az öt éves tervet is úgy képzeli el, hogy azt egy központi hivatal, az állami tervbizottság tömérdek statisztika alapján kidolgozta, a legfőbb gazdasági tanács elfogadta s ráparancsol hivatalos szervein keresztül az üzemekre, hogy most már hajtsák végre. Természetes, hogy ilyen módon nem lehetett volna azt elérni, amit az orosz szovjet-gazdaság hét esztendő alatt elért. A nyugat európai olvasó nem számol, mert nem szokta meg, hogy ezzel számolni lehet és kell, a tömegekben rejlő iniciativ erőkkel, amelyek tényleg a kapitalista termelésben nem érvényesülnek, mert nem érvényesülhetnek.


A tervgazdaság nem azt jelenti, hogy a termelő egyéneknek semmi beleszólásuk sincs a termelésbe. Sőt éppen a kapitalista termelés az, ahol a termelők legnagyobb részének, a munkásoknak tényleg semmi beleszólásuk sincsen a termelési folyamat technikai vagy kereskedelmi folyamatába. A kapitalista-individualista termelés éppen az, amely a termelésben résztvevők legnagyobb részét elzárja attól, hogy egyéni iniciativával vegyenek részt a termelésben. Miáltal a termelés egy óriási nagy hajtó erőtől esik el.


Nos, éppen a tömegek kezdeményezésében rejlő óriási hajtóerő az, amelyet a kollektiv gazdálkodás kifejlésre hoz, a termelésbe beállít s általa a kapitalista szemében lehetetlennek látszó eredményeket produkál.


A kapitalista közgazdaság legfőbb argumentuma mindig a szocialista termelés ellen, hogy a termelési eszközök magántulajdonának megszüntetése és az egyéni verseny kikapcsolása a termelésből a termelés legfőbb hajtóerejét semmisíti meg s ezzel lehetetlenné teszi magát a produkciót. Egy központilag vezetett tervgazdaságban az egyénnek nincs többé érdekében a kezdeményezés és a szorgalmas munka, mert nem ér el általa anyagi előnyt s ezért nem is fog se kezdeményezni, se szorgalmasan dolgozni.


Ez az okoskodás tényleg helyt álló a kapitalista gazdaságban. De megszűnik igaznak lenni, mihelyt igazi kollektív termelésről van szó. A múlt is igazolja ezt, ahol igen sok virágzó kollektív gazdaságot találunk egyéni versengés nélkül s igazolja a tapasztalat, amelyet a mai Oroszországban tehetünk.


Tény az, hogy, az egyéni verseny és a bírvágy hajtóereje helyébe kell valamit tenni a kollektív gazdaságban. De a legjellemzőbb éppen az, hogy a kapitalista szellemben felnevelkedett ember el sem tudja képzelni, hogy mi lehetne ez. Nem látja azt a hajtóerőt, ami legközelebb fekszik, hogy amazt; a dolgozó tömegek aktiv részvételét a termelésben.


Ma a munkának külső motívumra van szüksége: kényszerűségre vagy hírvágyra. De ma sem minden munkának: amelyik munkához belső kapocs fűz, azt szívesen és kedvvel csinálja az ember. A kollektív termelés ezt a belső kapcsot állítja vissza a munkás és a termelés között. De ez sem történhetik egyszerre. Ezért a szovjetgazdálkodás átmeneti formákkal segíti ki magát. Megtartja a kapitalizmusból a versenyt, de kollektív alapokra helyezi. Parasztosan kifejezve: az. ember sport-ösztönére épít.


Hogy ebben milyen erő rejlik, azt nem kell magyarázni: mindenki tudja, milyen óriási erőfeszítésre képes egy ember sportszenvedélyből, rekordért. S a kevésbé öntudatos munkásságnál, amelyik még nem érzi a kollektív termelés belső munkakényszerét s nincs tisztában azzal, hogy jelenleg még a termelésben kifejtett munkája osztályharc-munka, mert a Proletáriátus uralmának legnagyobb biztositéka, a munkásság e kevésbé öntudatos részénél a sportszerű szocialista verseny bevezetésével váltja ki azt az érdeklődést és kezdeményező aktivitást, amely nélkül nincs hatékony termelés. A gondolat, hogy a szocialista versennyel fel lehet ébreszteni a kollektív alkotás szellemét s vele a munkástömegeket a termelésben aktiválni lehet, Lenintől származik, aki azt részletesen ki is dolgozta:


„A szocializmus — írja Lenin — nem oltja ki a versengést, hanem ellenkezőleg első ízben teremt alkalmat arra, hogy a versenyt nagy méretekben, tömegesen alkalmazzuk, amennyiben lehetségessé teszi, hogy a dolgozók óriási tömegét bevonjuk a munka versenyének arénájába, ahol érvényesülhet, képességeit kifejtheti, a tehetségeket, amelyek a népben szunnyadnak s amelyeket a kapitalizmus elfojtott, felfedezheti”.


Legmagasabb fokán a szocialista verseny jelszava: behozni és túlhaladni minél rövidebb idő alatt a termelésben a nagy kapitalista országokat. Tehát egy gazdasági verseny a két gazdasági forma, a kapitalizmus és a szocializmus között. Ez a jelszó kell adja meg a munka lelkesedését a verseny legmagasabb fokán. De ez csak az általános célkitűzés, amely konkrétizálást nyer közelebbi feladatokban, melyeket a gazdasági helyzet szükségletei írnak elő. Jelenleg: a termelés fokozása, a termelési költségek csökkentése, a termeivények minőségének javítása. Ezek az általános ideál-követelmények, amelyekért az egyes üzemek között a verseny folyik.


De nem csak úgy általánosságban, s nem csak szónoklatokkal, hanem pontosan megfogalmazott és „szocialista szerződés” formájában irásba lefektetett feladatokkal, amelyeknek elvégzésére egy üzem munkássága lekötelezi magát. Példaképen álljon itt a Donec-vidék bányamunkásságának szocialista szerződése:


„Mi, a Donec-vidék bányászai belépünk a szocialista versenybe és magunkra vesszük a kötelezettséget, hogy a munkaproduktivitást felfokozzuk, a donec-szén termelési költségeit lecsökkentjük, sorainkból a hanyag munkát száműzzük. Ma aláírjuk, mi, a Luganszk, Artomovszk, Sztalino és Sahti kerület munkásái, mérnökei és technikusai az egész ország színe előtt a következő szocialista szerződést:


A Donec-vidék 180.000 bányamunkása kötelezi magát, hogy


1. az 1928—29 évben tíz százalékkal többet fog termelni, mint amennyit a tervezet előír,


2.    a munka produktivitását 17 százalékkal felemeli,


3.    a réselő gépek produktivitását 30 százalékkal felfokozza,


4.    a szén termelési költségeit hét százalékkal csökkenti,


5.    a szén minőségét javítja, hamutartalmát a legkisebb mértékre leszorítja s az elszállítást az antracitbányákban 40 százalékkal emeli,


6. véget vet a komoly ok nélküli elmaradásoknak és minden hanyagságnak az üzemekben,


7. a produktivitás fokozásával elérni, hogy az előírt munkáslétszám a bányákban ne lépessék túl,


8.  minden technikai hiányosságot kiküszöböl”.


De a szocialista versenynek, ez csak egyik formája, mind gyakoribbá válik e mellett a tényleges verseny üzemek között éppen úgy pontosan körülírt feladatokkal. Itt is szerződés formájába öntik mindkét üzem feladatát, amely a verseny tartalmát képezi. Természetesen a verseny hatásosabb a rokontermészetű üzemek között, ahol a teljesítmény mennyiségileg és minőségileg könnyebben összehasonlítható.


S az egész mai orosz lelki beállítottságot félreismert az, aki esetleg azt gondolja, hogy ez az egész szocialista verseny csak játék, csak parádé. Természetesen a dolog még kezdeteiben van s még nem termelte ki végleges formáját, a kollektív lelkiismeret első ébredezése keresi benne önmagát. Mégis már ma is nagy gyakorlati eredményeket mutat fel s tényleg alkalmasnak mutatkozik arra, hogy az üzemek munkáját magasabb nívóra emelje.


A párt moszkvai kerületi komitéjának egyik felhívása pontosan körülírja, hogy mit kell és lehet várni a szocialista versenytől:


„A versenynek nem csak arra kell szolgálni, hogy a munkakedvet emelje a munkásság körében, hanem valósággal társadalmi bojkottot kell teremtenie a naplopókkal és lógókkal szemben, harcot kell folytatnia a munkafegyelem szétrombolói ellen... meg kell szerveznie a proletáriátus körén belöl fenálló hiányok önkritikáját, nevelnie kell a munkásság elmaradt rétegeit.... A munkásság önkritikája nem blazírt és a nehézségek elől megfutamodó inteliektuálisok akadékoskodása és jajveszéklése, hanem egy önellenőrzés, saját teljesítőképességének felülvizsgálata, a nagy tömegek bevonása a szocialista termelésbe, a gazdasági élet, a tervgazdaság és az állami kormányzat nagy kérdéseinek a nagy munkás-nyilvánosság előtt való megtárgyalása... A verseny nagy dolog. Nem szabad ígéretekkel és kihívásokkal könnyelműen dobálózni. Aki egy versenybe úgy megy bele, hogy pusztán parádéra gondol, anélkül, hogy a versenyt az egyes munkások és egyes üzemek között a mindennapi munkában megszervezné, az nem a szocialista építés előharcosa, hanem demagóg”.


A verseny az üzem munkáját egy magasabb fokú érdeklődési síkba állítja, a tisztán kenyérkérdésből szívügy, önérzetkérdés lesz, a munkát egy sportszerű érdeklődés színezi s ezzel az összes résztvevőkhöz közelebb hozza. S ez által megnyitja az érdeklődést az üzem problémái iránt s a fogékonyságot az áldozatokra, amelyeket e problémák megoldása követel. S a versenyek vezetői, az u. n. munkáselőcsapatok ügyesen értenek ahhoz, hogy vele kapcsolatban lelkileg közelebb hozzák a munkástömegeket az üzemben folyó munkához. Minden a nagy nyilvánosság előtt folyik, ott tárgyalják meg az üzem hiányait, a tennivalókat, a termelés statisztikáját, az elért eredményeket. A faliujság, amely kipécézi a hanyagokat, a pártsajtó, amely folytonosan foglalkozik a gazdasági építés problémáival, a mozi és a rádió mind hozzájárulnak ahoz, hogy az üzemben folyó munka a munkás életének organikus részévé legyen, amelyhez nagyobb tényleges lelki érdeklődés fűzi, mint szabadidejének szórakozásaihoz. Kimutatásokat, görbéket publikálnak állandóan az elért eredményekről, összehasonlító táblázatokat arról, hogy hol melyik iparágban érték el valamelyik európai kapitalista ország termelését, hol haladták meg, hogy csökkent az egyes üzemekben az előállítási költség, a mulasztott napok száma, etc., hogy emelkedett az üzem tiszta termelési feleslege. Mind ez egy munkalázas atmoszférában képzelendő el, ahol minden egyes ember büszke a saját üzemének eredményeire, szégyelli magát a sikertelenségekért.


S ezzel együtt jár egy szüntelen folyó technikai-tudományos propaganda, amely különböző nívón, mindig a gyakorlati szükségből kiindulva a munkásság szakismereteit s ezzel együtt kezdeményezési képességét s munkakedvét fokozza.


A verseny, amely konkrét feladatokat tűz ki magának, konkrét eredményekhez is vezet. Néhány példa: A Petrovszki művek kohóiban a verseny hatása alatt a napi termelés 94.6 tonnáról 101.6 tonnára emelkedett; az Iljics-művekben a szerelők teljesítménye 30 százalékkal emelkedett; a Putilov-művekben a traktor részek szériái 930-ról 1.200-ra emelkedtek; két leningradi vasgyárban az ok nélküli elmaradások száma a verseny hatása alatt leszállott 0.8 százalékról 0.2-re.


Még nagyobb hatással van a verseny a munkások aktiv részvételére a termelési folyamat javitásában. Minden üzemben vannak termelési tanácskozások, amelyeken minden munkás előadhatja javaslatait a munkafolyamat tökéletesítését illetőleg. Münden elfogadott javaslat jutalmazást nyer, hatását ellenőrzik, statisztikázzák s az üzem nagy nyilvánossága elé kerül. Hogy ez milyen arányokban történik, arra csak egy példa: Ukrajnában két nagy üzem munkássága a termelési tanácskozások útján saját kezdeményezéséből 30.000 javaslatot nyujtott be az üzemek tökéletesítése és a munkafolyamat racionalizálása érdekében.


De a verseny meghozza a maga egyéni hasznát is: verseny folyik a „legjobb munkás” címért, amely anyagi előnyökkel, díjakkal is jár. Azok az üzemek, amelyek a versenyben kitüntették magukat és jó eredményeket ériek el, a lakásépítési hitelek szétosztásánál, a kulturális intézmények létesítésében és a hétórás munkanapra való áttérésben előnyben részesülnek. Ugy hogy a verseny nemcsak önzetlen önfeláldozásra apellál, hanem díjak és jobb munka- és életfeltételek formájában minden egyes munkás közvetlenül megérzi hatását.


A tömegek iniciativájának és munka érdeklődésének felkeltésére még más formák is alakultak ki vagy vannak kialakulóban. Például a különböző „patronátusok”. A Putilov-művekben az ifjumunkások pl. átvették a gépek és műhelyek patronátusát. Ez azt jelenti, hogy önkéntes munkával vállalják a gépek és műhelyek épsége, előirásszerinti használata felett való felügyeletet s harcolnak minden ellen, ami a gépeknek ártalmára van.


De a patronátusnak legérdekesebb formája, amikor egy ipari üzem átveszi egy falu patronátusát. Feladatául tűzi ki a kiválasztott falut segíteni gazdaságilag és szellemileg. A tavaszi munkálatok idején pl. 20—40 emberből álló munkás-brigádot küld ki a faluba, traktort, vetőmagot, műtrágyát visz magával s egy agronomot. A költségeket az üzem fedezi, részint gyüjtések, részint különmunka útján.


Mindezek csak egyes példák, jellemzéséül annak, hogy a kollektiv gazdálkodás miképen próbálja pótolni az individualistakapitalista gazdálkodás primus motor-ját: az egyéni érdek által hajtott egyéni iniciativát. Az orosz eredmények azt mutatják, hogy ez a pótlás tényleg lehetséges s az emberi pszihe átállitható a kollektiv munkára. Természetes azonban, hogy ennek előfeltétele az a teljesen különböző termelési atmoszféra, amelyet a magántőke szerepének teljes kikapcsolása jelent. S senki se csodálkozhat azon, hogy ugyanazok a teljesítményfokozó módszerek, amelyek a mai Oroszországban beválnak, egy, kapitalista országban semmi eredményre se vezetnének. Ezt a különbséget kell megérteni és megérezni, hogy valaki megértse azt a tényleg hihetetlennek látszó gazdasági fejlődés, amit az új Oroszország felmutat, bizonyítékául annak, hogy, a kollektiv termelés olyan materiális-technikai és pszihikai erőket vált ki, amelyek képessé teszik nem csak hogy felvegye a versenyt a kapitalista termeléssel „hanem arra is, hogy ezen új erők sikeres megszervezése után, messze elhagyja azt maga mögött.


18.


Az orosz tervgazdaságnak ma már elég jelentékeny irodalma van európai nyelveken is. A következőkben csak néhány legújabb forrást sorolunk fel azok számára, akik bővebben akarnak a kérdés felől tájékozódni:


A legtöbb adatot és cikket, hivatalos közleményeket, statisztikákat a német nyelven Berlinben megjelenő Internationale Presse-Korrespondenz hozza; ugyancsak hasznos forrása, a mai Oroszország életének minden szempontból a szintéli német nyelvű Moskauer Rundschau (megjelenik hetenként), valamint a Berlinben kiadott havi folyóirat, Das Neue Russland.


Könyvek német nyelven a kérdésről:


Pollock, Friedrich: Die planwirtschaft lichen Versuche der Sowjetunion 1917 bis 1927. Leipzig: Hirschfeld. (A Carl Grünberg által kiadott sorozat második kötete, a legterjedelmesebb munka a kérdésről németül). Krischanowski: Die Planwirtschaftsarbeit Inder Sowjetunion. Ergebnisse des ersten Jahrzehnts. Berlin: Verlag für Literatur und Politik. (Krischanovski az állami tervgazdasági hivatal vezetője Moszkvában, kis könyve csaknem az összes fontos adatokat tartalmazza). Sarabianow: An der Schwelle des zweiten Jahrzehnts. Berlin: Carl Hoym.


* A tanulmány előző részét lásd a Korunk 1929. novemberi és decemberi számában.


 


Vissza az oldal tetejére