FĹ‘oldal

Korunk 1930 Január

A Kaszab-uccai gyilkosság története


Nádass József

 


I.


Öt éve ismerték egymást, sok mindent átéltek együtt, a vad viszonyból barátság lett, az érzékiségen túl szerették egymást. Tiszta kép volt mindegyik a másik előtt, ismerték egymást és tudták: a másik a legközelebb álló ember. Akkor aztán öt év után a férfi elment a városból, visszament hazájába, egy másik országba, visszament és így elszakadtak egymástól.


Eleintén próbálták egymást elfelejteni, kisebb-nagyobb kalandokba bocsátkoztak, végül a leveleik mind tüzesebbek lettek, látták, hogy kellenek egymásnak, hogy kinek beszéljenek a napi dolgokról, ha nem egymásnak. Háromnegyedévig tartott ez a birkózás, a férfi végre belátta: el fogja venni, el kell vennie a lányt feleségül, ide kell hoznia, maga mellé, együtt kell élniök. Valami csekély anyagi bázisuk volt, a férfi minden lázadozó természete ellenére is munkát vállalt, a lány hivatalából végkielégítést is kapott, új állást is keres, majd talán valahogy megélnek, kis exisztenciák a nyomor mély poklai és a jólét elérhetetlen magas mennyboltja között. Elhatározták a házasságot, a férfi elindult butorozott szobát keresni, hogy legyen, mire KĂäthe megjön.


II.


Nehéz feladat volt, nehezebb, semmint gondolta, rendesebb házban, ne nagyon drágán, csendes, jóindulatú emberek között, lehetőleg jól elkülönítve, hogy ők maguknak élhessenek. Mi mindent nem látott Tordás József, ahogy benyitott a lakások ajtajain és a különböző háziasszonyok külön szobáit megnézte. Az egy helyben topogó széthulló emberi réteg, a lentről felkivánkozó és fellépni nem tudó és a fentről lecsúszott családok asszonyai mutatták itt azt a „polgári izléssel” berendezett helységet, konvencióval és „kommerc” butorral bélelve, mint ahogy ugyanígy volt életük és lelkük is bebútorozva, amit az előszobai, vagy „ebédlőszobai”, vagy akár, ah milyen büszkeség!, a „szaloni” beszélgetés alatt megmutattak.


Hetek munkája volt ez, mindennap a hivatal után, vagy reggel előtte, a hirdetések, vagy kapucédulák szerint megjelenni e családok körében, idegen sorsok, kivánságok, fájdalmak és reménységek közelében. A háziasszony nyit rendesen ajtót, vagy a leánya, vagy valami kisgyerek, aki aztán hirtelen befut a másik szobába,: „mama, a szoba miatt vannak itt” az ajtó mögött megindul a sugdolózás: „talán kiveszi, talán nem veszi ki”. A „szoba úr” cím várományosa ott áll az előszobában, kijön az asszony, nem nagyon rendes”,bocsásson meg, éppen takarítottam, a leányt elküldtem hazulról” vagy más kifogások, vannak kedélyesek és bizalmaskodók, vannak komorak és zsémbesek és barátságtalanok. Ruhák lógnak az előszoba fogasain, elhasznált, meggyötört ruhák, átjátszott kalapok, megviselt köpenyek, szebb idők, gyárak és boltok (születés) gondos kikefélések és óvatos kezelés és vasárnapi körbesétálás (fénykor, ifjuság) irodák, munkahelyek, műhelyek (lépdelés a vénülés felé) emlékével és zsibárúsok, vagy szemétdombi halál rémének jövendőjével redőik között. A butorok repedései, a lemállott festék a falon, a nyütt szőnyeg, mindez közelebb és közelebb lépett Tordáshoz e sivár keresgélések heteiben. Sok lakásba be se csengetett, a lépcsőház szegénysége, vagy piszka riasztotta vissza, vagy a „gang” a folyosó lármája. Nagynehezen aztán a negyedik hét végefelé, mikor már fáradt volt és feladott minden reményt, a negyedik hét végén a tiszta és széles Kaszab uccában, a körútak közelében talált megfelelő szobát. Tiszta ház volt, kevés lakóval, a második emeleten egy öregasszonynál bérelt szép, világos, alkovos szobát. Az öreg asszony barátságos volt, kistermetű, gondos. külsejű egészen ősz asszonyság, hetvenkét éves, de még mindig fürge, mindent sorba mutatott”, ha valamit akar, csak szóljon nekem” „velem békességben lehet élni, velem évekig el lehet lakni, hagyja el, a fürdőszoba is egészen a maguké, na, majd meglátják”. Kicsit sokat beszélt, de azért ki (lehetett venni, a bútorok nem is voltak olyan rosszak és drága sem volt — aránylag — két személynek nyolcvan pengő.


III.


KĂäthe megérkezett és Tordásék bevonultak a szobába. Kofferjeikből kirakták a holmikat és az öregasszony minden percben bejött, hogy ne segítsen valamit. Tordásné jóindulattal mondta néhányszor, hogy köszöni szépen, nem kéri, aztán a forma kedvéért csekélységekre megkérte, de hogy az öregasszony újból és újból ajánlkozott, nagyon unta a dolgot és panaszkodott a férjének:


— Nézd, ez az öreg lábatlankodik mindig errefelé, úgyse tud segíteni, minek jön be újra és újra.


Már minden rendben volt, de Adlerné azért csak bejárt. Leült egy székre és hosszasan kérdezősködött mindenféle dolgokról, aztán magyarázgatott a szomszédok életéről, a maga házasságának történetét mesélte el, némely esetet többször is. Tordásék türelmetlenek lettek és (elhatározták, hogy bezárják az ajtót. Egy ideig használt is ez, az öregasszony lenyomta a kilincset, az ajtó nem engedett, Ádlerné csodálkozott, aztán visszavonult. Néhány estén sikerrel alkalmazták ezt a módszert a barátságos öregasszonnyal szemben, aztán Ádlerné az ajtót zárva találva, megkérdezte:


— Itthon vannak kérem — és ha Tordásék gyanútlanul azt mondták „Igen”, fontos beszélnivaló címen bekérőzködött és megint elkezdte végnélküli meséit.


Tordás ideges lett és kifakadt mindez ellen. Megbeszélte feleségével, hogy ezután, ha az öregasszony bejön nem fogja hellyel kínálni. Ez a módszer se használt. Ádlerné édes gyanútlansággal állva csevegett velük és invitálta őket a másik szobába, ahol ő lakott, hogy nézzék meg ezt, meg azt. Tordásék forrtak a dühtől, különösen a férfi és mindenféle rendszabályon gondolkoztak. Az esti kopogtatás állandó lett és ha most már gyakran nem is engedték be, minden fontos hir ellenére a közlékeny Ádlernét, mindez idegesítette és bosszantotta őket. Gyakran már ágyban voltak és a két fiatal test simogatás és játék idejébe ért el. Mindebbe beleszólt az öregasszony jelentkezése, aki olykor későn este jöve haza gyermekeitől, vagy más látogatásból, egyedül érezte magát és beszélgetni szeretett volna.


Tordásék ki is költözhettek volna. De a szoba megfelelő volt, a környék is, nem is volt drága és egész nap dolgozó emberek voltak ők, akiknek sok kellemetlenséget és kényelmetlenséget zúdított volna a nyakába egy költözködés. És mi biztosította volna őket arról, hogy az. új lakásban, nem fogadják őket még alattomosabb és kínzóbb bajok? A szokás rabja az ember, mondja a közhely és ezuttal a közhelynek volt igaza.


Azután reménykedtek,hogy majd csak kigyógyítják az öregaszszonyt, leszoktatják folytonos barátkozásairól és megértetik vele, hogy ők nem óhajtják ezt a forszírozott társaságot. Tordás hiuságát bántotta, hogy ő ne tudjon egy ilyen hetvenkét éves öreg mámival úgy bánni, hogy az leszokjon arról, amiről ő le akarja szoktatni. Végtére mégis csak sikerülni fog és ha az öregasszony nem sokat zavarja majd őket, akkor nagyon rendes otthonuk lesz és ugy-e ez olyan fontos az embernek.


IV.


Hat hete laktak ott, egy vasárnap reggel azt hitték az öregasszony már elment hazulról, ők felzárták az ajtót, mászkáltak a szobában, aztán a két test vonzotta egymást, ujból egymás mellé feküdtek. Játék közben kimelegedtek, a takarókat ledobták és így közeledtek egymáshoz. Révületükből arra ébredtek,hogy az öregasszony kis feketeruhás alakja állott előttük és hallották a kérdést:


 — Nem tudtam, hogy itthon vannak, azt akartam kérdezni, hogy Tordás elvesztette türelmét és magánkívül kiabált rá:


 Minek jár be ide folyton, ne jöjjön be kopogtatás nélkül...


 Jaj de dühös, hát nem tudtam, hogy zavarok....


 Mit áll még mindig itt, menjen ki azonnal, mit áll itt — betakarta a maga és felesége testét — menjen hát ki! — ordította, most már dühében és szégyenében.


 Jó, jó, már megyek is, — motyogta értelmetlenül az öregaszszony, — jó, már kint is vagyok.


Ahogy kiért, Tordásné sirva fakadt:


  Hát nem hagy bennünket nyugton, hát nem maradhatunk egy percre se magunkban, kiálhatatlan ez.


— Utálatos vén dög, megverem, ha még egyszer bejön — mondta a férfi és bezárta az ajtót.


V.


A következő napok aránylag (békességben teltek el. Ádlerné nem mutatkozott. Tordásék is nyugodtabban ítélték meg a helyzetet. Később már nevettek is a helyzet furcsaságán, mikor az öregasszony ott állott az ágyuk előtt.


Néhány nap után azonban megint a régi helyzet jelentkezett. Ádlerné megint bejárogatott, ha elfelejtették bezárni az ajtót, közömbös hosszú történeteit mondta el, vagy öreges kérdéseivel idegesítette Tordásékat. A férfi elhatározta már, hogy goromba lesz Ádlernéhez, de a felesége kérlelte, hogy mégse lehet egy ilyen öregasszonyt megbántani és a vége az. lett, hogy egyszer Tordás rászólt a vendégeskedő nénire:


Kérem, dolgom van, hagyjon egy kicsit most magunkra. Mindez persze ilyen finom hangon keveset használt és nagyjában minden újból felújult.


VI.


A második következő vasárnap este későn, fáradtan jöttek haza egy Duna melletti kirándulásról. A fürdő és a nap melege még bent volt az izmaikban és bár éjfél felé járt egymáshoz bujtak. A férfi éppen leült az asszony ágya szélére és csókolni kezdte őt, mikor kopogás hallatszott az ajtón és Ádlerné hangja szólt:


— Itthon vannak kérem, vagy pedig nem. Be akarom riglizni az előszoba ajtót.


Tordás nem birt már magával hát ez már megint itt van? Felugrott, feltépte az ajtót:


Hagyjon már békében, ne zavarjon folyton, mit akar, zárja be az előszobát és menjen.


Az öregasszony nagy szemekkel és értetlenül bámult rá:


De kérem...


Tordás magán kivül ordította:


Menjen már, menjen... mit akar...., menjen... egy perc nyugta sincs az embernek magától, elsejére felmondom a lakást...


És, hogy Ádlerné még mindig bámult meg is lökte:


Mit bámul itt, hagyjon már, menjen az ajtóból...


Becsapta az ajtót.


Nehezen és sokára aludt el, aztán azt álmodta, hogy az öregasszony nagy seprüvel ül a nyakán. A nehéz álomból felesége sirása keltette fel.


VII.


Az elkövetkezendő négy-öt nap alatt szótlanok és rosszkedvűek voltak. Tettek-vettek a lakásban, de lélek és kedv nélkül, idegesen összerezzentek, ha valami zaj hallatszott, kopogás féle, vagy csengetés.


Az egész ügyről keveset beszéltek, csak egyszer szólalt meg Tordásné.


  Hát ha felmondtál, komolyan felmondtál, akkor lakás után kellene nézni — a férfi hallgatott — nem gondolod, nem ?


A férfi most morgott valamit, majd meglátjuk és kiment a szobából.


A negyedik nap este nem jól érezte magát Tordás, hirtelen ideges és fáradt lett, korán feküdt le, nyugtalanul aludt. Az előszobában hallatszott az öregasszony lépte — Ádlerné vasárnap este óta nem mutatkozott — a szoba szük lett, hőség áradt a falakból. Tordás felült az ágyban:


  Az elemi szükségletemet sem elégíthetem ki, összeszorítanak bennünket más emberekkel, itt kell élnünk, annyi helyem nincs a földön, hogy lakhassam, milyen világ ez, milyen élet. ez a rendszer.


Reggel főfájással ébredt:


— Nem, nem megyek ma irodába, nem, fáradt vagyok, nem, itthon maradok, telefonálj be Fenyőnek.


A felesége elment.


A férfi feküdt még az ágyban, elaludt, minden nehéz volt, nyugtalan álom.. Felkelt, nehéz a feje, kiment a fürdőszobába, ott megmosakodott, könnyebben érezte magát. Fa feküdt ott „felvágom, örülni fog KĂäthe az apró fának”. Letérdelt a kőpadlóra és vagdalni kezdte a nagy fejszével a fát. Ebben a percben kinyilt az ajtó, feketébe öltözött kis fekete asszony jött be:


— Nahát, maga itthon van, nem is tudtam, hogy van kérem, mit csinál?


Barátságosan mosolygott és feléje nyujtotta a két kezét.


Tordás most megértett mindent, felemelte a baltát, jólesett a lendület a karjának, háromszor-négyszer a kis vigyorgó fej felé sujtott.


Azután minden úgy működött, mint egy automatikus gép.


 


Vissza az oldal tetejére