Főoldal

Korunk 1929 Október

Wallace, az irónagyiparos és a fogyasztói


Gró Lajos

Az utóbbi időben ha több magát intelligensnek nevező ismerősömmel, orvossal, ügyvéddel, ujságíróval, tisztviselővel, úgyszintén munkással, ügynökkel, kereskedővel az élet nehézségeiről beszéltem, siránkozó véleményeiket feltünő dillettantizmus, az élet és a társadalom, a mai kor lényegének felnemismerése jellemezte s ha véletlenül könyvekre is terelődött a szó, majdnem mindegyik, Wallacet ajánlotta. Ezt olvassa, mondták, csak ezt az egyet érdemes olvasni.


Az első pillanatra furcsa volt előttem, hogy önkéntelenűl is kapcsolatot keresek az elhangzott ítéletek, vélemények és Wallace között, akinek a könyveivel elárasztották a kontinenst, akinek termékenységével, — hogy hetenkint megír egy regényt, hogy ezekkel az ujjából kirázott regényekkel milliárdokat keresett, átlagban minden héten foglalkoznak a lapok megfizetett és meg nem fizetett tudósításai.


Annyit beszéltek róla, annyira dicsérték, hogy elhatároztam én is megismerkedek ezzel a varázslóval. Érdekelt, mit tud ez az ember, hogy annyira belefészkelte magát az emberek gondolkodásába. Bár később mikor a kapcsolatokat kerestem, olvasói mentalitásából, állástfoglalásából, illetve állástnemfoglalásából, amelyet az élettel szemben elfoglaltak nagyjában már előzően is megvolt a véleményem róla, mégis, gondolkodóba ejtett az a tény, hogy amig a régi Nick Cartert és a hozzá hasonló írásokat a legelneveltebb, legöntudatlanabb proletárok olvassák s az intelligencia legfeljebb ha Connan Doyle logikai erőmutatványaiban gyönyörködött, Wallace elmosta a válaszfalakat és különbség nélkül mindenki érdeklődését le tudta kötni.


Ravasz trükköket, de főleg aktualitást és valami kis emberséget gyanítottam, amivel megfogja az olvasóit. És hogy most elolvastam néhány remekét, meg kell állapítanom, hogy tévedtem. Meg kell állapítanom, hogy nem több és nem kevesebb mint egy irón iparos, ki az ügyes kereskedőhöz és gyároshoz hasonlóan ért ahhoz, hogyan tudja elfogadtatni a közönséggel az áruját, Wallace ki tudja szolgálni a vevőit.


Ki tudja szolgálni, mert talán tudatosan, talán öntudatlanul, ismeri a kort és ismeri azt a válságot, amelyben az uralkodó rend, minden látszatereje, minden diktaturája ellenére is vergődik. És miután Wallace alkalmazkodik ehhez a válsághoz, tagadhatatlanul sikere van, aminek a jelentőségét azonban nem lehet a nagyképű kultursnob szempontjából felmérni és nem lehet ellene, amint ezt a polgári oldalon gyakran megteszik, nagyhangu frázisokkal dörgedelmes átkokat szórni. Tudomásul kell venni, mint adottságot, mint jelenvalóságot, Wallace kulturjelenség, szoros tartozéka az uralkodó rend orfeum, bár és revüstár kulturájának, de egyben kortermék is, akinek az olvasóra gyakorolt hatásához, általában működéséhez, csak társadalmi nézőpontból lehet hozzászólni.


Ehhez azonban először is meg kell állapítani, hogy Wallace jól szolgálja ki a vevőit. Lényegében a termékei sem különböznek attól a kalandorárútól, amely végeredményében az uralkodó rend erkölcsi csomagolásában a tömegek titkos vágyait, a kapitalizmus egyetlen mozgatóerejének: a pénz megszerzésének a lehetőségeit tárgyalják úgy, hogy ezt a vágyat a kalandorfilmekhez hasonlóan, a tömegekkel kiéltesse és a fenálló rend javára levezesse. De ezt a munkáját páratlan fantázia és cselekménygazdagság jellemzi. Wallace az érdekes, feszültségteli és látszatra mindig az emberi lehetőségek síkján mozgó, tehát a lehetetlen fantasztikumoktól távol álló szituációteremtés mestere. A regényei mindig élére állított s a következő iránt mindig érdeklődést fakasztó helyzetek változásaiból, egymásbatorlódásából, filmszerű fordulataiból tevődnek össze, Az alakjai a különböző tevékenységek egy-egy szimbólumát testesítik meg. Regényeiben semmi részletesség, ez nem érdekli, semmi probléma, ilyen nincs, illetve ami van, csupán azért van, hogy a feszültséget fokozza, ehhez azonban az élethez semmi köze sincsen. A Wallace regények: cselekmények a pénz körül, ezek a regények az önmagukból újakat fejlesztő és önmagukba visszatérő akciók zuhatagai, amelyekkel elárasztja, elbódítja az olvasóit.


Wallace (minden nagyképűségtől mentesen) a mának csak a tempóját, a rohanását érzékelteti, de csak formában. És mégis ez a forma nyitotta meg az útat részére az intelligensebb rétegek felé is.


A régi kalandorírások szelleméhez viszonyítva Wallace belső tartalomban nem emelkedett, sikerét ez a forma tehát csak külsőleg döntötte el. Olvasótábora kiszélesedésének az igazi okát a háború utáni társadalmi osztálytagozódásban kell keresni, amikor a proletarizálódás sokkal nagyobb iramban történt meg, mint a háború előtt s amikor ez a proletarizálódás azok előtt is ismeretessé vált, akik eddig nem akarták tudomásul venni. A világszemlélet hiánya, az osztályöntudat kialakulatlansága következtében persze nem mindenki tudja ennek a helyzetnek a konzekvenciáit levonni. S így nem Wallace emelkedett, hanem ellenkezőleg mindazok, akik nem akarnak, nem tudnak, vagy nem mernek a ma felől gondolkodni szálltak le, sok mindenen kivül, hozzá is.


Ez az a réteg, amely az uralkodó rend világszemléletével zsákuccába került, amelyik nem tud az időkkel haladni s gondolkodásban, érzésben nem tud elszakadni a tegnaptól s amelyiket így a valóság súlyos helyzetbe sodort. A világszemlélet és az élet ellentéte viszi ezeket a kokain és a morfium helyett Wallacehoz, aki akcióiban még mindig fel tudja bennünk kelteni a lehetőségeket, meg tudja csillogtatni a jólétet, ami után hiába sóvárognak. Wallace egyrészről azoknak a lázadóknak az írója, akik azért elégedetlenek az élettel, mért egyénileg nem tudnak birtokon belül kerülni (mintahogyan a burzsóázia is csak ezért csinált forradalmat 1794-ben s nem azért, hogy a társadalmat, illetve a termelést átalakítsa).


De másrészről azoknak a írója is Wallace, akik birtokon beiül vannak akiknek, mint a társadalom támaszainak nincs semmi mondanivalójuk, nincs hozzátennivalójuk az élethez, s miután ezek a kormányzást rábízták az általuk fentartott szervekre, valamit keresnek, amivel egyhangu, eseménytelen életüket felfrissítsék.


A társadalomtól elfordult, fáradt tömegek a fogyasztói Wallacenak. Azoknak a tömegeknek az írója ő, akik részére nincs probléma, akik nem ismerik fel a mában a nagy történelmi forrongások jelenvalóságát s akik itt, ezekkel a regényekkel élik ki azt az aktivitást, amit a másik oldalon az élet és a társadalom alakítására fordítanak.


A tegnap és a holnap éles ellentéte sok mindenen kivül ebben a Wallace habzsolásban is megmutatkozik annak, aki meg tudja látni azt, hogy az egyes társadalmi rétegek hogyan reagálnak a történelem egyik legaktívabb korában a valóságra, és a történelem ereje által kikényszerített osztálytagozódásra. (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére