FĹ‘oldal

Korunk 1929 Szeptember

Világpolitikai problémák

 Kina utja a kapitalizmus felé


 


Kínában a föld jobban ki van használva, mint bárhol máshol a világon. Az utak alig vonnak el valamit a bevetett földből. Az egész rizstermő területen az utak 30-90 cm. széles ösvények; s a telhetetlen parasztok még ebből is el-el szántanak mindkét oldalról, amig az alávájt kövek engednek s az egész út beroskad a földekre. Legelő és rét egyáltalában nincsen, mivel a föld túl drága ahhoz, hogy takarmánytermelésre szolgálhatna. Ahol egy tehén számára megterem a takarmány, ott egy egész rakás gabonát lehet termelni. Az idegen, aki undorral hallja, hogy mily piszkosak, bűzösek s férgesek a kinai szállodák s ezért a szabadban gondol hálni, nem hisz a füleinek, amikor hallja, hogy sehol sincs annyi hely, ahol egy sátort fel lehetne ütni. Ilyen a helyzet Kina kétharmadában. Nincs füves mesgye az utak mentén, nincs ugar, nincs legelő, nincs sehol egy kis liget, nincs kert, nincs udvar. A cséplő-tér kivételével minden legkisebb foltocska föld be van verve valamivel...” „A taplót, ami eső után a fiiben kinő, megeszik... Az utak árkaiban szemlingeket halásznak... Megeszik a selyemhernyó bábját, mihelyt a selymet lefejtik róla.. Ahol cukrot rakodnak ki. abban a pillanatban ahogy az utolsó zsákot lerakják, egy sereg ember rohanja meg a dereglyét s mohón kaparja össze a piszokkal keveredett cukrot, piszkot, amelyet két órán keresztüi taposott negyven kulinak a lába.”


                                                                                                                     (Edward A. Ross.)


Következmény: „Kina lakosságának egyharmada kevesebből, mint két centből él naponta, állandóan éhezik s soha se éri el a természetes testi nagyságát,


                                                                                                      (Prof. Julius Wolf)


Három fontosabb esemény történt az utóbbi időben, amelyek a kinai politika új útjaira villanásszerűen rávilágítanak: A Kuomingtang párt nankingi kormánya és ennek diktatórikus hatalommal felruházott feje, Csiang-Kai-Csek megszabadúlt hatalmas ellenfelétől, Fengtől, a „keresztény generálistól”; a nankingi kormány képviselői megjelentek az amszterdami nemzetközi kereskedelmi kamara ülésén, ahol a világ leghatalmasabb bank-tőkéinek képviselői gyültek össze s a nemzetközi tőke segítségét kérték a. kinai közgazdaság számára; a nankingi kormány Mandzsuriában, ahol eddig Oroszországgal együtt kezelte a keletkinai vasútat, Oroszország képviselőit egyszerűen letartóztatta és a vasút igazgatását kezei közé ragadta.


Csiang-Kai-Csek győzelme Feng felett kétségtelenül haladást jelent a kinai egység felé. A polgárháború és a nemzeti forradalom nem teremtették meg a kinai egységes államot. Nem sokkal ezelőtt még a nankingi kormány —• bár Kina egyetlen s az európai nagyhatalmak által elismert kormánya — a huszonegy provinciából csak hét felett uralkodott, Nanking, Sanghai és délkeleti Kina felett. Vele szemben állott a hatalmas Kvangszi-csoport, néhány generális vezetése alatt s Feng generális nagy és jói szervezett hadseregével. Csang-Kai-Csek mindkét ellenfelével elli észült, megszállta Hankaut, felmentette Kantont a bekerítés alól s Fenggel hosszas tárgyalások után megalkudott. Feng elhagyta bizonyos ellenérték fejében Kina területét. Ilyenformán a nankingi kormány egy jókora lépést tett a Kina egysége felé vezető úton, bár még ma is sok provincia a generálisok és feudális kormányzók külön uralma alatt áll. A polgárháború sincs még egyáltalában befejezve, a Kuomingtang párt által régen követelt leszerelés még korántsem következett be s a nankingi hadsereg fenntartásának költségei teljesen felemésztik a nem nagy állami bevételeket, úgy, hogy az ország helyreállítására szükséges tőke teljesen hiányzik.


A nankingi kormány Kina gazdásági erőit kapitalisztikus alapon óhajtja kifejteni, különösen a közlekedést, amelyek Kínában nagyon elmaradott, kiépíteni. (Kínában csak 11.000 klm. vasút van, az indiai vasúthálózat kb. ötször olyan nagy). Az ország gazdag természeti kincseit akarja kiaknázni, az ország iparát kifejleszteni. Ehhez szüksége van a nagy, tőkével rendelkező hatalmak jóakaratára, amelyektől azt várja, hogy hosszúlejáratú hitelt adjanak neki. A nagyhatalmak mindent elkövettek, hogy a kinai egységes állam kialakulását megakadályozzák, elősegítették a polgárháborút, támogatták az egymás ellen harcoló generálisokat, mert azt hitték, hogy egy szétszakadozott Kínában jobban megtalálják számításaikat: a hű generálisok bőkezűen osztogatták a koncessziókat és monopoliumokat. A nemzeti hadsereg győzelme után, megfélemlítve az ellenfél feltartóztathatlan előnyomulása által, a nagyhatalmak kezdték alább adni s egyik a másik után ismerte el a nankingi nemzeti kormányt, beleegyeztek a vámautonómia visszaadásába s Kínával kereskedelmi szerződéseket kötöttek. Végül még Japán is, amely pedig a legügyesebb volt a provinciák egységesítése megakadályozásában, feladta az ellenállást. Az összemüködés a nankingi kormány és a nagyhatalmak között szorosabb lett, miután a Kuomingtangpártban a jobboldali, tisztára kapitalisztikus elemek túlsúlyra emelkedtek. A nankingi kormány a Szovjetek ellen, amelyek pedig a kinai nemzeti, forradalomnak kezdeteiben igen nagy szolgálatokat tettek, a legélesebb hangot ütötte meg, orosz diplomáciai képviselőket Carbinban letartóztatott s a diplomáciai viszony megszüntetését erőszakolta ki. Kétségtelen, hogy ezzel — mint ahogyan az egész polgári sajtó is megítéli a dolgot —a nankingi kormány az Egyesült-Államoknak és Angliának akart jó szolgálatokat tenni, hogy így a Szovjetekkel való szakítással kiérdemelje a külföldi tőke támogatását. A munkásság kegyetlen üldözése, a szakszervezetek feloszlatása, a bérharcok véres elnyomása, a számtalan kivégzés --- sok-sok ezeren véreztek el a fehér terror alatt — szintén szívesen fogadott kedveskedés volt a nagyhatalmak felé. A „Frankfurter Zeitung” egy jelentésében mint nyilt titokról beszél arról, hogy a nankingi kormány számos amerikai tanácsadója a kölcsön és a beruházás egyik feltételéül kötötte ki, hogy a kinai munkásmozgalmat előbb megsemmisítik vagy pedig amerikai mintára „munka-közösségek” szervezése útján reorganizálják. Az üldözések természetesen a bolsevizmus elleni küzdelem ürügye alatt folynak. Munkásokat, parasztokat, akik soha a bolsevizmusról nem hajlottak, ezen a címen üldöznek, kínoznak és kivégeznek. A felkelő parasztok tényleg semmit se tudnak a bolsevizmusról — írja a „Frankfurter Zeitung” jelentése — csak a tények alapján ítélnek, felkelésük inkább még rabszolga-lázadás. A nagyhatalmak elküldötték „pénzügyi tanácsadóikat” Kinába, ragaszkodnak privilégiumaikhoz, legyenek azok igazságosak vagy sem. S mégis messze van még a nankingi kormány attól, hogy pénzt kapjon. Képviselői az amszterdami nemzetközi kereskedelmi kamara ülésén elutasító választ kaptak. Amikor, talán csak a forma kedvéért már, a speciális bíráskodás s a külföldiek exterritorialításának eltörlését kivánták, az amerikai és angol tőke képviselői élesen ellenük fordultak. A legnagyobb biztonságot követelik a kölcsönre s befolyást Kina pénzügyi adminisztrációjára. Ugy látszik tehát, hogy a nankingi kormánynak még sok más jelét kell adnia szolgálatkészségének, amíg a külföldi tőke elhatározza magát egy kinai kölcsönre. A bolsevista propaganda nagyon is átlátszó ürügye alatt eltulajdonított keletkinai vasút mindenesetre fokozni fogja la nagyhatalmak hajlandóságát a nankingi kormány felé, lett légyen bár az egy nemzetközi szerződés nyilvánvaló megszegése.


Kina elismerése a nagyhatalmak által, kereskedelmi szerződések s a remélt kölcsön az előfeltétele ezen óriási föld produktiv erői kifejtésének és Kina bekapcsolódásának a világgazdaságba. Ennek az egész világ számára fontos folyamatnak azonban a polgári gazdaság szempontjából is belső reformokkal kellene párhuzamosan mennie, amelyek a munkások és parasztok nagy tömegeinek elviselhetetlen sorsán segítenének. Szervezkedési szabadság, szociális reformok és földreform volna első sorban szükséges. Mióta azonban a nankingi kormány a jobb oldali osztályharc s a szociális elnyomás eszköze lett s mióta ezt a magatartását a nagyhatalmak nemcsak helyeslik, hanem direkte követelik, belső reformokról szó sincs többé.


 


A tömegek sötét nyomorban élnek tovább. A Frankfurter Zeitung már idézett jelentése így írja le a széles tömegek helyzetét Kínában:


„Az az ember benyomása, hogy Kina forrongó vulkán s a nankingi kormány e vulkán legmagasabb csúcsán ül. A kormány messzeható közgazdasági tervei tervek a távoli jövő számára. Közben a tehetetlen parasztok milliói pusztulnak éhen, s a generálisok még mindig háborúskodnak a hatalomért. A munkás-törvények dacára, amelyeknek „alapul kell szolgálni arra, hogy a jövőben munka-harcok lehetetlenek legyenek”, a brutális valóság az, hogy a munkások és a parasztok rosszabbul élnek, mint az állatok a földön. Határozatok és törvények Kínában vannak. A valóság azonban másképpen néz ki. A vajóság az, hogy kis gyermekek — a férfiakról és nőkről nem is beszélve — naponta 12—14 órát kénytelenek dolgozni olyan munkafeltételek között, amelyeket egy állat is aligha viselne el s e mellett nem keresnek meg annyit, amennyi egy állat életben tartására elegendő lenne. Házaik disznóólak. Ami pedig a parasztokat illeti: napokig bolyongtam a Jangcse-völgyéhen, Kina kertjében. A zöld földek között feküsznek a parasztok sáros falvai: a szennyet és szegénységet, ami ott van, nem lehet leírni. Sanghai körül pl. kilométerekre gazdag kereskedők, bankárok és telekspekulánsok tulajdona a föld, míg a parasztok, akik itt dolgoznak és laknak, mint az állatok, úgy élnek. A paraszt szakszervezeteket, amelyek megpróbálták a kérdést megoldani, feloszlatták s ma a birtokosok egyesületei karöltve dolgoznak a városi hatóságokkal, hogy kikényszerítsék a parasztoktól követeléseik teljesítését. A parasztok el vannak adósódva a birtokosnál s ezek az adósságok egyik nemzedékről átmennek a másikra, úgy hogy a kinai paraszt legnagyobbrészt rabszolga kötöttségben él. A paraszt bérlők az aratás 60—80 százalékát le kell adják bérben s vannak helyek, ahol éppen csak ennivalójukat tudják megszerezni. A paraszt élete a születéstől kezdve egy vigasztalan lánc: munka és nyomorúság, betegség és halál — amely mellett a gyermekgyilkosság gazdasági kényszerűség. A felesleges fiúgyermekeket odaadják a hadseregbe vagy a gyárakba; a leányokat pedig—nos, a kinai falvakban oly meglepően kevés aránylag a nő...” (H. B.)


 


Vissza az oldal tetejére