Amióta az európai és amerikai polgárság — politikai felfogás és világnézet szerint — el van keseredve majomi rokonságától, vagy el van ragadtatva emlősállati nagyszerűségétől, a Darvinizmusnak könyvtárnyi irodalma keletkezett. Valóságos betűerdőség bizonyít pro és kontra s saját igaza mellett. Nemrégen Erdélyben is megjelent egy füzet Cs. Lázár László tollából Mindenkinek címmel, amely lényegében a származás és fejlődéstan, illetőleg a fajok problémáját tárgyalja. Bár a mű a banális igazságok és a tévedések szövevényes hálóját tartalmazza, nem lehet mellette szó nélkül elhaladni.. Szerzője igen széles és sokoldalú olvasottságról tesz tanuságot, ha a kérdéses munka egyébként semmivel se vitte előre se a természettudományt, sem a filozófiát. Nem új, de igen helyesen kihangsúlyozott gondolat sok sorakozik ugyan benne, de sűrűn tarkítva a legnaivabb elgondolásokkal. Kétségtelen, hogy igen preciz meghatározást igyekszik adni a faj fogalmának és alig kifogásolható az az osztályozás, amelyet a fajta fogalmáról ad. Tagadja a fajok általánosítását, nézete szerint a chromosomák lényegileg állandó természetűek, fajok át nem alakulhatnak és át nem fejlődhetnek soha.. Nem tagadja azonban az alkalmazkodás törvényét, ez azonban szerinte csak különböző fajtákat hoz létre, de képtelen a chromosomák állandóságán változtatni. A faj végérvényesen determinálva van és csak a fajta a szabadságfokok játéka, amely igen nagy változatosság ellenére is a faj megmásíthatatlan keretei között mozog. Ez a megállapítás látszólag helyes, de teljesen a felületen marad. Aki ismeri a baktériumok, sőt a jóval magasabb rendű állatok természetrajzát, az kételkedni fog a fajok feltétlen állandóságában. Sokkal valószínübbnek látszik, hogy a Lamarcktól felállított alkalmazkodási törvény és a Darvintól hangsúlyozott létért való küzdelem elgondolása alig magyarázzák meg a folytonos változást, amely van, de amelynek mélyebb okait nem ismerjük. Inkább lehetne az előbbi két elmélet mindenhatóságát késégbevonni, mint a fajok átalakulását. Különös meglepetést nem okozhat ez a biológiában sem, ha a sugárzás elméletének kifejlődése óta még a vegytan sem hisz többé sem az anyagok, sem az elemek állandóságában. Már pedig egy olyan komplikált szerkezet, mint egy sejt, vagy egy chromosoma sem fog tudni erő-sebben ragaszkodni az állandóságához, mint az u. n. élettelen anyag. Lamarck és Darvin bizonyára nem adták meg a változás okait maradék nélkül, sok antropomorfizmus, sok az Ember történelméből kölcsönzött érv van az elméleteikben, amelyekkel az élő világ történetét akarják megmagyarázni. Az alkalmazkodás és a küzdelem törvénye nem kielégítő magyarázat, mert ez az állandó változás sokkal intenzivebb, mint a puszta földi környezethatás, jóllehet bizonyos u.n. magasabb rendű fajoknál aránylag nagyon lassan megy végbe. Ámde semmiféle teleológiai magyarázat nem alkalmas arra, hogy okát adja annak, miképen keletkezik medusából hydra, miért szaporodik az álomkór mikrobája az ember vérében puszta hasadással, mint akár egy baktérium, viszont rendes párzással quasi chromosomák egyesülése útján tartja fenn faját akkor, amidőn a miazmahordó rovar parazitája. Hogy ez a metagenezis, amely olyan gyakori, a spyrochaeta tripanosoma számára célszerű, az igen valószínű, de a célszerűség egyáltalában nem ok abban az értelemben, ahogyan az exakt tudomány az okot felfogja. Általános és gyakori tévedés a legtöbb természetfilozófusnál az ok és a célszerűség összekeverése. Az, amit könyve végén Lázár a kauzalitás törvényéről állit, tulajdonképpen már nem érdemli meg a vele való foglalkozást, annyira helytelen. Sajnos, úgy látszik, hogy éppen ez a fundamentális Szempont a legnagyobb tévedése, amelynek folytán az egyébként értékes tapasztalati tényeket, amelyekben bizonyos állat- és növény fajták tenyésztéséről beszámol, mindenáron ebbe a kauzalitási törvénybe akarja beleerőszakolni. Helytelen továbbá az is, hogy teóriái kedvéért egész sorozat olyan tényt kétségbevon, amelyek köztudomásúak. Igy pl. élcnek minősiti azt, hogy az embrió gerincoszlopa szinte farkszerűen megnyúlt, pedig már több esetben előfordult, hogy egyik-másik magzat még egyébként is magán viselte a származás emlékeit. Erről nem egy európai muzeumban bárki meggyőződhetik, ahol spirituszban őrzik a szerzőtől vitatott tényeket. Ezek a szörnyszülöttek mégis inkább a faj emlékei, mintsem a természet szeszélyes élcei. Vagy az a bizonyos teleológiai rend ilyen tréfákra is vetemednék.? (Nagyvárad)